iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Balkáni ősz 8

2019. december 04. 19:32 - politics&islam

 

Macedón mozaikok 1

A helytartó alszik

Eredeti neve Saruhanlı Yiğit Bey volt, ami utal származási helyére: az úgynevezett Saruhani Bégségre/Emírségre, amely Anatóliában/Kisázsiában volt található, a mai Manisa térségében. A vidék az egykori Lydia része volt, s hosszú bizánci fennhatóság után a szeldzsukok a 12-13. században rendezkedtek be itt. Száz évvel később - a szeldzsuk Konyai (Ikoniumi) Szultanátus fragmentálódásával - saját helyi kis oguz-török dinasztiájuk, a saruhanidák (Saruhanoğulları) egy volt, többek között a Söğüt vidéki oszmánok mellett az egymással is rivalizáló török törzsek között. A saruhanidák az oszmánok második felemelkedéséig, 1413-ig bírták szállásterületeiket, aztán a többi alávetett törzshöz hasonlóan betagozódtak a megerősödő, emelkedő és terjeszkedő oszmán államba.

(Erre az úgynevezett második birodalomalapításra azért volt szükség, mert a már a Balkánon is jelentős pozíciókat szerző oszmánokat, akiknek fővárosa 1363 óta a mai Edirnében (Drinápoly) volt, 1402-ben az ankarai csatában az alapvetően mongol etnikumú hadsereget irányító Timur Lenk, mondhatni az össz-história egyik, ha nem "a" legvéreskezűbb hadvezére szétverte, az 1389-es rigómezői csata után a szerb Miloš Obilić által meggyilkolt I.Murád szultán fiát és utódját, I. Bayezidet, kinek beceneve "Yıldırım" azaz Villám volt, foglyul ejtette s haláláig vaskalitkában hurcolászta magával. Úgy tűnt, az oszmánok végleg elbuktak... De Sánta Timur 1405-ben meghalt, nomád állama annak rendje s módja szerint széthullott és jött az új rész: Return of the Osmans. Sőt kiderült: számukra még csak akkor kezdődött a történelem.)

A saruhanidáknak vannak Kisázsiában máig látható emlékeik. Például Yiğit Bey egyik felmenője, Muzafferüddin İshak Bey (uralkodott: 1362-138) építtette a máig látható manisai nagymecsetet. Egyébként ajánlanám megtekintésre/tanulmányozásra a szeldzsuk/preoszmán építészetet. 2008 nyarán Konyától Selçukig végig tanulmányoztam, emlékezetes volt. A korai oszmán architektúra - mondjuk Mîmar Sinân előtt - amikor még nem a közismert tamburos-kupolás-karcsú minaretes mecsetek uralkodtak még, hanem az erődszerű lapos tetejű, közép-ázsiai és iráni eredetű toronyszerű felépítménnyel, egészen más összhatást adott a korabeli városképnek is. De nagyon elnyargaltam; vissza a saruhanidákhoz.

Fegyveres potenciáljukat a hatalom megfelelően csatornázta: az újonnan meghódítandó területek határvidékeire, úgyszólván a frontra telepítette őket.

Yiğit Bey tehát így került Ruméliába, már a 14. század utolsó harmadában (tehát még az ankarai katasztrófa előtt). A rigómezői csatában az oszmán csapatok egyik parancsnoka volt, majd 1392-től 1414-ig, több mint két évtizedig ő volt a szkopjei (Üsküp) szandzsák vezetője. Mint ilyen, az első számú helytartó Ruméliában.

1426-ban bekövetkezett halála óta itt húzza a lóbőrt, a szkopjei bazár gyomrában, az általa alapított medresze és mestere, Meddah Baba türbéje mellett.

Iyi geceler!

77254730_2554567817925637_4443870685416128512_o.jpg

69941823_2554567291259023_4617662117527420928_o.jpg

76706796_2554568307925588_1167470354134728704_o.jpg

78587963_2554568477925571_1807575800141053952_o.jpg

78279160_2554568897925529_3658501993690824704_o.jpg

76927374_2554569497925469_7366980244017774592_o.jpg

69962081_2554570217925397_6724939124970618880_o.jpg

 

 

 

A képen a következők lehetnek: növény, égbolt, fa, ház és túra/szabadtéri

 

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 7

2019. december 04. 13:21 - politics&islam

Kényszerbetegség

Kényszerbetegséggel élni egészen jól lehet. Kényszerbeteggel - bizonyára - problémás.

Jómagam is ebbe a halmazba tartozom. E vidám, életet irányító késztetéseknek persze mélyebb okai vannak, s a autocselekedet csak tünet, de itt most nem megyünk analízisbe. Ez csak egy kis háttér a ma esti történésekhez.

Megyek tanulmányútra a távolból a távolba. A dél-szerbiai Szandzsákból (most már muszáj: Észak-)Macedóniába. Vágtatok az autópályán, közel a határ, már albán vidéken járok. (No-no - emelkedik erre a virtuális szerb szemöldök.)

Besorolok a határellenőrzéshez. Várakozom, Johnny Cash.

Aztán egyszerre penetráns benzinszag. Ezt már ismerem. Kiszállok, a kocsiból alul ömlik a nafta.

Mindegy. Araszolok tovább. Üvölt a Ring of Fire.

Szurkolok, hogy a fináncok ne érezzék kint, amit én bent. Ha félreállítanak, itt a prérin, a hegyek között nem találok szerelőt.

Sikerül. Mehetek. Nyomom ezerrel, amúgy a gázüzem jár, de már a tank fele növeli az ökológiai lábnyomomat. A zubogó benzin és a kipufogócső közötti opcionális interakcióra igyekszem nem gondolni.

"An old cowboy went riding out one dark and windy day..." Most ez megy.

Elérem a kumanovói lehajtót. (Kumanovë az, édes fiam, így az egyszeri albán. Mire én azt mondanám: egyébiránt a település a kipcsak/kunokról kapta a nevét. Dehát egy albán nem érezné ki belőle a mogyeri aktualitást. Mindegy.)

Behajtok a központba, már jártam itt, nem egyszer. Egy forgalmas kereszteződésben megkérdezem a csoportosuló rendőröket: hol találok este hétkor szerelőt. Kis balkáni tanácskozás, telefonozás, végül egy biztonsági őr beugrik az anyósülésre s navigál.

Setét, lepattant utcában állunk meg egy zárt kapus lepattant műhely előtt. Várjuk a szakit. Addig is, látván a nálam jelentkező igényeket, beinvitálnak a szomszédos kávézóba vizelni.

Tíz perc múltán jő a szaki, Rexho. Bemutatkozunk, beállok a "műhelybe". Ekkor tör rám a hepp.

Hogy az ember ilyenkor aktuálisan mitől fél, az változó. Az én tisztaság-mániám a sztenderd radioaktivitás-fóbia mellett időszakos félelmekben kulminál. Azbeszt, vegyszerek, ez-az. A műhelybe aztán mindent beleképzelek. Hirtelen minden és mindenki "retkes" lesz, a biztonsági őr éppúgy, mint a szerelő. Az őr addigra már "összekente" az anyósülést, a szaki időnként beül a volán mögé, gyújtást ad. Aggódni kezdek, mi retkeződik össze annyira, hogy majd "mentesíteni" kelljen. Pánik, asszem.

Mindeközben igyekszem oly rezzenetlen maradni, mint Vjacseszlav Tyihonov a "Tavasz tizenhét pillanatában". Úgy érzem, sikerül.

Vagy nem.

A két albán szerelés közben röhécsel, mit pánikolok. Ezek szerint látszik is. Az őrnek talán úgy tűnhetett a patikatisztaságúra sikált kocsi belseje, ahogyan még az új kumanovói gépjárművek sem néznek ki. Ezt mondja is a szakinak. Az, amikor végez, megkérdi: eszpresszó, capuccino vagy cafe latte? Mondom: egy rövid feketét. Kisvártatva jön egy srác a rendelt italokkal. A szaki hellyel kínál, mire az őr: hagyd, úgyse ül le. S valóban. Amikor pedig Rexho felajánlja, hogy ő maga kiáll a kocsival szűk utcából, az őr megint eltalálja a gondolatomat: köszönöm majd én.

Egyébként meg jót dumálunk. De a "mentesítés gondolata" nem tágít.

Szkopjéig végtelenítetten üvöltetem a "Ghost Riders in the Sky"-t. Érkezés után rohanok a bazárba. Nekilátok a képen látható gyógy-tavcse-gravcsének. Mire elfogyasztom, talán kigyógyulok aktuális kényszerbeteg gondolataimból.

Vagy nem.

Ps. Ezzel az intermezzóval elmondhatom, hogy valamennyi posztjugó államban javíttattam már kocsit. Talán csak Koszovóban nem.
(Az nem állam - kel ki a szerbség magából. Jól van, mondom erre békítően, Rexhot majd úgy tekintem, mint az egyetemes albánság képviselőjét. Vele minden albán szállásterület - így Koszovó - is "megvolt". )

77253479_2553178551397897_1572681835404591104_o.jpg

 

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 6

2019. december 04. 07:12 - politics&islam

 

Daleko

Közintézményt keresek. Kérdezem az utca emberét.

Illetve asszonyát. Őket érdemes. Ez valami általános humanoid dolog. A kérdezés s a válasz is inkább női dolognak tűnik. A bizonytalanság olyan antimacsó ügy. Hisszük.

Én ha bárhol s bármilyen- nem muszlim - eltévedt, tanácstalan stb. párt látok a világban, az esetek kilencven százalékában a nő kérdez. A kakas ilyenkor mindig a háttérben peckeskedik.

Mindegy.

Szóval kérdezgettem a pazarkákat. Illetve a genus femininumra utaló képző magyaros kicsinyítő képzős áthallása itt nem állja meg a helyét: errefelé a nők is óriások. Biztos a brutális húsfogyasztás, a magaslati levegő meg az a terepviszonyokból adódó tény lehet az oka, hogy ahhoz hogy kilássanak a hejde magas hegyek közül, mindenkinek gyerekkorától kezdődően nyújtózkodnia kell. Libanonban is tapasztaltam.

Vagy egyszerűen csak öregszem és megyek összefele.

Mindegy.

Szóval, mondja mind, hogy a kérdezett intézmény messze van.

Ezzel a "daleko"-val - szintúgy a hegyvidéki földrajzi környezet okán - vigyázni kell. A hegyi embernek, minden tereptárgy és -hely, amely nem a lakóháza és az istálló között helyekedik el, messze van. Oda szamárval/öszvérvel/lóval megy. Illetve ment. Most meg gépjárművel.

Igaz, otthoni kisfalumban is azért - sem - kommunikálnak egymással az emberek, mert nem találkoznak az uccán. Kocsival mennek a száz méterre lévő népboltba. Mondhatni, kvázi-hegyiek ők is, a Cserhát mediterrán oldalán.

Mindegy.

A keresett postahivatal jó háromszáz méterre volt. Öszvér kellett vóna.

75543768_2530925686956517_5515472962867691520_o.jpg

 

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 5

2019. december 03. 18:11 - politics&islam

 

Kacsa mesék

Patkarska prvenstva

Többedik (Van ilyen szó? Leírtam, van.) éve figyelem a városban zajló sportéletet. Van - többnyire második ligás - focicsapat, kissé kopott stadionnal, ahol azért kemény pre-homo sapiensi hímhőzöngés folyik, pláne, ha a Partizan vagy a Crvena Zvezda a vendégcsapat. Magas szintű a kosárlabda élet is - igaz, az hol nem jó errefelé, az óriások földjén. Évek óta fejlődik a vadvízi evezés, és - nem mondom, hogy miattam -, de egyre több a bringás. Igaz, ez utóbbi testmozgás - naponta tapasztalom - az autós közlekedési morál miatt, gyakorlatilag túlélő sport.

No, de a legfőbb tradicionális verseny, amely évszázados múltra tekint vissza, a városi "kacsa bajnokság". Ez annyira unikális, gyönyörű és megható, hogy sohasem hagyom ki. Aktuálisan éppen most van - a "Novi Pazar-i Kacsa Egyesület" szervezésében. (Tényleg van ilyen, elnökkel, tagsággal: Udruženja patkara Novi Pazar.)

A várost keresztülszelő hegyi vizek, a Raška, a Jošanica, a Jablanica és a Deževa külön futamok színhelyei. Itt egy-egy alkalommal sötét ruhába öltözött barázdált arcú mogorva férfiak csoportja jelenik meg a kora reggeli órákban. Alkalmanként két úsztató teszi vízre verseny-gácsérját. A maroknyi drukker-csoport pedig a patak két oldaláról figyel feszülten.

A két idomított gácsér hamarost egymásnak ront, s miközben csőreikkel gyepálják egymást, a sebes sodrással megindulnak a patakon. A drukkerek meg a parton kocognak, kiabálnak - párhuzamosan a küzdelemmel.

Az úsztatók arról ismerszenek meg, hogy gumicsizmában vannak. Ha a versenyzőik fennakadnak egy zátonyon vagy a drukkerek passzív játékért megintik a két kacsát, az edzők lemásznak a vízbe s új pozícióba helyezik a sportállatokat.

Általában a városközpontig az egyik madár feladja. Akkor a küzdőfeleket kiemelik s győztest hirdetnek. A kacsákat tulajdonosaik karjaikba veszik s lágyan ringatva őket a drukkerek gyűrűjében hazaballagnak. A futamgyőztesekből - egyenes kiesési rendszerben - lesznek végül a patak-bajnokok, akik az összpatak-bajnokságon döntik el, ki az éves bajnokkacsa.

Az úsztatás tudománya egyébként apáról fiúra száll. Ja, és a doyen, a 78. évadjánál járó 84 éves Ljutvo Leveš, ki apai ágon mogyeri. Na kérem, Puskás, Dzsudzsák, Leveš.

Svako želi imati šampiona. Mindenki bajnok akar lenni.

Én nem.

Ps. Nézzük meg ezt a csodát, mielőtt Brigitte Bardot vagy a pandamackós szervezet meg nem jelenik itt és bezáratja az egész vircsaftot.

xxx

Alant néhány gyors fotó a mai jošanicai futamról.

77376549_2533824266666659_53720209692819456_o.jpg

76898169_2533824579999961_6736447867797372928_o.jpg

78117933_2533825056666580_7587633875317161984_o.jpg

74838117_2533825293333223_1808728036787355648_o.jpg

77396559_2533826943333058_1527626795245895680_o.jpg

76190327_2533827179999701_701101046830727168_o.jpg

És egy hónappal később.

Patkarska prvenstva, zimska sezona

77223946_2571431712905914_23646268865642496_o.jpg

76751555_2571431986239220_3150204820506279936_o.jpg

78684095_2571432356239183_8338908030020091904_o.jpg

78803767_2571432692905816_4889424347820720128_o.jpg

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 4

2019. december 01. 19:16 - politics&islam

 

Western és neoplatonizmus

A kovboj filmekből mindig egy mozzanatot hiányoltam. Mennek a porlepte, égett arcú kalapos férfiak hegyen-völgyön által, üldöznek vagy menekülnek, gázolnak a szügyig érő vízben lovakkal át a folyókon, este tábortűznél izzadnak, néha verekednek, koltval párbajoznak. Szeretik/nem szeretik az őslakosokat. De egy valamit sohasem tesznek.

Például a "Mackenna aranyá"-ban soha se nem vonul félre Gregory Peck vagy Omar Sharif (Mikhail Salhúb), hogy bőrgatyáját letolván (minthogy slicc nem nagyon látszik az említett ruhadarabon) jó nagyot brunyáljon a sivatagba befele. Vagy guggolva székeljen. (Komolyan, ez a szó egy üde ős-eufemizmus.) Vagy a kedvencem, az egy nap alatt játszódó "Délidő" főszereplője, Gary Cooper. Ide-oda rohangálás, feszültség, izgalom a köbön, mégsem kell neki - az egész film folyamán. A feleségének sem. Pedig a nők fiziológiailag rövidebb ideig bírják. Hogy a "Hét mesterlövész" hétszeresen elmaradt testi ürítéseiről ne is szóljak. Én megnéztem volna McQueen huncut szemeit, Bronson székrekedéses galacsinfejét vagy Wallach fölényes, jó emésztésre utaló mosolyát - ismét a szó - székelés közben. Örökké fennmaradó enigma ez.

Pedig az élet része.

Ilyes gondolataim voltak '93 augusztusában, amikor először álltam az Aleppótól északkeletre található Kalaat Szemaán nevü kis település melletti dombon, a szétszórt romok előtt. Itt áll Szent Simeon (388-459) oszlopának alapköve, a köré épített egykori kolostor maradványaival.

Meglehetős hely, napszítta lankás dombok, észak felé - ma - Törökország (halk hang alulról: kérem, szépen, itt mi lakunk ma is, a kurdok, mire egy ankarai dialektus: amíg mi engedjük, fiúk), délre Aleppó és környéke. Akkor még minden a helyén volt.

De hogyan ürített Simeon, ki négy évtizedig lakott egy tizenhat méter magas oszlop tetején? És a leírások szerint az utolsó húsz évben már akkora híre ment, hogy állandóan híveinek tucatjai táboroztak az aszkéta torony-lakosztálya alatt. Néha - álruhában - császárok is (II. Theodosius). S gondolom, a szent csak nem piszkított a saját fészkébe.

Ezek a nagy kérdések.

Meg a neoplatonizmus. Mondjuk, amikor Simeon katekista gyakorlatait végezhette odafönt, a hivatalos egyház (amennyiben volt ilyen az egyre diffúz, zsinatokkal terelgetett s egyben szaggatott ekklézsia esetében) éppen keményen irtotta a neoplatonista (gnoszticista, manicheus, atb) gondolatokat a keresztény gondolkodásból kifele.

A Simeon-féle aszkézisből is. A 2-3. századtól terjedő iskola a korai keresztény aszkézist, majd miszticizmust ugyanúgy megtermekenyítette, mint később az iszlám misztikát. Sőt, az Irakban és Észak-Szíriában élő keleti keresztény misztikus csoportok közvetlenül is hatottak az első muszlim szúfikra, majd a kialakuló taríqákra.

Vegyük például a korakeresztény kor exegéta óriását, Órigenészt (184-253). Ő aztán sok mindenről híres volt. Például - a források szerint - kétezer könyvet írt. Zén - mondanák erre az irakiak (szép). Ez már-már a középkori muszlim grafománia szintjét közelíti. Különösen jó volt Szentírás-magyarázatban, hozzátett a formálódó (ez már önmagában elgondolkodtató: formálódó) szentháromság-tanhoz. A nagy hírű epikureus filozófus, Celsus/Kelszosz (178k.), aki a kiteljesedő ember-Isten viszonyt mindenkire kiterjesztette s támadta a keresztség felvételét, mint az üdvözüléshez elengedhetetlen feltételt, különösen Órigenész begyében lehetett. Mindenestre nagy hatású cáfolatot írt ellene.

A kereszténység védelemében tanúsított buzgólkodásában azonban többször is átlépett - akkor még leglehetősen láhatatlan - határokat.

A keresztény dogmatika - mondhatni - "nyitóművében" (Περὶ ἀρχῶν) Órigenész "mindent" megmagyarázott, amin a Szentírással kapcsolatos, s mint aki mindent akar, mindent bele is sepert a exegetikába. Gnosztikus elemeket például. Meg némi manicheizmust is. És ami itt és most a legérdekesebb, némi pre-neoplatonizmust is.

Igaz ugyan, hogy a leghíresebb neoplatonista, Plótinosz (204-270) Órigenész halálakor még csak bontogatta, a később az érett neoplatonizmusba átszűrődő órigenészi gondolatok nem elhanyagolható jelentőségűek.

Az például, hogy Órigenész azt (is) tanította, hogy a mai világunk már egy korábbi apokalipszis utáni lét s az emberi lelkek preegzisztensek, azaz a korábbi világból valók. Ahol eltávolodtak/elszakadtak Istentől. S ki milyen bűnök révén távolodott anno a Teremtőtől, annak megfelelően szenvedhet testbe zárva itt, a mai világunkban. A cél pedig: e testből szabadulás és (vissza)közeledés Istenhez.

A neoplatonikus emanáció/kiáramlás-tan (a Teremtő/transzcendensből kiáramló világ, köztük a lelkek - nagyon lebutítva) egyik gyökere rejtezik itt. Amit aztán a -keresztény és muszlim - misztikusok megfordíthatóvá tettek. S máris felbukkanhatott a transzcendenssel való egyesülés - az ortodoxia számára mindig különösen - veszélyes gondolata.

Órigenész - bár művei a középkorban a legolvasottabbak közé tartoztak - aztán a mainstream keresztény egyháznak is veszélyes lett. Már a 232-es alexandriai zsinat (aztán több másik is) eretnekké nyilvánította.

Azért Órigenész jó fej volt. Például tudta, hol kell meghalni. A libanoni Türoszban exitált. Igaz, a mindössze bő egy évig uralkodó Decius császár keresztényüldözése során halálra kínozták.

De ha előtte bedobhatott egy libanoni zaataros lepényt, megérte.

Ps. Oszlopos Simi az akkoriban meglehetős aggastyán kornak számító hetvenegyik éveben hunyt el. Hiába, az aszketizmus, a jó levegő, a naponta több ezer meghajlás - ez metódusának elmaradhatatlan része volt - bizonyára jó vérképet eredményezhetett. Megfelelő májfunkciók, vércukorszint, alacsony koleszterin-mutatók.

De mégsem ő volt az oszlopozás világbajnoka. Az 521 és 592 között élt szintén szír stylita, Ifjabb Simeon hatvan évet húzott le egy oszlopon. Ezt kapd ki, öreg Simi!

Viszont ő is "csak" hetvenegy évesen hunyt el.

Akkor most másszunk vagy ne másszunk?

72478306_2449697748412645_4058264553031467008_o.jpg

Simi és az arabok

A kilencvenes években végigvizitáltam és fotóztam a szíriai kereszténység templomait, kolostorait. Ültem valamennyi felekezet szertartásán az asszíroktól kezdve a különböző örmény és szír irányzatokon át a maronitákig. Egyszer - 1996-ban - Damaszkuszt egy kedves ismerőssel végighúsvétoltuk minden valamirevaló felekezettel. Frenetikus volt. Bab Túma, Szejdnájá, Maalúlá, Sejkh Miszkín, Barra vidékén vagy al-Hasszaka központjában akár ma is megtalálom bármelyik templomot. Ha megmaradtak az elmúlt évtized forgatagában.

Természetesen semmit sem tudhattam előre, de az arab világ meg szélesebb értelemben a Közel-Kelet soha sem volt csak az iszlám világ része.

A kereszténység Szíria földjén való elterjedése mondhatni geográfiailag adott volt. Ismert a történet a ophthalmológiai - és vélhetően pszichiátriai - problémákkal küszködő tarszuszi római polgár hallucinációiról a Boszra-Damaszkusz viszonylaton. A nagy fabula-mester Paulus után Szíria a korai kereszténység egyik fő terjeszkedési területe lett. Kevésbé ismert, de az Arab-félsziget is jelentős keresztény közösségek otthona lett már a 4-5. századtól. S ebben a stylita artistának is szerepe volt.

Oszlopos Simeonhoz számos zarándok érkezett. Közötük volt 413-ban I. Al-Nu'mán ibn Imru' al-Qays, a dél-iraki Híra központú Lakhmida királyság uralkodója (390-418). Az arab források szerint Nu'mán buzgó keresztény lett, s az államában egyébként terjedő hitet erősen pártolta.

Mondjuk, mivel a lakhmida állam a perzsa Szászánida dinasztia tényleges Pufferstaat-ja volt s a vele szemben Bizánc-finanszírozta másik arab ütköző állam, a Gasszánida királyság a Konstantinápoly által támogatott szír monofizita/jákobita kereszténység alapján állt, a perzsa vazallusállam a nesztoriánus irányzatot követte s a szintén perzsa felségterületen álló szeleukeiai-ktésziphoni érsek fennhatósága alapján állt. (Teszem hozzá, szintúgy, mint az akkor már szintén létező nyugat-indiai keresztény közösségek.)

A gasszánidák állama déli irányban igyekezett kiterjeszteni befolyását. Valószínűleg ennek folyományaként - olvassunk ehhez Tabarít és Masz'údít - a dél-arábiai Himjár királyságában terjedni kezdett a monofizita irányzat. S bár Híra is igyekezett, végül 440-ben az egyébként judaizált arab törzsek lakta Himjár királya, Abuqaríb a szír monofizitizmust választotta. A főváros, Nadzsrán fontos keresztény központ lett.

Ebben a nagy vallási kavalkádban történt még egy érdekes esemény. Abuqaríb halála után egyik kései utódja, Dzú' al-Nuvász (517-525) ismét a judaizmust preferálta, olyannyira, hogy 527-ben - a régi arab forrásokban jól dokumentált módon - lemészároltatta Nadzsrán monofizita keresztényeit. Jusztiniánusz bizanci császár (527-565) erre az úgyszintén monofizita etióp uralkodót, Abrahát (525-553) kérte beavatkozásra, aki nem habozott: Dél-Arábia/Jemen ekkor fél évszázadra etióp/keresztény fennhatóság alá került.

Mohamed prófeta születése körül aztán a szászánida perzsák vetettek véget az etióp uralomnak. Nadzsrán ismét keresztény központ lett. Oly jelentős s oly jól politizáló, hogy később a Prófétától is privilégiumot kaptak.

Ps. A lakhmidákig - bizonyíthatóan - többen vissza tudják vezetni családfájukat. Leszármazottjaik például a libanoni Arszlán-klán tagjai. A híres Shakíb bej (1969-1946), Libanon egyik alapító atyja vagy Emír Madzsíd (1908-1983), aki 1932-től haláláig volt parlamenti képviselő. Vagy éppen Talál, ki pedig manapság a szír-iráni szövetségi rendszerben mozog a cédrusok árnyékában.

Ja, hogy kérem, ezek drúzok!

A Közel-Keleten minden lehet.

Ezért jó hely.

72974018_2454830507899369_95919199678889984_o.jpg

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 3

2019. december 01. 11:35 - politics&islam

 

Ősz

في ليالي الخريف الحزين

حين يطغى علي الحنين

كالضباب الثقيل

في زوايا الطريق

في زوايا الطريق الطويل

حين أخلو و هذا السكون العميق

توقد الذكريات
...
(بدر شاكر السياب)

71673110_2443147985734288_3378686025407660032_o.jpg 

Ćićevac

 

A "jó hely" kritériuma a Balkánon: 100 méteren belül legalább
- 5 ćevabdžinica
- 7 pekara
- 10 kafana/caffe.

Itt mindez adott.

Meg amúgy, micsoda kafa város az, amelynek a nevében két vidám alveolopalatális zöngétlen affrikáta is van.

Mondjuk így: e "cs" és "ty" között képzett hang lágysága miatt még a bősz balkáni nacionalizmust is megbocsátom az ittenieknek.

71498437_2437456369636783_3791067645340549120_o.jpg

72084963_2437456559636764_5311451781400625152_o.jpg

72252560_2437456722970081_1141798698951376896_o.jpg

71053137_2437456959636724_4024382191688482816_o.jpg

 

A Pešter

71967494_2447557355293351_4817301483164794880_o.jpg

71751834_2447557241960029_7713118723623616512_o.jpg

71639453_2447557485293338_8090672857480167424_o.jpg

72052000_2447557995293287_3586636182827565056_o.jpg

71545253_2447558098626610_5340871461269667840_o.jpg

 

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 2

2019. december 01. 06:26 - politics&islam

 

Észak-Szíriában mindig is szerettem.

Szarmada arabjai között ettem a legjobb sültcsirkét, Hárim fantasztikus kora keresztény templomai között pásztorokkal teáztam, a Dzsabal Závija bizánci romvárosai többet meséltek, mint tucatnyi történelemkönyv, Afrín kurdjai (és törökjei) megmutatták a helyi asszír régészeti lelőhelyeket, Manbidzsban lakott a legjobb szír hallgató-barátom Szíriából, 2007-ben magyar rendszámú kocsimmal látogattam meg a Nadzsmuddín várát (Qalaat Nadzsm) s egy helyi tanárral vettük végig a vidék történetét, anélkül, hogy egyetlen szó esett volna közöttünk a pár nappal korábbi közeli izraeli légicsapásokról, Ra'sz al-Ajnból kurd traktorost stoppoltam a Tell Halaf-i ásatásokhoz, Tell Tamarban tanultam a legtöbbet a keresztény asszírokról s -tól, Qámislibe úgyszólván hazatértem, a Tigris-parti Ajn Dívár középkori hídjához nincstelen és hontalan kurd parasztokkal sílesikló testtartásban utaztam egy kisteherautón - búzazsákok tetején.

S ott volt még Raqqa meg Deir ez-Zór.

Minden Egész eltörött...

Ps. Ezek a fontos dolgok. Nem az ilyes irományok, mit ugyancsak a Mancsban követtem el október közepén (2019/42. 10.17.).

Azóta arrafelé is sok minden történt. Meg semmi.

A tankok járta sáv

Régóta érett Törökország újabb szíriai katonai beavatkozása. Az offenzíva célja az, hogy a kurdok meggyengítésével új erő­egyensúly alakuljon ki a térségben. És meglehet, valóban bekövetkezik ez – csak épp nem úgy, ahogy azt Ankara elképzelte.

A török csapatok a múlt héten széles körű, légicsapásokkal előkészített szárazföldi hadműveletekbe kezdtek a Szíriával közös határ keleti részén. Kezdetben Tell Abiadnál megbontották a két országot régóta elválasztó beton- és szögesdrót kerítést, s harckocsik nyomultak be szíriai területre: ezt a vidéket, s vele együtt Szíria területének összesen közel ötödét, jó pár éve kurd politikai és katonai szervezetek tartják ellenőrzésük alatt. A város elfoglalása után a hadoszlopok a határral párhuzamosan futó országúton robogtak tova újabb városok felé. Mindeközben komoly légi- és tüzérségi csapások érték nemcsak az ott állomásozó kurd erőket, de civil célpontokat is. Az október 9-én kezdődött offenzíva előtt a szabad utat az amerikai elnök nyitotta meg, amikor bejelentette, hogy az Egyesült Államok kivonja Szíriából azt a nagyjából százfőnyi katonai kontingenst is, amely ebben a régióban a kurdok számára valamiféle biztonsági garanciát nyújtott.

A török erők mellett helyi szövetségeseik, az ún. Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) egységei is részt vesznek a Béke Forrása Hadműveletben (Barış Pınarı Ha­re­kâtı). A támadások máris civil áldozatokkal jártak; helyi források szerint lakóövezeteket, kórházakat is bombáztak. Egy kurd politikusnő autóját török katonák megállították, kiszállították, és a helyszínen agyonlőtték. A nemzetközi felháborodás máris nagy; a defenzívába szorult kurdok azonban már megtanulhatták: sem civil, sem kormányzati tiltakozások nem fogják megoldani a problémájukat.

Trump megágyazott

Az események előtt nem volt hiány figyelmeztető előjelből. Donald Trump utasítására folyamatosan, az elmúlt hetekben is újabb és újabb amerikai erőket vontak ki a térségből úgy, ahogy azt az elnök pár hónapja kilátásba helyezte. A kurdoknak juttatott, korábban jelentős nyugati katonai támogatás érezhetően csökkent, gyakorlatilag némi logisztikai háttér megteremtésére korlátozódott. Az Egyesült Államok mindazonáltal gazdasági szankciókat helyezett kilátásba a NATO-tag Törökország önjáró katonai tevékenysége nyomán. Hasonlóan lépett fel az Európai Unió. Elítélő határozatát – amelyet a magyar kormány egy teljes napig megvétózni igyekezett – végül még az elmúlt héten meghozta. Emellett Franciaország, Hollandia és Németország felfüggesztette törökországi fegyverszállításait, Svédország pedig teljes uniós fegyverszállítási embargóval fenyegette meg Ankarát. De mindeddig sem a nyugat-európai országok, sem az Egyesült Államok nem tett lépéseket, hogy a magukra hagyott kurdokat megsegítsék. Annak ellenére, hogy Északkelet-Szíriában eddig tevőleges részt vállaltak az események alakításában.

A korábban sokáig jogfosztottságban élő szíriai kurdok a polgárháború során – jelentős amerikai és nyugat-európai támogatással – az ellenőrzésük alá vonták északkelet-szíriai lakóterületeiket, és 2012-re de facto függetlenné váltak a központi kormányzattól. A Demokratikus Egység Pártja (PYD) s annak fegyveres szárnya, a Népi Védelmi Egységek (YPG) afféle paraállamot hoztak létre, amelyet Rojavának neveznek. Szerepük akkor növekedett meg igazán, amikor nyugati fegyverekkel felszámolták az Iszlám Állam nevű terrorentitást az Eufrátesz völgyében. Azóta Rojava jószerivel önálló államként létezett az Eufrátesz és a Tigris közötti, gazdag termőfölddel s jelentékeny szénhidrogénkinccsel rendelkező területen. Törökország kezdettől fogva ellenezte az újabb kurd entitás létrejöttét. Különösen azért, mert a vezető szíriai kurd politikai erő, a PYD az Ankarával negyed évszázada véres háborút vívó Kurd Munkapárt (PKK) ideológiai testvére.

A nyugati fenyegetések mind ez idáig hatástalanok voltak, Recep Tayyip Erdoğan török elnök igencsak eltökéltnek mutatkozik. Szüksége is van rá. A legutóbbi önkormányzati választásokon elveszítette a nagyvárosokat, a gazdaság gyengélkedik, az autokrata kormányzás egyre több társadalmi réteg érdekeit sérti. Erőt kell felmutatnia, s mindeközben a hadsereg vezetésének is kínálnia kell valamit. Az „ősellenség” kurdok mindig kéznél vannak.

Az európai fenyegetésekre Er­do­ğan belengette: amennyiben az EU folytatja a nyomásgyakorlást, a területén élő, hozzávetőlegesen 3 millió menekült nagy részét elengedi Európa felé. Helyi szakértők szerint azonban a ma törökországi táborokban és városokban élő, zömében szíriai menekültek Nyugatra küldése nem reális lehetőség: ők ugyanis inkább hazamennének. A szíriai hadműveletek mögött is felfedezhető – legalább részben – a menekültkérdés kezelésének szándéka. Török kormányzati körök hosszabb távú, háromlépcsős tervről beszélnek: elsőként 30 kilométer széles, a török–szír határ teljes hosszában (azaz több mint 800 kilométeren) húzódó „biztonsági zónát” szándékoznak létrehozni. Mindezzel párhuzamosan akár nagyobb mélységig ható katonai csapásokkal hosszú távra meg kívánják gyengíteni a szíriai kurd erőket, megakadályozandó egy újabb kurd állam létrejöttét (az iraki Kurdisztánban már régóta kialakult egy ilyen entitás). Harmadik lépcsőben pedig a biztonsági zónába telepítenék a szíriai menekültek többségét.


A nagyszabású elképzelés megvalósíthatósága azonban kétséges. A védelmi sáv létrehozása kulcsfontosságú városok feletti török ellenőrzést kívánna meg. Rasz al-Ajn, Darbászija vagy Ámúda máris a török hadsereg célkeresztjébe kerültek. Ebbe a zónába tartozna azonban a szíriai kurdok „fővárosa”, al-Kamisli is. Ez pedig teljesen elfogadhatatlan Rojava vezetésének. Ennek megfelelően léptek is a múlt hét végén. A PYD megegyezett Damaszkusszal, hogy a szíriai kormányerők bevonulnak a törökök által fenyegetett határ menti városokba, s mindehhez Oroszország nyújt légvédelmi segítséget. Ezen az önvédelmi lépésen nincs okunk meglepődni: hónapok óta várható volt, hogy Bassár el-Aszad hatalomban maradt kormányzata nyit a kurdok irányába. Ezt a gesztust most kényszerűségből a kurdok tették meg. Sokan vélik úgy, hogy a háború utáni szíriai rendezés alapja a szekularizmus közös nevezőjén álló két hatalmi központ kiegyezése lehet: az Aszad-kormányzat és a kurdok együttműködése szavatolhatja az ország egyben maradását. Sőt, talán az újjáépítését is – tessen ez bármennyire kevéssé is az északi szomszédnak. Ankara a szíriai konfliktusban részt vevő külső erők közül egyetlenként nem csak „helyettesek” útján visel háborút, hanem többnyire közvetlenül avatkozik bele. Mostani fellépése akár közelebb is hozhatja a hosszú és véres konfliktus végét.

 

1 komment

Balkáni ősz 1

2019. november 30. 22:26 - politics&islam

 

(Immár két hónapja a Balkánon vagyok. Néhány korábbi írás utánközlése. Először két időközben megjelent cikk, majd kis színesek.)

Koszovó

Az írás óta kicsit más irányba mentek a dolgok. A populizmus ott is erősödött; nem az aktuálisan prognosztizált hölgy, hanem az utóbbi időben mindenütt oly jellemzően felbukkanó kismegváltók helyi kiadása, Albin Kurti lehet az új miniszterelnök.

(Egyébként meg) mindegy.

Egy hóval ezelőtti írásom a Mancsban 2019/42 (10.17.).

Az üres híd

A hó eleji koszovói választásokat nemcsak a fiatal ország lakosai kísérték figyelemmel, legalább annyira fontos volt szinte valamennyi szomszéd számára is. S nem véletlenül járt arra éppen akkor a török elnök is.

Zubin Potok Észak-Koszovó egyik legfontosabb települése. Itt kezdődik az ország vízellátásában alapvető szerepet játszó, Szerbiába átnyúló Gazivode-víztározó és a rá épített villamos erőmű. A szerb határtól Kosovska Mitrovicáig vezető kanyargós úton lépten-nyomon rendőri ellenőrző pontokba ütközünk. A feszültség kézzelfogható.

A még mindig százezres szerb kisebbség vidéke ez. Az út menti kávézóban is a választás a téma. A többség szkeptikus és pesszimista. „Bárki is nyer, mi húzzuk majd a rövidebbet – mondja Milan, a helyiség tulajdonosa –, ha az új kormány kiegyezik Belgráddal a területcserében, Szerbia legszegényebb fertálya leszünk, ha maradunk, itt leszünk páriák, mint eddig.”

Háborús koalíció

Ez a nyomott hangulat érződik mindenhol a megosztott, lerobbant üzemekkel körülvett iparvárosban, Kosovska Mitrovicában is. Az Ibar folyó északi partján fekvő szerb városrész csinosítgatására az utóbbi években ugyan szemmel láthatóan sok pénzt fordított a koszovói állam mellett Belgrád is, munkalehetőségek híján azonban sokan a szerbiai Raškába és Kraljevóba járnak dolgozni. A vállalkozó kedvűek pedig – több száz­ezer koszovói albánhoz hasonlóan – Nyugat-Európában próbálnak szerencsét.

A város déli, albánok lakta részén hasonlóak a gazdasági kilátások. Mégis, akárkit szólaltatunk meg, mindenki a „szerb kérdésről” beszél, a többség szeretne már rendezett viszonyban élni Belgráddal. Nem pontosan ebbéli szándékokról árulkodik azonban a kormány minapi döntése, mely szerint a nemzeti szuverenitás je­gyében a rendőri erőkből állandó hadsereget kíván létrehozni. „Csak szimbolikus lépés. Egy pár ezres haderő semmit sem ér az egyre erősebb szerb haderővel szemben. A gazdaságot kellene gatyába rázni. A korrupt politikusokat pedig elzavarni” – mondja egy nyugdíjas férfi a város közepén emelkedő nagymecset lépcsőjén.

A függetlenségét tizenegy éve kikiáltó legfiatalabb európai állam gazdasága viszont sehogy sem működik. Az a kevés, ami működőképes belőle, rendszerint nyugati, elsősorban uniós támogatásokból prosperál. Ám a politikai elit e juttatásokat is rendszeresen megcsapolja. Az elmúlt évtized politikáját fémjelző két vezető személyiség, az 1998–1999-es koszovói háborúban edződött Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) egykori parancsnokai, a jelenleg köztársasági elnök, Haşim Thaçi és a valószínűsíthetően távozó miniszterelnök, Ramush Haradinaj köre valamennyi független szakértő szerint saját hitbizományaként kezeli az országot. Haradinajt az idén háborús bűnök elkövetésének vádjával idézte be a hágai Nemzetközi Bíróság.


A miniszterelnök ezért lemondott hivataláról, így előre hozott választást kellett kiírni. A választás eredményei viszont azt tükrözik, hogy a szavazók, bár továbbra is pesszimisták az ország jövőjét illetően, megelégelték az úgynevezett Háborús Koalíció tíz éve tartó – módfelett korrupt – uralmát. Az UÇK-ból kinőtt Koszovói Demokrata Párt (PDK) a szavazatok 21, a Haradinaj vezette Koszovó Jövőjéért Szövetség (AAK) pedig kevesebb mint 12 százalékát szerezte meg. Ez mindössze 39 helyet jelent a 120 fős parlamentben. S ha még azt is hozzávesszük, hogy kisebb koalíciós partnereik, mint a NISMA, kiestek a törvényhozásból, nagyarányú vereségről kell beszélnünk

Ami összeköt

Az eddigi ellenzék – statisztikai­lag feltétlenül – győzelmet aratott. Két közel azonos erőt képviselő pártjának programja azonban elég távol áll egymástól. A legtöbb képviselőt (31) delegáló új formáció az egykori forradalmár diákvezér, Albin Kurti pártja, az Önrendelkezés (Vetëvendosje, VV) lett. A nemzetközi trendekhez igazodó protestpárt olyan neomarxista szervezet, amelynek kapitalizmus­kritikája és markáns Nyugat-ellenessége nehezen lesz összeegyeztethető a potenciális koalíciós partner, a Koszovói Demokratikus Liga (LDK) irányvonalával.

Az LDK, amely 30 képviselőjével a parlament második legnagyobb frakcióját alakíthatja meg, mondhatni, a legpatinásabb koszovói politikai erő. A legendás albán államférfi, Ibrahim Rugova gründolta párt hagyományos Nyugat-orientációja azonban nehéz együttműködést ígér a VV-vel. Csak az erőteljes nacionalizmus köti össze őket, de az itt minden politikai erőre jellemző.

Az LDK és a VV koalíciós kormányát a nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező LDK-s jogász, a 37 éves Vjosa Osmani személyében az első női miniszterelnök is vezetheti majd, hacsak a szerb kisebbség vezető ereje, a Goran Rakić-féle Szerb Lista – kiegészülve a további tíz, más kisebbségek (goranik, romák, törökök, bosnyákok) számára fenntartott képviselői helyek várományosaival – hatalomban nem tartja az eddigi kormánypártokat. Helyi szakértők szerint ennek jelenleg kicsi a valószínűsége.

Az új kormánynak a korrupció visszaszorítása mellett továbbra is a Szerbiához fűződő rendezetlen viszony kezelése marad a prio­ritása – távolról sem véletlenül. Szerbia számára ugyanis még mindig elfogadhatatlan az évtizedes status quo – társadalmi szinten még kevésbé, mint a politikai vezetés részéről. A határ túloldalán, a muszlim bosnyákok lakta Novi Pazarban is egyöntetűen elutasítják Koszovó épp tíz esztendeje kialakított függetlenségét.

Belgrád és Pristina kiegyezését keresve az elmúlt években többször is felmerült az esetleges területcsere lehetősége: a szerbek lakta Észak-Koszovóért cserébe Szerbia átadná három déli, albánok lakta városát (Presevo, Medvedja és Bujanovac) és környéküket. Ezt az újabb „országcsonkolást” gyakorlatilag még a nacionalista húrokon mesterien játszó, az elmúlt években autoriter rendszert kiépítő és az ellenőrzött állami médián keresztül megdolgozott szerb társadalom nagy részének támogatását élvező Aleksandar Vučić elnök sem tudta mind ez idáig elfogadtatni

Ami szétválaszt

A megoldást nehezíti Belgrád új, Pristinával szembeni szövetsége is. A koszovói választásokkal egy időben látogatott Szerbiába a török elnök. Recep Tayyip Erdo­ğan elsősorban azért orrol Koszovóra, mert az ottani vezetés nem tett eleget az Ankara főmumusának kikiáltott Fethullah Gülen-féle intézmények felszámolására irányuló, cseppet sem tartózkodó török kérelemnek. Sőt, a Gülen-hálózat tovább erősödött – egyedül a neooszmán török politika számára kiemelten fontos térségben. És persze Törökország újabb és újabb beruházásokkal nyomul Szerbiában is – az elmúlt nyolc évben a két ország közötti forgalom kétszázszorosára növekedett. Míg 2015-ben 135 török cég ügyködött Szerbiában, ma több mint 800-nak van itt érdekeltsége az infra­struk­túra-fejlesztéstől az energetikán át a kulturális-oktatási szféráig.

Erdoğan mostani látogatásán bejelentette: megkezdődhet a régóta vágyott gigaberuházás, a Duga Poljana–Szarajevó közúti korridor autópályává fejlesztése, amelyet már igazi oszmán projektként interpretálnak errefelé. Ez a hagyományos kereskedelmi útvonal szorosabbra foghatja a nagy muszlim közösséggel bíró (egykori Novi Pazar-i) Szandzsák és Bosznia kapcsolatát, amit egyes itteni politikai és vallási vezetők különben is szorgalmaznak. Belgrád pedig a térségben élő muszlimok pártfogására ugyancsak bejelentkező szaúdi es öbölbeli – ideológiai szinten: vahhabita – befolyás helyett láthatóan teret enged a török ambícióknak. Vučić szerb elnök és Erdoğan közös sajtótájékoztatón jelentette be: Ankara konzulátust nyit a Szandzsák történelmi központjában, Novi Pazarban.

A koszovói választás – véli óvatosan az albán sajtó – talán tisztábbá teszi a közéletet s megélénkíti valamelyest a gazdaságot. Nemzetközi viszonylatban azonban, úgy tűnik, a Balkánon a helyzet változatlan. Kosovska Mitrovicában francia kormányzati támogatással ultramodern hidat emeltek a folyó fölé, amit most az ország feletti kvázi EU-s gyámság keretében olasz carabinierik őriznek. Szabad az átjárás, mégsem sokan sietnek a másik partra.


A nacionalizmus továbbra is mindenkit elválaszt.
(Novi Pazar)

 

 

 

Szólj hozzá!

Emlékfoszlányok, Tien-shan 2013, 2014, 2015

2019. szeptember 30. 23:26 - politics&islam

 

Kezdjük evvel. Falucska a Biskek-Tokmok viszonylaton.

69471067_2376433825739038_37627925012414464_n.jpg

Tokmok

A Csu-folyó és a kazakh határ melletti város decens hely. Az egyik egész modern boltban a vásárlóközönség Mos Eisley-s volt; egy közös specifikummal: az elmaradhatatlan posztszovjet alkohol-amortizálta tetintetvel.

Belső-ázsiai népek kavalkádja, kirgizek, kazakhok, özbegek. Szőke oroszok,ukránok és belaruszok, a bolt előtt - az országban egyetlen helyként - romák. Ja, és, akiket elsőre nem nagyon lehet beazonosítani: a városban mindmáig vannak Józsi bácsi által féltőn idetelepített koreaiak és volgai németek.

És hát ugye, a város nagy (dísz?) polgára volt bizonyos Rákosi Mátyás. Khruscsov ets. úgy látta jónak, ha Matyi bátyánk íly messzeségből néz rea a világ folyására.

A Kopasznak nem tetszett a hely. Levelezéseiből kitűnik, a komfortfokozattal volt baja. Hát igen. Mátyásunk bizonyára már az adai szülői házban rászokott a kapitalista angol WC-re, amely még a Csillag börtönben is valszeg biztosítva volt neki. De ami leginkább hiányozhatott: a '49-56-os években használt aranysz@rató.

Mindegy, az asszony már majdnem otthon volt.

A bevezető utakon ilyes, a szovjet érában olyannyira kedvelt hadi repülős konstelláció fogad. Minthogy a közelben van a kanti légitámaszpont. Amikor mellette bicajoztam elfele, engem speciel rohadtul idegesített a felszálló gépek koponyarepesztő zaja. (Meg átvitt értelemben az a sok sz@ar, amit kigőzölnek ezek.) De ne gondoljuk, hogy ez valami antikommunista kirohanás. Aviano közelében hasonlóképpen éreztem, mondjuk.

Viszont az itteni repülős akadémián tanultak olyan kiváló katonák, kikből később népüket kiváltképp szerető államférfiak lettek.

Mondok kettőt: Huszní Mubárak és Háfiz al-Aszad.

69529874_2378888238826930_4822964307350257664_n.jpg

Сулайман-тоо

Vagy a Szép hegy, Bara-kúh.

Ismert (?) az irodalomtörténeti csúcstámadás: 1336. április 26-án bizonyos Francesco Petracco, talján firkász, gyógyíthatatlan szerelmes és amatőr alpinista felért a Mont Ventoux - okszitánul: Ventor - 1909 méter magas tetejére. Az Epistoles familiares című útleírásában részletesen be is számol e turisztikai kalandról, s ez alapján alakult ki a legenda, hogy az antikvitás óta ő volt az első ember, aki azért mászott meg egy hegyet, mert csak. Hogy gyönyörködjék a természetben.

Ezt az "új elsőséget" mondjuk kétlem, de hagyjuk meg az örömöt az olaszoknak, úgyis annyi történelmi hendikeppel birkóznak Roma óta. (Lásd/nézd meg a feledhetetlen Pasquale Festa Campanile - és Bud Spencer - filmet, a Zsoldoskatoná-t.)

Én, asszem, éppen Kirgizsztánban, a Pik Palatkán éreztem meg valamit abból, miért is megyünk fel magas hegyekre. (Azért persze, amiért a sivatag közepére, a dühöngő óceánpartra, a kietlen jegmezőre stb.) Hogy belenyugodjunk saját lehetetlenségünkbe, semmisségünkbe és az értelemkeresés tökéletes hiábavalóságába. S mindezek után lélekben ott maradjunk.

(Ha meg biológiailag nézzük, az endorfinért és társaiért. Ki van ez találva! Mert volt rá idő. S ha valaki erre megint a kaporszakállúval jön, felzavarom a hegyre.)

A képen látható átszellemült asszony nem ilyes célból csúszdázik önfeledten a Fergana-völgyi ősi oázisváros, Os mellett emelkedő Szulejmán-hegy oldalán.

Régóta szent hely ez. Már a régi perzsák is - mondhatnók. Volt errefelé pogány áldozóhely, zoroasztriánus szentély, buddhista központ meg amit akarunk. A mai mainstream legenda szerint a hegyen imádkozott egykor Salamon/Szulajmán próféta. Ez - tekintve a Jeruzsálem-Os távolságot - maximum az Özbeg Államvasutak ma Taskent-Samarkand-Bukhara-Urgencs-viszonylaton közlekedő belső-ázsiai kvázi-sinkanszen expresszvonatával volna lehetséges, de hát - tudjuk - ezektől a monoteista prófétáktól minden kitelik.

Még az is, ami az itteni legenda végpontja, miszerint Salamon, miután leuralkodta kijelölt éveit Izráel népe felett, idejött meghalni.

A hegyen aztán komplex zarándok-centrum képződött, India meghódítója, Bábúr 15. század végén még kiskamaszként emelt szentélyétől fogva mecsetek és szúfi rendházak soráig.

És a fő attrakcióig: a gyógyító kőcsúszdáig. A néni ezen fekszik éppen, terápiás célból. Aki ugyanis végigcsúszik rajta, minden betegségtől megszabadul.

Készüljünk! Hamarosan kis hazánk egészségügyi szolgáltatásaiban is efféle csúcsműszerekkel találkozhatunk.

70211676_2381510098564744_753422445804781568_n.jpg

Karakol - Isszik-köl

Van egy csudálatos orosz városi legenda. Úgy kezdődik, hogy Nyikoláj Mihajlovics Przsevalszkij 1879 elején Grúziában járt. A nagy földrajzi pionírként (és cári kémként) ismert katonatiszt Goriban felfedezett egy asszonyi testet. E művelet eredményeképpen pedig még az év decemberében világra jött egy mokány kislegény, kit aztán - miként ama szintúgy zavaros fogantatású názareti ácsgyereket - az asszony aktuális ura vett a nevére.

Szó, ami szó, Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, hőn szeretett Sztálin apánk tényleg megszólalásig hasonlított a nagy geográfusra. De a szóbeszéd-terjesztés mögött inkább az állhatott, hogy igyekeztek Józsi bácsinak szláv eredetet kreálni, a borgőzös, kucsmás grúz helyébe.

Teszem hozzá: jobbat is találhattak volna. Minthogy Przsevalszkij polgártárs lengyel gyökérzetű volt. Ami azért egy orosznak kívánt egyénnek mégiscsak gáz. De hát a gyökerekkel foglalkozzanak a gyökerek.

Egyébiránt meg, amikor a Népekkel Sakkozó zigótává lőn, Przsevalszkij éppen a Tien-sanból igyekezett Tibet irányába. Merthogy ő volt a Great Game orosz felének egyik legnagyobb felderítője, feltárta Közép-Ázsiát, elősegítve a Kaufmann-féle hódító hadjáratot s éppen Tibet feltérképezése volt a feladata, amikor 1888-ban itt igyekezett az Isszik-köl északi partján, újólag a Tien-san felé. Csolpon Atában aztán vérhast kapott, úgy sietett tova, kvázi és nem-kvázi: húzta a belét s az akkor húsz éves garnizon-városkában, Karakolban meghalt. Legott el is temették. A kicsiny település pedig egy évre rá már az ő nevét viselte.

Erről a sztoriról éppen Csolpon Atában - a párhuzamosság elve alapján víg hasmenések közepette - olvastam Sven Hedin svéd világjáró, felfedező és gyakorló fasiszta egyik magammal hurcolt könyvében.

Amikor Przsevalszkij úr - holtával - nevet adott a településnek, még kirgizek s némi oroszok lakták azt, hamarosan azonban ezrével menekültek ide Kelet-Turkesztánból, majd az azt benyelő Kínából a muszlim dunganok. Hozták a konyhájukat is; ami kicsit olyan - mondhatnám sokszor bepróbálkozva -, mintha a kínai konyhát teleraknánk lóhússal.

Az ő mecsetjüket láthatjuk alább. Amikor megvizitáltam, az imám mondotta nékem, hogy beszéljek egy kicsit a "prédikátorral". Úgy tettem.

Tanulságos volt. Az igencsak (ló)szőrmentén vallásos kirgizek közé nagyon nem passzolt az engem is szúrós szemmel méricskélő hófehér ruhájú, nyírott bajszú, hosszú szakállú arab vahhabita hittudós.

Nem csak ott találkoztam velük Kirgizsztánban.

69645864_2384181808297573_7831524761451626496_n.jpg

Hírünk a nagyvilágban

Írtam már arról, mi hírünk - például - a posztszovjet Közép-Ázsiában. Egy régi iromány felújítása, fényképekvel.

A „Ön/Te honnan jött/jöttél?” kérdésre adott válasz kirgiz földön három csoportba sorolható reakciókat váltott ki. Az egyik (a beszélgetőtársak talán egyharmada) az volt, hogy az illetőnek fogalma sem volt Magyarország hol- és mibenlétéről. Ez a megközelítés valahol a globális realitások alapján a helyünkre tesz bennünket.

A második – szintén egyharmados arányban adott – válasz szerint Magyarország fasiszta ország. Hitler szövetségese és utolsó csatlósa volt a kirgizek számára is a modern kori identitást alapvetően meghatározó jelentőségű Nagy Honvédő Háborúban (NHH). Beszélgetőtársaimnak semmiféle információja nem volt a jelenleg itthon zajló politikai folyamatokról vagy eszmei-ideológiai irányzatokról, ugyanakkor az említett konfliktus óta eltelt hetven évet is más idő-percepcióval közelítették meg.

A legtöbben még személyes vagy második-harmadik generációs élményként élik meg a Великая Отечественная война-t. Itt egy példa: Közép-Kirgizisztánban, a híres-neves Szong-köl partján ültem egy nyári szálláson álló jurtában – vacsoráltunk. Anya, apa, négy leánygyerek és a férfi anyja, aki aznap érkezett, hogy levezényelje a család birkaállománya jelentős részének eladását és a végén zsebre vágja az érte kapott nem jelentéktelen összeget és jómagam. (A családfőséget elsőként megillető papa – az aksakal – néhány éve elhunyt, így a Mama volt a góré.) Miután elfogyasztottuk lótejből, lóvajból, lójoghurtból és lótejben főtt lóhúsból álló étkünket, a kályha melegében és füstében egy petróleumlámpa sárgás fényénél kortyolgattuk lótejjel ízesített teánkat.

A Mama ekkor felém fordult és megkérdezte, honnan jöttem. Miután megmondtam, az arca elszürkült. „Венгрия ” – ismételgette, majd mondta a már többször hallott szentenciát a fasiszta országról ("Венгрия, Венгрия, фашисткая страна."), Hitlerről és a szövetségről. Aztán lassan hozzátette, hogy neki két bátyja halt meg az említett országban, a fasiszták elleni küzdelemben. Ezt követően kikapta a műfogsorát, és a zsebéből nehézkesen előrángatott gyűrött újságpapírral csendesen sírdogálva tisztogatni kezdte. Amikor úgy tíz perc múlva végzett, a fogsort kitette az asztalra; úgy, hogy az az aranypótlásokkal együtt felém vicsorogjon.

Vagy ez utóbbi momentumot már csak én képzeltem bele. Nem tudom. Mindenesetre a második világháború szovjet/orosz szemszögű megközelítésének megértése még a kirgiz néplélek megértéséhez is szükséges. A russzifikációnak kétségtelenül számos negatív szegmense van. Az orosz államalapítás, -építés majd -fenntartás alapélménye, a tatárokkal szembeni permanens honvédelem egykor az orosz politikai és népi identitás zsigereiig hatolt. (Olvassunk ehhez, mondjuk, Vásáry Istvánt. Az Arany Horda, Kossuth, 1986. Jó kis mű, annak idején az Isszik-köl partján szántottam végig ismét, napozó-söröző-zabáló-izzadó birodalmi orosz és felső-közép kazah testzsákok között elheveredve.)

A honvédelem közös identitás-képző szerepét aztán az orosz állam a későbbi birodalomépítés során szinte minden leigázott nép gondolkodásába konvertálta. Így a kirgizek számára a NHH a kétségtelenül rengeteg áldozattal, tragédiával, de mindezzel együtt számos pozitívummal is járó szovjet modernizáció egyik megfizetendő ára volt. Aminek legitimitása máig nem kérdőjeleződik meg. A Lenin-szobrok némelyike ugyan már át-áthelyeződik, környékük vagy maga a műalkotás elhanyagoltatik, de a minden településen meglévő NHH-szoborkompozíciók karbantartása és tisztelete rendületlen.

És hogy visszatérjek az eredeti témához. A hazánkról alkotott kép harmadik változata talán a legérdekesebb: a iszlám török Magyarország. Ebben keveredik a magyarokról, mint ázsiai népről szóló (fél)ismeret, illetve valamelyest Törökország két évtizedes hatása a kultúra és a nevelés területén. Itt egyszerűen napjainkig kiterjesztődik az oszmán kor másfél százada.

Ezzel a véleménnyel egyébként Biskektől Karakolig és Osig találkoztam. A legviccesebb egy Narin-i férfiú volt, aki egy élelmiszerbolt előtt szólított meg és miután meghallotta, hogy a „muszlim Magyarországról” érkeztem, azon nyomban berohant az üzletbe és egy liter vodkával fordult ki, hogy erre azonnal áldomást kell innunk.

Így.

A Tölök/Szong-köl-i Mama szívét végül sikerült meglágyítanom. Miután a gyerekek lassan leheveredtek körülöttünk, miközben mi, felnőttek rendületlenül ittuk felváltva a lótejes teát és a kumiszt, a petrollámpa fényében kézi árnyjátékkal szórakoztattam a kicsiket, ami nagy tetszést keltett. A végén még a Mama is nevetett. Visszatett fogakkal. Másnap kis élelmiszercsomagot is készített nekem az útra. Lótejet, lóvajat meg egy kis lóhúst. És kenyeret. Abban nem volt ló. A háromezres hágókhoz kellő mennyiségű energiával látott el. Útravalóját két napig ettem.

Ps. Ne feledjünk például olyas adatokat sem, melyek ezen a, szintúgy Közép-kirgizsztáni Kocskor városában található emlékművön áll. (Itt olyan összlélekszámmal számolhatunk, mint egy demográfiailag bágyadt alföldi járásban.)

Kocskor-megyéből 5510-en vettek részt a Nagy Honvédőben, közülük 1380-an nem tértek haza. Majd' minden harmadik harcos meghalt.

S nem volt az olyan rég.

70506562_2390600230989064_7058110827726897152_n.jpg

(A tölöki Mama, még neheztelő állapotban birkavásárt felügyel)

69817203_2390600584322362_6661730722635579392_n.jpg

(A Hős anyák emlékműve Kocskorban)

70326856_2390600927655661_2467343241356247040_n.jpg

(Az adatok)

A Szong-köl - Narin viszonylat a tölöki Mama lóság-muníciójával

69990471_2401885436527210_3731608994268053504_n.jpg

70496462_2401886653193755_1246999932842278912_n.jpg

71041535_2401885796527174_5909552219618803712_n.jpg

70829185_2401887016527052_8853718735857385472_n.jpg

71215970_2401887713193649_4653777780259946496_n.jpg

Áb Gacs/Gáz Khun. A Pamír és a Pjandzs összefolyása a Wakhan-korridor bejáratánál.

70174031_2407370849312002_565387497685647360_n.jpg

Iskola a (kirgiz-tádzsik-kínai) határon

70694172_2409663389082748_871850662843908096_n.jpg

71145435_2409663479082739_7417372236308283392_n.jpg

71051464_2409663535749400_3520469497213353984_n.jpg

Isten hozta Lenin-megyében!

(Vagy a Párt.)

70790198_2411391215576632_1130838861534986240_n.jpg

Orvosi műhiba

Sajnos nem voltam ott, de 1925. október 31-ének éjjelén csengett a telefon a Kremlben. A Grúz vette fel, s egy hang közölte, Mihail Vasziljevics elvtárs műtéti komplikációk következtében elhuny

Micsoda pillanat! Joszif Visszarionovics még nem volt igazán "Józsi bácsi". Uljanov elvtársat már másfél éve kitömték, a bolsevik párt viszont még nem egy kézből irányította a Lenin tojásából kikelt Szovjetuniót. Ott volt még - igaz, az ő székének lábát már erősen rugdalta a Grúz - Trockij, nem beszélve az első Politbüróban szereplő agilis főbolsikról, mint Buharin, Kamenyev, Zinovjev, Kresztyenszkij vagy Kalinyin. Tudjuk, ez utóbbi kecskeszakállú professzoros tekintetű öregúr kivételével másfél évtizeden belül valamennyien az akkor már valóban "Józsi bácsi"-s Sztalin elvtárs pártpurgáló tevékenységének sikeres alanyai lettek.

De az is lehet, hogy az első nagy név ezen a lenyűgöző kilövési listán a '25 októberének utolsó napján egy moszkvai klinikán negyvenévesen elhalálozott Frunze tábornok volt. Kloroform-túladagolás - így a hivatalos verzió. Vakbélműtétbe más is belehalt már, de azért alapos a gyanú, hogy a Grúz ex-papnövendék és bankrabló letelefonált, hogy ugyan már, adagoljunk egy kicsit túl.

Úgy lett, Mihail Vasziljevics Frunze meg a Kreml falába dicsőült.

Frunze Józsi bácsi perspektívájából ugyancsak veszélyes fickó volt. Ekkorra már a Forradalmi Katonai Tanacs elnöke. Méltán, minthogy a polgárháborúban ő játszotta a legfőbb probléma-megoldó szerepét. Ő vezette a nagy fehértábornok-triász (Kolcsak, Gyenyikin és Vrangel) elleni döntő offenzívákat, levert belarusz és ukrán lázadozásokat, aztán a néki mindezekben segítő más ideológiájú csoportokat is kíméletlenül megsemmisítette.

Ez kérem a par excellence katonaember!

S nem csak az! 1921 decemberében e délceg hadfi, mint az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság (!) rendkívüli nagykövete Ankarában találkozott a kor másik nagy katonaemberével. Az Atatürk-Frunze míting eredménye egy hosszú életű, gyakorlatilag a második világháborúig tartó szoros együttműködés lett a két ifjonc ország között. (Ne feledjük, két olyan államról van szó, amelyek elődei a Kaukázus térsége feletti ellenőrzés megszerzése/kiterjesztése céljából korábban évszázadokig izmoztak egymással. Kérdezzük meg erről az örményeket, mondjuk.)

