iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Palesztinok Szíriában - 5

2012. november 10. 07:28 - politics&islam

A szíriai helyzet megítélésében megosztottság tapasztalható a palesztin értelmiség körében is. Az államapparátus palesztin negyedekben működő kirendeltségeinek valamint az állami erőszakszervezetekhez kapcsolódó hálózatoknak a munkatársai túlnyomó többségükben a fennálló rendszer hívei. Ugyancsak ezt a tábort erősítik azok a tanárok, egészségügyi, szociális dolgozók, akik valamely Irán/Hezbollah által működtetett oktatási/egészségügyi/szociális intézményben kaptak állást. Nem elhanyagolható társadalmi csoportól van szó. Az utóbbi években a növekvő szociális problémák kezelésére a szír kormány tágabb teret adott az iráni hátterű alapítványok tevékenységének ezeken a területeken. Amennyiben rezsimváltás következne be, az új államapparátusnak ezen a téren is súlyos kihívásokkal kell majd szembenéznie.

Ez a lojális csoport – amelynek társadalmi presztízse igen magas szintű – a szíriai konfliktusra, mint külföldről irányított idegen befolyásra tekintenek. A szíriai ellenzék mögött külső politikai erőket, országokat (mindenekelőtt Szaúd-Arábiát, az Egyesült Államokat és főként Izraelt) sejtenek – a vélemény valóságalapjától teljesen függetlenül.

A fennálló hatalomhoz lojális csoport nem elhanyagolható társadalmi befolyású tagjai azok az palesztin üzletemberek és befektetők, akik az elmút évtizedekben gazdasági érdekeik érvényesítése fejében kompromisszumokat majd szövetségeket kötöttek a szír állammal. Miután jelentős nemzetközi kapcsolati hálóval rendelkeznek, az új hatalomnak mindenképpen ki kell egyeznie velük – ami ugyancsak nem lesz könnyű.

Egyelőre nem látszik semmi jele, hogy a palesztin közösség irányában valamilyen egységes – vagy legalább annak tűnő – koncepcióval lépne fel az ellenzék. Pedig enélkül nagyon nehéz lesz ezt a több százezres csoportot integrálni az új állami struktúrába. Az ellenzéki iszlamisták erős Izrael-ellenes retorikája nem lesz elég a palesztinokboldogulásához. Ahhoz viszont elég lehet, hogy az iszlamisták még nagyobb társadalmi támogatottságot szerezzenek a Golán-fennsík tényleges visszaszerzésére teendő erőfeszítéseiknek, illetve egy Izrael elleni tényleges katonai fellépéshez. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr714893443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása