iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Macedón népszavazás

2018. szeptember 30. 20:27 - politics&islam

 

 (Az e heti Mancsban (39. sz. 2018. 09. 27.) megjelent kis írásom.)

Nagy Sándor lépést vált

Szeptember 30-án népszavazás lesz az ország nevéről. A Görögországgal 27 éve fennálló konfliktus ilyetén lezárása új távlatokat nyithatna a sikerekben nem éppen bővelkedő jugoszláv utódállamnak. A megegyezés ugyanis azt jelentené, hogy Szkopje megkezdheti – hosszú és rögös – útját az EU-tagság felé. Már ha sikerül felülkerekedni a társadalmi passzivitáson, és elmarad a bojkott.

A Szkopjét északról elkerülő autópálya csomópontjaiban nem mindennapi a rendőri, katonai jelenlét. Utoljára tavaly láttam ilyet, amikor a széles körű társadalmi tiltakozássorozat elsöpörte a már tizenegy éve kormányzó, velejéig korrupt jobboldali nacionalista, ám meglehetősen szofisztikált nevű Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Párt (VRMO–DPMNE) kormányát. Akkor a Nikola Gruevszki vezette, kvázirendőrállamot kiépítő párt csúcsra futtatta nemzeti identitásképzésének hírhedt városi szoborparkjára rontottak festékszórókkal a tüntetők – nem kímélvén a nyolc méter magas Nagy Sándor-szobor húszméteres talapzatát őrző óriás oroszlánokat sem. A megmozdulások sokáig nem csillapodtak, még azután sem, hogy Gruevszkit bíróság elé állították, és – egyelőre nem jogerősen – börtönbüntetésre ítélték korrupció miatt (bővebben: „A börtönben voltam a legszabadabb”, Magyar Narancs, 2018. május 31.).

Most, szeptember elején csendes a belváros. Az oszmán kori kőhíd északi oldalán a hegyre kapaszkodó bazárnegyedben, a Csarsiján ténfergő pár fős turistacsoportokat leszámítva, alig van mozgás. Választási plakátokat alig látni. 

A Vardar folyó másik oldalán, a kvázi­nacionalista szoborparkká átminősített modern városközpontban egy-két hevenyészetten felállított asztalnál folyik csak valami kampánytevékenység. A helyieket nem különösebben izgatja fel a dolog, pedig nagy a tét.

Kis Sándor

Az 1991-ben függetlenné vált jugoszláv utódállam nevével – Macedón Köztársaság – a kezdetektől fogva baja volt a déli szomszédnak. Görögország hasonló nevű – s jelentős macedón kisebbséggel bíró – északi tartományát féltette az új politikai entitástól. S persze a görög állami nacionalizmusnak is voltak „érvei”: szerintük a görög néplélek magának vindikálja a macedón tradíciót. Athén elutasító álláspontja miatt az új szomszéd a nemzetközi életben a szürreális Macedónia, Volt Jugoszláv Köztársaság (angol betűszóval: FYROM) néven szerepelhetett az elmúlt negyedszázadban. 

S ha ez még nem lenne elég, Görögország éppen a névvita miatt blokkolja máig is Macedónia felvételét az Európai Unióba és a NATO-ba.

Persze, nemcsak a görög fél nehezítette mindig a helyzetet. Az elmúlt élvtizedben hatalmon lévő jobboldali macedón nacionalisták sem hajlottak a kompromisszumokra – az élükön ebben is Gruevszki járt. Csakhogy tavaly a 120 tagú parlamentben (Szobranye) az 51 mandátumot szerző VRMO–DPMNE egyedül maradt, s a 49 képviselővel másodiknak befutó – Zoran Zaev vezette – Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) koalícióra lépett valamennyi frakcióval rendelkező albán párttal. Ezek közül a legerősebb a Demokratikus Unió az Integrációért (BDI), amely – először az ország történelmében – a házelnöki posztot is megkapta. Vezetőjük, az egykori UÇK (Koszovói Felszabadítási Hadsereg) gerillaparancsnoka, Ali Ahmeti egyfajta királycsinálóként (2016 előtt a jobboldali kormányban is benne volt) a macedónai belpolitika fontos személyiségévé vált. Ugyanakkor az albánok országos politikai megerősödésében a BDI-hez hasonlóan összesen ugyancsak tíz képviselővel jelen lévő három kisebb albán párt (a Besa Mozgalom, az Albán Szövetség és az Albán Demokratikus Párt) is jelentős szerepet játszik.

Az így felálló Zaev-kormány azonmód el is fordult a nacionalista vonaltól, s az Athénnal kötendő kompromisszum érdekében számos szimbolikus gesztust tett. Hogy mást ne mondjunk, az egész Balkán legnagyobb köztéri szobrának számító Nagy Sándor-emlékmű neve immár  Harcos a lovon, de még a nemzetközi repülőtérről is levették a világhódító nevét, s ami a határ átlépése után e sorok írójának is azonnal feltűnt: az országot észak–déli irányban átszelő – s korábban ugyancsak Alexandrosz nevét viselő – A1-es autópályát is átnevezték: jelenleg Barátság  (Prijatelszko) a neve.

A jelképes változtatások mögött határozott politikai célok húzódnak meg. Zaev mindenáron előrelépést szeretne elérni az ország nemzetközi (elsősorban európai) integrációja terén. És időközben a görög térfélen is változtak a szándékok: idén júniusban a macedón miniszterelnök görög kollégájával, Alekszisz Ciprasszal a két ország határán fekvő Preszpa-tónál meg is egyezett a névváltoztatásban. Az országot ezentúl Észak-Macedóniának (Szeverna Makedonija) hívnák.

Ha minden jól menne. A kormánytöbbséggel bíró parlament ilyen irányú határozatait ugyanis a székében csaknem tíz éve regnáló jobboldali, egykori VMRO-tag köztársasági elnök, Gyorgye Ivanov minden eszközzel igyekszik megakadályozni. S ha az ő igyekezete nem is lenne elég, a névváltoztatás miatt az alkotmányt nem kevesebb mint 150 helyen kell módosítani, ami nyilván újabb belpolitikai küzdelmeket generál. S e küzdelmek döntő ütközete lesz a vasárnapi népszavazás.

Mégis Nagy

Az ellenzéki VMRO–DPMNE nagy erőkkel s programszerűen igyekszik újra felkorbácsolni a nacionalista hangulatot. Az elmúlt tizenegy év gleichschaltolásai után a média jelentős része az övék  (bővebben: Barátom, Gruevszki,  Magyar Narancs, 2018. május 17.), s bőszen használják is: a televíziós csatornák politikai műsorait figyelve szinte csak a névváltoztatást elutasító véleményekkel találkoztam.

S nem szabad elfelejteni: a VMRO máig a legnagyobb politikai erő az országban! Félmillió biztos szavazó nagy kincs egy olyan országban, ahol általában 1-1,2 millió ember vesz részt a választásokon. S ez a befolyás nemcsak a jobboldal hagyományos társadalmi bázisának tekintett közép- és kelet-macedóniai vidéki szláv népességben erős, nem elhanyagolható a frusztrált városi (elsősorban szkopjei, bitolai és gostivari) fiatalság körében sem – jól látszott ez az utóbbi hónapok VMRO szervezte fővárosi tüntetésein is.

Mindemellett a referendum sikerét komolyan veszélyeztetheti a macedóniai társadalomban tapasztalt általános apátia is, ez elsősorban azt az egyre lecsúszó középréteget érinti, amely hosszabb távú érdekeiért képes lenne túltekinteni a nacionalista lózungokon.

Mindezek mellett az ország lakosságának alsó hangon negyedét (saját számításaik szerint 45 százalékát) kitevő albánok szavazási hajlandósága is kétséges, bár az albán pártok egyhangúlag a névváltoztatás melletti voksolásra buzdítanak. A BDI vezetője, Ali Ahmeti többször is hangsúlyozta, hogy az albán közösség elsőrangú érdeke, hogy az ország integrálódjon Európába. Politológusok pedig hozzáteszik: a referendum sikere nemcsak Zaev miniszterelnök – és a baloldal – politikai jövőjét döntheti el, hanem a macedón–albán politikai együttműködés, hosszabb távon pedig a békés és prosperáló együttélés lehetőségének is próbája lesz. A macedóniai albánok „fővárosában”, Tetovóban és az albán határ melletti Debarban ennek ellenére is csaknem teljes apátiát tapasztaltam. Ráadásul a vallási vezetők sem izgatják magukat a kérdésen. „Úgy az albán nemzeti érzés, mint az iszlám arra ösztönöz bennünket, hogy ne foglalkozzunk a névkérdéssel” – mondja Gafúr, az egyik jelentős mecset Közel-Keleten iskolázott imámja. Ugyanez az álláspontja a muszlim albán társadalomban jelentős befolyással bíró bektasi szúfi irányzat vezetőinek is.

Eközben a Balkánon

Csakhogy Macedónia jövője szempontjából elengedhetetlen az európai integráció. A gazdaság huszonöt év alatt sem sokat haladt előre, az amúgy sem jelentős ipar összeomlott, az átlagkereset 200 euró, s az olcsó munkaerő miatt a „Balkán Bangladeseként” aposztrofálják gazdasági szakértők az országot. A demográfiai helyzet még kelet-európai viszonylatban is aggasztó, magas gyermekszám csak az albán családokban jellemző, de ez sem elég a lakosság csökkenésének megállítására. És akkor még nem is szóltunk a nagyarányú elvándorlásról, amit segít a bolgár kormány igyekvő nemzetpolitikája: eddig majdnem százezer macedón kapott bolgár útlevelet, miután bolgárnak vallották magukat. Az állampolgársághoz kötött nyelvi vizsga nem nagy kihívás; a macedón nyelv – bár ezt a nacionalisták erősen tagadják – a bolgár egyik dialektusának is tekinthető.

A gazdasági kitöréshez a közvetlen és a tágabb környezet sem kedvező, hiszen az ugyancsak egy helyben toporgó Koszovó az albán kisebbség miatt ellenséges, s az erősnek ugyancsak nem mondható Albánia, az EU-tagságát kihasználni nem tudó Bulgária vagy a válságban megrendült Görögország sem éppen ideális külgazdasági partnerek. Helyettük az elmúlt évtizedben látványosan megerősödött az orosz jelenlét, amelynek azonban – Moszkva leg­újabb balkáni játszmáinak részeként – elsősorban a politikai befolyás növelése és a NATO-bővítés akadályozása a célja.

A Balkánon jelenleg három téma körül forrnak az indulatok. A görög–macedón névvita mellett Athén Tiranával is rendezni szeretné évtizedes határkérdéseit. Ennek várhatóan előbb lesz megoldása, mint a Nyugat-Balkánt folyamatosan destabilizáló „örök kérdéssé” vált Koszovó–Szerbia-viszonynak. Bár most újra felmerült a területcsere lehetősége (Észak-Koszovóért cserébe dél-szerbiai albán városok átadása), s mindkét fél részéről vezető politikusok álltak az opció mellé, de ezt egyik fél társadalma sem lenne képes ellenállás nélkül elfogadni. Nem beszélve a határváltoztatás precedensének az egész Balkánt érintő súlyos veszélyeiről.

A macedón–szerb határon fekvő, színtiszta albán lakosságú Kumanovo volt a koszovói háború idején az UÇK országos központja. S hiába az azóta eltelt két évtized, az albán lakosság itt máig őrzi a militáns szemléletet. Amikor a benzinkutast kérdezem, elmegy-e, s ha igen, hogyan fog szavazni a referendumon, felnevet: „Ezt az országot már hívták mindennek. Engem nem érdekel, mi lesz a neve. Mi azt figyeljük, mi történik Tiranában. Meg Pristinában.”

 

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Hotel Moszkva

2018. szeptember 27. 18:18 - politics&islam

 

A Zsolnay-majolika színezte belgrádi legenda a Terazijén - közvetlenül az előző századforduló utáni évekből. Amikor az orosz politikai-gazdasági befolyás ilyen épületekben (is) manifesztálódott.

Mára ismét az, ami eredetileg volt: túlőrzött elitek parádéinak színtere.

S micsoda vendégek fordultak meg itt! Muszáj felsorolnom párat: Indira és Radzsiv Ghandi, Muammar al-Qaddzáfi/Kadhafi, Richard Nixon ès Jászir Arafát/Jasszer Arafat. E csodálatos ötös a politikából.

Aztán az új utak keresői közül, a minőségi hanyatlás sorrendjében: Albert Einstein, Nikola Tesla ès Mihail Kalasnyikov.

A filmművészetből súlysorrendben: Audrey Hepburn, Alain Delon, Robert de Niro (nem a Dühöngő bika-korszakából), Alfred Hitchcok és (az öregkorú) Orson Welles.

Meg még sportolók (Carl Lewistól Tiger Woodsig), írók (Maxim Gorkijtól Albert Camus-ig), miegyebek.

És kedvencem, aki egyfajta globális Petőfiként a világ minden helyén előfordulva mindenütt töltött legalább egy éjszakát. (Igaz, ahol többet időzött, ott súlyos dolgok történtek a helyiekre nézvést.) Hajtotta itt álomra okos kis fejét Lev Trockij is.

41834751_1842590972456662_5978457195992317952_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Nándorfehérvár, korábban

2018. szeptember 26. 18:12 - politics&islam

 

Ne legyünk gonoszok. (Vagy gonoszak?) Tétessen említés egy másik itteni ostromról is. Hol egyébként először találkozott a hungarus királyság hadserege jelentő számú muszlim fegyveressel.

Történt pedig mindez az Úr 1071. esztendejében.

Fontos év volt. Ekkor esett meg az örményországi Manzikert/Malazgirt mellett a döntő nagy csata a keletről 1039-ben a dár al-iszlámba betörő szeldzsuk török főerők és a mindösszesen három évig uralkodó IV. Romanosz Diogenész bizánci császár csapatai között. Túl azon, hogy a bizánciak ebben a csetepatéban jól pofára estek, az esemény jelentősége abban áll, hogy ezzel szilàrdították meg hatalmukat a szeldzsukok - nemcsak Kisázsiában, hanem az egész Közel-Keleten.

S ennek máig ható következménye lett: amikor ugyanis a szeldzsukok beléptek az iszlám történelembe, egy egészen különleges helyzet állt fent: politikai értelemben a korábban (s későbben) marginalizált-elnyomott síiták addig nem tapasztalt vezető szerepbe kerültek. Egyiptomban az iszmáílita Fátimida kalifátus regnált, Jemenben és Észak-Perzsiában ötimámos zajdita dinasztiák uralkodtak, Szíriában (Aleppó) a tizenkettes Hamdánidák maradványai egzisztáltak s a névleges politikai-spirituális központban, a bagdadi kalifák mellett/helyett a síita Buvajhida miniszterek vitték a kalifátus ügyét.

Ekkor jelentek meg a szunnizmus védelmezőiként - a sáfiita vallásjogi iskolát követő - török szeldzsukok, akiknek önjelölt - s végül kiemelkedően sikeres - küldetését éppen az 1071-es manzikert győzelem erősítette meg. A szunnizmus sokat köszönhet nekik. (Miként a síiták a történelem fekete lapjaira vésik a nevüket.)

De hát nem is erről szerettem volna írni. Vissza gyükerekhez.

1071 tavaszán Salamon hungarus király (1063-1074) unokatestvéreivel, Gézával (a későbbi Elsővel) és Lászlóval (a későbbi Szenttel) nem függetlenül a keleti szeldzsuk támadástól, nyugatról szaladt neki a Bizánci birodalomnak.

Állítólag bizánci szövetségben álló besenyők dúlták előtte a Szerémség urának, Vid ispánnak a földjeit - ezért indult az expedíció.

Annak rendje s módja szerint ostromgyűrűbe fogták Nándorfehérvárt. Amikor pedig újabb felmentő besenyő sereg érkezett, szépen lekaszabolták őket s a hàrom fővezér kollektíve megszemlézhette a vàrvédők elrettentésére karóba húzott több száz besenyő kobakot.

Ez azonban nem hatotta meg a védőket. Akik Nikétasz fővezér parancsnoksága alatt álló bizánci zsoldban harcoló muszlim, zömében arab (!) katonák voltak.

Három hónapig tartottak ki (ami hosszabb volt, mint az 1521-es sikeres oszmán ostrom); végül egy tűzvész miatt adták meg magukat.

Az unokatestvérek mentségére legyen mondva, a túlélők fejei nem kopjafán végezték.

Pár hónap elteltével aztán a bizánciak visszafoglalták a várat. 1072-ben meg megint mogyeri kézen volt.

Most meg a szerbekén.

Ps. Hogy aztán Salamon meg Géza/László miként nyüstölték egymást, nem tartozik ide.

Pedig vidám egy történet az is.

41688132_1841076972608062_4772575196982804480_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Nándorfehérvár

2018. szeptember 26. 08:09 - politics&islam

 

Az eddigelé utolsó valamirevaló magyar katonai győzelem emlékköve Nándorfehérvárott.

Bár, ha úgy vesszük, valójában ez is nemzetközi csapat volt - akkor, amikor még nem voltak nemzetek. És hát - ugye - a társvezér Giovanni Capistrano is vendégművész volt.

Miként Hunyadi is - a még az Anjouk, majd Zsigmond alatt kialakult "régi elit" szemében.

Mindegy. Nagy diadal volt.

A sohasem létezett Dugovics Titusszal.

41778274_1840889485960144_7669391786137092096_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Két félidő a pokolban

2018. szeptember 25. 18:07 - politics&islam

 

Két hete egy arab szájton olvastam egy filmkritikát. Hosszú idő óta olyat, amely amellett, hogy rèszletekbe menő, alapos hàttérismeretekre épít és tárgyilagos, nem aktuálpolitizál.

És ez nagyon-nagyon ritka az arab nyelvű kritikai irodalomban. Az esetek többségében - legyen szó bármilyen filmről, a szerző végül mindig ugyanoda fut ki. Leegyszerűsítve: a gondolatmenetbe csempésztetik a nyugati imperializmus/erkölcstelenség, a zsidó világuralom és a cionista elnyomás. S az még a jobbik eset, amikor az elemzés úgymond "oda fut ki" - azaz a végère kerül a fixa idea. Sok esetben ezzel a gondolattal kezdődik, s erre épít az egész kritika. Akkor pedig megette a fene az egészet.

Hadd tegyem hozzá - lassan, tűnődve - làthatjuk már; az efféle gondolkodásért manapság nem kell távolra menni. Még a szomszédba sem.

A kritika szépen kibontja s a film középpontjába helyezi az emberi tisztesség és becsület témáját. S ez (الكرامة) nagyon közel áll az arab törzsi s a tágabb értelemben vett iszlám hagyományhoz. (Bármennyire is történnek - koncepciózus - lépések ennek megkérdőjelezésére.)

Még arra is kitèr, hogy a '61-es film mennyivel mélyebb (mondjuk így: filmszerűbb), mint a húsz évvel később - ugyanabból a megtörtént alapanyagból készült - amerikai szuperprodukció Stallonéstűl, Caine-estűl, Von Sydowostúl, Peléstűl.Teszem hozzá: abban igazából két autentikus elem volt - Gera Zoltán (fiataloknak: nem a focista...), mint francia ellenálló és a régi, lerohadt MTK-stadion a párizsi Colombes-aréna szerepében.

A szerző - termèszetesen - az "eredeti formában" írja a rendező nevét: Szultán Fábri. Valóban: a Zoltán török közvetítésű arab eredetű név. Hajjaj! Ez most jó? A török talán -ma hivatalosan - igen. No, de az arab eredet?! Ettől retteg ma mindenki.

Aki tudatlan.

Ps. Immáron Belgrádban. "A Balkán politikai-spirituális szívében" (Jovan Cvijiç). Búcsúzzunk azonban még Szkopjétől ezzel az ott készített, igazán eredeti szobrot ábrázoló fotográfiával.

41654558_1839905052725254_3302282169279315968_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Mindeközben Szudánban

2018. szeptember 25. 07:56 - politics&islam

 

Mondjuk így: a török politikai érdekszféra egyik északnyugati végvidékén (Szkopje) üldögélek, s vigyázó szememet általvetem az ankarai akciórádiusz majd' átellenes pontjàra - Szudánra. Kilenc hónapja ezt írtam erről:

xxx

A helytartó hűlt helye

Ami már nem is annyira hűlt.

A szudáni történetírás a kolonializáció korát két részre bontja: az első a tényleges oszmán uralom volt, amit az "(első) török kornak" (التركية ) neveznek. Ez I. Selim szultán 1517-es egyiptomi (és szudáni) hadjáratával kezdődik és tart egészen az úgynevezett Mahdi-mozgalom1885-ös függetlenedési kísérletéig. A britek ekkor már jelen voltak, s végül kemény harcok árán le is gázolták a Mahdi hadseregét. Az ezt követő brit-egyiptomi kondomínium korát (1899-1956) "második török kornak" (الثانية‎ التركية) hívják.

A valós oszmán befolyás, tehát a 19. század folyamán alatt az ország első számú Vörös-tengeri kikötője és a helytartó székhelye Suakin/Szavákin volt, amely - éppen szemben lévén az Arab-félszigeti Dzsiddával - fontos szerepet játszott nemcsak az afrikai ország kereskedelmi életében, hanem az Afrikából Mekkába és Medinába irányuló zarándokforgalom tranzitálásában is. Amikor aztán a britek felfuttatták a hatvan kilométerre északra lévő Port Szudánt, Szavákinnak befellegzett.

Máig - mondhatnánk, mert a hétvégén Szudánban járt a török szultán. Recep Tayyip Erdoğan és a szudáni elnök, Umar al-Basír 21 egyezményt kötött, közöttük azt, amely alapján a törökök megépíthetik első afrikai kereskedelmi depójukat, kvázi gazdasági támaszpontjukat a város kikötőjében.

Az előbb érintett stratégiai fekvés miatt nem kis jelentőségű az egyezmény. (Különösen, ha a terv realizálódik.)

Sokat emlegettem már: Ankara az utóbbi évtizedben rendkívül aktív volt Afrikában. S az elkövetkezendőkben még inkább fog sertepertélni arrafelé. Erdoğan már Csádban van.

Szudánban meg jöhet - gazdaságilag legalábbis - a "harmadik török korszak".
(2017. december 27.)

xxx

Most van egy kis fejlemény. Egyrészt aláírtak egy újabb olajvezeték-építésről szóló nagyszabású egyezmény, ami nem különösebben meglepő: Kína mellett Törökország nyomul ezerrel ezen a téren Afrikában.

A másik megállapodás érdekesebb: a török mezőgazdasági minisztérium szudáni testvér-intézményével együtt közös projektbe fogott: az afrikai országban sok ezer hektáron fognak török cégek gazdálkodni. Erdoğan kitűzte a célt az afrikai fronton is: a katonai együttműködés mellett diverzifikáció a gazdasági kapcsolatokban: energetikai beruházások, ipari-bányászati koncessziók, mezőgazdasági befektetések.

Arra kell tágulni, amerre ebben a megszorításos, recesszív helyzetben lehet. Irány a végek.

Bárhogy is legyen, Ankara a végeken - errefelé is - ki fog tartani.