Az ankarai kitérő kivált sikeres volt. Tavalyelőtt posztoltam is itt a képet: a Taxim téren friss virággal borított Frunze-szoborcsoportról. Hiába, a jóbarátok emléke örök.

Egyébiránt Frunze elvtársnak volt affinitása a török népekhez, révén (vagy lévén) a mai Kirgizsztán fővárosában, az akkor párezres kistelepülésen, Biskekben született.

Tán ez is nyomott a latban, amikor hősünket 1919-ben Lev Davidovics Trockij, a Vörös Hadsereg főparancsnoka kinevezte a Keleti Front élére. E minőségében indult Turkesztánba, rendet csinálni egy kicsinyt. Ott ugyanis a fehérek mellett még a helyi muszlimok baszmacsi gerilláival és különféle pántörök mozgalmakkal (itt kavarta például emigrációban Enver Paşa is, amíg ki nem nyírták) is meg kellet birkóznia.

Amikor '14-ben a posztszovjet iszlám világának legtöbb vallási vezetőt képző bukharai Mír-i Arab Medreszében jártam, a könyvtárban izgalmas forrásokat olvashattam/kutathattam (noch dazu másolhattam) ezekről a nagy időkről. Bár Frunze ets. orosz (s részben román) volt s a szomszédos - lenézett - kirgiz földön született, ráadásul lemészárolta a muszlim hadakat (is), még a medreszében is csak meglehetős pátoszval lehetett róla beszélni. Hát meg a szülőföldjén!

Merthogy a szülői háza is megvan. Kérem, ez még a közeli Kirgiz Nemzeti Múzeum "Lenin és a forradalom"-kiállítását is überolja. Csak erős önfegyelemmel bírható ki. (Vagy igaz/mélymagyar feudális lélekkel.)

A kis szalmatetős parasztház fölé a boldog-trottyos brezsnyevi hetvenes években többemeletes betonépületet emeltek. Az ebben látható kiállítás is unikális; Frunze ets. kabátja, pisztolya, mindenféle katonai kütyüje, olyik neon lámpafényes megvilágításval, milyen egykor egy vidéki kiskönyvtár olvasójának sztenderdje vala.

De a csúcspont a kis lak.

Rajta méretes lakat. Ácsorgok előtte, kis idő múlva jön egy gyezsurnaja. Mondja, igazítsam meg a ruhámat. Háromnegyedes fehér bermudában vagyok, ez nem nagyon tetszik neki, de végül grimasszal az arcán kinyitja a lakatot.

Belépünk. A parasztház hosszában fapadlós folyosó, középen fehér rongyszőnyeggel. Mondja a gyezsurnaja, hogy csak a szőnyegre. A fára lépni tilos. Miként fotózni is, kanécsno. Így vonulunk helyiségről helyiségre. Konyha, kamra, a papa dolgozója satöbbi. Képek. S a fekete falú folyosó végén egy kicsiny szoba, dunyhás ággyal, lavórval, bölcsővel.

"Zgyesz ragyilszlja továriscs Frunze!" - suttogja a nő elaléltan. Lassan vigyázzba merevedik, s hirtelen - lassított felvétellel - derékszögben meghajlik a bölcső felé. Mindeközben szemmel és szinte észrevehetetlen kézmozdulattal jelzi: én is cselekedjem így.

Megteszem. Így derékszögelünk úgy harminc másodpercig. Arcizmaim rezzenetlenek, de az erőfeszítéstől hallom, ahogy felsír az újszülött Mihail Vasziljevics.

Aztán vissza, kissé gyorsabb tempóban. A gyezsurnaja lakatol és el.

A rekeszizmom görcsben. Kijövök a betonépületből. Vécét keresek.

70969663_2415649935150760_99941647004991488_n.jpg

69245941_2415650148484072_2955636643014377472_n.jpg

71335919_2415650541817366_4317065602817589248_n.jpg

70771590_2415650388484048_3100128409527779328_n.jpg

Uzgen/Özgön

Amikor a 8. század közepén szétesett az orhoni rovásírásos feliratokat produkáló második türk állam, az Ujgur birodalom regnált pontosan egy évszázadig a szélesebb értelemben vehető Közép-Ázsiában - egészen a Nagy Falig. Számos vazallus népeinek egyike volt a karlukoké.

E török nyelvű törzsszövetség ekkor már hagyományosan a steppevidéket valahol a Balhas-tónál kettészelő régióhatár (ettől keletre mindig Kína, nyugatra pedig az aktuális perzsa, arab, bizánci államok voltak a steppeiek riválisai) lakója volt; korábban a keleti és nyugati türkök között nomadizáltak.

Az ujgurok bukásakor (840 körül) leszármazottjaik, a karahanidák főként a Tien-shan déli, északi és keleti előterében éltek, s amint az utolsó ujgur kagán ment a levesbe, a Kelet-turkesztáni Kásgárban saját állam alapításába kezdettek Bilge (Okos) kagán vezetésével. Egy évszázad múlva, 934-ben Szatuq Bogra Khán az akkori Transzoxániát uraló Számánidák nyomására felvette az iszlámot.

E tettével ő volt az első iszlamizált török uralkodó, s - mondhatni - betette a lábát a dár al-iszlám ajtórésébe.

Sikeresen. A század végére a Karahanida kánság Belső-Ázsia egyik vezető nagyhatalma lett; a másik felemelkedő török dinasztiával szövetségben számolták fel a perzsa kulturális hagyományt újjáélesztő Számánida birodalmat.

S amíg a szintúgy török szeldzsukok a 11. század közepén fel nem emelkedtek - tehát mondhatni ötven évig a karahanidák az Aral-tótól Kínáig uralkodtak. Keleten két hatalmi központjuk alakult ki: a kelet-turkesztáni Kásgár és az Isszik-költől északkeletre fekvő Balaszagun (romjairól annak idején posztolgattam). Nyugaton a régi urbánus központ, Szamarkand volt a főváros. A Kelet-ferganai Uzgen/Özgön hol ide, hol oda tartozott.

Ez utóbbi karahanida építményei ma is állnak.

És jó a bazárja.

71243393_2419796884736065_7704889175442456576_n.jpg

71382223_2419796954736058_4529140264576483328_n.jpg

71068749_2419797014736052_1387056394003283968_n.jpg

Az Amu-Darja egyik forrásvíze, a Pamír-folyó legfelső völgye, közvetlenül a forrásaként szolgáló Zorkul-tó alatt. Odaát a Wakhan-völgy/Afganisztán, itt pedig a vidám tádzsik föld/sziklaút mindent kibíró UAZ-ok és őrült velocipédisták számára.

71075796_2425456874170066_7576542740750532608_n.jpg

A Hindu Kush legmagasabb vonulata, a Tirich Mir a Vakhs nagy kanyarulata felől

70862623_2428393447209742_2374754135980376064_n.jpg

Egy betarthatatlan tilalom.... Biskek.

(De lehetne bárhol a Breszt-Vlagyivosztok viszonylatban.)

72131053_2431311450251275_7160551398373851136_n.jpg

Reggel a Kyzyl Art-hágó után

70677652_2417444624971291_6862827383561388032_n.jpg

És két "Jó reggelt"-kép

71242940_2421424417906645_6044790680956436480_n.jpg

69526092_2423241264391627_7888868583512473600_n.jpg

 

Szólj hozzá!

Mons Sacer 2

2019. augusztus 29. 11:44 - politics&islam

 

Miért a 13-14. század?

Mármint miért ebben az időben született meg számos, máig élő szúfi irányzat. Mert az iszlám keleten (Masriq - mondjuk így: a Nílus-völgytől jobbra) ekkor indult útjára a bektasi, a mevlevi s kis spéttel a ma legelterjedtebb naqsbandi taríqa (arabul: طريقة, törökül-perzsául: طريقت, többesszáma turuq/turuqát طرق/طرقات), szúfi rend/irányzat/iskola. (S volt egy ekkor felpörgő szúfi mozgolódás Nyugat-Afrikában és Jemen irányából hindusztáni közvetítéssel Délkelet-Ázsiában is.) Nem véletlenül.

xxx

Közép/Belső-Ázsia (azaz a Szir-Darján túli szyteppevidék) két alkalommal nyomult be szignifikánsan az iszlám földrajzilag "központi" zónáiba, vagy tágabban értelmezve, az iszlám történelembe. (Írtam már róla, innét saját; kissé átszerkesztett vendégszöveg jön.)

Az egyik ilyen a 11-12. század fordulója volt, amikor a belső-ázsiai sztyeppevidékről beözönlő török szeldzsukok iszlamizáltak és a szunnita (sáfiita) irányzat kemény védelmezőiként megtörték a különböző síita felekezetek 10. századi nagy fellendülését, amikor a dár al-iszlám hatalmas területei felett regnáltak ilyen-olyan síita irányzatok követői. 12. századi bukásuk máig ható történelmi következményekkel járt.

A másik - és most ide tartozó - nagy változás volt a mongolok 13. századi megjelenése. Ők először átrendezték a csúcs-politikai viszonyokat (megszüntetve az amúgy vegetáló bagdadi kalifátust), s úgy a harmadik generáció vette fel a vallást. Részben ez a kései iszlamizáció, részben a mongolokra - és a velük érkező különböző sztyeppei népekre - jellemző vallási tolerancia/nyitottság/semlegesség következtében rendkívüli mértékben felerősödtek az ortodox iszlámon kívüli vallási-kulturális hatások; köztük a magukkal hozott sámánizmus és buddhizmus. Ennek egyik látványos jele volt, hogy ekkor újult fel teljesedett ki az évszázadok óta meglévő szúfizmus.

A korai mongol kor zűrzavarában sokan fordultak a miszticizmus felé. Számos új irányzat született ekkor. Nagy formátumú figurák feszegették az iszlám kereteit.

Jobban mondva: lépték át azokat. Kezdetben a mongolok által felforgatott Irán és Kisázsia voltak e férfiak kibocsátói, kis spéttel azonban fellendült a szúfizmus Észak- és Nyugat-Afrikában, majd Dél-Ázsiában. E két utóbbi helyen e szúfi irányzatok/tariqák lettek egy újabb iszlamizációs hullám vezérhajói.

De vissza a gyökerekhez. Ekkor élt a minden valamirevaló filosz által hivatkozott és általában nagyon nem olvasott szúfi szuperköltő, Dzsalaluddín al-Rumí. A Konyából induló mevlevi rend (Rúmít: "Mesterünk"-nek - Mauláná/مولانا - nevezték a tanítványai, innen a rend elnevezése) a Kelet-Mediterráneum vezető taríqája lett hosszú ideig.

Kortársként bukkant fel mellette a szintén kelet-iráni családi háttérrel bíró perzsa Hadzsi Bektás Veli (1209-1271).

Meglehetőse erőteljesen csapott bele a lecsóba.

69044399_2346541678728253_6468074989470875648_n.jpg

Számokba fojtva

Hadzsi Bektás Veli élete

A bektasi hagyomány szerint a Mester életét a számok misztikájával jellemezhetjük. Röviden.

Bektasi szentenciák és számmisztikai feloldásuk:

1. Hezret-i pírin veládeti mürüvvet. (حضرتِ بيرن ولادتِ مروّة) - A Szent Mester születése a nemesség (bizonyítéka)..A mondatban szereplő kulcsszó, a mürüvvet arabul negy betűből áll s ha e betűk számértéket - a sémi betűk mindenkor számértékkel is bírtak - összeadjuk (mím 40+rá 200+váv 6+tá 400), 646-ot kapunk, ami (a.H.646) megegyezik Bektas Veli születesi évével (a.D. 1248).

2. Khoraszándan Rúma tesríf eder reft. (خراساندن رومَ تشريف ادر رفت) - Khoraszánból Bizánc/Kisázsiába jött, hogy ismert legyen. A reft/jött szó számerteke: ra 200+fá 80+ tá 400= 680. A Hidzsra szerint 680-ban (1281) hagyta el szülőhelyét és érkezett meg Kisázsiába.

3. Müddeti ömrü Muhammad dir dzsrmáli. (مدت عمر محمددر جمالِ) - Életenek hossza muhammadi teljességű. E mondat kulcsszava a Próféta neve: mím 40+há 8+mím 40+dál 4=92. Na, a Mester éppen ennyi évet élt.

4. Bektasíje táríkh aszvábi rihlet. (بكتاشيه تاريخ اصواب.ِ رحلت) - A bektasiknak fontos halála dátuma. Ebben kétszer is szerepel a kívánatos szám: 738 (a.D.1337). A bektasíje (ba 2+káf 20+tá 400+alif 1+sín 300+já 10+há 5) és az aszvábi rihlet (alif 1+szad 90+váv +alif1+ba 2+rá 200+há 8+lam 30+tá 400) egyaránt 738.

Ez kérem a kódolt hagiográfia. S hol volt még akkor Alan Turing meg az Enigma!

Ps. Én manapság imádom matekot (nem tudom, szeretem). Nem mindig volt így. Úgy hetedik általános magasságában egyszer az általam különösképp rühellt szöveges feladatokat oldottunk meg. Mondta a tanár: "Ha egy autó indul A városból B városba ennyi meg ennyi sebességgel, közben B városból egy másik A városba ennyivel.. stb...mikor találkoznak." Vagy valami ilyesmi. Én jelentkeztem: "Mi van, ha az egyik defektet kap?" A tanár (?) rám nézett; válasza: "Akkor hülye vagy!"

Ehhez tartottam magam.

68642640_2343753372340417_5067594396011069440_n.jpg

(Talán) valós élet

Mert - ahogy az egy misztikustól elvátható - Hadzsi Bektás Veli (HBV)életéről vajmi keveset tudunk. Az előzőkben bemutatott rendi tradíció tanította számzsonglőrködés ugyanis sehol nem stimmel. HBV nem 1248-ban született, hanem 1207 körül. 1271-ben halt meg s nem 1336-ban. Meg egyébként ha a számmisztikusoknak hiszünk, akkor a születési és halálozási éve között sem 92 év van. 1281-ben pedig bajosan utazhatott Khorászánból Kisázsiába, tekintve, hogy ekkor már tíz éve halott volt.

Persze egy misztikustól minden kitelhet.

De ettől most tekintsünk el. A - nagyon kevés - tények.

HBV Nísápúrban született. (Hogy az micsoda jó hely, tizenéve egy azeri vallásjogtudóssal jártam végig, tanulságos beszélgetés volt.) Jónevű felmenőkkel bírt, minthogy szajjid/sejjed/seyit/سيد volt. A Próféta lányán, Fátimán keresztül fiági leszármazottja, tizenkilenc iziglen. Családfája a hetedik síita imám, Múszá al-Kázim második fiánál "tért le" az imámi főágról.

Annyit tudunk rola, hogy fiatalon az akkor az anarchiába zuhant Kelet-Iránban elterjedt vándordervisek hatása alatt áll. Tanítványa (muríd/مريد) volt Lokman Baba Sarakhszínak, egy nagy nevű perzsa mesternek, ki pedig a 12-13. század fordulója első számú vándordervisétől, Baba Iljász al-Khorászánítól tanult. Aki meg... Ez is szép történet, de vissza Bektás bácsihoz.

A mongol betörés (az 1250-es évek) idején Kisázsiában bukkant fel, már mint ismert dervis, aki körül tanítványok serege gyülekezett. Akik halála után továbbvitték az igét.

Illetve a könyvét, a Velájetnámét (ولايتنامه). Majd erről is.

69603353_2351309078251513_2006772814211710976_n.jpg

A Második Mester

Ez volt a neve Balim Szultánnak. Aki a 16. század elején megújította a bektasi rendet. A születése pedig - a helyi hagyományok szerint - így esett.

Két bektasi mester, Seyit Ali Szultán és Mürszel Baba Thrákiában lófráltak. Nevezetesen Demotika közelében, mely ma a török-görög-bolgár hámashatár közelebe esik. Betértek egy udvarházba, hol - mit ad Isten - egy bolgár királyi hercegnő éldegélt szigorú felügywlet alatt, miután nem jutott férjhez. Estefelé a kisasszony odasomfordált a vendégekhez és mézet kért. Ekkor Mürszel Baba belemártotta a kezét a mézesköcsögbe, majd méztől csöpögő ujját a fiatalasszony szájába tette, mit az leszopogatott. A - természetesen - szűz leány ekkor teherbe esett s a születendő gyermeke a Balım (bal - méz) nevet kapta. Így született tehát Balim Szultán.

Ez a pikáns, szoftpornóba illő sztori rém érdekes. Mutatja, hogy a híres emberek mindenkor igyekeztek valami nemesi elődöket kreálni maguknak. (Ma a közepszer divatja, hogy például családfakutatással "visszavezetteti magát" mondjuk Bocskai Istvánig. Hiába, a középszerből lesz olyik borzalom, mint manapság kishazánkban.)

A másik tanulság: a szexussal nagyon nem tud mit kezdeni az ember. Legalábbis a valamennyire nyugati. Azt hihetné az ember, hogy az immakuláció világméretű jelenség.

Mindegy.

Balim Szultán a bektasi taríqat "második alapítója" volt (megh. 1516) A muszlim bolgárok (pomákok) lakta északkelet-görögországi hegyi faluban, Roussában (Ruşenler), a fenti kvázi-erotikus eseménysorozat színhelyéről, a Şehit Ali Sultan (vagy Kızıl Deli) tekkéből indította útnak híveit, akik hamarosan rendházak tucatjait hozták létre az egész Balkánon.

Ekkor a rend már az "új sereg" (yeni çeri) szellemi hátországát jelentette. Meglehetős szinkretista felhanggal.

Hogy finoman fogalmazzak.

Ps. Vigyázzunk a mézzel!

69006427_2351309478251473_6698984598946185216_n.jpg 

Bektasik a Balkánon

A bektasi rend kezdettől fogva kapcsolódott az oszmán hadszervezethez, minthogy a janicsárok fontos koordináló erejét, életszervezeti kereteit adta. Ennek megfelelően hamar (15-16.sz.) megjelent a Balkánon is, első jelentős központjuk az Edirnétől nem messze jöt létre. (Lásd fentebb a mézes sztorit.)

A 16. században három fontos bektasi központ alakult még: a Sersem Ali Baba, a macedóniai Tetovóban, a bulgáriai Razgradban a Demir Baba tekke és egy rendház az albániai Krujëban.

Albániában egyébként már a 15. században megjelentek; vagy II. Murád (1442-1444/1446-1451) idején Hajdar Baba, vagy II. Mehmed (1444-1446/1451-1481) idején Kászim Baba volt az első tekke-alapító. Mindegy is; a 16. századtól virágzó tekkék tucatjai működtek az - akkor még alapvetően keresztény, északon katolikus, délen ortodox - albán lakosságú területeken.

(Innen részben kicsit magamtól átvett vendégszöveg következik.)

A rend rendkívüli helyet foglalt el az oszmán államban. A janicsárok "ideológiájaként" nagy hatalomra tett szert, miközben tanításai miatt szinte mindmáig folyamatos támadásnak volt/van kitéve a szunnita ortodoxia részéről... A vahhabizmusról és szellemi társairól nem is beszélve.

Első bejrúti mesterem maga naqsbandí sejk volt, erősen átitatva bizonyos síita princípiumokkal. Tanításának központjában éppen az állt, ami a bektasiknál is: a "létezés egysége"; (وحدة الوجود). Ez, bár mindig veszélyes formula volt, önmagában még nem lóg ki a szunnita ortodoxia teológiájából, ha azonban ezt a totális egységet panteisztikusan Istenre is terjesszük, a transzcendencia és az anyagi világ közötti áthághatatlan szakadék fölé kezdünk hidat építeni. Az ezen való "közlekedéssel" a neoplatonista emanáció (azaz az világ Istenből való kiáramlása) útján visszafelé (lásd még: unio mistica) - s a legtöbb szúfi irányzat ezt a gyakorlatot követi - már alapdogmák elhagyásának határvidékéhez érünk. Közel az eretnekséghez.

Vagy oda.

Ps. Olvasok itt a nagy forgatagban egy arab nyelvű munkát. Az a címe: Az Isagoge magyarázata ( شرج كتاب إيساغوجي/Sarah kitáb Íszágúdzsí). Szerzette volt bizonyos Athír al-Dín al-Abharí. Ő is - hogy-hogynem - a 13. században élt (1264-ben halt meg). Munkássága mutatja, hogy a "nagy átrendeződés századában" - tovább inspirálva az iszlám misztikát - vallástudományi oldalról is új megközelítésbe került a filozófia - így kedvencünk, a neoplatonizmus is.

Kedvencünk?

68676379_2343753972340357_2311885783386030080_n.jpg

Tanítások

A bektasíja számos, a szunnita mainstreamtől eltérő tanítást épített a praxisába.

Ilyen elemek, például:

1. Az Isten-Muhammad-Ali (szent)háromság.

2. A négy alapdogma, vagy a hit megismerésének Négy Kapuja (dört kapı):
- a jog/saría (شريعة‎/شريعت‎),
- a szúfi gyakorlat/taríqa (طَرِيفَة/طريقت),
- a spirituális/ezoterikus tudás (معرفة‎/معرفت),
- az isteni igazság/heqíqet (حقيقة/حقيقت) kizárólagossága..

A kereszténységből átemelt elemek:

1. A közösségvezető (baba/dede) képességeihez sorolt "közvetített bűnbocsánat" (مغفرة الذنوب),

2. A - csak tíz napos - Ramadán havi böjt húsfogyasztására való redukálása.

Mindezek ugyancsak permanensen kiverték a biztosítékot a szunnita vallástudósoknál.

