Mielőtt Szíria a feje tetejére állt sokszor megfordultam a kurdok ottani földjein. Már amennyiben az az övék volt. Egyszer talán már írtam arról a mesebeli utazásról, melynek során egy hideg-esős tavaszi reggelen egy búzazsákokkal megrakott s a Tigris folyó déli dombjain szlalomozó kisteherautó tetején kurd férfiakkal gyakoroltam az óriás-műlesiklás hajlított-térdes félguggoló helyzetét, emígyen egyensúlyozva a kupac tetején. Jó időt mehettünk, mindenki elégedetten ugrott le a járműről, amikor – a katonai ellenőrzőpontok ellenére – egy órán belül teljesítettük az al-Qámislí–al-Málikíja távolságot. Én az Ajn Dívár-i csodálatos zengida hídmaradványokhoz igyekeztem, útitársaim meg haza a falujukba. De előtte még beszélgettünk egy kicsit.

Ennek során előkerültek például a személyazonosító okmányaik. Amelyek nem voltak személyi igazolványok, csupán narancssárga regisztrációs papírok. Miután a keménykötésű parasztemberek nem voltak szír állampolgárok, hanem – mondjuk így, mifelénk oly divatos szóval – gyüttmentek. A hivatalos verzió szerint északról, Törökország felől. Ez történelmileg többé-kevésbé így is van, de egyrészt itt negyed-ötöd generációs lakosságról beszélünk, másrészt meg tudhatjuk, az itt húzódó határt sem a történelemi tradíciók vagy az amúgy sem létező etnikai választóvonalak húzták meg. Hanem bizonyos François George és Tatton Benvenuto Mark ujjai.

Erről is írtam már, most a régió kapcsán mások kerülnek nehéz helyzetbe. Az arab wallada-zubajdíja törzs tagjai érezhetik: gáz van. Őket most s kurdok piszkálják.

Nevezett törzs jelenleg a határ menti zónában lakik a nyugati Ra’sz al-Ajn-tól a keleti al-Málikíja-ig. A kétszázötven kilométer hosszan elnyúló területen 48 faluban laknak. S most velük játszatják el a gyüttmentek szerepét.

Minthogy ők is jövevények. (No, és ki nem a Termékeny Félholdon, hol mindenki mozgásban van Ábrahám óta. Sőt.) 1974-ben a szíriai kormány – erős arabizációs szándékkal – telepítette a törzset eredeti lakóhelyéről, al-Raqqa/Rakka vidékéről a zömmel kurdok lakta török határövezetbe. Az igazsághoz tartozik, hogy az áttelepítésnek volt egy racionális oka is; a törzs ugyanis nagyrészt azon a helyen élt (mintegy 85 faluban), amelyet a hetvenes években épített nagy Eufrátesz-gát mögötti Aszad-tó/víztározó elárasztott. A törzs akkori első számú legendás vezetője, Savákh al-Burszán (1900-1982) először ellenállt a határozatnak, majd végül behódolt: s a törzs a határvidéken találta magát.

A kurdok kezdettől fogva úgy tekintettek erre az áttelepítésre, mint a térség arabizációjának egyik kormányzati projektjére. Azzal együtt, hogy azok a területek, ahova végül letelepítésre kerültek a törzs tagja, alapvetően állami tulajdonúak voltak s a kormánynak gazdasági céljai is voltak: a műveletlen területek mezőgazdasági művelés alá vonása. Az akkor ide érkező mintegy 4000 arab család nem változtatott a régió etnikai arányain – írta Muhammad Dzsamál Bárút/Muhammed Jamal Barout, a Dohai Arab Politikai Kutatóintézet (المركز العربي للأبحاث ودراسة السياسات) munkatársa könyvében (A szír Mezopotámia modern kori formálódása/التكوّن التاريخي الحديث للجزيرة السورية).

De ezt nem biztos, hogy a kurdok is így érezték. Ebből van most a probléma a kurdokkal. De a törzs legújabb megpróbáltatásai korábban kezdődtek. Ma nagy szórásban egész Északkelet-Szíriában előfordulnak: Maszkana/Meszkenétől az említett török határ menti vidékekig. Amikor a szíriai polgárháború komolyra fordult, a kormány az egész törzset maga mellett szerette volna tudni, de a propagandamunka csak félig-meddig sikerült. A vallada egyik fele csatlakozott a kormányerőkhöz – központilag felfegyverzett milíciák formájában: Uvajsz al-Qarní (أويس القرني كتائب), Ahrár al-Dibszí (أحرار الدبسي كتائب), Ahrár al-Tabqa Brigádok (أحرار الطبقة كتائب). Ebben nem kevés szerepe volt a Baath Párt Országos Tanácsa (القيادة القطرية لحزب البعث) tagjának, Khalaf al-Miftáhnak.

Most a kurd erők „toboroznak”. A katonakorú férfiaknak csatlakozniuk kell a kurd fegyveres erőkhöz, vagy havi 100 dollár váltságot fizetni. Ez – az arab törzsi vezetők szerint – alapvetően nem a toborzásért van, sokkal inkább azért, hogy a pénz megfizetni képtelen családok költözzenek el a kurd területekről délebbi térségekbe.

Ezzel együtt a PYD komoly pénzeket fordít arra, hogy az arab törzsekből is toborozzon embereket raqqai előrenyomulása megsegítésére. ’Umar/Omar ’Allús, a Kurd Demokrata Tömörülés (لتجمع الديموقراطي الكردي) vezetőségi tagja ’Abdulláh al-’Arajánnal együtt e projekt felelőse. Konfliktus a PYD és az arab törzsek között folyamatos.

És ez „csak” egy belső lakhatási ügy. Ott vannak még a belső és külső menekültek milliói. Ha elkezdődik a nagy etnikai-vallási telepítgetési sakkjátszma, a Közel-Kelet-szakértők számára megint évtizedekre biztosított a meló.

P.s.: A posztpolgárháborús Szíria (ha lesz olyan) megértéséhez már most merülni kéne a kelet-szíriai törzsi viszonyok tanulmányozásába. (Az Iszlám Állam hátországának magyarázatához is kellettek volna valós ismeretek.) S a bonyolult, de a múltban kialakult egyensúlyi helyzet bármely fél által történő megbontása prolongálhatja a régió további setét jövőjéről felsejlő rémképeket