A

képen Ibrahim Müteferrika szobra a könyvesek bazárjában. Ő is magyar, ugye, a káoszba fulladó 17. század végén került Erdélyből az oszmán fővárosba.

(Ez a kor roppant érdekes volt. Sok magyarázatot találhatunk a századfordulós magyar pancserkodásra kezdve még a Wesselényi-féle összeesküvéstől Thököly handabandázásán és a kurucok kaotikus lázadásán át a Vezénylő Fejedelem által lekormányzott kudarcos felkelésig. Eddigre már legalább három egymás után következő generáció szocializálódott háborúban, káoszban, kiszolgáltatottságban. Miért csodálkozunk, ha a huszadik század után az van, ami. A megoldás csak az lehetne, amiért hősünk is sokat tett. A tanulás és a művelődés.)

Ezzel vissza is csatolunk. Az erdélyi ifjú nagy karriert futott be: török és magyar történelemkönyvek szerint ő hozta létre az első nyomdát az oszmán birodalomban, amely sokáig ellenállt ennek az újításnak. (A legtöbben annak idején vallásjogi érvekkel operáltak az elzárkózás mellett.)

S ez sem teljesen igaz. Az első isztambuli nyomda valóban az ő nevéhez fűződik, de kétszáz évvel korábban már volt nyomtatás az oszmán birodalom határain belül. Először a zsidók hoztak létre nyomdát 1515-ben, maj az örmények 1567-ben. Őket követték a görögök 1627-ben. Libanon hegyeiben maronita környezetben az 1500 években már voltak jezsuiták által működtetett nyomdák.

1727-ben a birodalom legfelső szunnita vallástudósa (sejhülislam) fatvát adott ki, amely - a vallási szövegek kivételével - engedélyezte az arab betűs nyomtatást, ami a következő évben el is kezdődött.

Szóval nem ő volt az első, vagy nem úgy, de Ibrahim Müteferrikát azért szeressük.