41606955_1839244359457990_7801766054044106752_n.jpg

 

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Bitolai játszi

2018. szeptember 24. 17:02 - politics&islam

 

A volt Szovjetunió területén mindig vadászom a játszóterekre. (A vitathatatlan első a khivai jàtszi; mutattam már - többször is.) Általában nem mondható róluk semmiféle gyermekközpontúság. Annál inkább a helyi vasipar és kovácsművészet szárnyaló fantáziája. No, meg a brutális perforációt tökélyre fejlesztő szovjet műanyagipar fékezhetetlensége.

S erre most reggel, a kies Dél-Makedóniában beleütközöm a bitolai városi park eme kompakt kis intézményébe.

Hurrá!

Lényin zsíl,
Lényin zsív,
Lényin búgyet zsity.

41688194_1838246632891096_6746017991235731456_n.jpg

41575517_1838246792891080_8421851021101236224_n.jpg

41575485_1838246932891066_9116032467596214272_n.jpg

41515147_1838247079557718_4349572316200435712_n.jpg

41537170_1838247259557700_6827650832608002048_n.jpg

41611357_1838247612890998_3899984425374449664_n.jpg

41613763_1838247446224348_7155326398859575296_n.jpg

41695201_1838247746224318_8992789484844089344_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Bitola, zsidó temető

2018. szeptember 23. 16:53 - politics&islam

 

A Balkánon a legnagyobb. Közvetlenül az ibériai kiűzetés után kezdtek ide temetkezni a városban letelepült szefárd közösség tagjai. Az első sír 1497-ből, az utolsó 1929-ből szàrmazik. Több mint négyszáz év történelme.

A közösség históriája a német megszállàssal èrt véget. 1943. màrcius 29-én futott ki az utolsó vonat a bitolai állomásról. Több, mint 4000 (közvetlenül a városból 3351) zsidót szállítottak Treblinkába.

Kètszázan élték túl.

Jelenleg nincs zsidó közösség Bitolában.

41513648_1838817109500715_7592751565073547264_n.jpg

41669239_1838817566167336_5876940249472434176_n.jpg

41747998_1838818296167263_7264460375389634560_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Szerelmes kisdiák

2018. szeptember 23. 09:48 - politics&islam

 

Már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem...

Valakinek, ki ebben az épületben múlatta az időt egykor, ugyancsak izzadhatott.

Ez volt ugyanis a Monastiri Katonai Főiskola (Manastır Askerî İdadisi), melynek 1896-ban falai közé lépett - s maradt is három évig - egy tizenöt éves helyre kis török-jörük ifjú, hamarosan levakarhatatlan szép kackiás bajusszal, de már akkor eltökélt, gyomorbajos tekintettel. Úgy hívták: Ali Rızaoğlu Kemal.

Később meg úgy: Mustafa Kemal.

Még később: Atatürk.

De akkor még, a fin de siècle Balkánon is fülledt, erotikus és nihillista légkörében a kis Kemal itt élte át élete első nagy szerelmét. Tárgyát úgy hívták, Eleni Karinte.

A történet szerint a zsongó-búgó Kemal mindig a lány erkélye alatt turbékolt, amit Eleni gazdag kereskedő apja végül megelégelt s lányát nagy sietve Florinába szállíttatván legott férjhez adta.

Eleni családja görög volt. Nem tudhatni - bár láthatjuk: politikusokat és vezéreket nem ártana rendszeres pszichiátriai elemzès alá venni - mennyiben játszhatott ez az eseménysor szerepet Mustafa Kemal görögökhöz való későbbi - mondjuk így, eufemisztikusan - meglehetősen bonyolult viszonyában.

Hey - mondhatta volt Kemal - köpni kell...phö.

41524185_1838315332884226_5048109057102053376_n.jpg

41631490_1838315529550873_1077138022144671744_n.jpg

41669950_1838315682884191_7375617156962058240_n.jpg

41616261_1838316126217480_5073181972369506304_n.jpg

41718936_1838315942884165_6111644965064933376_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Bitola, az oszmán

2018. szeptember 22. 19:37 - politics&islam

 

A Balkán tele van az ilyes településekkel. Róma, Bizánc, az oszmánok, esetenként a Gesamtmonarchie, aztán a királyi szürke tónusú, majd a titói futurisztikus Jugoszlávia. Mind hagytak errefelé nyomot.

Bitolában harmadszor jàrtam. S még nem elég.

A Gazi Hardar Kadi mecsetet 1560 után építette a Mîmar Sinan Arch. Corp.

Az Új dzsámit (Jeni džamija) meg két évvel korábban, Mahmud efendi kádi emeltette.

Mondjuk így: urbanisztikailag arculatfestő építmények.

41601911_1838586842857075_3644308466807341056_n.jpg

41527382_1838590059523420_1288067349269708800_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Bitola, a konzulátusok városa

2018. szeptember 22. 09:42 - politics&islam

 

Olyan érzésem volt itt, mint a montenegrói Cetinjében. Az a 19. század végén Crna Gora vladikai-királyi székhelye volt, most meg akkora, mint Kiskőrös. De a belvàrosi épületek valami elveszett - igaz, akkor sem volt - nagyságról regélnek.

Bitola, az oszmán időkben - szláv neve tükörfordításaként - Manastır (Kolostor) a híres-neves berlini kongresszus után, hol talán egyetlen alkalommal a történelem során - legalábbis külügyminiszteri személyben - eljátszhattuk, hogy világpolitikai tényezők vagyunk (akkor sem voltunk azok; Otto von B. vezényelte a dolgokat), szóval 1878 után az átszerveződő oszmán közigazgatás egyik új vilajetjének lett a központja. Fontos hely volt, beindult az indusztrializáció, jött a vasút, iskolák nyíltak. (Miként az előző posztban említett katonai akadémia.)

Ennek folyományaként az európai hatalmak egyre-màsra nyitották konzulátusaikat. A századfordulóra egy tucat működött belőlük.

Most tiszteletbeli kozulàtusok vannak szép számmal. Legjobb helyen az orosz. Pont szemközt a mecsetekkel.

A càrok, elnökök, komisszárok továbbra is figyelnek.

Belvàrosi utcaképek.

41679753_1838702316178861_5473358708291403776_n.jpg

41668523_1838703399512086_5394277803342430208_n.jpg

41668521_1838704246178668_136613301843918848_n.jpg

41659948_1838704526178640_4885237141254176768_n.jpg

41656620_1838703719512054_606868025542443008_n.jpg

41616299_1838704036178689_1794201448074969088_n.jpg

41616309_1838702546178838_4767833763541417984_n.jpg

41626167_1838704742845285_8085934086918504448_n.jpg

41645195_1838702742845485_11923490638659584_n.jpg

41656592_1838705206178572_9152220255714541568_n.jpg

41758778_1838704932845266_5322139635718029312_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Illés, a korçei pasa (esti mese)

2018. szeptember 21. 18:58 - politics&islam

 

Eccer vót, hónemvót, 1410 körül a Korçë körüli hegyekben megbúvó Panarit falucskában a helyi ortodox papnak fia született, Ilia.

Cseperedett szépen, s mikor tíz éves lett, már vitték is - a devşirme jóvoltából - egyenest a szultán udvarába.

Épp jókor. A Yildirim Bayezit-féle kisiklást (1402, az ankarai/angorai csata, Timur Lenk triumfálása) követő jó másfél évtizedes kisiklást követően újra erősödni kezdett az oszmán állam. A kis Ilia, illetve új nevén, Ilyaz hamarosan II. Murat (1421-1444/1446-1451) udvarában képeztetett janicsárrá.

Ügyes és igyekvő növendék volt, II. Fatih Mehmet (1444-1446/1451-1481) hadseregében egyre magasabbra jutott a ranglétrán. S mint oly sokan, neki is Konstantinápoly 1453-as bevétele jelentette a valódi kiugrást. A szultán nemsokára kvázi hazaküldte: janinai helytartó (vali) lett.

