iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

A pápa Bejrútban

2012. szeptember 22. 05:37 - politics&islam

Még az úgynevezett „arab tavasz” szárba szökkenése előtt, 2010 őszén tartották a Vatikánban a keleti keresztények szinódusát, XVI. Benedek pápa elnökletével. Még sehol sem voltak az arab felkelések keresztényeket érintő „járulékos melléktermékei”, a gondok azonban már akkorra kulminálódtak.

Az elmúlt fél évszázadban a közel-keleti keresztények száma és lakosságon belüli aránya jelentősen csökkent, egyrészt a muszlim többséghez képest kisebb gyermekvállalási kedv, részben pedig a folyamatos és arányaiban a muszlimokét jócskán meghaladó kivándorlási tendencia erősödése miatt. A szinódus összehívásának közvetlen oka az ezredforduló utáni regionális politikai események a helyi keresztények számára kedvezőtlen fejleményei voltak. Az iraki rezsim bukását követő polgárháborús helyzetben az őket ért támadások és fenyegetettség hatására százezrek menekültek el s az egykor egymillió fő körüli iraki keresztény közösség száma mára csaknem felére esett vissza. Ugyanekkor erősödtek az egyiptomi kopt közösség elleni atrocitások, ott ugyancsak felgyorsítva az addig is jelentős migrációt Nyugat, elsősorban az Egyesült Államok felé. Hasonló tendenciákat tapasztalni a Nyugati Part keresztény palesztinjainak körében, s különösen Libanonban, ahol a migráció kimutathatóan felerősödött a 2006-os izraeli támadás alatt és után.

A Vatikán évek óta forszírozza a keleti keresztény közösségek minél szélesebb körű nyugati támogatását. (És persze mindeközben igyekszik a térségben hagyományosan virágzó Róma felsőbbségét el nem ismerő és/vagy azzal dogmatikai vitában álló keresztény közösségeket saját karámjába terelni.) Az elmúlt két év eseménysorozata felerősíthette a Vatikán aggódását a keleti keresztények, különös tekintettel Szíria csaknem kétmilliós közösségének bizonytalan jövőjét illetően. A két évvel ezelőtti római tanácskozás pontosan megfogalmazta a keleti keresztény közösségeket fenyegető veszélyeket, a mostani libanoni látogatás során előtérbe kerülő vatikáni törekvések azonban kevésbé állnak a reálpolitikai talaján.

A pápai út előkészítése és lebonyolítása során látszott, hogy Libanon (és rajta keresztül Szíria) esetében a Vatikán ismét azon helyi keresztény politikai erők felé nyújtotta ki kezeit, amelyek nem a kompromisszumra való hajlandóságukról ismertek. Érthető ugyan, hogy Szentszék a folyamatos fenyegetettség helyzetében a radikális politikai erők felé erősítené a kapcsolatait, de kérdéses, a Közel-Kelet társadalmi közegében meglesz-e ennek a kívánt eredménye. Hogy nevesítsük: az ország konfesszionalista politikai-társadalmi rendszerét változatlanul – azaz a keresztényeknek az arányszámukat jócskán felülmúló politikai-erőszakszervezeti hatalmat biztosító formában – fenntartani igyekvő pártok a Vatikán fő szövetségesei. Ezek, a Dzsemajel-család hitbizományaként üzemelő Falangista Párt (حزب الكتائب اللبنانية) és az abból a polgárháborúban kivált, még radikálisabb, Szamír Dzsadzsa- vezette Libanoni Erők/Lebanese Forces (القوات اللبنانية).

A felekezeti rendszer a demográfiai folyamatok miatt fenntarthatatlan, átalakítása gyakorlatilag egy évtizede folyik. A keresztények nem elhanyagolható csoportja – a legtöbb felmérés szerint ma már a többsége – egyetért a változtatásokkal s teret engedne a legnagyobb lélekszámú felekezetté váló síitáknak. Az ezt az álláspontot artikuláló Michel Aoun (egykor a hadsereg főparancsnoka, önjelölt államfő majd emigráns) Szabad Hazafias Irányzata (التيار الوطني الحر) ugyanakkor a vatikáni politika irányítói számára kevésbé számít potenciális szövetségesnek.

Holott a helyi viszonyokat figyelembe vevő Realpolitik nélkül nem megy. A közel-keleti keresztények kisebbségként – meglehetősen behatárolt lehetőségeik következtében – két utat követhetnek. Az egyik lehetőség, hogy más kisebbségekkel szövetségben érvényesítik az érdekeiket és jutnak viszonylagos biztonsághoz – akár egy autokratikus rendszert támogatva ezáltal. Ez a forgatókönyv valósult meg az aszadi Szíriában és Szaddám Huszajn Irakjában. Az utóbbi bukása véres következményekkel járt ottani közösségeik számára. A szíriai fejlemények sem sok jóval kecsegtetnek.

A másik út a többségi, mérsékelt politikai beállítottságú muszlimokkal – legyenek azok szunniták (mint Egyiptomban) vagy síiták (mint Libanonban) – való kompromisszumok. Libanonban az ottani – Rómát elismerő – keresztény közösségek vezetőjének számító maronita pátriárka székébe tavaly egy ilyen reálpolitikát követő főpap ült, Bisára Butrosz al-Ráí személyében – felváltva a változásokat radikálisan ellenző agg Mar Naszrallah Butrosz Szfeir pátriárkát. Ráí – csakúgy mint a maronita köztársasági elnök, Michel Szulajmán – hajlik a kompromisszumokra a politikai rendszer átalakítását illetően, ami az eddigi szunnita-keresztény gentlemen’s agreement-en alapuló rendszer felváltását jelentené egy, a síitákkal való  kiegyezéssel.

A vatikáni szövetségesi politika ezzel szembe megy a cédrusok országában. Kérdés: a valóban akkut probléma kezelésére mennyire lehet ez sikeres a lassan 30% alá csökkenő libanoni keresztény kisebbség számára.

Már említettem egyszer Kamál Díb libanoni történész kiváló könyvét: „Ez az öreg híd – A keresztény Libanon bukása? 1920-2020” (هذا الجسر العتيق سقوط لبنان المسيحي؟ 1920-2020), Bejrút, Dár al-Nahár, 2008. A mű részletesen bemutatja a libanoni keresztény közösség legutóbbi évszázadát; politikai, társadalmi, kulturális háttérrel. Végkicsengése – talán a címből is érezni – pesszimista. Díb a két évezredes közösség fokozatos, teljes eltűnését jósolja. A jelenlegi folyamatokat látva prófétának bizonyulhat. Amennyiben pedig jövendölése beteljesedik, azt találhatjuk majd Libanon-szerte, mint idén nyáron láttam lépten-nyomon Tunéziában, ahonnan már több mint fél évszázada felszívódott a keresztény közösség. Hozhatom például a déli kikötővárost, Szfaxot, ahol a franciák építette városrészben egyre hulló vakolattal néz majdnem farkasszemet srévizavé a görög ortodox templom és az elhagyatott zsinagóga betontömbje.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr124790077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása