Mind például Kokino szent hegye. Itt 1050 méteres magasságban található a Tatićev Kamen (Татиќев камен). Az errefelé élő népek (a kar szóla: természetesen proto-illírek/albánok) a bronz-és a korai vaskorban (i.e. 3-2. évezred) addig nézegették az égboltot e sziklás hegytetőn, amíg rájöttek, hogy mely csúcsok és formációk mögül jön fel az év egy adott pontján a Nap. Aztán jeles csillagokat is be tudtak tájolni evvel, s végül komplett csillagászati tudás halmozódott fel a beavatottak körében.

A latinból tudjuk: a tudás hatalom van. Az efféle beavatottság kiválóan alkalmas volt a kiválasztottsághoz köthető kultusz-építéshez, mondhatni vallás-szervezéshez. S bár e bronzkori népeket (albánokat, könyörgöm) elsodorták az i.e. 13-12. századi nagy délkelet-európai és mediterrán népvándorlások (ez utóbbihoz lásd a tengeri népek - köztük a filiszteusokét- történetét), a hely kultikus jelentősége permanens maradt. Állítólag - a macedónok szerint - maga Nagy Sándor is járt itt (albán vélekedés: egy fenét), s máig ortodox keresztények ülnek ünnepet a tövében a húsvétot követő negyvenedik napon.

Lényeg a lényeg, a helyet már a jugó érában felterjesztették nemzetközi szervezetekhez, hogy csatolják a nagy megalit-korszak (Stonehenge, Málta, az ibér Galícia, stb.) központjaihoz. Ez így is történt, de egy ideje megint kételyek merültek fel a hely autentikusságát illetően. Az (észak-)macedónok szerint a görögök mószerolták be őket az UNESCO-nál.

Mindegy is. Jó hely Kokino, s ez a hely is - mint minden - úgyis a Nap martaléka lesz négy milliárd év múlva.

Igaz, a hegy tetején akkor is egy albán pásztor furulyál majd egy Szkander bég életéről szóló szívfacsaró népdalt.

Ps. Egyébként meg nem tudni, mit izmoznak ezen a macedónok; az észak-macedónok meg pláne - teszik hozzá az albánok. Tudjuk: errefelé már akkor albánok éltek, amikor dinoszauruszok legeltek a Kumanovë környéki fennsíkokon.

Mindaddig, míg az albánok meg nem ették őket.