Az alkoholtilalom feloldásáról nem is szólva. (Egyszer éppen itt, Krujëben láttam egy bektasi összejövetelt, mit rakifogyasztással zártak.)

Vagy maga tekke, mint intézmény. A bektasik nem emelnek mecsetet, helyette itt vannak a néhol derviskolostorrá fejlesztett, néhol egyszerű kápolnaként működő szentélyek, ahol leginkább a gyertyagyújtogatás folyik, az ünnepnapokat pedig valszeg a birkák nem preferálják: körülöttük zajlik a nagy sütögetéssel egybekötött kert parti.

Köztük itt, a Tomorr hegyen. Ez mondjuk már teljesen pogány elem. A bektasik számára jelenleg a haddzs nem a mekkai rituális látogatást jelenti, hanem a Tomorr hegy tetején 2400 méteres magassagban álló tekkéhez és Abbász bin Alí kenotáfiumhoz/emlékhelyhez.

Ez van most.

69472321_2351623261553428_7879400723245432832_n.jpg

Szólj hozzá!

Mons Sacer 1

2019. augusztus 28. 11:44 - politics&islam

 

(Albániában a múlt héten részt vettem a bektasi szúfi rend rendes éves Tomorr-hegyi zarándoklatán; kisebb macedóniai és montenegrói kitérőkkel. Néhány fészbúk-poszt összegzése.)

Philosophia ancilla theologiae

Vagy nem.

Van Bejrútban egy történész. Kedvemre való, csendes, szerény, doktorátusait Libanon mellett a Sorbonne-on is szerzette volt. A tanítványain kívül jóformán nem ismeri senki. Illetve úgy érzem, még a tanítványainak egy része is kitörölte őt az emlékezetéből, de erről kicsit később..A Libanonról meglévő nyugati sztereotípiáknak - természetesen - zsigerileg ellentmondva, máig egyszerre tanít az - elvileg - szekuláris állami Libanoni Egyetemen, a jezsuita Szent Józsefen és az én első bejrúti alma materemben, egy szunnita vallási egyetemen. Többek között.

Bírtam őt. (Azt hiszem ő is engem, talán, de ez teljes mértékben lényegtelen.) Az iszlám történelem mellett ő tartotta az iszlám filozófiai kurzusokat is. Na, ott volt a baj.

A szunnita iszlám viszonya a filozófiához - finoman fogalmazva - meglehetősen ambivalens. A muszlim filozófus a későantik/koraközépkori iszlám virágkorában a különutas, a mainstream teológiától kiszorított par excellence "értelmiségi" pálya volt. (A harmadik út a korai szúfizmus volt - majd visszatérünk rea.) A görög/hellén világból áthagyományozódott filozófia - hát még a logika - mindig is minimum gyanús maradt a teológia számára; az istenérveket nem szerették logikai derivátumokként hallgatni. Bizonyítéknak ott volt a Szöveg.

A síiták azonban a legkorábbi időktől nyitottan fordultak a görög hagyományhoz. Ez már az imámok korából (632-870k.) kimutatható. Aztán, amikor a perzsa hagyomány elegyedett a síizmussal, a filozófia és annak oldalhajtásai virágzásnak indultak síita vonalon. A vallásoktatás egyik alappillére lett. Abban a hauzában is, ahol én tanultam.

De a szunnitáknál kiverte a biztosítékot, amikor a prof a platoni ideális állam elméletét (المدينة الفاضلة) taglalta. Még hogy a filozófusok mondják meg a tutit! Pedig micsoda mesterek voltak: al-Kindí, al-Fárábí, Ibn Sziná, Ibn Rusd, Ibn Bádzsa... A profnak sehogy sem sikerült megkedveltetnie e porladó óriásokat.

Mindenesetre az iszlám filozófiájában Platón (أفلاطون) volt a No.1. De a neoplatonista Plótinosz (أفلوطين) is alap.

A szúfiknak mindenképpen.

69143428_2343752782340476_4339690541345144832_n.jpg

(Az Arabati Baba tekke Tetovóban. A mester/tanító/pír lakótornya.)

Íszágúdzsí

Plótinosz - mondhatni - az utolsó pillanatban élt. Abban az évszázadban, amikor az antikvitás még - bár valamelyest mélyrepülésben - szárnyalhatott. Összegezhetett, sőt új irányok lehetőségét lebbentette fel.

Izgalmas kor volt, a "világpolitikában" viszonylagos stabilitást alakított ki a négy antik nagyhatalom (Róma, Parthia, Ashoka Indiája és a lassan halódó Han-dinasztia Kínája). Termékeny szellemi verseny folyt a késő antik szellemi áramlatok (gnoszticizmus, arisztoteliánus és püthagoreus hagyomány, neoplatonizmus) és különféle keleti gondolati rendszerek (Mithra-kultusz, káldeus mágikus tradició, orákulumok stb.) között.

Aztán - legalábbis Nyugaton (értsd: római birodalom) az egészet elvitte a kiscica. Jött a nagy ponyva- és köpönyegforgató tarszuszi mesemondó Pál és az ő gondolatvilága. Egy antik szellemi ember bizton tragédiaként élte meg ezt. Például, hogy a testiség diabolizálása keretében megszűnt a közösségi széklet- és vizeletürítés.

(Efeszoszban például anno 2008 forró júniusában leültem egy ilyes közösségi vécésorra s eltűnődtem a a világ mulandóságán.)

Késő/vég-antik útirány-fellebbentő volt Plótinosz. I. sz. 204-ben született és amikor 271-ben meghalt, már élt Constantinus, aki majd meghozza a végzetes döntést. A közép-platonikusok toporgása után után ő valóban tovább fejleszette a Mester tanait.

A részletek is izgalmasak. Most csak annyit, hogy a három metasztázis elmélete több szellemi irányzatnak adott évszázadokra muníciót. A teremtő Egy, a megismerő Értelem és a megismerés tárgya, a Lélek három gondolati metódus magvát rejtette: az első a metafizikust, a második az exegézist, a harmadik a vallási/hitelvi közelítést.

Plótinos gondolatvilágának másik pillére, hogy a világ az Egyből kiáramlás (emanáció) által keletkezik. Ez egy nagyon érzékeny és bonyolult téma. Az iszlám filozófusai ezzel kapcsolatban nem is a Szövegben szereplő teremtés megerősítését keresték, hanem leginkább azzal vitáztak, hogy ha az emanáció határoz meg minden teremtett dolgot és lényt, akkor mit kezdünk a szabad akarat kérdésével. (Plótinosz tagadta ezt.)

A három metasztázis és az emanáció, a felülről lefelé történő teremtés azonban "visszafordítható" folyamat. Pontosabban az életben elérhető boldogság útja éppen az emanáció vonalán való visszatérés lehet az Egyhez - mondotta Plótinosz. S ez a gondolat - mondani sem kell - máris misztikus irányzatok fő csapásiránya lett.

Leginkább a muszlim szúfizmusé. A bektasiaké is.

Mindezen csodálatosan bonyolult gondolatrendszernek valamennyi fogalmát ismerik és tanítják a síita hauzákban. (A szunnita oktatási rendszerben - miként említettem volt - ez már problematikusabb.) Plótinosz alapműve, az Isagogé ugyanis a 7. században Niszibiszi Anasztáziusz (Anastasius Baldoyo), Antiochia és a Kelet Szír Ortodox Egyházának pátriárkája (683-696) által lefordíttatott a Közel-Kelet akkori tudományos nyelvére, szírre.

Ötven évvel később pedig erről arabra. Ez lett a "szúfi teológiák" egyik - ha nem: az - alapműve. A bektasiké is.

Ezt a fordítást (Īszāgūdzsī/ إيساغوجي) a korai arab tudományosság és irodalom nagyágyúja, az indiai és perzsa irodalmat is az iszlám világába lopó perzsa származású, eredetileg zoroasztriánus Ibn al-Muqaffa'a végezte el 750 körül.

Nem bírom ki: ő meg úgy végezte - 756/757-ben harmincöt évesen, talán titkos manicheusként -, hogy a friss abbászida kalifa bászrai helytartója levágatta a végtagjait és a szeme láttára elégettette azokat, mely műveletet az életben tartott Ibn al-Muqaffa'ának végig kellett néznie. Aztán hagyták elvérezni.

"Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb."

Ps. Plótinosz első számú tanítványa, életrajzírója, kvázi (ezt a felesleges és hangzatos töltelékszót kivált szeretem) Porphüriosz volt. Türoszi születésű vala. Ergo: libanoni. S eredetileg sémi neve volt: Malkhosz. Azt jelenti: király.

Hát ez király!

68967827_2343753475673740_7506452361993256960_n.jpg

 (Felirat a tekkében: "Ó kapuk megnyitója, tárd ki előttünk a Legjobb Kaput!")

 

 

Szólj hozzá!

Drang nach Südwesten 15

2019. augusztus 19. 20:38 - politics&islam

 

Két hagyomány (H.B. nyomán.)

Harmadszor jövök vissza Ibériából Provance-on keresztül, Spanyolország és Portugália után ez az csodavilág igencsak kopottnak hat. Hát még Marokkóból nézvést - tehetném hozzá.

De most még a spanyol földről.

Olvas az ember. Ha otthon van, ha utazik. Ibériában ibériai történelmet. Kicsit az Annales-iskola nyomán az itteni longe durée-ről.

A hosszan tartó történelmi folyamatok hallatán mindig felrémlik kedvenc szerkesztőm többször hangoztatott mondata, miszerint ő idegrohamot kap, amikor valaki a mai szerb-albán ellentétet úgy kezdi, hogy az illírek meg a Nemanják.

Pedig mindent messziről kell(ene) kezdeni.

(Helyi nyelvismerettel - teszem hozzá sokadszor, kissé nagyon hazabeszélve a Közel-Kelettel kapcsolatban is.)

Mindegy.

A modern kori - értsd: egységes késő középkori - Spanyolországot a Leon-Kasztíliai valamint az Aragóniai királyság együttesen hozta létre. Ennek szimbolikus kiinduló éve Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd (Los Reyes Católicos) 1479-es házasságkötése volt. Ezzel két egymástól erősen eltérő hatalmi-államszervezési hagyomány került egy államba s megindult a verseny, melyik lesz az egységes Spanyolország legfőbb formálója.

Aragónia, amely a 15. század folyamán Barcelona uralkodóháza alatt egy multietnikus, a tengeri és hegyvidéki történelmi hagyományokat egyesítő állammá vált, különleges hatalmi struktúrát alakított ki. A számos regionális (Aragón, Navarra, Katalónia, Baleárok, Dél-Itália), etnikai (baszk, aragón, katalán) és szociális érdekek kiegyenlítésére kialakult a "practismo" rendszere. Ennek lényege, hogy a király legfőbb feladata az említett társadalmi rétegek és csoportok szerződésekben rögzített privilégiumainak védelme volt, amelynek ellentételezéseként az uralkodó elvárhatta a feltétlen lojalitást. Ez a királyi kötelezettség folyamatosan felülvizsgálatra került, és az ezt a felügyeleti jogot birtokló tanács (corts) az állami bevételek feletti diszponálással gyakorolhatott nyomást az uralkodóra.

Ilyes fajta hatalmi megosztás, vagy ellenőrző mechanizmusnak nyoma sincs Kasztíliaban. Az ottani uralkodó, mint a reconquista első számú vezetője, a legfőbb hadúrként teljes lojalitást várhatott el az alattvalóitól. A kialakuló tanács (cortes) elsődleges feladata az uralkodó támogatása lett. Az először 1188-ban összehívott testület a monarcha támogatására szolgált. A király így abszolút uralkodónak volt tekinthető (absolut emperador en su imperio).

Multietnikus állam balanszírozó állami struktúrája versus etnikailag (és erőszakkal vallásilag is homogenizált) társadalom abszolút tekintélyen alapuló hierarchikus berendezkedése. Amikor ilyes versengés van - tudjuk -, legtöbbször a rosszabb nyer. Talán ilyes az ember - von Hause aus.

Egyes értelmezése szerint - s egy kicsit én is hajlok erre - ez a kettős hagyomány végigkíséri a spanyol történelmet. Mondhatni, máig érezhetően kettéhasadt Spanyolország a kasztíliai-aragón északnyugat-délkeleti határ mentén.

Ez a törésvonal mutatkozott meg - persze módosulásokkal - a polgárháborúban, vagy ma a katalán szeparatista törekvések problémájában.

Vagy nem.

Két hagyomány, két hagyomány - hallom a felidegelt hangot a Pireneusok nyugati völgyei felől. - Anyád a két hagyomány! Hát mi baszkok, már sz@rt sem érünk?

És a galíciai óceáni ködből felsejlenek a bárdot lengető gallok (is).

Ps. Provance kopottas volt. Mit mondjak akkor a csodálatos, korábban keresztül-kasul bejárt Szlovéniáról, melynek hegyei között most pötyögök.

Nekem a hőség ölte természet az igazi.

Kár, hogy nem leszek ott négy milliárd év múlva, amikor a Nap...

67835394_2308856472496774_2118881231687909376_n_1.jpg

Szólj hozzá!

Drang nach Südwesten 14

2019. augusztus 19. 11:21 - politics&islam

 

Aragón

A mítikus Pelayoról Oviedoban írtam. Az iszlám ibériai megjelenése után három ellenállási magv jelent meg az északi, pireneusi zónában. A bemutatott Pelayo-féle Asztúria, majd ehhez kapcsolt/csatolt León, amely végül Kasztíliai királyság néven lett a formálódó spanyol egység egyik pillére.

Az északkeleti partvidék a 8. században kialakult karoling frank állam akciórádiuszába esett. Itt Barcelona központtal határgrófság alakult, amely Nagy Károly halála (814) után önállósodott s lett a reconquista keleti frontjának élharcosa.

A Pireneusok középső - legmagasabb -vonulata tövében is szervezkedtek a keresztény erők. Ez a vidék is frank, majd francia befolyási terület volt; az északi szomszéd többször is betekintett ide, mígnem aztán a sztori végén a navarrai király IV. Henrik 1589-ben pragmatikusan hitet váltva misére ment Párizsba s a - feledhetetlen bon mot-jellemezte - tanulatlan Bourbonok vették át a hatalmat - Franciaországban.

De ez nem tartozik ide. A Pamplona központú Navarra 922-ben foglalta el az aragón hercegséget s ez az állam a 11. század elejére erősödött meg annyira a helyi feudális hatalom, hogy bekapcsolódhasson az iszlám elleni küzdelmekbe. Aragón első jelentős uralkodója III. Sancho el Mayor (1000-1035) lett, aki átmenetileg egyesíteni tudta Kasztília-Leónt, Aragóniát és Navarrát.

Messze vagyunk azonban meg a Los Reyes Católicos (Ferdinánd és Izabella) 15. század végi nagy spanyol egyesítésétől. Nagy Sancho után I. Sancho Ramirez (1035-1063) már újra csak a középső területek ura maradt.

A 12. században aztán Aragón bekeményített: I. Alfonso el Batallador (1104-1134) meghódította Zaragozát, Tudelát s jóformán az egész Ebro-völgyet. Átmenetileg még Kasztília-León is a kezébe került, az igazán nagy ugrás azonban utódja, II. Ramirez el Monje (1134-1137) rövid uralkodása alatt következett be. Ramiro nővére, Petronila ugyanis IV. Berenguer Ramón barcelónai herceg felesége lett (1137) s az aragóniai asszonynak sikerült Ramóntól született fiát, II. Alfonsot (1162-1196) Aragónia és Katalónia közös uralkodójává tennie (1164). Ettől kezdve a két állam "egy a tábor, egy a zászlót" játszott.

I. Jakob el Conqueridor (1213-1276) uralkodása alatt Aragónia regionális hatalom lett. Meghódította Valenciát, Mallorcát, Menorcát, Ibizát, utódja, III. Peter el Grande (1276-1285) pedig Szicíliáig terjesztette ki az állam Földközi-tengeri hatalmát. A 14-15. század az Ibériai-félszigeten immár arról szólt, hogy a keresztény fertályon Kasztília vagy Aragónia-e a jani (vagy: Jani?).

Ps. A loarrei várkastély a Huesca feletti Pireneusokban a 11. században III. Sancho és fia uralma alatt az iszlám-keresztény frontvonalon épült.

Meglehetős.

67316974_2304492016266553_7919943479352885248_n.jpg

67271740_2305669662815455_3587805062472138752_n.jpg

67680349_2305669786148776_8278805361486462976_n.jpg

67796633_2305670082815413_217599127867883520_n.jpg

67228337_2305670886148666_3763863863653564416_n.jpg

67384064_2305671196148635_6345576891486830592_n.jpg

67909166_2305671559481932_1590073205958115328_n.jpg

67507956_2305671752815246_1109957576650391552_n.jpg

67530239_2305672536148501_4461909191577042944_n.jpg

67319878_2305673159481772_3944683511528554496_n.jpg

67403143_2305675099481578_3201067691536285696_n.jpg

67468605_2305674232814998_8591676227008331776_n.jpg

67314648_2305670569482031_1160078393295765504_n.jpg

Colegiata Bolea

67369375_2306982726017482_2724408269656293376_n.jpg

67800787_2306982916017463_939724649497886720_n.jpg

67419093_2306983176017437_6506172448898023424_n.jpg

67605149_2306983319350756_257659490428518400_n.jpg

67553406_2306983472684074_694234940312649728_n.jpg

67771692_2306984239350664_3303555330729836544_n.jpg

Szólj hozzá!

Drang nach Südwesten 13

2019. augusztus 18. 16:20 - politics&islam

 

Moxica (In memoriam R. H.)

Ő volt a legjobb figura a Scott filmben. Talán még a Sigourney Weaver alakított ugazán emlékezezeset. A francia felejthető; csak a csemmája nem az, amikor cuppog a vízben Hispaniola partjain s megy a Vangelis-zene. Azt szeretem.

De amikor Moxica odaáll Depardieu elé és az asztalra tenyerelve a szemébe vágja, hogy "Signore Colombo!", számomra a film csúcsa. Arról beszél, ami a lényeg: Kolumbusz mindig is outsider senkiházi talján maradt az egész ibér explorer-biznizben. (Mindamellett, hogy - miként ma is látjuk - a homo novusokhoz hasonlóan tehetségtelen és korrupt vezető volt.)

Mindegy.

Signore Colombo ebben a városban is járt; az itteni egyetemen bizonygatta a tudós elméknek, hogy az arab geográfusok szerint a gömbölyű Föld elég kicsiny ahhoz, hogy egy korabeli lélekvesztőn Nyugat felé hajózva emberi léptékben rövid úton elérhető Ázsia.

Tudjuk, e számításokban a nagy muszlim földrajztudósok mellélőttek, de a genovai végül csak összetarhálta a pénzt az útra. Az igazán nagy utazók ma is így teszik.

Egyébként hozzá kell tenni: Michael Wincott-nak Moxica volt - eddig - az egyetlen valóban értékelhető szerepe. Miként - engedtessék meg egy kissé kegyeletgyalázón hozzátennem - Rutger Hauernek a Blade Runner-ben nyújtott alakítása az android Roy Batty-ként.

Bár az esős zárójelenete kitörölhetetlen.

Ps. Adrian de Moxica egyébként történelmi személyiség volt. 1498-ban részt vett a Francisco Roldán-fele felkelésben, amelynek célja a korrupt és a vezetéshez nem értő Colombo-testvérek (Cristoforo és Bartolomew) eltávolítása volt. A történeti Moxica élete persze prózaibb véget ért. Szó sem volt drámai mélységbe ugrásról, egyszerűen felakasztották.

Alant: képek a salamancai katedrálisról.

67661551_2301385799910508_1116879526333251584_n.jpg

67575301_2301386136577141_570553845126529024_n.jpg

67273239_2301386369910451_7255544250916405248_n.jpg

67276833_2301386846577070_8529626284727205888_n.jpg

67210936_2301387299910358_751909053948493824_n.jpg

67322155_2301386576577097_4194587463546568704_n.jpg

67402824_2301388629910225_4350148722286395392_n.jpg

67597606_2301387989910289_2751811166027120640_n.jpg

67066528_2301388869910201_8450662301672931328_n.jpg

67250759_2301387489910339_6865159301695012864_n.jpg

67318755_2301388243243597_3566650295544971264_n.jpg

67457515_2301385493243872_8224493666077507584_n.jpg

Teri néni lebeg

Én nyolc éve a hőségtől éreztem, menten elválok az anyaföldtől s bolygónk szökesi sebességét felvéve felszállok Ávila fölé.

Ma nem volt oly meleg, de a város nem változott. (Miért is változott volna?) A kasztíliai puszta közepen nyolcvannyolc tornyokkal övezett kőtenger - aki itt nem misztifikálódik, nincs affinitása a spiritualizmusra.

Így volt evvel Teresa Sánchez de Cepeda y Ahumada az 16. században. Egzaltált egy nőszemély lehetett, fiatalkorában valami idegi alapú betegségtől három évig lebénult, s ahogy azt akkor - és ahogy a dolgok manapság folynak, nemsokára megint - orvosolni gondolták, legott zárdába utalták a nemesleányt. Teréz nővér a karmelitáknál tett-vett, s bár a bénulásból kigyógyult, jöttek a látomások, az elhivatottság.

Tudjuk, a 16-17. század késő reneszánsz és barokk világa a szellemi táplálkozás terén is gargantuai méretű és sűrűségű volt. Mondjuk így: a szárba szökkenő kapitalizmushoz az évszázadokig leszedált és szellemi-lelki gúzsba kötött társadalom csak gyökeres szellemi reformokkal tudott adoptálódni.

