iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja


Teoretikusok és a gyakorlat

2013. február 06. 23:58 - politics&islam

Mahmúd Ahmedinezsád mostani kairói látogatása kissé az ingerküszöb fölé emelkedett a nemzetközi sajtóban. Miként tavaly augusztusban Muhammad Murszí egyiptomi elnök teheráni vizitje. Egyik látogatás sem a két ország vezetői közötti államfői találkozó volt, mindkettő…

Tovább
Szólj hozzá!

A Muszlim Testvériség és Szaúd-Arábia 2

2013. február 01. 05:27 - politics&islam

A Muszlim Testvériség (MT) megjelenése az Arab-félszigeten több mint hét évtizedre nyúlik vissza. Amikor az alapító tanító Haszan al-Banná 1936-ban elvégezte a mekkai zarándoklatot, Egyiptomba való visszatérése után úgy nyilatkozott, hogy az újonnan megalakult Szaúd-Arábiában…

Tovább
Szólj hozzá!

Kérdések a harmadik hatalmi ág körül

2012. december 05. 06:07 - politics&islam

Egyiptomban mostanában az alkotmányozás áll a figyelem középpontjában. Miután a továbbra is vitatott – az ellenzék által egységesen elutasított – szöveget a mérsékelt iszlamista dominanciájú Alkotmányozó Tanács (الجمعية التأسيسية) elfogadta, december 15-re…

Tovább
Szólj hozzá!

Az egyiptomi alkotmányozás nehézségei

2012. november 21. 05:11 - politics&islam

A liberálisok kivonultak az alkotmányozó tanácsból. Ez a legújabb fejleménye az egyiptomi belpolitikai folyamatoknak. És fontos fejleménye. Rámutat az iszlamisták vezényelte alkotmányozás alapvető és megkerülhetetlen kihívására: miként viszonyul majd az új alaptörvény s ennek…

Tovább
Szólj hozzá!

Annuntio vobis gaudium magnum: habemus papam!

2012. november 19. 06:26 - politics&islam

Megint egy személyessel kezdem. A boldog emlékezetű ’89-es évben Kairóban találkoztam egy jó ideje ott élő magyar nővel, aki éppen akkor tért iszlám hitre. Zamaleki lakásában mutatta, hogy papírja is van róla. A hölgy nem tűnt egy istenkereső típusnak – áttérésének igen…

Tovább
Szólj hozzá!

Öreg harcos

2012. november 16. 05:21 - politics&islam

Érdekes interjút olvasok az egyiptomi dzsihádista mozgalmak doyenjével, Ahmad Rifáí Tahával (Abú Jászir al-Maszrí). A sejk az al-Dzsamáa al-Iszlámíja (الجماعة الإسلامية) Súra Tanácsának egykori elnöke, a szervezet katonai szárnyát vezette a nyolcvanas-kilencvenes…

Tovább
Szólj hozzá!

A modern szunnita és síita politikai teoretika érintkezési pontjai 2

2012. október 13. 04:27 - politics&islam

A Muszlim Testvériség Banná utáni korszakának s egyben a mozgalom legnagyobb hatású, legmélyebb gondolatokat megfogalmazó teoretikusa Szajjid Qutb (+1966) lett. Bannától, az ő elődjeitől és saját Egyesült Államokbeli útján szerzett tapasztalataiból is sokat merített, de tanult…

Tovább
1 komment

A modern szunnita és síita politikai teoretika érintkezési pontjai 1

2012. október 11. 13:26 - politics&islam

A Muszlim Testvériség által delegált egyiptomi elnök, Muhammad Murszí a múlt hónapban Iránban járt. A látogatás apropóját ugyan a Mahmúd Ahmedinezsád által elnökölt – Irán nemzetközi elszigeteltségét is enyhíteni igyekezett – el nem kötelezett országok konferenciája…

Tovább
Szólj hozzá!

Tunézia 10 - Súlypontok a történelemtanításban

2012. szeptember 06. 09:24 - politics&islam

A történelemről jut eszembe. Az utazás során magamnak kijelölt olvasási penzum részei voltak a Tuniszban beszerzett középiskolai történelemkönyvek, amelyek alapos végigolvasása érdekes következtetések levonására késztet.  Különösen annak fényében, hogy mi a jelenlegi…

Tovább
1 komment

Támadás szélről - A dzsihádisták és a Muszlim Testvériség

2012. június 29. 02:31 - politics&islam

Nem tudjuk még, hogy az újonnan megválasztott egyiptomi elnök, Muhammad Murszí tényleges hatalma meddig terjed majd. (A küzdelem e téren is zajlik a katonai apparátus és a mérsékelt iszlamisták között.) Kétségtelen azonban, hogy a Muszlim Testvériség esetleges sikertelensége…

Tovább
Szólj hozzá!

Önkéntesség, fokozatosság, társadalmi támogatás

2012. június 27. 01:05 - politics&islam

Végre tudjuk ki az elnök. Muhammad Murszí hivatalosan is Egyiptom köztársasági elnöke. Ezzel – mondhatnánk – a Muszlim Testvériség révbe ért. A választások útján megszerezhető politikai pozíciók immár a legsikeresebbnek nevezhető legrégebbinek számító iszlamista…

Tovább
Szólj hozzá!

Választási földrajz - Egyiptom

2012. június 22. 06:37 - politics&islam

  Az eddig ismeretes eredmények fényében érdekes területi megosztottság tapasztalható az egyiptomi politikában: a Muszlim Testvériség jelöltje, Muhammad Murszí alapvetően Felső-, azaz Dél-Egyiptomban nyert. Az ottani hat tartomány (Baní Szuvajf, al-Minjá, Szohádzs, Aszjút,…

Tovább
1 komment

A még-ki-nem-hirdetett eredményről – Egyiptom

2012. június 21. 15:37 - politics&islam

  Ma sem várhatjuk az egyiptomi elnökválasztás hivatalos eredményének kihirdetését. Ami egyébként nem is olyan nagy csoda. Egyre erősebben látszik, hogy a katonai apparátus, a hatalom tényleges ura, nem adja ki a kezéből a gyeplőt. Ez az események kezdetétől világos volt. Úgy…

Tovább
Szólj hozzá!

A Muszlim Testvériség és az elnökválasztás - előzmények 2

2012. április 27. 08:20 - politics&islam

 A radikálisok és mérsékeltek közötti küzdelem az „arab tavasz” egyiptomi szárba szökkenése után sem dőlt még el teljesen. Az utóbbi években megerősödött radikális irányzat tagjai magukat ’65-ös Csoportnak vagy qutbistáknak nevezik, amivel a szervezet…

Tovább
Szólj hozzá!

A Muszlim Testvériség és az elnökválasztás - előzmények 1

2012. április 25. 02:19 - politics&islam

 Miután az egyiptomi Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet Muhamad Murszí személyében az elmúlt hetekben esélyes jelöltet mutatott fel a májusi egyiptomi elnökválasztásra, élénk érdeklődés kíséri a választásokat az iszlám világban, s különösen az elmúlt évben…

Tovább
Szólj hozzá!

Senuda, a kopt pápa 3

2012. április 16. 06:20 - politics&islam

  A kopt vallási vezető halála több olyan esemény történt Egyiptomban, ami súlyos kérdéseket vet fel egyrész a felekezetek közötti együttélés lehetőségéről és általában a kopt kereszténység egyiptomi jövőjéről. A lakosság – egyelőre – jelentős kisebbségét…

Tovább
Szólj hozzá!

Egy államosított vallási vezető - Tantáví sejk és az Azhar 3

2012. április 06. 06:29 - politics&islam

  Az egyiptomi belpolitikában minden fatvája a Mubarak-rezsim legitimációját szolgálta. Korbácsolást javasolt azon újságírókra, akik az elnök betegségéről terjesztenek híreket. Életének utolsó éveinek legnagyobb vihart kavart megnyilatkozása a csak a szemet szabadon…

Tovább
Szólj hozzá!

Egy államosított vallási vezető - Tantáví sejk és az Azhar 2

2012. április 04. 09:31 - politics&islam

  Az oszmán birodalom meggyengülése és a nyugati gyarmatosítás megjelenésekor az Azhart már a szunnita iszlám első számú oktatási intézményének tartották. Mindenkori vezetője lavírozni igyekezett a változó politikai viszonyok között. Együttműködött Napóleonnal, majd…

Tovább
Szólj hozzá!

Egy államosított vallási vezető - Tantáví sejk és az Azhar 1

2012. április 02. 19:31 - politics&islam

  Az „arab tavasz” politikai változásokkal teli szunnita többségű társadalmaiban az iszlamista erők előretörése kétségtelen tény. Hogy közülük milyen a mérsékeltek és szélsőségesek közötti arány, országa válogatja. Ezzel kapcsolatban azonban a figyelem…

Tovább
Szólj hozzá!

A Muszlim Tesvériség és a szalafiták sarí’a-értelmezéséről

2012. március 05. 10:42 - politics&islam

  Néhány gondolat a Muszlim Testvériség és a szalafiták szövetségéről – vallásjogi megközelítésben.   Minden aktuálpolitikai különbözőségen túl, lássunk egy-két alapvetést a két irányzat vallásjogi alapjaiból.   A Muszlim Testvéiség ideológiájának elméleti…

Tovább
Szólj hozzá!

Egyiptom - iszlamisták - jövő

2012. március 02. 10:10 - politics&islam

  Az egyiptomi választásokon kétharmados többséget szerzettek az iszlamista erők. Győzelmük ténye senkit sem lepett meg. Annál inkább annak mértéke. A legtöbb a térséget figyelemmel kísérő politológus szerint egyszerűen a társadalom ideológiai ingája lenget ki a…

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása