Persze teljes csend nem létezik. Űrben sem. Hát még ott, ahol a homo sapiens sapiens garázdálkodik.
A nyolcvanas években számos olyan intézmény jött létre, illetve erősödött meg, a mely igyekezett kifogni a szelet a harcos iszlám ideológiai vitorlájából. Az állam tmogatásával működött egy, az erőszakot elvető szalafita irányzat, jelesül a goláni cserkesz származású Dzsaudat bin Szaíd bin Szaíd sejk (1931-) „erőszakmentes szalafita iskolája”, vagy a sokszor emlegetett kurd gyökerekkel bíró, a most zajló polgárháborúban öngyilkos merényletnek áldozatául esett Muhammad Szaíd Ramadán al-Bútí sejk (1929-2013) szúfi irányzata és a szintén említett Qubajszíját szervezet.
A szíriai dzsihádisták otthoni kiszorulása nem jelentette tevékenységük beszüntetését. Külföldön számos terepen szerezhettek további tapasztalatokat: Afganisztánban, Csecsenföldön, majd Boszniában és mindeközben palesztin szervezetekben (Hamász, Iszlám Dzsihád) tarthatták szinten a tudásukat.
Hogy érzékletesebbé tegyem ezeket az éveket, megemlítem Musztafá bin Abdulqádir bin Huszajn bin Ahmad al-Muzajjik al-Dzsákírí al-Rifáí, rövidebb-ismertebb nevén Abú Muszab al-Szúrít. Az 1958-ban Aleppóban született Abú Muszab a helyi egyetemen tanult mérnöknek, részt vett Marván Hadíddal a Harcos Élcsapat (الطليعة المقاتلة) létrehozásában és már vezető beosztásban vezényelte az iszlamista harcosokat a Hamá-i csatában. A felkelés leverése után afganisztánba ment, ahol a mudzsáhedek egyik fő organizátora, Abdullah Azzám mellett dolgozott. A harcos afganisztáni évek alatt is képezte magát. Miközben a dzsihádista network által alapmunkáknak tekintett könyveket írt, levelezőn történelmet hallgatott az egyébként nasszerista ideológiájú Bejrúti Arab Egyetemen ( جامعة بيروت العربية), majd BA fokozatot szerzet az egyetem ammáni karán.
A kilencvenes évek elején főként Nagy-Britanniában élt, ahol az algériai polgárháborúban küzdő iszlamista hittársait segítette, majd a tálibok győzelme után visszatért Afganisztánba, ahol katonai kiképzéseket vezetett aran harcosok számára, majd a tálib média felépítésében vett részt, megalapítva a kabuli tálib rádió arab adását. 2005-ben Pakisztánban fogták el az amerikaik és hamarosan már szíriai börtönben találta magát. E fordulatos életút legutóbbi állomása pedig az volt, 2012-ben a szír hatóságok szabadon engedték, úgymond „az ellenzéknek nyújtott amerikai támogatás miatti bosszúból.” A kérdés persze, hogy kit ér el ez bosszú, miután Abú Muszab újból a dzsihád színterén exponálhatta magát – miként majd látni fogjuk.
A közvetlen dzsihádista veszély a 2003-as iraki háborúval tért vissza Szíriába. A szomszédos országban aktivizálódó különböző radikális iszlamista csoportok egyik fő utánpótlási útvonala lett a nehezen ellenőrizhető Szíriai-sivatagban (بادية الشام) húzódó szíriai-iraki határ. Ezen az útvonalon azonban nemcsak a nemzetközi dzsihádista hálózat reménybeli és régi tagjai érkeztek, hanem egyre több szíriai is. Olyannyira, hogy 2008-ra az Irakban aktív dzsihádisták 13%-a már a nyugati szomszédból érkezett, s arányuk tovább növekedett a polgárháború 2011-es kitöréséig. S ezek a harcosok alapvető szerepet játszottak a szíriai ellenzék dzsihádista irányzata(i)nak gyors megalakulásában.
