Egy ember élete
Tavalyelőtt Madeirán feltettem egy képet egy funchali szoborról. Egy zöldre oxidálódott ürge ült rajta fekete kőboltív alatt, s nézett a messzeségbe elfele. A messzeségek ura volt ő. Most is sok szobrát, képét láttam, meg is tekinthetők alant.
Dom Infante Henrique o Navegador a nagynevű Avis-ház alapító király, I. João (1385-1433) harmadik fia volt.
Apropó, János és az ő fiai. A nagy királyt középkori léptékkel irigyelhetően hat felnőtt kort megérő fiúval áldotta meg a sors. Dom Duarte király (1433-1438), Dom Pedro régens lett (1438-1446), Dom Henrique, Tengerész Henrikké avanzsált, a legkisebb, Dom Fernando annyit tudott felmutatni, hogy 1443-ban mór fogságban meghalt. Mindezen fiak anyja nemes angol vér volt, Lancesteri Phipippa. S volt János királynak egy korábbi alomból származó fia, Alfonso, Bragança hercege. Neki életében nem sok jutott ki, viszont amikor 1578-ban fiágon kihalt az Avis-dinasztia, Alfonso leszármazottai, a Bragança ház tagjai üldögéltek a portugál trónon 1910-ig.
De vissza a Tengerészhez. Ő bizton fura figurának számított a korában. Élete végéig nőtlen maradt, egyes források szerint aszexuális, mások szerint meleg volt. Bárhogy is lett légyen, a középkorban nehezen kezelhető társadalmi hendikeppel bírt. Mindemellett absztinens is volt, ami miatt szimplán hülyének nézhette a környezete.
Volt azonban egy hasznos mániája: a mehetnék és a meneszthetnék. Húsz évesen az egyik fő ösztönzője volt János király afrikai reconquista-expedíciójának. Ceuta 1414-es portugál bevétele volt az egyetlen tényleges utazása az ifjú Henriknek. Ezután, 1415 és 1460 között felfedező és kereskedelmi expedíciókat szervezett - elsősorban Afrikába. Ő volt az, aki előkészítette a portugál gyarmatosítást.
2011 júliusában a Huelva (E) és Tavira (P) közötti óceáni partszakaszon, a Guadiana folyó által kialakított széles homokpadon a reggeli órákban sétálgatva olvastam ki egy könyvet. Témába vágott, bár értelmetlen címe volt: Tengerek tengelye. Rákóczi István könyve alapvetően Tengerész Henrikről szól, sokat feltár a portugál gyarmatosítas sajátosságaiból.
(Rákóczi professzornak van egy előadás-sorozata az eperelte-honlapon is Portugália történetéről. Nemrég a Balkánon - erre az útra készülvén - biciklizés közben újrahallgattam; megunhatatlan.)
Szóval a Tengerész. Miután az öröklési rendből kitetszett: neki nem osztanak lappot, a dél-portugáliai Sagresben hozott létre magának külön udvart s emellett egy tengerészeti akadémiát, ahol a legénység képzése mellett tudósok tanulmányozták a régi, főként arab iratokat, új kereskedelmi útvonalak után kutatva. E célból hozatta ide Mallorca szigetéről kora leghíresebb geográfusát, Jehuda Cresquest. Mestre Jacome, az egykor zsidó tudós sokat tett Henrik expedícióinak sikeréért.
Kezdetben a Viseu hercegi címmel járó apanázst használta fel az utak finanszírozására, 1420-tol pedig, miután a tomari ex-templomos Krisztus-rend nagymestere lett, onnan csatornázott át pénzeket magán hobbijának. A legvégére pedig önellátó lett a felfedezés-biznisz.
Az expedíciókat kezdetben - kalandor - lovagok vezették. 1418-ban igy fedezte fel Porto Santót, majd egy évvel később Madeirát João Gonçalves Zarco, kinek funchali szobra alatt tavalyelőtt sokat elmélkedtem az idők hiábavalóságán. 1427-ben Henrik megbízásából egy ugyancsak konkvisztádor jellemű úriember, Gonçalo Velho szállt partra az Azori-szigeteken. Az Atlanti-óceán ezen szigetein már lázas kereskedést folytatott az expedíciós irodavezető, saját projektjeibe forgatva a nyereséget.
Az 1440-es években indultak Nyugat-Afrika partvonalának felfedezésére. Ebben az évben érték el a Cabo Blanco/Fehér-fokot, 1440-ben pedig a Cabo Verde/Zöld-fokot. 1455-ben Luigi de Cadamosto elérte a Zöld-foki szigeteket, Szenegált és a Gambia-folyót. Rá egy évre mar Bissau-Guinea környékén kóricált. (Ezt a szót még sohasem írtam le, asszem.) Aztán 1459-ben Diego Gomes partra szállt a Pálma-foknál. Ezt a hírt még vehette Henrik, aztán 1460-ban már a Sztüx vizén szervezett saját expedíxiót.
Miért volt mindez?
A portugál történetírás szeret ezen rugózni. Hogy aszongya, a keltibér virtus, meg a reconquista szelleme, meg a nemzeti küldetéstudat. Ez utóbbi a kedvencem, a nemzeti küldetéstudat. Ez a bebukott népek mindenkori önbizonygató történelemigazoló magamentegető múltértelemzése. Mintha valami transzendens irányitotta volna a portugál népszellemet a hódítás irányába.
Pedig volt itt más is. A geográfia például. Merthogy a luzitán mindig is elgondolkodhatott azon, merről fúj a szél. Az óceán felől, uccu, nézzünk utána.
Társadalom-szociológiailag, a történelmi valós térbe ágyazva pedig: szinte minden társadalmi réteg érdekelt volt in situ és in tempi a felfedezések indukálta kereskedelem-bővítésben - hogy eufemizáljuk a a gyarmatosítást.
A 14. században elkezdődött a mindeddig legutolsó, háromszáz éves "kis jégkorszak", aminek eredménye a mezőgazdasági termelés drasztikus visszaesése (legalábbis a kenyérgabona-fronton Európában), de ugyanakkor a kereskedelem szerepének felértékelődése lett. (Lásd ehhez ifjúkorom egyik izgalmas, magyarul is olvasható - bár ma baloldali elhajlása miatt bizton marhára nem trendi - művét, Barbara W. Tuchman: Távoli tükör című alapvetését.). Ez a törekvés a portugál gazdaságban is jelentkezett.
Emellett a társadalom szinte minden rétege érdekelt volt a felfedezésekben/gyarmatosításban. A politikai elit, a főnemesség és a klérus - bár a reconquista portugál földön a 13. század közepén véget ért - továbbra is a keresztesháborúk ideológiai világában élt. A lassan izmosodó polgárság a piacok kiterjesztésében volt érdekelt. A lakosság nem kis részét kitevő alsó nemesség, a deklasszáltak és a hivatalnoki réteg pedig a 15. századtól kezdve a politikai illúziók s egyéni vágyálmok világában élt, amelyet legjobban az "indiai álom" (fumos da Índia) kifejezést testesített meg leginkább.
Megvolt tehát az össznépi igény az "élettér kitágítására".
Az már más kérdés, mindez mennyire sikerült. Brazíliában portugálul beszélnek- de ezen kívül, mondhatni, sehogy.(Olvassunk portugál irodalmat. A Lusiadáktól Pessoán át Saramangoig. Vagy a vackot, Dos Santost például. Sokat tanulhatunk belőle.)
Szegény Henrik! Itt a sok szobor, és sehol az eredmény.
Ne baj! Itt van nekünk az isteni hetes!
