iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

DKA 57 - Pár gondolat a sabahi iszlámról

2017. szeptember 02. 21:18 - politics&islam

 

A közel-keleten találkoztam néhány igazán széles körűen művelt emberrel. Olyanokkal, akik jól ismerték a nyugati tudományosság iszlámmal kapcsolatos munkáit. (Direkt nem írok orientalizmust.) Valamennyien azon sopánkodtak, vajon miért van az, hogy a Nyugat a legjobban a mainstreamtől eltérő heterodoxiával, hovatovább a legszélsőségesebb extremizmussal szeret foglalkozni az iszlám kapcsán. Miért nem arról írnak, ami a csendes többség sajátja.

Azt hiszem ez generikus probléma. Az iszlámmal, jóval a modern kori és kortárs szélsőségesség megjelenése előtt (tehát jóval annak a Nyugatra - és nem utolsósorban éppen saját civilizációjáta való veszélyességének kialakulását megelőzően) a legmélyrehatóbb tudományos életművek az ortodoxiától elhajló irányzatokról születtek (lásd H. Courbain vagy Massignon és a sía, Guènon és a szúfizmus, Goldziher és a kháridzsiták, F. Daftary és az iszmáíliták/asszasszínok etc.) Talán még a Próféta személye és az őt követő korai iszlám kutatása volt még fókuszban (bár ez utóbbi téma már azzal a céllal, hogy megvilágítsa az ekkor induló elhajló irányzatok gyökereit...). J. Wellhausen, W.M.Watt, Nöldeke vagy a már említett Goldziher és sokan mások jeleskedtek ebben.

De a legjobban - és legsikeresebben - elménckedni mindig is az extremizmussal lehetett. Talán más vallások kutatásában is is van ez. Az esszénusokkal vagy a szikariótákkal foglalkozni biztos izgalmasabb és menőbb, mint a hellenizált szadducceus és farizeus vitákat boncolgatni. Vagy keresztes lovagrendek múltjáról írni, mint arról, hogyan hitt az egyszeri ember a középkorban. Na jó, vannak itt súlyos ellenpéldák, mint az Annales-esek (Jacques Le Goff vagy Marc Bloch)

Ez a bevezető hosszabb lett, mint a téma maga. (Vágná is ki az egészet egykori irodalom tanárnőm, aki azt hiszem, tökéletesen megfelelt a Király/Sőtér Istvánok által felállított mércéknek.)

Tehát lássuk a mérsékelt/mainstream iszlám fejlődését Észak-Borneón.

A vallás kereskedők révén már korábban megjelenhetett a partvidéken, írott források azonban a 14. század végére teszik a szélesebb körű elterjedést. 1380 az az év, amikor már biztosan élnek helyi muszlimok a sziget északkeleti részén. Az iszlamizáció itt a Sulu-szigetek irányából érkezhetett. Ekkor érkezik onnan egy muszlim hittérítő, Syerif Awliya al-Makhdum. (A maláj írás szerint szerepelnek a nevek.) Munkásságát ismerjük, név szerint tudunk az idahan nép körében végzett sikeres hittérítő munkája eredményéről, az Abdullah nevű helyi lakosról, aki továbbvitte Makhdum munkáját. A keleti Lahad Datuk már ekkor iszlamizálódott.

A Sulu és a Brunei szultanátus közötti terület lakosságának csak egy része vette fel az iszlámot, elsősorban a kereskedők és a velük közvetlenül érintkező parasztok. A muszlimok, a helyi vallások hívei, majd a fokozatosan - igaz, ekkor még kis számban - ideszivárgó kínaiak mondhatni békésen éltek egymás mellett.

Ez a vallási paletta az európai gyarmatosítók megjelenése után a kereszténységgel - annak több ágával - egészült ki. Az első iszlám szervezetek/politikai pártok aztán Sabah koronagyarmat korában, azaz 1946 és 1963 között jöttek létre.

Ilyenek voltak a
- Persatuan Sahabat Pena Malay
- Parti Berisan Pemuda (BARIP)
- Parti Kebansaan Malayu (PKM)
- Persatuan Khairat Jumaat Muslimin (KJM)
- Persatuan Ikhwan Sabah (PIS)

A három legnagyobb iszlám párt is az ötvenes években alakult, 1955-ben Haji Zainal Kerahu vezetésével a Persatuan Islam Tawau (PIT), az 1959-ben Haji Awag Sahari Abdul Latif irányította Persatuan Islam Putatan (PIP) és az egy évvel később szerveződött Haji Mohd Kassim-féle Persatuan Islam Sabah. Ez utóbbi három aztán az 1963-tól, Malajzia függetlenségétől vezető szerepet játszó Tunku Abdel Rahman támogatói lettek.

Mindezeket a környező iszlám országok (Indonézia, Brunei), de a malajziai muszlim közösség is erősen támogatta.

A PIP, a PIS és a PIT 1968-ban létrehozta a United Islamic Sabah Assosiationt (UISA), amelynek vezetője Haji Mustafa Bin Datu Harun lett. Ez a szervezet vált aztán a hetvenes-nyolcvanas évek folyamán a sabahi iszlám közösség elsőszámú organizációjává, amely felügyelte a hitéletet, a mecseteket, az imámokat, valamint képviselte a muszlimok érdekeit a többi közösséggel szemben. 1972-re az USIA 294 regionális/helyi irodával, ötvenezer taggal és jelentős saját földterülettel rendelkezett. Az imámok feletti felügyeletet pedig a Majlis Ugama Islam Sabah (MUIS) szervezeten keresztül felügyelte.

Mindebből kiviláglik - az iszlám országok általános metódusát követve az állam itt is igyekezett kontroll alá helyezni a teljes vallási struktúrát.

(Ez általában sehol sem szokott száz százalékosan sikerülni. S ahol társadalmi elégedetlenségek, az állami szervek diszfunkciója miatt piaci rés támad, ott azonnal megjelenik az alternatíva: a balos válaszok '90- es évekbeli elgyengülése után: a vallási radikalizmus.)

A kilencvenes évekre aztán a vallási oktatási hálózat is kiépült. Ennek felügyeletét a Sekolah Ugama Islam Sabah (SUIS), majd mai változata, a Sekolah Agama Negeri (SAN) látta-látja el. A fontos oktatási centrumok közül megemlítendő a Madrasah al-Irsyadiyah és a Pondok Fizilali Quran (Kota Belud).

Most így hirtelenjében ennyit.

Ugye, igazuk van a heterodoxiával és extremizmussal foglalkozó tudósoknak: ez így unalmas

Viszont ez a többség.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr8012799260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.