A sas szigete. Ez az egyik -maláj - etimológiai magyarázata a sziget nevének. A másik meg indiai (szankszrit): szép sziget. Hát igen, nagyon szép. Van miért aggódni.

És jó helyen van - kereskedelmi szempontból. Az Andamán-tenger délkeleti csücskében, a Melakai-szoros bejáratánál. Pályázott is rá sok mindenki a történelem folyamán. A kínaiak például. A Jüan-dinasztia egyik utazója, Wang Ta Jüan a 14. században írt róla, Long Ja Pu-ti néven. Aztán a nagy admirális, Cseng Ho, a 15. század első évtizedeiben járt erre többször is. Az ő munkájában a sziget Long Ja Zsiao-li néven szerepel.

Része volt a Srivijaya államnak, aztán a Melakai szultánság korában (15. század) a szoros keresledelmének egyik tranzithelye lett, majd a Kedahi szultanátus gyakorolt felette fennhatóságot.

Éppen jó földrajzi elhelyezkedése miatt Burma és Sziám is régóta kipécézte magának ezt a szigetet. Az itteni lakosok többsége amúgy 80%-a maláj, s mellettük itt van a szokásos malajziai felhozatal: kínaiak, tamilok és igazán kis számban thaiok.

Végül 1822-ben Sziám véres attakkal foglalta el a szigetet és bár 1837-ben a kedahiak vissafoglalták az északi fennhatóság egészen az 1909-es úgy nevezett angol-sziámi egyezményig fennmaradt. Utána jött a tényleges brit uralom - névleges kedahi autoritással. Ekkor lett a sziget északi szomszédja, Tarutao sziámi fennhatóságú s a köztük húzódó szoros ma a maláj-thajföldi tengeri határ.

A japánok itt sem népszerűek - az 1941-45-ös megszállás mián.

Aztán a kis szigetre a nyolcvanas évektől nagy korszak köszöntött. 1986-ban Mahathir Mohamad miniszterelnök kiadta az ukázt: turistaparadicsomot kell csinálni Langkawiból. (Egy kissé az északra lévő thaiföldi Pukhet növekvő ázsióját irigyelhette meg.)

Azóta megy minden ezerrel. Pusztul az erdő, ömlik a beton, a sziget északi oldalán gyönyörű cementgyár emelkedik. Útépítés, sitt, parasztvakítás. Jönnek a turisták.

Ha minden ebben a tempóban halad tovább, akkor még egy-két évtized.

Oszt kalap.