A Fényes Portán beléje vetett bizalmat mutatta, hogy ezután a trónörökös, a későbbi II. Bayezit (1481-1512) kedvenc nevelő tanára lett. Ez is mutatja az oszmán állami iskolarendszer hatékonyságát: a devşirmével "törökösített" janicsárok nem csak katonai kiképzést kaptak. Az arra rátermettek magas szintű vallási-teológiai és/vagy adminisztratív, esetenként művészi oktatàsban is részesültek.

Miként mesénk hőse, Ilyaz Bey Mirahori. A források szerint képzett álim/vallástudós volt s - ez azért bizonytalan - II. Bayezit veje is.

A 15. század a kilencvenes éveiben, Ilyaz pedig a nyolcadik ikszben járt, amikor a szultán ösztönzésére szülőfaluja mellett 1494-ben megalapította Korçë városát - s mindjàrt egy impozáns mecsettel kezdett. Az egyik elsővel albán földön.

Aztán ehhez jött - amikor màr Ilyaz is a kilencvenes éveit taposta - egy fiúk és lányok (!) számára alapított s négyszáz éven át funkcionáló mecsetiskola (medrese). Meg fürdő, meg bazár. Ahogy az kell.

Végül igencsak vénen, de: meghalt.

A mecset még áll.

De asse' lesz örökké.

Miként a protonok sem.

Jó éjszakát.

41503561_1837752902940469_5643406002662408192_n.jpg

Szólj hozzá!

Bakán 1913/2018 - Korçë

2018. szeptember 21. 06:55 - politics&islam

 

Megállok, bemegyek egy burekezőbe, vércukorszintet igazítok. A falatozó elé érkezik egy toprongyos férfi, a bringáját kitámasztja, bejön, megveszi a legolcsóbb péksütit, kilép a jádára s az első falatot az ott ólálkodó kóbor kutyának adja.

Ez a gesztus máris elhelyez engem ebben a Minden háta megetti kisvárosban. Rögvest komfortosan érzem magam. Olyan ez, mint egy kissé (még) lepattantabb èszak-görögországi város. Kastoria környékén làttam ilyest. Vagy Drama vidékén. Persze egy Arany Hajnalos bizton berágna ettől a hasonlítgatástól. Vagy akár egy közgörög.

Mindegy. Korçë jó hely. Ősi mecset, vadiúj ortodox katedrális, bazár - vicces nevű kávézókkal, obligát óratorony és megfoghatatlan stílű modernségek.

És a színháza király.

Meg különben is, micsoda menő város az, amelyiknek egyik középiskoláját így hívják: Themisztoklész Gimnázium.

41486619_1837472549635171_3797597297005559808_n.jpg

41410674_1837474546301638_975834294981230592_n.jpg

41602511_1837476742968085_5638297126178914304_n.jpg

41512494_1837478422967917_996820411427586048_n.jpg

41513658_1837480089634417_1520609033432596480_n.jpg

41477527_1837481606300932_8545046815047680000_n.jpg

41516647_1837485229633903_6136995988054736896_n.jpg

41498350_1837488586300234_2027239810845900800_n.jpg

41535074_1837489929633433_6560425440693977088_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Durres

2018. szeptember 20. 20:56 - politics&islam

 

1913 jó év volt. Az azt követő négy fényében különösen. Szerbia számára meg igencsak.

Az első balkáni háborúban (1912-1913) a Karađorđevićek hízásnak indult állama a fél Balkánt bekebelezte. A mai Albánia nagy részét is. (Szeretnek is a szerbek erre a - rövidnek bizonyult - provizóriumra emlékezni. Az albánok meg nem.) Durrës (Драч) lett a Durresi megye (Драчки округ) központja, négy kerülettel (срез): Durrës, Tirana, Elbasan, Lezha.

Már éppen rendezkedett volna be a szerb adminisztráció, amikor tavasszal kitört a màsodik balkán háború, amely aztán elvitte a szerbektől az albán szerzeményeket (is.).

Durrës lett - Vlora - után Albánia fővárosa. 1914 márciusában meg is érkezett az új uralkodó, I. Vidi herceg. Eredeti nevén Wilhelm Friedrich Heinrich, a Wied-Neuwied-családból.

Ezeket az importált balkáni uralkodókat mindig is imádtam. A kedvencem máig a "bolgár" Szakszkoburggotszki/Сакскобургготски (Sachen Coburg und Gotha) dinasztia.

Még jó, hogy nékünk végül a karót nyelt, tetkós-macsó tengerész jutott, ki lovával végigpatkóztatta a később róla elnevezett alleet. (Mondhatnók veritasosan. De nem. Nem volt jó.)

Szegény I. Vidi, már '14 szeptemberében húzhatott emigrációba. '25-ben a hercegi címe is mehetett a levesbe: jött az Albán Köztársaság.

(Persze csak addig, amíg a magyar nő(k) nagy szerelmese, Zogu pasa másként nem gondolta.)

Ps. Durrësi hangulat.

41575417_1836255909756835_5974573222706806784_n.jpg

41514926_1836256126423480_7248053840837083136_n.jpg

41437019_1836256376423455_216663013975916544_n.jpg

41395108_1836256719756754_7246872595981664256_n.jpg

41418390_1836256603090099_2750233976726618112_n.jpg

41347757_1836257976423295_1840711459944792064_n.jpg

41460103_1836257729756653_8588632151757422592_n.jpg

41413812_1836257506423342_2651661200223371264_n.jpg

41475903_1836257109756715_2188621454646444032_n.jpg

41471216_1836257286423364_2714857873002725376_n.jpg

41447953_1836259229756503_7966816123901444096_n.jpg

 

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Szól(t) a rádió

2018. szeptember 20. 09:54 - politics&islam

 

'87 novembere volt a mélypont. Mg. munka Földesen, utána az emlékezetes laktanyariadó, amelynek során hét óra alatt sem sikerült kijutnia egyetlen embernek/technikának sem a kaszárnyából, Kucsera ezredes dandárparancsnok bukása, a majdani demokratikus vezérkari főnök érkezése (akkor még csak moszkóviai tanulmányokkal a háta megett, ki a következő március idusán dörgedelmesen beszélt - még - a horthysta-fasiszta csőcselék veszélyéről; éberség elvtársak!), a nyomott időjárás, az alakulótér-seprés - viharos szélben.

De voltak könyvek.

És zsebrádiómon estve a tiranai rádió magyar nyelvű félórája (rögvest az Amerika Hangja és Moszkva után). Na, abban hallottam például, hogy egy rakodómunkás arról áradoz, mennyire jó neki a durresi dokkokban rakodni - az albán kommunizmus dicsőségére és a két gaz kapitalista hatalom (értsd: USA&Szovjetunió) kárára.

Anno a kettes körletben úgy éreztem, aktuális helyzetem helyett én is szívesebben rakodnám a szenet a teherhajókra a napfényes Albániában - az akkor már két éve halott Enver Hoxha elvtárs tiszteletére.

S ami jelenleg folyik hazánkban, arra most is van bennem késztetés erre az egészséges fizikai munkára.

Ps. Reggeli futás, vonattal. (Azzal az eggyel.)

41391917_1836053326443760_2189248133324603392_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Szagok

2018. szeptember 19. 17:43 - politics&islam

 

Valahol mindig azt hittem, a Mercedesek az okai. Hogy Albániáról miért mindig Libanon jut az eszembe. Ebben a két országban - bizonyosan a márka szülőhazáját is beleértve - az egy főre jutó Merdzsók száma világviszonylatban a legnagyobb.

Persze az is lehet, hogy az országméret teszi. Meg a hegyvidék-tengerpart viszonylat. Vagy az ebből adódó - geográfiai determinizmus, a'la Jovan Cvijić! - máig ható törzsi hagyomány. Vagy a termékenyítő vallási mozaik.

Aztán, leérkezvén a partmenti síkságra megcsapott az a cédrusok alatt oly annyira kedvelt illat. Szag.

A kiégett fű/fa/bokor, az érett szemét és a rotható tenger szaga, a beállott párás léggel keverve. Na, ezt szeretem.

Mondják, a szagok a legatavisztikusabbak. Azok ágyazódnak a legmélyebbre, és azok maradnak meg a legtovább. Nekem - tekintve a látásom és hallásom általános állapotját - egészen biztos.

Szeretem ezt a két szagos országot.

Ps. Alant albán szamár.

41386991_1835598186489274_1049511031560208384_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Ohrid

2018. szeptember 18. 15:54 - politics&islam

 

Bolgár megszállás alatt.

Nem először, ugye. Meg hát, egyes - voltaképpen a legvalószínűbb - nézetek szerint a macedón kvázi nyugatbolgár dialektus. Mások szerint meg dél-szerb. Mert azt nagyon nehéz volna argumentálni, hogy köze van Alexandroszékhoz. De van nálam egy könyv (Origin of the Macedon People - szakirodalom, szerzője szkopjei egyetemi tanár), mely szerint igen.

Ezek a fontos dolgok - a 21. században.

S lesz ez még így se.

Ps. Mindegy is. Baráti beszélgetès közben nézem a várat. Sámuel bolgár cár erődjét. Amikor a bizánciak 1018-ban bevették - a források alapján egyre bizonyosabbnak tűnik - komoly magyar segédcsapatokat delegált ide Gyeücsafia Vajk.

Az offenzívát II. Baszileosz, a Bolgárölő bizánci császár organizálta, ki a végső nagy összecsapás után több tízezer bolgár hadifoglyot megvakíttatott. De hát - tegyük hozzá - keresztényi módon néhányuk szeme világát meghagyta, hogy gájdként haza vezessék az elvert kompániát.

Nem véletlen (persze elsősorban az adott regionális politikai konstelláció okán), hogy Pista bácsi az ő oldalán harcolt. Néki is volt egy kis gyakorlata az efféle kegyes metódusokban.

(No, ne ítéljük a régieket mai mércével. És: ne akarjunk ma a régi mérce szerint ítélni.)

41319334_1834483823267377_7207125662954422272_n.jpg

Szólj hozzá!

Balkán 1913/2018 - Pulverfass

2018. szeptember 17. 20:22 - politics&islam

 

(Tíznapos körút; irományok.)

Mostanság is szeretik így nevezni... Bár azzá valszeg csak akkor lesz, ha mások azzá teszik. Mint F.F. évszázada megtörtént likvidálása idején.

Mindenesetre egy nemzetközi Little Game azért folyik itt is, tudjuk. S minő érdekesség: a szerb nemzeti identitás kialakításában alapvető szerepet játszott hajdani oszmán/török/iszlám ellenesség helyett ma az van - többek között -, hogy az országot átszelő főutak mentén lépten-nyomon kétnyelvű táblák olvashatóak; nem csak kamionsofőrök számára.

Dobrodošli - Hoş geldiniz!

Máris jobban érzem magam.

Szólj hozzá!
Címkék: szerbia balkán

Bosznia nyáron 9 - Tádzsik ki(vissza)tekintő

2018. augusztus 26. 08:35 - politics&islam

 

(Ismétlés)

A minapi külföldi kerékpárosok elleni tádzsikisztáni támadások kapcsán azon nyomban odavágytam. Dusanbéba, Dangarába, Kulobba, a Vakhs-völgybe, Badakhsánba. Ide gyűjtöttem, amit ott írogattam három éve. Sok minden természeténél fogva elavult, de a háttér még sokáig érvényes (lesz).

Hősök

Vannak szabadsághősök, fegyveres harcosok, milíciavezetők, akikbe szerelmes lesz valamennyi (nyugati, csak nyugati?) újságírónő. Ha továbblépünk a par excellence idolon, Guevara doktoron, akkor itt volt Basír Dzsemajel (Bashir Gemayel), a libanoni Falang (Hizb al-Katá'ib) igazi késő hetvenes-korai nyolcvanas évekbeli barkós, szépfiúsan oldalra fésült - hajh - sűrű hajú vezetője, akiről nem olvastam nyugati hölgyszerző által írott könyvet, tanulmányt, amelyet át ne fűtött volna a nagybetűs szerelem. Még a célszemély halála után is.

Itt meg - a szomszédban, Afganisztánban - élt a Pandzssír Oroszlánja (شیر پنجشیر), Ahmad Sáh Maszúd (Ahmad Shah Massoud), a tádzsik hadvezér, chitrali sapkában, fiatalon is markáns, tiszta arccal; imádta a sajtó. És a női riporterek.

Hogy milyen iszlamista politikai programja volt, az más kérdés. Pedig fontos. Mindenesetre itt van nekünk a hős, akit két nappal 9/11 előtt két arab terrorista gyilkolt meg kamerába rejtett bombával.

Persze Tádzsikisztánban elsősorban nem a nők beszélnek róla. Amikor a Pandzs folyó afgán oldalán bekövetkező földcsuszamlás jelentősen megemelte a folyó vízszintjét és elöntötte a tádzsik oldalon futó török cég által iráni munkavezető irányításával kínai és helyi munkások által épített egyébiránt helyi viszonylatban jó minőségű országutat, másfél napra jórészt teherautósofőrökkel egy út menti "motorestiben" ragadtam. Jó kis szociológiai élmény volt.

Ötven fölött nem volt kamionos, a ki ne szívott volna a határ túloldalán a nyolcvanas években. A szovjet vezetés anno magasan a honi számarányuk felett küldte az afgán emberdarálóba a közép-ázsiai népek fiait; különösképpen az ügyben a határ másik oldalán is érdekelt tádzsikokat és üzbégeket. Akik aztán vagy meghaltak vagy nem. Utóbbi esetben poszttraumáskodtak vagy nem; mindenesetre valamilyen formában megcsapta őket az afgán szél.

Egy, egyébiránt az Oroszlánra esősen hasonlító, a háborús részvétel folytán csupa seb ábrázatú ötvenes kamionsofőr (aki szovtranszavtos múltjából lazán emlékezett a Záhony-Szeged viszonylatra) áhítattal beszélt Maszúdról. Elmondta például, hogy a a tádzsikokat a háborúban igyekeztek saját afganisztáni nemzettestük ellen bevetni, kihasználva a de facto létező törzsi ellentéteket. Többnyire sikertelenül. Egyrészt mindenki túlélni akart, másrészt a tádzsikok körében óriásira nőtt Maszúd presztizse. A legtöbb tádzsik Afganisztán-veterán erősen növelte társadalmi szinten és mélységben az akcionalista iszlamizmus terjedését az otthoni közegben. Ez kulminálódott a későszovjet korban már egyre izmosodó belső iszlamista fejlődéssel, s meg is lett az eredménye a kilencvenes években itthon aminimális híringerküszöböt sem elérő ritka brutális polgárháborúban.

Ahmad Sáh Maszúd képe meg máig ott lóg sok helyen Tádzsiksztánban is. Például teherautók műszerfalán és hálófülkéiben (hol más kultúrákban általában női aktok csüggenek). A könyvekben meg dúlnak iránta az érzelmek. Még a lektűrökben is.

xxx

Állami Egyházügyi Hivatal

A Ramadán végét jelző imán úgy félig telt meg a dusanbei nagymecset. Pedig imahelyből nincs igazán sok a tádzsik fővárosban. Itt azonban a szovjetizáció jobban látszik, mint néhány vidéki régióban, jelesül Garm, Tavildara vagy a déli Kurgonteppa vidékén. Ezzel együtt a tádzsikisztáni iszlám nem csak földrajzi értelemben sok színű. Kis vázlat.

Az előzményekbe most nem mennék bele; a SADUM (Духовное управление мусульман Средней Азии и Казахстана/Közép-ázsiai és Kazahsztáni Muszlim Vallási Tanács) felügyelet alól 1991-ben „szabaduló” tádzsikisztáni (többségi, szunnita) iszlám közösség akkortól kezdte felépíteni saját intézményhálózatát. Pontosabban persze – építették fel neki. Bár a később jelentős szerepre szert tett Abdullo Nuri (Abdullah Nuri) már 1973-ban létrehozott egy iszlamista ifjúsági szervezetet, Nazhati Jevononi Islomii Tojikistan (Nazhati Dzsevánáni Iszlámii Tádzsiksztán/Tádzsikisztáni Iszlám Fiatalság Újjászületése) néven, az igazi – kevésbé kontrollált aktivitás csak a függetlenség elnyerése után kezdődött el.

1990-ben az egész országban 17 hivatalosan regisztrált mecset működött. Ez a szám mára 4000 fölé emelkedett. Ennek azért is van jelentősége, mert a mecset – tudjuk – nem csak imahely, de általában találkozási pont, a társadalmi információcsere egyik alapvető színtere, amely megkerül(heti) a bármely hivatalosság által felügyelt média közvélemény-befolyásoló hatásait.

A mecsetek tizede pénteki khutba tartására is alkalmas dzsámi, amelynek elöljáróját (imám) és/vagy prédikátorát (khatíb) máig az állami egyházügyi hivatal nevezi ki.

Mert ilyen is van. A Shurai oli ulamoi dini TojikistanSOUDT (Súrái Áli Ulamái Díni Tádzsikisztán), azaz a Tádzsikisztáni Vallástudósok Legfelső Tanácsa felügyeli a mecsetelöljárók/prédikátorok kinevezését – természetesen a helyi hagyományos informális társadalmi kapcsolatok, a helyi vezetők, klánfőnökök javaslatainak figyelembevételével. A SOUDT ekképpen a kommunista SADUM hagyományát viszi tovább, kissé szűkített jogkörökkel.

(A SADUM-ból kivált tádzsik állami egyházügyi hivatal először Qaziátus-sá, 1992-ben Muftiátus-sá, majd 1996-ban alakult az imént említett SOUDT-tá.)

E mögé aztán szépen kiépült egy kontrollált „nemzeti” vallási oktatási hálózat is. (A Szovjetunió fennállása végéig két intézmény, az 1944-től – újra – működő bukharai Mír-i Arab Medresze és az 1971-ben megnyitott taskenti Imám Bukhári Intézet látta el ezt az államhatalom részéről totálisan kontrollált feladatot.) Jelenleg 6 hivatalos medresze, egy iszlám gimnázium és egy iszlám főiskola működik az országban.

Az állam persze továbbra is nagyon felügyel. Olyannyira, hogy 2014 tavaszától valamennyi pénteki mecset elöljárója hivatalosan is állami közalkalmazott. Ez legalább egyenes beszéd – mondhatnák maliciózusan –, nem olyan, mint az al-Azhar függetlennek mondott és magának igazából nem létező nemzetközi tekintélyt vindikáló legfelső vezetője (sajkh al-Azhar) esetében – hogy ne folytassam a sort…

Ugyanebben az időpontban bevezették az imámok számára az „egységes munkaruhát” is.

Egységesítés. Ez a jelszó minden téren. Szükség is van rá, miután a fiatalabb imám-generáció már nem az említett „hazai” oktatási intézményekben pallérozódott, ami aztán súlyos összeütközésekhez vezet(ett) a „szovjetizált” öreg imámok és közöttük. A fiatal vallástudósok – többségük a polgárháború (1992-1997) menekültjeként – pakisztáni, szaúd-arábiai, egyiptomi, iráni intézményekben tanultak, s az onnan hozott szocializációs magatartásformák nem csak az öreg imámokkal jelentettek permanens konfliktust. Mindaddig, amíg az utóbbiak ki nem halnak, illetve a társadalom nagyobb – főként fiatalabb – része is át nem alakul, eme ifjú elöljárói testület munkájának eredményeképpen.

Van azonban ezzel a fiatal vallástudós-generációval egy másik probléma is. A hazatérők közül sokan nem találnak hivatalosan állást sem a mecsetekben, sem az oktatási intézményhálózatban. A sovieticus imámok összezárnak; frusztrálja őket a fiatalok mélyebb vallástudományi ismerete és arab nyelvtudása. Így aztán minden eszközzel igyekeznek akadályozni őket, a fiatalok pedig – a régió hagyományaihoz híven – magánoktatásba (sabaq) kezdenek, úgynevezett hudzsrákat (lakásiskolákat) nyitnak, ahol aztán a kezük alá került fiatalok ugyancsak nem a társadalmilag megszokott szocializációt kapják. És nem csak a fiatal férfiak; idősebbek és egyre több nő is.

Az állam igyekszik mindezt akadályozni; különböző különbözeti vizsgák előírásával és razziákkal. De hát éppen a pre- és szovjet időkből maradt fenn a magánoktatás, a tanár (olim/mudarris/domullo) karizmájára épülő személyes oktatási rendszer. Ami most, a „függetlenség” alatt is tovább él.

Lesz még belőle gond.

xxx

Kemény vonalak

A két főmumus az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom, ismertebb nevén, az IMU (Islamic Movement of Uzbekistan), saját nyelvén: Ўзбекистон Исломий Ҳаракати és a Közel/Közép-Kelet+BelsőÁzsia vezetőinek mindig mellényzsebből előhúzható feketeseggű ördöge, a Felszabadítás Párt - ismertebb, arab nevén a Hizb al-Tahrír/حزب التحرير). (Erről az utóbbiról egyszer, ha lesz egy szabad hónapom, írnék majd többet; Libanonban mélyen beléjük láttam. De lehet, hogy abban a bizonyos szabad és nyugodt hónapban már igencsak sötét lesz.)

Az IMU régóta aktív Tádzsikisztánban; 2010 óta több, általában a hadsereg létesítményei elleni attakot hajtott végre. Akcionalista riválisaként ugyanebben az évben jelent meg egy immár színtádzsik csoport, amely kezdetben az ország Fergána-medencei részén található Khudzsandban (régi, gyönyörű nevén Leninobod/Leninábád/Leninvárosban) tevékenykedett. Ez az Isten Segítőinek Csoportja (ҷамоати Ансоруллоҳ/Jamoati Ansorulloh). A szervezet, amelynek vezetői közül többen - mint például Amiruddin Tabbarov - korábban, a polgárháború éveiben Abdullo Nuri környékén sertepeltéltek és a békekötést elutasítva Afganisztánban és Pakisztánban pallérozódtak tovább.

A csoport élesen bírálja az állami ernyő alatt működő hivatalos iszlámot, azt a "kommunizmus termékének" titulálva. (A korábbiakban láthattuk, hogy ebben van is némi igazság.) A hivatalos vallási vezetőket egyszerűen "leképmutatózzák" (munáfiqún). A szervezetnek van és lesz utánpótlása az aktuális mély kútból (Irak/Szíria).

A Hizb al-Tahrír-nak is van erős riválisa a társadalom reiszlamizálást célul kitűző retorikai befolyásolás terén. A pakisztáni gyökerű Igehirdetés Csoport, vagy ugyancsak ismertebb nevén a Tabligh-i Dzsamáat (تبلیغی جماعت‎) már a kilencvenes évek óta jelen van - általában illegálisan - Közép-Ázsiában (elsősorban Kazahsztánban, Kirgisztánban és Tádzsikisztánban). Amikor aztán a helyi fiatalok vallási képzésének egyik fő színtere a pakisztáni vallási felsőoktatás lett, ez a tevékenység felerősödött. A társadalom (re) iszlamizálását személyes propaganda (családlátogatások, közösségi előadások) révén megvalósítani szándékozó csoport jellegzetes fejfedőt viselő jámbor aktivistáit nem sok helyen szeretik. A Közel-Keleten se, Közép-Ázsiában se, Tádzsikisztánban se. Számos esetben derült ki ugyanis, hogy a szervezet köntösében az indiai szubkontinensről sokkal radikálisabb eszmék/pénz/fegyver/fegyveresek szivárogtak be a tablíghi területekre.

