iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Rövid jelentés a mozgalom helyzetéről

2016. május 29. 08:19 - politics&islam

 

Mozgalom. Ez önmagában lenyűgöző szó. Ízlelgetem. Nem tudok elvont értelemben gondolni rá, így szemeim előtt egy vonagló-ágáló ember képe sejlik fel. És ha a szó kapcsán az absztrakció irányába kényszerítem magam, akkor is valami ilyesmit érzek. Rendezetlenséget és hiábavalóságot. Valahogy elég lenne ennyit írni.

De itt egy kis törökországi fejlemény – ellenzéki téren.

Törökország kapcsán mindig a kurdokat – és jelenleg a dzsihádistákat (elsősorban az Iszlám Állam aktív sejtjeit, szimpatizánsait) emlegetik, ha az országot fenyegető belső destabilizációs erőkről van szó. Pedig ott vannak még az évtizedek óta hagyományosan erős és nem kevés társadalmi támogatottsággal bíró szélsőbal szélsőjob szervezetek. Ezek a kilencvenes évekig – elsősorban az elmúlt két évtized prosperitását megalapozó Turgut Özal elnök idejéig – aktívan zargatták az államhatalmat, néhol a káosz irányába tolván az államot; miközben egymással is véres küzdelmet folytattak.

A baloldali mozgalmak máig aktívak és brájenéletés változatosságú neveket viselnek. Egy új szövestégi formáció létrehozásával most egy kicsit reflektorfényébe kerültek (a török sajtóban persze, a nyugataikban maximum zseblámpa és/vagy magyar led-közvilágítás szintjén vetült rájuk a figyelem).

A kurdok legerősebb politikai formációja, a török kormány fő mumusa, a Kurd Munkáspárt (Partiya Karkerên Kurdistanê/PKK) koordinálásával és dominanciájácval tavasszal a Giresun feletti hegyekben új baloldali (na jó, szélsőbaloldali) szövetség megalakulását hirdették ki.

Az Egységes Népi Forradalmi Mozgalom (Halkların Birleşik Devrim Hareketi/HBDH) az alábbi csoportokat foglalja magába:

  • Kurd Munkáspárt (Partiya Karkerên Kurdistanê/PKK)
  • Forradalmi Nép Felszabadítási Párt/Front (Devrimci Halk Kurtuluş Partisi-Cephesi/DHKP-C)
  • Maoista Kommunista Párt (Maoist Komünist Partisi /MKP)
  • Török Kommunista Párt (Türkiye Komünist Partisi/Marksist-Leninist /TKP/ML)
  • Törökország Forradalmi Kommunista Ligája (Türkiye Komünist İşçi Partisi/TİKB)
  • Törökország Leninista Kommunista Munkáspártja (TKEP-L)
  • Forradalmi Kommunisták Pártja (DKP)
  • Marxista-Leninista Kommunista Párt (Marksist-Leninist Komünist Partisi/MLKP)
  • Forradalmi Főhadiszállás (Devrimci Karargâh/DK)

A „széles” baloldali front talán még itt sem áll meg, miután további két szervezet szándékozik csatlakozni a szövetséghez: a Forradalmi Proletárok Együttműködése (Proleter Devrimciler Koordinasyonu/PDK), és az Újjászületés Mozgalom (Diriliş Hareket/DH)

A szövetség – a török, arab és kurd média-források szerint – komolykodik. Egységes célokat fogalmaz meg a kormánnyal szemben és potenciálisan a radikális iszlamisták (így az Iszlám Állam és a Nuszra Front) is az ellenségei közé tartoznak. Mondatok a mozgalom frissen kibontott zászlajáról.

Fő célkitűzésük az AKP rendszerének megdöntése és a további iszlamizáció minden eszközzel való megakadályozása, a török korrupt politikai-gazdasági elit elűzése.

Általános céljuk továbbá a kapitalizmus, imperializmus, sovinizmus és a fasizmus elleni totális küzdelem, a munkások, a bérből élők jogaiért folytatott harc és a nők egyenjogúságának védelme.

A mozgalom tehát – a török állami média szerint nem kevés orosz segítséggel – újra szélesedik. Állnak még a paloták.

Amelyekben a kormány – a PKK részvétele miatt – bizonyára nem veszi félvállról ezeket a lépéseket. Izgalmas mellékszíntere ez az amúgy egyre bonyolultabb török belpolitikai fejleményeknek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr918751128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása