iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Balkán, '18 október 4 - A Sináj, más szempontból

2018. november 07. 18:59 - politics&islam

 

"Csak a halott beduin a jó beduin" (Magas rangú egyiptomi rendőrtiszt egy ENSZ-delegációnak, 2005)

Legelőször is a βουστροφηδόν jut az eszembe. Az ökörszántás írás, mely gyermekkoromban olyannyira foglalkoztatott. Hogy ilyes táblákat találtak itt.

Később meg - a geográfiával kacérkodván -, hogy a mindig Afrikához gondolt félsziget földtanilag Ázsiához tartozik.

Az ilyen köztes, határozatlan dolgokat nagyon szeretem. Ami ide is, meg oda is tartozik. Vagy sem-sem.

Talán ezért nem is véletlen, hogy a történelem leghíresebb társasutazásának helyszíneként is ez a vidék rendeltetett el. Ismert: a Vízből Kihúzott kerengett itt meggyötört turistacsoportjával negyven évig. Ugyan a gájd nem jutott el a kijelölt desztinációba, de a meglehetősen izgága gruppot - a feje fölé tartott orientációs kőtáblákkal irányítván - végül a célállomáshoz vezette. S tudjuk: minden utazás igencsak bölccsé tesz; ezen szafari konzekvenciáiból máig tanulhatunk.

A Sínai - mondhatni - az ókor óta pufferzóna. (Már a fáraó kori Egyiptom is nehezen bírt vele, inkább csak a bányák biztosítására törekedett ott.) S mint ilyen, aki éppen birtokolja, távoltarthatja ugyan az azon túli ellenérdekelt feleket/ellenségeket, de enmagának is meggyűlik vele a baja.

Miként az Egyiptomi Arab Köztársaságnak is, mióta 1982-ben a tizenöt évig ott állomásozó izraeli csapatok kivonultak.

S jómagam ugyan azok közé tartozom, akik egy-egy aktuálpolitikai probléma okát mindig minimum az ókorban (no, meg a geográfiai determinizmusban) keresik, most mégis csak Ariel Sharon akkor éppen aktuális védelmi miniszter mogorva kivonulásáig mennék vissza.

Az utána következő két évtized történéseinek egyenes vonalú következménye lett, hogy az ezredforduló után "ide helyeződött" az egyiptomi dzsihádista oppozíció első számú színtere.

Mert az előtte lévő etapban (mondjuk 1981 ès 2007 között) mindez elsősorban Felső Egyiptomba koncentrálódott. Azok után persze, hogy Anvar al-Szádát/Szadat elnök 1981-es meggyilkolása után a fővárosból kiszorították őket.

A Sza'íd (Dél/Felső-Egyiptom) nagyvárosaiban azonban paràzslott politikai iszlamizmus ideológiai tüze. (No, ez jól sikerült mondat, Rossa Ernő - ha élne - de szép dalt komponálna hozzá! Isten bizony, énekelném bringázás közben; mint a többi zseniális slágert.) '89-ben például Asszuánban beszélgettem az Aszjúti Egyetem hallgatóival: mondhatni màr akkor lehetett tudni, mi lesz arrafelé a kilencvenes években. Aztán, amikor 2006 tavaszán Aszjútban (és a sivatagi oázisokban, az úgynevezett "Második Völgyben") jártam - ez utóbbiról majd egyszer máskor, talán még a holocénban -, jól látszott: a mag kicsírázott. Bár ekkor már új radikális veteményeskertek születtek.

Mint a Sínai. Ahol az említett negyed évszázadban (1982-2007) az egyiptomi állam két régiót fejlesztett arrafelé: értelemszerűen a stratégiai fontosságú Szuezi-csatorna partvidékét (ami Port Szaíd és al-Iszmáílíja városok urbanizációs zónáját jelentette, illetve az Aqabai-öböl nyugati partját Sarm al-Sajkhtól Tábáig. Ide, meg a déli hegyvidékre özönlött/lik a turistahad, s a magát "bevállalósabbnak" hívője meg még a Dzsabal Múszára is felcaplat (hajnalban persze - a fèszbúkprofil-szelfi kedvéért), mert hát micsoda menő dolog olyik helyen jàrni, amelynek környékén a bevezetőben említett gájd is átvette a nevezetes erkölcsi vouchert.

Ami azonban a beruházásokból kimaradt: a nevezetes Mitla-szorostól északra szinte minden. A tengerparton ugyan - a Gázai-övezet szomszédsága miatt - agyba-főbe fejlesztették a félsziget legnagyobb a katonai bázisát, Aríst. Itt komoly urbanizáció alakult ki, ám az eredeti, vidéki lakosság miatt mondhatni nem nagyon főtt a kairói potentàtok feje. Még.

A beduinok számára az 1VH-t követő nagy kartográfiai parádé (lásd: a Sykes-Picot-Szazanov 1916 utáni területfelosztás) katasztrofális következményekkel járt. Az itteni törzseknek a határ rokoni, gazdasági, vonulási kapcsolatok szétszakadását jelentette.

Persze voltak törzsek, akik - a Közel-Kelet furcsa kivételeket produkáló gyűlölt ellenséges viszonyainak hálózatához illeszkedve - az egymàsnak feszülő államok hatóságainak szigorú tekintete előtt, némelykor hivatalos papírokkal - nomadizáltak Egyiptomtól Izraelen és Jordánián át Szaúd-Arábiáig. (Sőt néha még azon is túl.)