A szalafiták is mozgolódnak Tádszikisztánban. 2005 óta nyíltan jelen vannak, ami a rezsimnek négy év után már anyira fájt, hogy 2009-ben betiltatta őket. Ezzel együtt a szalafizmus "hazájából". az Öbölből mindig jól jön a pénz. Dusanbében Qatar most épít egy gigamecsetet, amely az általam a nagymecset udvarán tanulmányozott látványtervek alapján egyszerre magába nyelheti a főváros összes imádkozóját. Alexander Sodiqov hírelemző szerint, túl az elnök luxus-imádatán, racionális magyarázata is van a projektnek: egy nagy mecsetet (s benne több ezer hívőt) könnyebb kontrollálni, mint húsz kicsit.

xxx

Az Iszlám Állam leágazása(i)

Idefelé jövet a repülőn Isztambultól mellettem ült egy alsó-huszonéves, vékony, síkideg fiatalember, kaszálóra sülten, frissen borotválva (még a szakállvonala is szépen körbeégett az arcán), fekete dzsellabában. Végig egy arab nyelvű dokumentet szorongatott, miszerint ikszipszilon tádzsik állampolgár elvégezte ezeket és ezeket a medresze-tanulmányokat. Érkezéskor szépen le is kapcsolták a dusanbei repülőtéren.

Nem véletlen. Míg a vízumra várakoztam, egy Dzsamsíd nevű határőr hosszan ecsetelte, hogy a hatóságok ki vannak hegyezve a Szíria/Irak irányából, legtöbbször Isztambul felől érkező magányos fiatal férfiakra.

Júniusban a tádzsik belügyminiszter szerint hozzávetőlegesen 600 tádzsik állampolgár harcol valamely dzsihádista szervezet - elsősorban az Iszlám Állam (IÁ/IS/الدولة الإسلامية‎) - soraiban Szíria és Irak területén. És legalább százan már el is estek a mártíromság mezején. Itthon is nő a gáz: egyre nagyobb a fluktuáció; legutóbb augusztus elején kapcsoltak le 16 tádzsik iszlamistát az Interpol segítségével.

Ami nem azt jelenti, hogy elsősorban a tádzsik anyaföldről történik a toborzás. A szomszédos Afganisztán mellett sokkal inkább az Oroszországban élő milliós tádzsik közösség az emberhalászok fő célpontja. Ott ugyanis - elsősorban a csecsen diaszpóra ez irányú immár történelmi léptékű tapasztalatai révén - a kaukázusiak már kiépítették ehhez a logisztikai hátteret.

Ám Tádzsikisztán és az IÁ viszonyában még veszélyesebb fejlemény a folyamat, amely Afganisztánban látszik kibontakozni. Az IÁ vezetése tavasszal embereket küldött a fő rivális al-Qáida központi terepének számító közép-ázsiai országba, hogy az északi tartományokban (ez elsősorban Balkh, Kunduz, Takhar, de még inkább Badakhsán tartományokat jelenti) településeket/városokat megszerezve hídfőállás(oka)t építsen ki a posztszovjet közép-ázsiai országokra, valamint a muszlim ujgurok lakta nyugat-kínai Hszincsiang tartományra kiterjesztendő tevékenységéhez.

Az IÁ nem légüres térbe érkezik. Szándékai szerint építene az itt működő "testvérmozgalmakra", így az üzbég IMU-ra és Jundullohra (جندالله), az előző bejegyzésben említett tádzsik Jamoati Ansorullohra, de az ujgur Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalomra (ETIM - East Turkestan Islamic Movement/TIP - Turkestan Islamic Party, TIM - Turkestan Islamic Movement etc.) is.

Az elképzelésnek már vannak kézzelfogható megvalósulásai a térségben. Márciusban az üzbég hatóságok már razziáztak Termez, Karshi és Guzar térségében (amit persze a helyi sajtóban váltig tagadtak), a régió utóbbi időben errefelé kissé megfáradt őre, Oroszország pedig újra erőre kapni látszik: áprilisban újabb 2500 orosz katona érkezett a térségbe - a határellenőrzés biztosítására.

Ehhez azt a személyes tapasztalatot tehetem hozzá, hogy Tádzsikisztán déli régiójában ennek jól látható nyomai vannak, az oroszok demonstratívan vannak jelen, például a Kulob-Shuroobod-i bázis környékén. Ugyanakkor az igazán érzékeny részeken - s ezt a Panj/Pandzs-folyó völgyében Zigartól a Pamír felső folyásáig 700 kilométer hosszan volt szerencsém végigpedálozni - nemigen volt szignifikáns jele az orosz erősítésnek. Ezen a szakaszon, ahol a túloldalon a Hindukus óriási láncai miatt különösen nehezen megközelíthető és kontrollálható vidék húzódik (és az afgánok bőszen építenek mindenféle utakat a folyó partjára, ergo a határhoz), nem voltak jelen az oroszok. A két kulcsfontosságú hidat, az ishkashimit és a langarit is kis létszámú bágyadt tádzsik katonákból álló egységek őrzik. A hétszáz kilométeres szakasz során pedig mindösszesen három, szintúgy tádzsik járőrrel találkoztam, akiknek legfőbb gondja az enyém is volt, az ivóvízhez jutás.

Elgondolkodtató, miután a Pandzs folytatásaként határfolyó Pamírnak voltak olyan szakaszai, amelyeken ebben az évszakban akár lábon, de járművel mindenképpen könnyen leküzdhető gázlók is voltak. És éppen ezeken a helyeken a túlpartról vígan integettek a szomszédos állampolgárok.

Ne úgy legyen, de ha az IÁ sikeresen kiterjeszti tevékenységét Észak-Afganisztánra, a Tádzsikisztánnal, Kínával és Pakisztánnal is határos meseszép, buddhista sztupák, kusán várromok és iszmáílita falvak ékesítette Wakhan-korridor csodálatos kerékpár- és túraútvonalai is bezárulnak a nagyközönség előtt. Csak megússzuk majd valahogy a jövőben túszszedés(ek) nélkül.

xxx

(Nem túszszedés lett. Gázolás. Egyenlőre. Remélem, hatására nem vezetik be az egyiptomi módit. Én még utaztam simán, fegyveres konvoj nélkül, mezei taxival Asszuánból Abú Szimbelbe. Aztán kísérettel is. Nem írom le, melyik volt a jobb.)

38279344_1781911438524616_3095412986408337408_n.jpg

Szólj hozzá!

Bosznia nyáron 7 - Trebinje

2018. augusztus 24. 08:24 - politics&islam

 

Arslanagića ćuprija

Sokollu Mehmet Paşa (Sokolović), aki minden volt, végül halott ember is, annyi hidat építtetett a Balkánon, mint egy mai paşa stadiont.

Ezt is ő emeltette az ősi Travunia mellett, a Trebišnjica folyó felett. Sajna, nem róla nevezték el, hanem egy későbbi helyi helytartóról, Arslan Aga/Arslanagić paşáról.

1993-tól meg - a neonacionalizmus elmebajának pontos kórisméjeként - Perović-hídnak.

Maradjunk a szépségnél.

38391624_1779502655432161_5697085693633757184_n.jpg

38190289_1779503192098774_1701812793117769728_n.jpg

38120547_1779503922098701_100751536103096320_n.jpg

38186311_1779504735431953_8401530465671970816_n.jpg

Szólj hozzá!