Ávilai Teréz nem bújt ugyan ki a katolicizmus már akkor is korszerűtlen strukturális kereteiből, de azon belül mindenképpen elment a szellemi határokig. Művei ma is élvezhetőek; teszem hozzá: síita hauzákban is tanulmányozzák. Városbéli kollégájával, Juan de la Cruzzal (Keresztes Szent Jánossal) együtt nemzetközileg is jelentős misztikus tevékenység színterévé tették Ávilát.

Teréz - ahogy írja - elhivatottsága csúcspillanataiban meg levitálni is tudott.

Na, ezt megnéztem volna.

Egyébként meg, a nagy kortárs reformerek között mégiscsak a Marci gyerek volt a legtalpraesettebb. Ő tudta - túl a szellemi-teológiai mélységeken -, mi a legjobb egyéni életstratégia. Szólt a Bora Katinak, s lazultak.

Alant: Ávila ma, katedrálissal, Teréz és János kolostoraival.

67483724_2302961816419573_1059370382391246848_n.jpg

67729536_2302962039752884_125584813670268928_n.jpg

67244777_2302962899752798_2747568812080496640_n.jpg

67374217_2302963059752782_5033335482000343040_n.jpg

67495753_2302963956419359_6995916986861486080_n.jpg

67552586_2302963276419427_4203532969891069952_n.jpg

67353782_2302963483086073_3190033010019794944_n.jpg

67173916_2302964176419337_491760282079592448_n.jpg

67797630_2302965123085909_4693958225811210240_n.jpg

67342848_2302962703086151_5238012925880303616_n.jpg

67563728_2302965743085847_2631391394127675392_n.jpg

67275341_2302107319838356_8036293778329305088_n.jpg

Tomás bátya szeretett itt

Azért Kasztília (esetlegesen Extremadura) az "igazi" Spanyolország. Nem a "franciásra" kultúrfinomodott Katalónia, az iszlám örökséggel lágyan meghintett Andalúzia vagy a morc kelta Asztúria-Galícia, hát még a "kérem mi voltunk itt legelőbb, bee"-Baszkföld. A sárgára égett semmi, a mezeta az igazi.

Nos, innen jöttek az igazi személyiségek. Most visszafogom súlyos sznobériámat és csak egyről.

Van itt egy városi háromszög, az igazi spanyolföld keménymagja. Valladolid, Ávila és Segovia. S van egy csodálatos elme, kinek élete e háromszögben formálódék.

Tomás de Torquemada 1420-ban Valladolidban született s hosszú szorgos munka után 1498-ban Ávilában hunyt el. Élete nagy részét pedig itt, Segoviában, a domonkos kolostor perjeleként töltötte. Innen hívatott el: volt Kasztília, Arragónia, majd egész Spanyolország főinkvizítora.

Nagy munkát végzett.

Hozzávetőlegesen 8000 embert, muszlimot, zsidót, gyanús keresztényt, gyanúsan kereszténnye vált muszlimot és zsidót (ilyen családból származott enmaga is) égettetett meg.

Egyes források szerint öregkorában rosszul aludt. Szerintem nem. A Gonosz mindig fitten, kipihenten ébred.

Az volt a jelszava: "Egy ország, egy nép, egy vallás!" Láthatjuk, hová vezet/mit eredményez az efféle gondolkodás.

Alant: Ismét Segovia utcáin; elmúlt nyóc év.

67285382_2303601109688977_7753774098068537344_n.jpg

67391416_2303601333022288_6391384319721472000_n.jpg

67462394_2303601503022271_8542655325717659648_n.jpg

67830485_2303601749688913_95325493464662016_n_1.jpg

67543050_2303601839688904_1545239519823921152_n.jpg

67294938_2303602279688860_665340337375412224_n.jpg

67177556_2303602539688834_7111565651390496768_n.jpg

67192294_2303602689688819_2291222712904843264_n.jpg

67378623_2303602996355455_8696990616107614208_n.jpg

67596213_2303603179688770_5680120899232071680_n.jpg

 

Szólj hozzá!

Drang nach Südwesten 12

2019. augusztus 18. 08:39 - politics&islam

 

Vandálföldtől nyugatra

Amikor '11-ben átkeltem a Guadiana folyó felett és megérkeztem Portugáliába, Tavira volt az első város, ahol beültem egy kávézóba és szemeztem III. Alfonz bronzszobrával. A fizetésnél legott becsaptak, ami korábbi hosszadalmas szomszédos spanyol tekergésem során egyszer sem fordult elő, így igencsak megmérgedtem. Aztán magasabbra került az ingerküszöböm: Portugáliában ez számtalanszor megesett velem.

Az a baj, hogy nem felejtek. (Legfeljebb interpretálva emlékezem.)

Mindegy.

Dél-Portugália földrajzilag, éghajlatilag és történelmi hagyományát illetően is eltér az ország középső és északi vidékeitől. Amikor 711-ben Táriq bin Zijád partot ért a Sziklájánál s kezdődőtt az iszlám korszaka, ezt a vidéket úgy nevezték: Vandálföldtől nyugatra/Garb al-Andalusz/غرب الأندلس. Ebből a Nyugat/Garbból lett az Algarve.

Itt tartott ki a legtovább az iszlám: egyes vidékeit a fent említett III. Alfonz szerezte volt vissza 1249-51-ben.

Fővárosa a ma is helyre kis hely, Silves/Silb/شلب volt.

Nyolc év után újra itt.

67131037_2297712370277851_6708418116654727168_n.jpg

67584248_2297712593611162_9183911213073956864_n.jpg

67152753_2297712930277795_5233462412325158912_n.jpg

67397590_2297713176944437_8038269669443895296_n.jpg

67160485_2297713896944365_5462888492851789824_n.jpg

67098345_2297713603611061_8022328821015379968_n.jpg

67069103_2297713373611084_1302323032919900160_n.jpg

67375549_2297714110277677_8203935156575141888_n.jpg

67171032_2297712510277837_8737199477162508288_n.jpg

Alentejo (Portugália alsó/hátsó fertálya, hol nincs más csak dombok, olajfák, szőlő és hőség. Nekem való hely. Ja, és elképesztő városok.)

Beja/Pax Iulia

67294724_2299467513435670_4324185473183383552_n.jpg

67290784_2299467930102295_1627093414572982272_n.jpg

67098079_2299468193435602_2516429683847856128_n.jpg

67451436_2299469530102135_4713618326939500544_n.jpg

67415431_2299468663435555_8351952399748825088_n.jpg

67241597_2299468983435523_4752640965271879680_n.jpg

67403423_2299469820102106_4341266618249117696_n.jpg

Évora/Liberalitas Iulia/Ebora Cerealis

67309510_2299973800051708_8372960789895577600_n.jpg

67183155_2299974213385000_7624262108036726784_n.jpg

67900297_2299974403384981_4649708217142607872_n.jpg

67231908_2299974656718289_6522317883798716416_n.jpg

67368721_2299975150051573_3061679986848038912_n.jpg

67204191_2299975313384890_4220539438360428544_n.jpg

67263174_2299975506718204_4424371340618760192_n.jpg

67404111_2299975703384851_3236655116241076224_n.jpg

67683440_2299975953384826_806031431494008832_n.jpg

67346214_2299977830051305_2923042582881632256_n.jpg

67319665_2299976880051400_4450037425229529088_n.jpg

67277884_2299977146718040_3752169251822108672_n.jpg

67408669_2299975783384843_1357897302684991488_n.jpg

Elvas

67402084_2300406850008403_8112768424108621824_n.jpg

67546266_2300407113341710_7528468862568759296_n.jpg

67403755_2300413653341056_864706268214853632_n.jpg

Szólj hozzá!

Drang nach Südwesten 11

2019. augusztus 17. 16:27 - politics&islam

 

Négy emberélet

A portugál történelem (miként a spanyol) szűk egy évszázadig szárnyalt a csúcsok közelében, hogy aztán viharos gyorsasággal zuhanjon a - majdnem semmibe. Ez idő alatt a tudomány is csúcsra járatódott, a hosszú távú utazások számos vezető elmét vonzottak a lisszaboni udvarba, illetve Tengerész Henrik déli akcióközpontjába. A 16. században a kor négy nemzetközi viszonylatban is jelentős tudósa dolgozott itt. Életpályáik tanulságosak; egy kicsit róluk.

Korban az első még a 15. században kezdte a pályáját. Duarte Pacheco Pereira (1466-1533) mint delegátusi tag aláírója volt a világot felosztó, a komoly erkölcsi defektusokkal bíró VI. (Borja/Borgia) Sándor pápa által nyélbe ütött tordesillasi szerződésnek. A kiváló diplomata tengerész és navigátor is volt egyben, aki Afrikában (Ghana) és Indiában (Chocin) is tevékenykedett. Mint efféle világot látott figura hamarosan szemet szúrt az inkvizíciónál, amely több alkalommal is perbe fogta őt.

Nem mellesleg: az inkvizíció és az ellenreformáció - élén a jezsuita renddel - bő nyállal benne volt azokban a társadalmi-politikai folyamatokban, amelyek lebuktatták Portugáliát az első osztályú hatalmak sorából a futottak még kategóriába. Ha most a mindig fontos gazdasági okokat elhagyjuk, a szocio-kauzális tényezők közül megemlíthetjük még a korábban említett keleti álom (fumos da Índia) társadalmi szintű összeomlását és az állami függetlenség 1580-as elvesztésének traumáját.

Pereira 1508-ban fejezte be élete főművét, a "Esmeraldo de Situ Orbis" című könyvet. Ez gyakorlatilag valamennyi portugálok által birtokolt földterület, valamint kereskedelmi/hadi útvonal részletes koordinátáit és leírását tartalmazta. Nem véletlen, hogy megszerzéséért komoly nemzetközi hírszerzési akciók indultak. Amikor II. Fülöp spanyol (1556-1598) és portugál (1580-1598) király végül 1572-ben hozzájutott, a könyvet megkaparintó spanyol hírszerző - tudjuk a korabeli iratokból - megdicsőült.

A 16. század legnagyobb mediterrán geográfusa Pedro Nunes (1502-1578) is Portugáliában tevékenykedett. A lisszaboni és a coimbrai egyetemek matematika-, logika-, etika- és filozófiaprofesszora volt. Ahogy az elvárható egy későreneszánsz tudóstól. Földrajzi és térképészeti munkái alapvetések voltak; nagy valószínűséggel hatott a kései kortársra, a modern kartográfia németalföldi atyjára, Gerhard Mercatorra is. 1537-es műve, a "Tratado da Shpera" Ptolemaiosz egyik munkájának ismertetése mellett kiváló tengeri térképeket is tartalmazott. Ezek már túlléptek a korábban általános portolántérképeken és a modern méretarányok felé tendáltak.

Dom João de Castro (1500-1548) nemesi származással a háta mögött katonai vezetőként kezdte. Afrikába vezett - nem tudományos célú - expedíciókat, majd az indiai gyarmatok kormányzója lett. Jó megfigyelő volt; írt három olyan könyvet (Roteiro de Lisboa a Goa, 1538; Roteiro de Goa a Diu, 1539; Roteiro do Mar Roxo, 1541), amelyek amellet, hogy ma is élvezhető útleírások, elképesztően pontos információkkal szolgálnak a természetről, időjárásról és csillagászatról.

Végül a negyedik, Garcia de Orta (1501-1568). A salamancai és alcalái egyetem tanult orvosprofesszor a lisszaboni unuversitáson tanított. 1534-ben Martim Alfonso de Sousas-sal Indiába utazott, ahol a mindenkori alkirály háziorvosa lett. Goában labiratóriumot hozott létre, ahol a trópusi betegségek vizsgálatába kezdett. Főműve, a "Colóquios dos simples e drogas he cousas medicinais da Índia" a kor legteljesebb tudástára lett a trópusi betegségeknek (és botanikai ismereteknek). A művet évszázadokon át használták a nyugati világban.

Őt személyesen nem annyira ünnepelték. Az ibériai társadalom szemében ugyanis volt egy kis fekete folt a múltjában. Illetve a jelenében is. Doktor Orta ugyanis kikeresztelkedett zsidó családból származott, ami a zsidók 1492-es ibériai kiűzetése után nem számított életbiztosításnak. Különösen úgy, hogy titokban az eredeti vallásán maradt. Először Portugáliában maradt családtagjait vegzálták, majd az inkvizíció Indiában őt magát is utolérte. Bár az alkirály is közbenjárt az érdekében, 1565-ben hosszas vizsgálat indult ellene, aminek eredményeképpen,illetve pontosabban fogalmazva, a kihallgatási tortúrában meghalt.

És hogy igazán ütős legyen a történet lezárása, 1580-ban holttestét az inkvizíció exhumáltatta, majd egy autodafé keretében, Te Deum-dallamra, Szűz Máriához való könyörgés közepette elégette.

A hit hatalmas.

És elborzasztó.

Ps. Alant Pedro Nunes alcáceri szobra.

67112883_2294733523909069_2313015931015528448_n.jpg

Szólj hozzá!

Drang nach Südwesten 10

2019. augusztus 17. 05:17 - politics&islam

 

Egy ember élete

Tavalyelőtt Madeirán feltettem egy képet egy funchali szoborról. Egy zöldre oxidálódott ürge ült rajta fekete kőboltív alatt, s nézett a messzeségbe elfele. A messzeségek ura volt ő. Most is sok szobrát, képét láttam, meg is tekinthetők alant.

Dom Infante Henrique o Navegador a nagynevű Avis-ház alapító király, I. João (1385-1433) harmadik fia volt.

Apropó, János és az ő fiai. A nagy királyt középkori léptékkel irigyelhetően hat felnőtt kort megérő fiúval áldotta meg a sors. Dom Duarte király (1433-1438), Dom Pedro régens lett (1438-1446), Dom Henrique, Tengerész Henrikké avanzsált, a legkisebb, Dom Fernando annyit tudott felmutatni, hogy 1443-ban mór fogságban meghalt. Mindezen fiak anyja nemes angol vér volt, Lancesteri Phipippa. S volt János királynak egy korábbi alomból származó fia, Alfonso, Bragança hercege. Neki életében nem sok jutott ki, viszont amikor 1578-ban fiágon kihalt az Avis-dinasztia, Alfonso leszármazottai, a Bragança ház tagjai üldögéltek a portugál trónon 1910-ig.

De vissza a Tengerészhez. Ő bizton fura figurának számított a korában. Élete végéig nőtlen maradt, egyes források szerint aszexuális, mások szerint meleg volt. Bárhogy is lett légyen, a középkorban nehezen kezelhető társadalmi hendikeppel bírt. Mindemellett absztinens is volt, ami miatt szimplán hülyének nézhette a környezete.

Volt azonban egy hasznos mániája: a mehetnék és a meneszthetnék. Húsz évesen az egyik fő ösztönzője volt János király afrikai reconquista-expedíciójának. Ceuta 1414-es portugál bevétele volt az egyetlen tényleges utazása az ifjú Henriknek. Ezután, 1415 és 1460 között felfedező és kereskedelmi expedíciókat szervezett - elsősorban Afrikába. Ő volt az, aki előkészítette a portugál gyarmatosítást.

2011 júliusában a Huelva (E) és Tavira (P) közötti óceáni partszakaszon, a Guadiana folyó által kialakított széles homokpadon a reggeli órákban sétálgatva olvastam ki egy könyvet. Témába vágott, bár értelmetlen címe volt: Tengerek tengelye. Rákóczi István könyve alapvetően Tengerész Henrikről szól, sokat feltár a portugál gyarmatosítas sajátosságaiból.

(Rákóczi professzornak van egy előadás-sorozata az eperelte-honlapon is Portugália történetéről. Nemrég a Balkánon - erre az útra készülvén - biciklizés közben újrahallgattam; megunhatatlan.)

Szóval a Tengerész. Miután az öröklési rendből kitetszett: neki nem osztanak lappot, a dél-portugáliai Sagresben hozott létre magának külön udvart s emellett egy tengerészeti akadémiát, ahol a legénység képzése mellett tudósok tanulmányozták a régi, főként arab iratokat, új kereskedelmi útvonalak után kutatva. E célból hozatta ide Mallorca szigetéről kora leghíresebb geográfusát, Jehuda Cresquest. Mestre Jacome, az egykor zsidó tudós sokat tett Henrik expedícióinak sikeréért.

Kezdetben a Viseu hercegi címmel járó apanázst használta fel az utak finanszírozására, 1420-tol pedig, miután a tomari ex-templomos Krisztus-rend nagymestere lett, onnan csatornázott át pénzeket magán hobbijának. A legvégére pedig önellátó lett a felfedezés-biznisz.

Az expedíciókat kezdetben - kalandor - lovagok vezették. 1418-ban igy fedezte fel Porto Santót, majd egy évvel később Madeirát João Gonçalves Zarco, kinek funchali szobra alatt tavalyelőtt sokat elmélkedtem az idők hiábavalóságán. 1427-ben Henrik megbízásából egy ugyancsak konkvisztádor jellemű úriember, Gonçalo Velho szállt partra az Azori-szigeteken. Az Atlanti-óceán ezen szigetein már lázas kereskedést folytatott az expedíciós irodavezető, saját projektjeibe forgatva a nyereséget.

Az 1440-es években indultak Nyugat-Afrika partvonalának felfedezésére. Ebben az évben érték el a Cabo Blanco/Fehér-fokot, 1440-ben pedig a Cabo Verde/Zöld-fokot. 1455-ben Luigi de Cadamosto elérte a Zöld-foki szigeteket, Szenegált és a Gambia-folyót. Rá egy évre mar Bissau-Guinea környékén kóricált. (Ezt a szót még sohasem írtam le, asszem.) Aztán 1459-ben Diego Gomes partra szállt a Pálma-foknál. Ezt a hírt még vehette Henrik, aztán 1460-ban már a Sztüx vizén szervezett saját expedíxiót.

Miért volt mindez?

A portugál történetírás szeret ezen rugózni. Hogy aszongya, a keltibér virtus, meg a reconquista szelleme, meg a nemzeti küldetéstudat. Ez utóbbi a kedvencem, a nemzeti küldetéstudat. Ez a bebukott népek mindenkori önbizonygató történelemigazoló magamentegető múltértelemzése. Mintha valami transzendens irányitotta volna a portugál népszellemet a hódítás irányába.

Pedig volt itt más is. A geográfia például. Merthogy a luzitán mindig is elgondolkodhatott azon, merről fúj a szél. Az óceán felől, uccu, nézzünk utána.

Társadalom-szociológiailag, a történelmi valós térbe ágyazva pedig: szinte minden társadalmi réteg érdekelt volt in situ és in tempi a felfedezések indukálta kereskedelem-bővítésben - hogy eufemizáljuk a a gyarmatosítást.

A 14. században elkezdődött a mindeddig legutolsó, háromszáz éves "kis jégkorszak", aminek eredménye a mezőgazdasági termelés drasztikus visszaesése (legalábbis a kenyérgabona-fronton Európában), de ugyanakkor a kereskedelem szerepének felértékelődése lett. (Lásd ehhez ifjúkorom egyik izgalmas, magyarul is olvasható - bár ma baloldali elhajlása miatt bizton marhára nem trendi - művét, Barbara W. Tuchman: Távoli tükör című alapvetését.). Ez a törekvés a portugál gazdaságban is jelentkezett.

Emellett a társadalom szinte minden rétege érdekelt volt a felfedezésekben/gyarmatosításban. A politikai elit, a főnemesség és a klérus - bár a reconquista portugál földön a 13. század közepén véget ért - továbbra is a keresztesháborúk ideológiai világában élt. A lassan izmosodó polgárság a piacok kiterjesztésében volt érdekelt. A lakosság nem kis részét kitevő alsó nemesség, a deklasszáltak és a hivatalnoki réteg pedig a 15. századtól kezdve a politikai illúziók s egyéni vágyálmok világában élt, amelyet legjobban az "indiai álom" (fumos da Índia) kifejezést testesített meg leginkább.

Megvolt tehát az össznépi igény az "élettér kitágítására".

Az már más kérdés, mindez mennyire sikerült. Brazíliában portugálul beszélnek- de ezen kívül, mondhatni, sehogy.(Olvassunk portugál irodalmat. A Lusiadáktól Pessoán át Saramangoig. Vagy a vackot, Dos Santost például. Sokat tanulhatunk belőle.)

Szegény Henrik! Itt a sok szobor, és sehol az eredmény.

Ne baj! Itt van nekünk az isteni hetes!

67192296_2293086817407073_4409120083549356032_n.jpg

67225001_2293086990740389_7596251164555870208_n.jpg

67160204_2293087167407038_923302408249933824_n.jpg

67345484_2293087377407017_3413813729697988608_n.jpg

 

 

 

3 komment

Drang nach Südwesten 9

2019. augusztus 16. 16:06 - politics&islam

 

Algarve

Vince

Amikor '11-ben letudtam a Lagos-C. de São Vincente-Lagos etapot, odafelé végig ki kellett állnom a nyeregből az intenzív ellenszél miatt.

Most a kocsit volt nehéz egyensúlyban tartani.

Szeretem ezt a helyet; a természet itt is mutatja, ki az úr.

Vince, a szent meg nincs is itt. Miután 304-ben Diocletianus császar nagy keresztényüldözése alkalmával Valencia közelében kinyírták, úgy háromszáz éven keresztül másfele bolygott s hosszan hányódott. 700 körül testét idehozták - a vallási turizmus fellendítése céljából, sikerrel. A 12. század közepén az első portugal király, Dom Alfonso Henriques a csontokat Lisszabonba vitte. Ma is ott vannak.

Vagy nem.

