A Muszlim Testvériség (الإخوان المسلمون) kezdettől fogva globálisan - umma-szinten - gondolkodott. Ennek megfelelően már az egyiptomi alapítás (1928) után megkezdte a filiálék megszervezését az iszlám világ számos pontján. Az Arab-félsziget, mint az iszlám kiindulópontja természetes módon jött szóba Haszan al-Banná szervezetének. A vezető már a szaúdi állam megalakítása (1932) után négy évvel találkozott az alapító Abdulazíz királlyal, aki a MT-helyi lerakatának alapítására való kérelemre úgy válaszolt, hogy azért utasítja el a gondolatot, minthogy "mi valamennyien muszlim testvérek vagyunk".
Ez a kijelentés approximatíve valóban így van, de a Testvériség és a vahhabizmus kezdettől fogva fashéban állt egymással. És még ha csak abban. Sokszor véresnek bizonyult ez a küzdelem.
Az 1948-as jemeni forradalom idején - amely mögött már felsejlenek MT-szálak is - Rijád nem üdvözölte az új hatalmat; részben a rivális Testvériségnek a forradalomban való részvétele miatt. Később aztán a regionális geopolitikai konstelláció miatt kissé változott a szaúdi vezetés hozzáállása. Amikor a hatvanas években Dzsamál Abdunnászir/Gamal Abdel Nasser hathatós támogatásával Dél-Jemen harcot indított észak ellen s elhúzódó polgárháború vette kezdetét a félsziget legdélebbi államában, Rijádnak jól jött az egyiptomi elnökkel konfrontálódó testvériség. Amikor 1966-ban Abdunnászir kivégeztette a MT par excellence ideológusát, a máig megkerülhetetlen munkásságú Szajjid Qutbot, a Testvériség számos vezetője és tagja Szaúd-Arábiában talált menedékre. Khálid bin Abdulazíz király (1964-1975) uralkodása alatt került - hangsúlyozandó, hogy csak aktuálpolitikai okok miatt - a legközelebb a szaúdi vezetés és a MT.
A félsziget monarchiái soha nem voltak legitimek a teljes ummát egy, a saría talaján álló iszlám államban egységesíteni szándékozó Testvériség ideológiájában. ennek megfelelően rettegtek is tőle mind a Nagy Testvér királyságában, mind az időközben létrejött szatellitákban.
Kuvaitban 1962-ben jött létre az első sejt, s az első Öböl-háborúnak kellett eljönnie (azaz, az állam teljes összeomlása okozta sokknak), hogy a hatalom és az MT valamelyest kiegyezzen. A kilencvenes években aztán létrejöhetett helyi formációjuk, az Iszlám Alkotmányos Mozgalom (الحركة الدستورية الإسلامية).
Az Emirátusokban rögtön az állam 1971-es létrejötte után mozgolódtak. Sikeres hálózatépítés folyt Dubajban, Rasz al-Khajmában és al-Fudzsajrában, sikertelenek maradtak azonban Abú Dzabiban, és a legerősebb vahhabita befolyású al-Sáriqá/Sharjahban. Miután - az alapító al-Banná útmutatásait követve - elsősorban az oktatás területén nyomultak (iskolákban sikerült befolyást szerezniük), kezdődött az állam és a köztük zajló évtizedes küzdelem. Jelenleg is folynak bírósági eljárások MT-hez köthető tevékenység miatt; Muhammad bin Zájid Ál Nahján trónörökös szerint a fő probléma, hogy a nemzetköziségből adódóan az állami törvények felett állóknak tartják magukat.
Hogy ez mennyiben igaz, vita tárgya lehet, de sorsuk Bahreiben sem volt könnyebb. Abdurrahmán al-Dzsaudar, az MT első és legjelentősebb képviselője volt a szigetországban az al-Bannával való találkozásától kezdve 1989-es haláláig. A síita többségű bahreini szunnita vezetése külső támogató erőt látott a nasszerista mozgalomban éppúgy, mint a Testvériségben. Ez aztán megerősödött az iráni iszlám forradalom 1979-es győzelme után, amikor a síita veszély rémálommá változott az uralkodó család körében, ennek megfelelően - megfelelő kontroll mellett persze - 201-ben létrejöhetett a MT hivatalos bahreini szervezete, az Iszlám Nemzeti Szószék (المنبر الوطني الإسلامي).
Ománban sem osztottak sok lapot a Testvériségnek. Az ibádita hegemónia és a kisebbségek (hanafita jogi iskola, tizenkettes síiták, iszmáíliták, vahhabiták) közötti "harmónia" megbontásának veszélyét látták a szervezetben, így nem csoda, hogy időről-időre felszámolnak a "Nemzetközi Iszlamista Szervezethez" tartozó sejteket. Az említett elnevezés az Öböl politikai nyelvezetében a Testvériséget takarja.
Manapság Rijád számára - a síita kisebbség "természetes ellenség" volta mellett - a legnagyobb belső ellenségként jelenik meg a MT. 2014. március 7-én például a szaúdi vezetés a Testvériséget feltette a terrorista szervezetek listájára - az Iszlám Állam, az - akkori - Nuszra Front, az al-Qáida, a Hezbollah és a jemeni hauthisták mellé.
Ez utóbbiak ellen Rijád vezetésével öbölbeli szövetség harcol Jemenben. Azt azonban nem kellene elfelejteni, hogy Szaúd-Arábia jemeni beavatkozásának nem csak az iráni/síita veszély az oka. a Testvériség az utóbbi két évtizedben rendkívül megerősödött a káoszba fulladó Jemenben, elsősorban annak fővárosában Szanaában. Ennek a befolyásnak a felszámolása legalább annyira érdeke Rijádnak, mint Teherán visszaszorítása a térségből. aki szorosan követte az Arab-félsziget déli fertályán zajló történéseket és a helyi média-forrásokat, láthatta, hogy Szanaá korábbi átengedése a hauthisták számára szaúdi oldalról tudatosan történt. A síita szervezet - Rijád reményeinek megfelelően - keményen meggyengítette a Testvériség jelenlétét a fővárosban.
Persze a jemeni káoszban továbbra is bármi lehet. Az ország középső és északi részén azonban továbbra is megmaradtak az MT társadalmi befolyásának nyomai. Szárba szökkenhet ott még annyi minden.
Mindeközben az országban naponta ezrek betegednek meg kolerában, tömegesen halnak éhen. Érdekes módon erről semmit sem olvashatni a Nagy Testvér és szatellitái által befolyásolt médiában. Csak a "gonosz erők" elleni hősies harcról.