Egy kevesen - az egyiptomi kormány programjainak segítségével - betelepedtek Arísba, ahol miután lakàst kaptak, a szociáliis-mentális beilleszkedésben magukra maradva, egzisztenciális vakuumban találták magukat.

(Nem rendkívüli az eset: Belső-Ázsiában magam is inhalálhattam a hasonszőrű, államilag "letelepített" nomádokból/vidékiekből áradó össz-társadalmi depresszió savanyú alkoholpáráját - mondjuk a karakalpaksztáni Nukusztól a tádzsikisztáni Kulobon át a kirgizsztáni Narinig.)

A sínai beduinok egy nagyon kicsi hányadát felszippantotta ugyan a Vörös-tengeri turistaipar, sokan azonban ott maradtak a félsziget magányában.

Kurz und gut, így lett a vidék - az arab/iszlám világ kvázi szívében - gyakorlatilag periféria. Amit az internacionalista dzsihádizmus oly annyira kedvel.

Az ezredforduló után Huszni Mubárak/Hoszni Mubarak rezsimje sokadszor ès keményen odacsapott az iszlám szélsőségeseknek, akik ezáltal jelentős bázisvesztést szenvedtek el Dél-Egyiptomban, sokan közülük már ekkor, 2007 magasságában áttelepültek a Sínaira.

Például, ha az ember olvasta annak idején a Hamász ezirányú megnyilvánulàsait (hiba volt, ha nem...), találkozhatott avval a törekvéssel, hogy a Sínain, illetve annak közepén az Izrael-ellenes harc háttérbázisát teremtsék meg.

Emígyen tehát nem volt rossz a fogadtatás. A tébláboló beduin fiatalok - tegyük hozzá: azért korlátozott - emberanyagot, a törzsi vezetők által működtetett csempèszhálózatok meg - jó pénzért persze - logisztikai hátteret biztosítottak.

Szárba szökkent tehát az iszlám extremizmus a Sináj sivatagában. Az arab politológiai szakirodalom a kilencvenes évek elejétől úgy tekintett a Sínaira, mint amelynek lakossága "potenciális csempész" (mondjuk nem is annyira approximatíve), "potenciális kém" (T.E. Lőrinc, ezredes műveit olvasva - siehe noch: The Seven Pillar of Wisdom -, ezt sem zárnám ki) s "potenciális terrorista" (ez - szerintem - általánosítás, de).

2004-től a félszigeten már javában folyt a szevezkedés. Jöttek is a tábái terrorcselekmények (még ebben az évben), aztán újak.

S amikor 2014-ben "kikiáltatatott" a kalifátus, az félszigeten működő terrorista sejtek elsőként csatlakoztak a networkhöz. A legnagyobb regionális organizáció, a szomszédos Gázában komoly humán- és logisztikai háttérrel bíró Jeruzsálem/Bejt al-Maqdisz Szervezet (Tanzim Bajt al-Magdisz/TBM) a mrghirdetett - s kvázi inkább csak kívánt - Iszlám Állam/DÁIS-hálózatban a Színai vilájet (Vilájat Színá) nevet kapta.

Az első évtizedforduló körüli hébe-hóba elkövetett terrortámadások 2014 közepétől felvettek egy heti rutint. Elsősorban a félszigeten állomásozó egyiptomi hadsereg, rendőrség és más, az efféle államokban túlfejlett biztonsági szolgálatok laktanyái, irodái, telephelyei ès alkalmazottjai lettek a célpontok.

És a fegyverraktárak. Ahonnan - mondhatni -kisebb-nagyobb rendszerességgel folyt a szervezet eszközutánpótlása. A gázvezetékek elleni támadásokat màr minőségi ugrásként értelmezték a helyi politológusok. Aztán a Sarm al-Sajkh-i orosz repülőgép elleni támadást újból.

Az állam nem volt rest visszavágni. Csak egynéhány adat: 2013 és 2015 között 1347 terroristagyanús személy öltek meg (túl a hivatalosan kivégzetteken), 11906 letartóztatást foganatosítottak, 3255 ingatlant romboltak le ès 26992 személyt űztek el az otthonából.

A kemény fellépés ellenére a TBM aktív maradt. Már a Sínai vilájet színeiben töltött első évében 286, az azt követő évben pedig 476 terrorcselekményért vállaltak felelősséget. 2014 óta - az állami intézmények rèszéről folytonosan cáfolt-tagadott adatok szerint - eddig több, mint 800 katona vesztette életét a Sínain zajló műveletekben, illetve a terrortámadások következtében. Ez még háborús gombócból is sok.

A támadások többsége (hozzávetőlegesen fele) öngyilkos merénylet, negyede pokolgépes akció, de a a fegyverállomány növekedésével a tüzérség és rakéta attakok aránya is eléri a 15%-ot.

Az utóbbi években pedig akcióik egyre inkább a városokban koncentrálódnak, míg a félsziget középső részén - forrásaikban nyilvánosan - Doktor Guevara gerilla-módszerét követik. (Ezt is egyszer - eredeti közel-keleti forrásokkal - végig kellene venni: hogyan konvertálták a 20. század màsodik felének globális forradalmi irodalmának átvett teoretikáját a gyakorlatba a különböző iszlamista mozgalmak.)

Szíszí elnök fogadkozik, az erőszakszervezetek ügyködnek, a szervezetek szervezkednek.

S amíg a periféria periféria marad, lesz dolga a politikai elemzőknek.

Az igaziaknak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr114356181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.