67571372_2290629224319499_8093367283738476544_n.jpg

67168823_2290629764319445_5914647859013091328_n.jpg

67373945_2290629314319490_4076445102350794752_n.jpg

Partok

67235273_2291953254187096_4762456168134082560_n.jpg

67562378_2291574837558271_5484470793708503040_n.jpg

67414569_2291951310853957_5109986698180165632_n.jpg

67404012_2291951077520647_5845183798156722176_n.jpg

67402406_2291575444224877_5953481815137189888_n.jpg

67357401_2293867943995627_283513114786267136_n.jpg

67344118_2291575057558249_3913004494178222080_n.jpg

67308009_2291575554224866_849175735191994368_n.jpg

67244258_2293869413995480_8072751608221401088_n.jpg

67104479_2293867187329036_3053542600075116544_n.jpg

67142649_2293867663995655_6498175932757442560_n.jpg

67104479_2293867187329036_3053542600075116544_n.jpg

67154668_2293868983995523_8914292566598352896_n.jpg

67087883_2293869917328763_7573863836504031232_n.jpg

67141905_2293870367328718_2858164378866286592_n.jpg

Szólj hozzá!

Drang nach Südwesten 8

2019. augusztus 16. 09:35 - politics&islam

 

Aljubarrota

Nagy csata volt. 1385 augusztus 14-én az újonnan megválasztott portugál király, I. Joāo (1385-1433) csapatai megállították a kasztíliai herceg seregeit. Portugália nem lett az időközben felemelkedő león-kasztíliai-aragóniai (später spanyol) állam része. (1580 és 1640 között átmenetileg igen, de ez egy másik történet.)

Ezzel az 1383-ban kihalt Burgundi-hazat felváltotta az Avis. I. Joāo egyébként érdekes figura: nőágon a kihalt Burgundi-házhoz is kapcsolódik, ráadásul egyik törvénytelen fiának leszármazottjai adták később, 1640 után a 20. századiig regnáló Bragança-dinasztiát.

Rendes gyerek volt ez a János!

Milyen szép épületet emeltetett a győztes csata emlékére, Batalhában. (A városka neve azt jelenti: csata.)

66893160_2286307781418310_8620126438269386752_n.jpg

66716451_2286307058085049_882977750581772288_n.jpg

67404432_2286306924751729_5597671949649051648_n.jpg

67141044_2286308421418246_4365028812577046528_n.jpg

67356358_2286309071418181_4766609633437548544_n.jpg

Fatima (A portugál közállapotok fejlődéséről)

Nyolc éve is voltam itt. Akkor a nagy téren áthúzódó "vezeklő-csík" kezdőpontján 1 euróért lehetett matracból random kivágott szivacsdarabot venni, hogy ne fájjon má' annyira a csúszkálás. Mostanra szintet ugrottak: szalagos kék térdpárna lifeg az indulóponton, gratisz. Megtisztult lélekkel vissza lehet/kell hozni.

Nyolc éve egy tizenhat éves lány csúszott végig rózsafüzérvel 40 fokban a kövön, mellette feketébe öltözött apa-anya, szigorú tekintetvel, mérgesen.

Olyan történeteket gondoltam mögé, hogy még.

Fellinis jelenet volt.

Ps. Tudjuk, 1917-ben itt is megjelent a názáreti zsidó nő s titkokat közölt. Mondják, újabb felbukkanása várható.

Pps. A település nevéről. Fátima bin Muhammad a Próféta leánya, Alí bin Abí Tálib felesége, Haszan és Huszajn imámok anyja volt.

Megint összeér a három monoteista vallás.

67310261_2286684341380654_7428956360106049536_n.jpg

66856960_2286685734713848_6941369721086279680_n.jpg

67203826_2286686074713814_8046679747985408000_n.jpg

67051549_2286686744713747_923054275104342016_n.jpg

Alcácer

A vár, a kastely, az erőd.

Ezt jelenti a neve. Már a föniciai/karthágóiak, a rómaiak, az "arabok". Az ő elnevezésükből maradt meg a városka neve.

Közeledünk Algarvéhoz.

Hangulatképek Alcácerből.

67291000_2290053541043734_4354914993523654656_n.jpg

67092455_2290053981043690_8166687907399073792_n.jpg

67325779_2290053727710382_7187232065929084928_n.jpg

67340715_2290054154377006_8287693865025011712_n.jpg

67081608_2290054467710308_2297809573534236672_n.jpg

67037563_2290054997710255_5303300788171309056_n.jpg

67291422_2290055771043511_3971836247529226240_n.jpg

 

Szólj hozzá!

Drang nach Südwesten 7

2019. augusztus 15. 15:48 - politics&islam

 

Tomar

Az MN4730, nem kód-nevén, nagykanizsai Dózsa György laktanya tornatermében volt egy svédszekrény. '88 augusztus közepére pontosan 70 darab könyv volt benne. Úgynevezett "tornateremügyeletes-helyettesként" (TTÜH) éppen ennyit olvastam ki ugyanis a Néphadsereg soraiban, részben a tornateremben lakva, részben földesi (H-Bihar megye) mezőgazdasági munkán, részben nemzetközi hadgyakorlaton (Дружба '88), részben Reziben, hegyi kiképzésen, mindeközben védelmezvén a Varsói Szerződést, készülődvén Karintia és Veneto lerohanására, egy meg nem engedett, de lehetséges atomtámadás esetén pedig az úgynevezett Cé-körletbe való távozásra - bármit (akár a mennyországot) is jelentsen az.

Egy kanizsai antikváriumban vettem meg egy "kimarcsin" Maurice Druon fergeteges történelmi trilógiáját, "Az elátkozott királyokat" - ahogy azt, azaz az értékes irodalmat és szakkönyveket akkor árulták: szaré-húgyé. Megvan ma is; a svédszekrény tartalmát egy pokrócba öntve batyuztuk ki a laktanyából.

Ez a könyfolyam az Île-de-Citén kezdődik, 1314. március 18-ának hajnalán, amikor hét éves "igazságszolgáltatási procedúra" után népünnepély keretében kivégezték Jacques de Molayt, a Templomos Rend nagymesterét és Geoffroi de Charney normadiai preaceptort. A történeti források egyöntetűen említik, hogy a nagymester utolsó szavaival megátkozta az ellene összeesküvőket: a jelen lévő IV. Szép Fülöp királyt, Enguerrand de Marigny, főminisztert és V. Kelemen pápát.

Az átok fogott: egy éven belül mindhárman halottak voltak.

De az állami célkeresztbe került Templomos Rend nem. Bár Philippe le Bel koordinálásával - saját eladósodottságának kiváltására és a rend birtokában lévő vagyon egyszerű elkonfiskálására - 1307. október 13-án Európa-szerte letartóztatták a kor leggazdagabb és gazdaságilag legbefolyásosabb keresztény internacionalista szervezetének a tagjait, a perifériák ellenálltak.

Más-más okokból, de Skócia és Portugália a templomosok menedéke maradt. Sőt, Portugáliában vezető szerepre tettek szert. Ez utóbbi helyen Tomar kolostorerődje már a 13. század második felében fontos templomos központ volt. A nagy üldöztetés idején ide menekült számos lovag, s felajánlották szolgálatukat I. Dinis királynak (1279-1325).

Dénes kerál jól számított: amikor a francia udvar által ellenőrzött lyoni konklávé (ez az "avignoni pápák" kora) két éves tökölés után 1316-ban egy - átmenetinek gondolt - jelöltet választott pápának az agg 72 éves Jacques Duèze bíboros személyében, a XXII. János nevet felvevő pontifex maximushoz fordult. A mozgásteret kereső s később kissé önjáró, de mindenképpen jelentős pápává emelkedő, 18 éves pontifikátus után kilencven évesen (!) elhunyt XXII. János 1319-ben engedélyezte a templomosok portugáliai tevékenységét, Krisztus Katonai Rendje (Ordem Militar de Cristo) néven.

Tomar ezután lett a rend központja. A kolostorerőd központja a Salamon jeruzsálemi templomának vélt nyolcszögletű szentélye. E körül ott vannak a kötelező részlegek: a központi fűtéses dormitórium, a konyha, a könyvtár, a kerengők és kápolnák sora. A legnagyobb fejlesztések - valszeg korabeli garantáltan korrupciómentes közbeszerzések alapján - Dom Infante Henriques/Tengerész Henrik nagymesteri idejében (1417-1450) és a "manueli gótika" főszponzora, I. Manuel király (1495-1521) uralkodása alatt történtek.

Mint a híres "manueli ablak", az ornamentális, hiperrealista gótikus ablak. Lásd alant.

Erről olyan sokat írnhatnék. De.

Írás helyett olvassunk!

67087061_2287449374637484_6164459787061821440_n.jpg

67138450_2287449677970787_3189179681622458368_n.jpg

67551509_2287449917970763_3995012573958242304_n.jpg

67260774_2287450071304081_8634457502890590208_n.jpg

66831212_2287450301304058_9042690304674627584_n.jpg

66757821_2287451224637299_5047102763444469760_n.jpg

67168098_2287450811304007_3316483173700861952_n.jpg

66786939_2287451947970560_1818456970936451072_n.jpg

67294724_2287454101303678_3439109648257384448_n.jpg

66747577_2287453564637065_1106627671325933568_n.jpg

67085106_2287454351303653_2526443696451223552_n.jpg

66948826_2287453847970370_7318566861556154368_n.jpg

67238965_2287454791303609_8026097057817165824_n.jpg

66816688_2287456141303474_536325176275501056_n.jpg

67246814_2287457384636683_8441874815765184512_n.jpg

66840939_2287457024636719_5772836817812324352_n.jpg

67569447_2287458017969953_6500209320599224320_n.jpg

67267784_2287458434636578_2376423465214279680_n.jpg

Szólj hozzá!

Drang nach Südwesten 6

2019. augusztus 15. 07:53 - politics&islam

 

Lisboa

Kedves öböl

Libanon! Ismét a libanoniak! Mindenki libanoni volt, tudjuk.

Lisszabont a föníciaiak alapították az i.e. 3. évezred magasságában. Úgy nevezték: Alis Ubbo - Kedves Öböl.

Valóban, a Tejo torkolata mögötti tó kiváló kikötőhely, a tavat környező síkság pedig jó termőföld. És akkor még a később kialakított szőlőkultúráról nem is esett említés.

A rómaiak, aki persze mindenhol, az Alis Uppo-ból Olisipo-t csináltak, az arabok Asbuna-t, a portugálok meg Lisboát.

Jó hely, csak a várost leuraló borzalmas turista hordát kéne kipaterolni innét - velünk együtt.

67221276_2288353747880380_6094558159232303104_n.jpg

67365017_2288356387880116_3911148565795176448_n.jpg

63074476_2288357707879984_7069618544056467456_n.jpg

66860137_2288359844546437_6361781846044311552_n.jpg

67283634_2288361821212906_9206295740807118848_n.jpg

67263009_2288361031212985_7169465005996244992_n.jpg

Két épületről

A föníciaiak voltak itt legtovább, legalább ezerötszáz évig. Hiába, Libanon mindenek felett. Aztán a rómaiak és a muszlimok kétszer négy évszázadig. Amikor ez utóbbiakat 1147-ben az első király, Dom Alfonso Henriques kiverte Lisszabonból, a város valamennyi szlám építészeti alkotását megsemmisítették. A központi mecset helyén emelték sebtiben a főszékesegyházat.

A Sé "tájidegen" portugál földön, illetve mondhatni egész Ibériában. A király egy normann papot - s egyben keresztes vitézt - bizonyos Gilbert of Hastings/Gilberto de Hastingsot nevezett ki a város püspökének, azzal a megbízatással, hogy emeljen új templomot a megszabadított városban.

Gilbert püspök otthonról hozott anyaggal dolgozott. Az eredmény: egy fennséges normann erődtemplom, amelynek érett, magasba törő romanikáját csak az egyik oldalhajó gótikus átépítése, no meg az apsis orgonával megspékelt rettenetes barokk bebarmolása töri meg.

De azért összességében győz a román stílus.

A Tejo torkolatvidékén a folyóparton áll egy másik felejthetetlen épület. Amikor '11-ben először jártam keresztül-kasul Portugáliát, itt, Belémben majd' egy napig nézegettem a Mosteiro dos Jerónimos/Jeromos kolostor porticusát.

Ezt az Avis-ház csúcsuralkodója, I. Manuel (1495-1521) építtette, a Jeromos-rendnek. S ami a legfontosabb: az 1501-ben indult s száz év múltán befejezett egyházi komlexum építéséhez Manuel rendeletére az Afrikából és Dél-Ázsiából (értsd: India, Malajzia, Omán) befolyó mindenkori bevételek 5%-át (!) használták fel. Calderón a spanyolokról írta magvas bon mot-ját az arany és a kő viszonylatáról. De hát ez a portugálokra is érvényes. A felesleges presztízsberuházások. S így Vasco da Gama ide, Bartolomé Díaz oda, a nagy felfedezősdiből és gyarmatosítósdiból hosszabb távon nem profitáltak eléggé.

Egyébként Da Gama mester éppen a Jeromos-kolostorban piheni ki az út nagy fáradalmait.

67574626_2289076644474757_7713042367695028224_n.jpg

67122724_2289077091141379_7925072086916136960_n.jpg

67675127_2289077637807991_7227475187938099200_n.jpg

67078424_2289077211141367_5172122483972636672_n.jpg

64839624_2289077837807971_9191825081158860800_n.jpg

67366400_2289078404474581_2897144900749361152_n.jpg

67085746_2289079564474465_9199088150029271040_n.jpg

67377525_2289079024474519_7156349434299678720_n.jpg

A Belém-torony a Tejo torkolataban. Innen indultak portugál barátaink a világ meghódítására.

Nem sikerült.

Nem baj, itt van nekünk Ronaldo.

66817038_2288545974527824_2309691858256658432_n.jpg

Szólj hozzá!

Drang nach Südwesten 5

2019. augusztus 14. 12:53 - politics&islam

 

Coimbra

Olvasni mindenhol a portugál mondást: Porto dolgozik, Braga imádkozik, Coimbra tanul, Lisszabon szórakozik.

Való igaz, Coimbrához mindig is az egyetem kötődött. I. Dénes király 1290-ben alapította, így a legelső európaiak közé tartozik.

Persze a várost már a rómaiak is. Aiminium néven. Aztán a vandálok, a szvébek és a vizigótok. 715 és 868 között a dár al-iszlám része volt, s a római és a mai világ után a harmadik olyik korszak volt, amikor az egyszeri embert nem cseszegették különösebben (persze adófizetés után), miben hisz. (Láthatjuk persze, miként vonatik ki a mi jelenünk e kor-csoportból.).

Van itt aztán minden: középkori és barokk egyetemi épületek, már dél-Portugáliára hajazó hegynek futó lakónegyedek, decens folyópart (Rio Mondego), érseki palota, centro comercial.

Most csak két izmos templomról.

A hegyoldalon áll a színromán stílusú Sé Velha. Az első portugál király - az egyébként burgundi import - Alfonso Henriques (1140-1185) építtette; művezető: Róbert mester Párizsból. Értette a dolgát; a lisszaboni katedrális nyomán emelte az erőd-templomot mudéjar-mór stílusban.

Láttam ilyet az utóbbi években Sevillában és Palermóban is. Meg más helyeken, elsősorban Spanyolország szerte.

Ritkaság, de a hosszú életű megbízó, A. Henriques láthatta a felavatott templomot; 1184-ben fejezték be. 1219-ben pedig egy olyan gótikus kerengővel megspékelt kolostort toldottak mellé, hogy aszittem, ki sem megyünk onnét.

De végül csak kimentünk.

66799553_2285654544816967_8901782417786798080_n_1.jpg

66841614_2285654814816940_3394132737848770560_n.jpg

67037565_2285655078150247_5753212772934483968_n.jpg

67314464_2285655604816861_6931947627990745088_n.jpg

66696874_2285655254816896_507445438220075008_n.jpg

66697682_2285655381483550_1272154946409594880_n.jpg

Van ugyanis egy másik frenetikus katedrális a városban, az Igreja de Santa Cruz. Ez egy gótikus csoda, amely csaknem egy időben épült a Se Velhával. S hozzá egy érett gótikus kerengő, felette reneszánsz erkéllyel. Az osszáriumban annyi szent-csont volt, hogy ha kicsivel több időnk van, bizton kirakunk a fiammal egy teljes emberi csontvázat. Vagy többet.

Ja, és itt nyugszik a már említett Alfonso Henriques és a fia, I. Sancho (1185-1211).

Jó helyet választottak.

67167587_2285655828150172_269492520465989632_n.jpg

67310885_2285656404816781_1194366074997440512_n.jpg

67360256_2285656891483399_2112099963658829824_n.jpg

64861032_2285659941483094_3180829998911062016_n.jpg

67110169_2285657301483358_8123502346245242880_n.jpg

66781535_2285658188149936_9071452790122872832_n.jpgű67175288_2285660758149679_7290378518746103808_n.jpg

 

Braga

66956749_2281337915248630_8531464217197281280_n.jpg

66809442_2281338135248608_2404215202154283008_n.jpg

66615750_2281338651915223_4535292672084017152_n.jpg

66647656_2281339105248511_4752777364843266048_n.jpg

66816445_2281338871915201_3154620283109769216_n.jpg

 

Porto

66722993_2283479698367785_506789506519662592_n.jpg

64861032_2283480545034367_6088496568808243200_n.jpg

66793840_2283477911701297_3875557292799688704_n.jpg

66597890_2283808788334876_5871495008330186752_n.jpg

67164064_2283807355001686_5856993334723084288_n.jpg

Portugál Államvasutak

Két állomás. Porto zseniális pályaudvara és Granja kisvárosi lepukkanata.

Ez utóbbi volt a jobb, sehol senki, lerohadt váróterem, kopott padok, fent függöny lengedez a szolgálati lakás ablakában, vonatérkezéskor zsíros hajú - ez nemzetközi szabvány lehet a nehezebb sorsú országokban - forgalmista búj elő, piros zászlóval legyint és sípol. Mindeközben felesége az ajtón félig kihajolva várja vissza az urát.

Talán félbeszakadt a vacsora.

(Otthon érezhettük magunkat. Mint oly sok mindenben ebben az országban.)

67255659_2284521774930244_3185063354901200896_n.jpg

66860894_2284522174930204_8033413057864531968_n.jpg

66859493_2284522468263508_8807353653363998720_n.jpg

66775598_2284522724930149_4713348899346055168_n.jpg

66643089_2284525901596498_2890230742137176064_n.jpg

66580014_2284523051596783_2944647118784036864_n.jpg

66806391_2284523214930100_4881000748722159616_n.jpg

66701080_2284525458263209_5183527451799584768_n.jpg

66786326_2284524218263333_568294434630795264_n.jpg

Szólj hozzá!

Drang nach Südwesten 4

2019. augusztus 12. 08:40 - politics&islam

 

Galícia

Hogy hol húzódnak a mai határok, az történelmi vagy kultúrhistóriai perspektívából annyira mindegy.

S most nem provinciális haza-gondolásról van szó. Azaz, hogy százéves határok ide, százéves határok oda, csak azért is Sonka-Magyarország! Mert hát asse elég, ugye. Csonka-Magyarország nem ország, Sonka-Magyarország sem ország, Hanti- Magyarország mennyország! Akinek kevés, ami van, irány a feltételezett őshaza: az Urálon túli, rokoni Hanti-Manysi Oblaszty több, mint félmillió négyzetkilométer. Tyumen, olaj, gáz, tajga, tundra, nyelvrokonok. (Meg, mondjuk, Cseljabinszk felől sugárszennyezett folyók.) Ott a boldogság!

Szóval. Galícia, azaz az Ibériai-félsziget kelta-hagyományú északnyugati fertálya is két országba is belóg. A portugál Galícia/A Coruña tartomány mellett Észak-Portugália is ebbe a kulturális zónába esik. Sőt, amikor a rómaiak pacifikálták a területet, éppen a helyi kelta törzsről elnevezett Bracara Augusta lett a tartomány székhelye.

A dolmen/mámoa-kultúra évezredeinek (i.e. 5-3.) nyomai mindenütt megtalálhatók. Az i.e. első évezredben megtelepülő kelták városokat (castrum) alapítottak. A punok az i.e. 5. századtól kezdték ellenőrizni a területet, aztán jöttek - ahogy mindenütt a Mediterráneumban - a rómaiak.

Decimus Junius Brutus Gallaecus/Callaecus) már i.e. 138-137-ban megkezdette a "pacifikálást", majd az 1. században C.J.Caesar folytatta. Kis gall mozgolódás ezután is támadt még, de a kantábriai háborúkban (i.e. 26-19.) Octavianus/Augustus mindent lerendezett. Jött a római impérium kora 410-ig.

Akkor jöttek a szvébek, majd fél évtizeddel később a vizigótok. Ők maradtak a 8. századig, amikor Ibériában megjelent az iszlám.

Erről majd külön; immár Portugália vonatkozásában.

S egy kis nüansz. Amikor a 4-5. században az angolszászok partra szálltak Britanniában és a briteket fokozatosan kelet (Wales) felé szorították, a számos kivándorlási hullám egyikeként britek nem jelentéktelen csoportja érkezett a Bretagne-félsziget mellett Galíciába is. Hozták magukkal keresztény hitéleti struktúrájukat is. A Britonensis ecclesia a Bragai Második Konvent (572) döntése alaján önálló közösségként működhetett.

Az egyébként ariánus vizigót állam keretein belül.

66749284_2279202678795487_5798410908518580224_n.jpg

Dolmen

Ez még pre-kelta. I.e. 4000 körül emelt szentély Axeitos mellett.

66511309_2279945932054495_6959319819640373248_n.jpg

Gallfalva

Kelta/gall vár az óceán parton. Városfalak, erőd, kerek ház-alapok. Az i.e.1. századtól az 5. elejéig, a szvébek (411) és a vandálok (416) bejöveteléig ment itt, a római birodalom legperifériáján a kelta halász aranyélet.

