iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Ramadán a Balkánon 14

2019. június 02. 18:19 - politics&islam

 

A tetovói vár

A 19. század eleje igencsak turbulens volt az oszmán birodalom számára. Voltaképpen ekkorra derült ki, hogy az európai beteg öregember gyógyíthatatlan. Igaz, hogy még száz évig haldoklott, de az államot szétziláló vektorok már ekkor látszottak.

Az egyre impotensebb központban ekkoriban zajlottak a janicsárok végnapjai. A korábban domináns örmény és balkáni szláv renegátok helyett pedig egyre inkább az albánok kerültek vezető államigazgatási és katonai pozíciókba.

Miként a perifériákon is. Egyiptomban ekkoriban indult be Muhammad Ali, aki egymaga több modernizációt hajtott végre a Nílus völgyében, mint az '52-es forradalom óta kormányzó katonai diktátorok együttvéve - mind a mai napig.

Az albán szállásterületek déli végein, Ioanina környékén meg Ali Pasa Tepeleni/Ali pashe Tepelena önállóskodott. (Róla - reményeim szerint - nehány nap múlva többet.)

A Šar-hegység keleti előterében is mozgolódtak az albán törzsi vezetők. Egyikük, Rexhep pasha/Recep paşa és fia, Abdurrahman pasha/Abdülrahman paşa ekkor, 1820-ban építtette Tetovo várát. A város feletti meg ma is nehezen megközelíthető meredek hegyen emelt erődítmény négy méter vastag falai bizonyára brutálisnak tetszettek. Helyi kiskakasnak lenni bizton jó volt benne.

Utoljára húsz éve az UÇK használta.

61684145_2206593132723109_4506085520081682432_n.jpg

61452679_2206593502723072_1227994032542580736_n.jpg

61548985_2206593919389697_6915155074662531072_n.jpg

62020862_2206594332722989_2955104629710389248_n.jpg

62121167_2206594662722956_7221996338676760576_n.jpg

61499586_2206595072722915_8335408941638877184_n.jpg

S talán meg fogja is.

Ps. Száz év haldoklás - mondhatni - albán vezénylettel. Ez errefelé ma is büszkeség tárgya.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr9414874378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.