S van belőle errefelé, Északnyugat-Spanyolországban és Portugáliában tizenkettő egy tucat.

66816219_2279477282101360_5702939381870886912_n.jpg

66624989_2279478942101194_2298511259521253376_n.jpg

66449129_2279477932101295_8525540482338521088_n.jpg

Mórölő, ki i.sz. 44-ben meghalt

Vagy nem. Vagy ki tudja. De a mese szép.

Ez is annak a bizonyos názáreti illetőségű tanult férfiú (talán rabbi-tanító, de mindenképpen Könyv-ismerő ember) sztorijával kezdődik. Melyről, ha historiográfiai, lingvisztikai, ergo: tudományos irányból közelítünk, azt mondhatjuk, nem sok biztosat tudunk. Elsősorban persze azért, mert amivé ez a személy lett, olyan emberek munkálkodásának eredménye volt, akik egyetlen percet sem töltöttek vele.

Ez a korai kereszténység (pontosabban: zsidó szektarianizmus) rém izgalmas történet. Ekkor bizonyosodott be, hogy a közel-keleti klíma indukálta permanens társadalmi hőguta olyik kényszerképzeteket és látomásokat szül, amelyek vitalitásuk folytán széles körben, a homo sapiens sapiens faj milliárd egyedeinek életének szabhatott keretet. S ha akarjuk, ha nem, ez a napszúrás határozza meg ma is az életünket.

Szóval. Miután a názáreti illetőségű zsidó férfiút kivégezték, tanítványai szétszóródtak. Köztük volt a betszaidai illetőségű - természetesen - ugyancsak zsidó Jakab, ki testvérevel, Jánossal együtt apostolkodott tovább Jeruzsálemben. (A jeruzsálemi csoport a kezdetektől és meg nagyon sokáig zsidó közösségként tekintett magára.) Úgy tíz évvel a Mester halála után, Heródes Agrippa, Júdea királya (valójában Róma babja, Claudius császár Quislingje vagy Pétain-ja) nekiszaladt a heterodoxnak tekintett jeruzsálemi közösségnek (ezt ma keresztényüldözésként szeretik interpretálni), s kivégeztette Jakabot.

Ezzel kezdetét vette a sztori.

A hagyomány szerint (mindig így kezdünk valamit, amiről nem tudunk sokat/semmit) Jakabot, mint eretneket nem lehetett Júdeában eltemetni, ezért hívei koporsóját egy csónakra helyezték, mely úszó alkalmatosságot egy időre felügyelet nélkül hagyták s az elválván a palesztinai partoktól messzre sodródott.

Elhagynám most a geográfiai és tengervízrajzi tényeket. Kurz und gut, a ladik végigmasírozott a Földközi-tengeren, kilebegett az Atlanti-óceánra, megkerülte az Ibériai-félszigetet, felhajózott az Ulla-folyón és kikötött Iria Flaviánál (ma Padrón városa), hol a halott tengerészt (értsd: Jakabot) végül eltemették.

Aztán nyolcszáz évig csönd.

De hát jöttek a muszlimok. Hősök kellettek. Élők és holtak. Ekkor "találták meg" - úgymond - az apostol sírját, amelyet egy csillag jelölt. (Rosszmájúan kérdezném: tán Mágén Dávid?) Mindenesetre a Csillag Helyén (Campus stellae - Compostela) kialakult Sant Iago kultusza. Santiago de Compostela az iszlám hódítás első évszázadának végén, nyolcszáz körül már beindult.

Ezt segítette, hogy 844-ben a clavijoi ütközetben, amikor a keresztény seregek éppen bukóra álltak, fehér lovon maga a Jakab apostol jelent meg és a kettes meccset a végére kihozta egyesre.

Ez biztos így volt.

Azóta így hívják: Santiago Matamoros. Mórölő Szent Jakab.

Rittyentettek is neki egy kis kápolnát a hegyen, amit a század végén templommá bővítettek. S érdekes: amikor Abú Ámir bin Abdulláh al-Manszúr, a córdobai omajjád kalifa nagyvezírje-hadvezére (978-1002) 997-ben elfoglalta es lerombolta a várost, a sírt, mint Jézus/Íszá próféta tanítványáét nem bántotta. Sőt tornyokat emeltetett köré, amelyeket a keresztény uralom visszatérte után, 1075-1128 között máig láthatóan beépítettek a pompázatos román stílusú templom-épületbe. (A rémisztő, leginkább Fellini-film hangulatú barokk homlokzatot most hagyjuk!)

Azóta zavartalanul megy a zarándoklat-biznisz. Hotelek, éttermek, kütyüboltok. Végig az Út mellett. Ez a középkorban is így lehetett. '11-ben végighaladtam rajta. Visszafelé, hogy - mondhatni - despiritualizálódjak.

Most El Camiño-s trikóban háromszáz eurós bakancsát diadalmasan magasba emelő lelki megtisztult nőt látok közvetlenül magam előtt a katedrális előtti téren.

Megcsinálta!

Csak nehogy könyvet írjon róla!

Ps. Egyébként meg, négy milliárd év múlva - a mi kétesen lehetséges fosszíliáinkkal együtt - a Nap leperzseli a Földet.

Ne kínlódjunk!

66624528_2278378955544526_1078357767086931968_n.jpg

66774146_2278380608877694_2886277611288264704_n.jpg

67068591_2278384082210680_7490697288080162816_n.jpg

Padron

Itt ért partot a halott tengerész

Jakab apostolnak bizonyára tetszene a hely. Bétszajdai Jákobnak - talán - kevésbé.

66629608_2280321638683591_4583666321803182080_n.jpg

66533639_2280321942016894_1896924730649214976_n.jpg

66803473_2280322378683517_1462044568781324288_n.jpg

66494080_2280322588683496_1055365673280077824_n.jpg

A Coruña 

A tenger felől érkezett volt Santiago de Compostela-i zarándokok általában itt értek partot. "Nekik" épült a Szent Jakab templom a 12. században. A következőben meg a Colexiata Santa María do Campo.

A 21.-ben meg a Carrefour.

66624362_2277452102303878_6047168151513202688_n.jpg

66588717_2277453455637076_7509222628784078848_n.jpg

64979723_2277453985637023_2571859634121867264_n.jpg

Herkules-torony, i.sz. 2. század

66382422_2277750445607377_706148337778163712_n.jpg

Még Coruña

66462674_2275786022470486_3797040183912693760_n.jpg

66528647_2275909295791492_1949686522684899328_n.jpg

66357329_2275910102458078_2470940431085469696_n.jpg

66463089_2276626312386457_2662051799854219264_n.jpg

Szólj hozzá!

Drang nach Südwesten 3

2019. augusztus 10. 08:21 - politics&islam

 

Az első kantábriai partszakasz.

Baszkföld a hátunk megett.

Ongi ibili!

66422063_2270918909623864_4531256442207862784_n.jpg

Pelayo

Mondhatni egy kora középkori fordított Atatürk. Aki a muszlim arab-berber hódításnak szinte egyedüliként tudott ellenállni. Sőt, aki hosszú távra biztosítani tudta Észak-Ibéria függetlenségét s a vizigót államiság hagyományának továbbélését.

A részletek.

Amikor a Músza bin Nuszajr Ifríqíjá, Észak-Afrika helytartója által küldött muszlim sereg Táriq bin Zijád vezetésével 711-ben átkelt a később a parancsnokról elnevezett tengerszoroson (Dzsabal Táriq/Táriq Sziklája, Gibraltár), s gyorsan végzett az erősen széthúzóban lévő vizigót állammal, majd immár a gyors sikereket megirigyelt Músza koordinálásával néhány év alatt az északi Kantabriai-hegység előteréig elfoglalta majd' az egész Ibériai-félszigetet, úgy tűnt, a Pireneusoktól délre mindenik földterület betagozódik a dár al-iszlám/az iszlám háza-világa akkor a kelet-iráni Khorászántól Barcelonáig húzódó állami-kulturális struktúrájába.

S bár a tengerparton nyíló síkvidéki átjárok révén a muszlim hadak hamarost frank földön nyomultak előre, s a Tour/Poitier-i Martel Károly-féle seggberúgás ellenére maradtak is olyik helyeken akár száz éveket is - lásd Provance - Kantábriai-hegység máig is nehezen járható világa erős kihívás volt a számukra.

Lehet, hogy ennyi elég is volt. A geográfia sok helyen állította meg az iszlám terjedését. Gondoljunk Tibetre, sokáig a Szaharára vagy a kies Szibériára. Itt, Kantábriában azonban az iszlám elleni resistance perszonalifikákódott.

A hagyomány egy 685 körül született férfiúhoz köti az iszlám elleni első fellépés irányítását. Ez a figura volt a legendás Pelayo, aki sertepetzélt már 711-ben a vizigót állam bukásánál. Sőt, a középkorban kijegecesedő tradíció szerint maga is vizigót elit-ivadék volt. Eszerint az utolsó vizigót uralaldó, Roderik apja, Teudofredo és Pelayo apja, Ueremundo testvérek voltak, így Pelayo mint királyi unokatestvér szervezte volna meg északon az ellenállást és vitte volna tovább a vizigót örökséget.

Szép történet. S mint ilyen, szinte biztosan nem igaz.

A legoptimálisabb verzió szerint Pelayo észak-ibérai (asztúriai) nemes volt, apja, Fáfila a tengermellék egyik uracskájaként egzisztált. A legvalószínűbb pedig - s ehhez ragaszkodnak a 2011-es itteni utazásom során bőszen és jókedvvel forgatott hispán történelmi alapmű (Garcia Cortázar-González Vega: Spanyolország története) szerzői is - Pelayo egyszerű "népfelkelő", esetleg helyi kis földesúr volt.

Mindegy. A fontos, mit mond a hagyomány. 711 után Kantábriában szervezte az ellenállást. Nem sokkal ezután Munuza berber helytartó elfogatta s Córdobában sittre vágta. Innen 717-ben megszökött s folytatta az ellenállást. Egy évvel később az ausebai csatában legyőzte a muszlimokat s - a hagyomány szerint - megalapította az Asztúriai királyságot. 722-ben Covadongánál verte el a muszlim hadakat s 737-ben bekövetkező haláláig uralkodott.

Vagy nem.

De a történet szép.

S itt, a kantábriai partvidéken rögvest beleszaladtunk egy kis asturio-cantabrico történelmi városkába. Castro Urdiales. Kikötő, kávézók, templomos donjon és katedrális.

Ez utóbbi ütős. 13. század, úgy, ahogy van.

Télleg. Duby írt egy nagyszerű könyvet a katedrálisokról. Ebben - és más alapművekben - ott a szentencia: a kora középkori feudális anarchia nevelte a nyugati emberbe a kiscsoportos szolidaritás elvét, a katedrálisépítés pedig a generációkon való időszemlélet vitalitását.

Na, ez az, ami mogyeri földön sosem volt. Ma sem.

Pedig enélkül csak a bugyosgatyás, kilenclyukú, árvalányhajas, tükörbehazudott faszagyerekeskedés marad.

Bár úgy látom, ma ennyi is elég.

66055886_2271483472900741_2796344097076412416_n.jpg

66615761_2271483882900700_5518464154186285056_n.jpg

66464399_2271483979567357_7263783720472018944_n.jpg

66405147_2271485302900558_8805673135740289024_n.jpg

66480390_2271484329567322_3162351941502107648_n.jpg

66437014_2271484756233946_7031061437229301760_n.jpg

66396109_2271485026233919_4052893924061085696_n.jpg

Santillana del Mar

Van itt egy mondás: ez a Három Hazugság Városa. Minthogy nem szent hely, semmi - valós - köze nincs Nikomédiai Júliához, akiről a nevét kapta és nem a tengerparton fekszik.

De micsoda jó hely!

Tiszta középkor, közepén egy 9. századi alapítású és mai állapotában az 1100-as években épült érett román stílusú bencés kerengős kolostorral-templommal. A szentélyben hispán-flamand szárnyasoltár, a spanyol csúcskorszakból, 1505-ből.

Ez utóbbiról néhány friss kép.

Ps. Itt van a város mellett az Altamira-barlang azokkal a híres-nevezetes graffitikkel.

Amik - tudjuk az amerikai neoprotestáns prédikátoroktól - egytől egyig darwinista kvázi-tudományos kóklerek hamisítványai. A világ - számolta ki volt Mysterium Cosmographicum című művében Johannes Kepler udvari csillagász - Kr. e. 4977 április 27-én délelőtt 11 órakor teremtetett.

Jó lett volna ott lenni.

66172310_2272568472792241_489020702830100480_n.jpg

66268440_2272585622790526_4596011406431617024_n.jpg

66802038_2272573249458430_4875075154142560256_n.jpg

66427687_2272577112791377_341769196490719232_n.jpg

66650933_2272582816124140_2863409934094041088_n.jpg

Asztúria

Itten volt "uralkodó" a korábban bemutatott Pelayo. Ha volt.

De előtte már a neandervölgyiek elveszett történelmének is voltak errefelé felvonásai. Aztán meg a korai homo sap. sap. Azaz mink.

xxx

Oviedo már a római korban is.

Így kezdődik minden valamire való város históriája a Mare Nostrum vonzáskörzetében. Na jó, vannak kivételek. Oroszlány, mondjuk. Vagy lehet, hogy az nem "valamire való város". De Dunaújváros cumbájpíl Intercisa néven már a rómaiak korában is... (Egyébként meg marhajó múzeuma van erről a korról. Mindegy.)

Bár az Ibér-félsziget keleti partvidékét már a "dicsőséges" pun (figyelem: föníciai, azaz libanoni) háborúkban megszerezték a római légiók, a középső fennsíkot pedig az i.e. 1. században Pompeius és Julius Caesar "csatolta" a birodalomhoz, a keleti (a mai Portugália) és északi hegyvidékek (a mai észak-spanyolorszagi tartományok) csak az augustusi kortól tagozódtak be az impériumba.

Bár teljesen akkor sem. Hiába a jól kiépített közigazgatás, infrastruktúra, gazdasági hálózat és katonai rendszer, az itt élő kelták nem mindig bírtak magukkal. Autentikus forrásból tudhatjuk: a kelták rettenthetetlen, szabadságszerető népek voltak. "Csak attól féltek, hogy egyszer fejükre rogy az ég" - mondotta az Asterixben Hasarengazfix gall törzsfőnök.

Igazából ami nem sikerült a csúcstechnológiás rómaiaknak, csuklóból megcsinálták a népvándorló barbárok. Először a 4. században szvébek, majd az 5.-ben a vizigótok billentették ülepen a nagyhírű keltákat, akik a félsziget északkeleti csücskébe szorultak, hol nyomaik máig megőrződtek a tartomány elnevezésében (Galícia) és az itt beszélt nyelvi dialektusban. Szokták is mondani az önjelölt kelta-nacionalista historiografusok (a világon minden hülyeség megtalálható, ez is), hogy Galícia olyas kultúrtörténeti unikuma spanyol földnek, mint Bretagne Franciaországnak vagy Wales Nagy-Britanniának.

Biztosan.

Aztán jöttek a muszlimok, jött (vagy nem) Pelayo, s Oviedo a 8. század közepén egy önálló hegyi hercegség központjává avanzsált. (Ezt a szót kivált szeretem, erősen sznob.)

A város egy korábban itt alapított bencés kolostor köré épült, közepén egy ekkoriban emelt román templommal. Asztúria két évszázadon át volt a formálódóban lévő reconquista zászlóvivője.

Végül az tett be neki, hogy a félsziget közepén megerősödött León, amely a 10. szazádtól átvette a muszlimok elleni háborúskodás irányítását és fokozatosan erősödve - Arragónia mellett - nemcsak dél felé, hanem északi irányban is terjeszkedett. A 13-14. században aztán csengettek Asztúriának. Hercegséggé degradálódott a León-Kasztília&Arragónia, majd a 16. századtól Spanyol királyság részeként.

A kelta hagyományok azonban még a 19. és a 20. században is felemlegettek. A napoleoni invázió idején az asztúriaiak kezdették a felkelést a franciák ellen. A polgárháborúban pedig a köztársaságiak legelszántabb híveiként az oviedoi anarcho-szindikalisták keményen ellenálltak Francisco Franco Bahamonde puccsistáival szemben. A Caudillo értékelte ezt: Oviedo szépen széjjel lett lőve.

xxx

De ma igencsak baro hely.

Különöst a katedrális, amelyet az eredeti román templom helyére rittyentettek a 14-16. században. Amikor spanyolhon élen járt a katedrális-építésben.

Az Újvilágból beözönlő nemesfém nagy része - tudjuk, a kiirtott-elűzött muszlim-zsidó iparosréteg híján - Németalföldre szivárgott, a maradékból meg mentek a vallásos presztízsberuházások. A katedrálisok felhúzása minden városnak mondott helyen.

Az akkori kortárs író, Calderon mondotta erről: "A spanyolok a világ legokosabb népe. Tudják, hogyan kell az aranyból követ csinálni."

Miért is érzek nemzeti áthallást ebben a kijelentésben?

67101759_2275055129210242_6755906869966929920_n.jpg

66522689_2275056045876817_2308018749451534336_n.jpg

66251727_2275056525876769_4450352242037358592_n.jpg

66307946_2275055439210211_6667521794544500736_n.jpg

66475669_2275055612543527_8660782332405350400_n.jpg

66275837_2275057269210028_4037958390037610496_n.jpg

66821031_2274254672623621_6122194680349196288_n.jpg

66473493_2274255592623529_4940388090452639744_n.jpg

66530741_2274257562623332_5078850461616832512_n.jpg

 

3 komment

Drang nach Südwesten 2

2019. augusztus 06. 09:17 - politics&islam

 

Jolly Joker

Lovag minden időkre. Ez volt Roland, az ének, Charlemagne vitéze.

Tudjuk, Nagy Károly mindenkinek ellátta a baját. Úgy mondták ezt akkor, krisztianizált a Római Birodalom renovációja érdekében. Frank reneszánsz, ahogy most szeretik interpretálni az angolszász Alcuin irányította szellemi életet.

S mint minden megújulás, ez is vérrel járt. Ennek hőse volt Roland, a Rettenthetetlen. Odatett a szászoknak, a bretonoknak, az araboknak.

778-ban éppen Hispániából volt visszatérendő, amikor augusztus 15-én, pontban itt, Roncesvallesnél rajtaütöttek a hegyi népek, akikbe már a rómaiak rövid szablyája is belecsorbult.

A baszkok azóta is.

Euskadi ta Askatasuna!/Baszkföld és Szabadság!

Szorgos népünk győzni fog!

Ps. És itt, a Real Collegiata templomban nyugszik VII. Erős Sancho, Navarra királya (1194-1234), a Las Navas de Tolosa-i ütközet (1212) egyik hőse. A reconquista fontos eseménye volt ez. Az ibériai iszlám szempontjából fekete nap.

Közeledünk.

66513035_2268137043235384_7907834759659651072_n.jpg

66217494_2268137379902017_6738992867848486912_n.jpg

66264645_2268137623235326_479796534712467456_n.jpg

65897710_2268137876568634_155714855360266240_n.jpg

65887118_2268138173235271_2260775281721606144_n.jpg

Mocsári János

Megint a happy eighties...

Ment vasárnap délután a Jean Marais-sorozat. Szerettem. Ez volt ugyanis a legutálatosabb napszak egész héten (ekkor állt az ember előtt az egész hét); így a filmézés ürügy lehetett a tanulás elbliccelésére.

Az "Örök visszatérés"-től ma is kiráz a hideg. A "Fantomas"-tól meg hánynom kell. De a hatvanas évek romantikusai... A "Ruy Blas", a "Púpos"! Lagardere lovag! Ah! Meg a "Csoda a farkasokkal". És a mindenüber: a "Gaston Phébus, a Piréneusok oroszlánja".

Jean Marais! Az a fej! Az az állberendezés! Az a nyolcvanas években már vicces ódivatúság!

Nem hiába volt szerelmes belé Jean Cocteau.

Ps. Gaston Phébus itt oroszlánkodott. Képek a határpatakról. Jobbra spanyol, balra francia közigazgatás.

Egy fenét, szólnak az őslakók. Baszkföld!

66397099_2268707253178363_5816110129442979840_n.jpg

66474181_2268707459845009_820002865618616320_n.jpg

66011740_2268708363178252_5540241738616012800_n.jpg

66457208_2268707843178304_8063279109389680640_n.jpg

66381927_2268708016511620_7856268948512178176_n.jpg

66415414_2268708243178264_2649718363177091072_n.jpg

Pamplona/Pampelune

(Iruña az - szól az egyszeri baszk.)

65955940_2269415963107492_1697730276379066368_n.jpg

66446963_2269418086440613_8723165946400735232_n.jpg

66402772_2269425636439858_4711670602220437504_n.jpg

66355426_2269420776440344_2487451788609847296_n.jpg

66297176_2269427983106290_4018431243916935168_n.jpg

66272103_2269424666439955_3089380146495356928_n.jpgű66214164_2269426709773084_9114355038053990400_n.jpg

66190016_2269419149773840_461661623715627008_n.jpg

66100712_2269423273106761_2580196071154122752_n.jpg

66348182_2269416856440736_5267353221868814336_n.jpg

Bikafos

San Fermin-fesztivál, második nap. Most már vígan el lehet képzelni, milyen lehetett egy középkori város közhigiéniai viszonylata.

(Plusz több tonna korszerű műanyag szemét.)

Ma cadizi bikákat futtattak, esvefelé viadal.

Mindaddig, amíg a pandamackós világszervezet be nem rág.

66095210_2270345679681187_8755780253009313792_n.jpg

1 komment