iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Bosznia augusztusban 2 - A szarajevói régi zsinagóga

2018. augusztus 19. 06:41 - politics&islam

 

Sokat gondoltam Los Reyes Católicos-ra Granadában, helyre kis gótikus sírjuknál.

Szép kis duett voltak. Főként az Izabella. De ne csak a nők! A Ferdinánd is megérte a pénzét.

1492 március 31-én, 87 nappal azután, hogy bevették az utolsó muszlim várost, fontos iratot szignózott a katolikus házaspár. A nevezett városról nevezve így hívták: Edicto de Granada. Vagy: Decreto de la Alhambra. Ezen nagyigényű dokumentum - többek között - előírta, hogy folyó év július 31-ig valamennyi zsidónak el kell hagynia Spanyolországot (vagy esetleg megkeresztelkedéssel mentesülni a kiűzetés alól).

Még abban az évben félszázezren katolizáltak s legalább kétszer annyian menekültek külföldre. (Signore Cristoforo Colombo brigádja is ezidőtájt - augusztus 3-án húzta fel a horgonyt, de ez a homályos történet messzire vezetne.)

Ma már tudjuk: a zsidó - és muszlim - lakosság eltüntetésével a spanyol elit maga alatt vágta a fát. Iparos és kereskedő réteg híján (ezek voltak a más vallásúak) az Újvilágból beözönlött nemesfém vásárló eszközként Németalföldön majd később Angliában kötött ki. (Már amiből nem lett katedrális. Újra és újra a kortárs Calderón: "A spanyolok a világ legokosabb népe. Tudják, hogyan kell az aranyból követ csinálni.") Az eredmény: Spanyolország - bár kezdetben a legnagyobb gyarmatbirodalommal rendelkezett - máig tartóan lemaradt a kapitalista világrend kiépülése során.

Az elűzött zsidók a szomszédos Portugáliába, Itáliába és Észak-Afrikába menekültek. (Portugáliába hiába: 1496-ban I. Manuel király követte a Katolikus Uralkodókat. Dekrétumát pedig követték a pogromok.)

A legnagyobb ibériai zsidó kontingens egyébként - II. Bayezid oszmán szultán ösztönzésére - a Balkánra érkezett. Szaloniki, Bitola, Novi Pazar volt az útvonal. 1497-ben már itt voltak Saray Ovası-ban.

Szarajevó lett a balkáni szefárd közösség központja. (Az askenáziak csak a 17. század elején jelentek meg.) 1551-ben 30-40 család lakott itt, akik 1565-ben már hivatalos engedélyt (sidžil) kaptak az oszmán hatóságoktól.

1581-ben pedig a kormányzó, Siyavuş paşa engedélyt adott imaház megépítésére. Ekkor emelték a képeken látható nagyszerű épületet.

A szarajevói (és boszniai) zsidók története hosszú és gazdag. A virágzó vallási, kulturális élet bizonyítéka a Szarajevói Haggáda. Többek között.

1941-ben tizenkétezren éltek a városban.

Mára - Boszniában - talán ezren.

Ps. Egyébiránt az oly reménytelien indult s mára totálisan befuccsolt Vatikáni Zsinat hatására Róma úgymond "szimbolikusan"; visszavonta a Granadai Edictumot. Még jó, mondhatnánk, ekkor már száz éve újból élhettek zsidók spanyol földön.

A gesztus így - eső után köpönyeg. Vagy napsütés után 50+os faktorú naptej.

Vagy: álszentség.

38122929_1776060919109668_7077299633503862784_n.jpg

38030595_1776061132442980_7871759834691928064_n.jpg

38058474_1776061645776262_3592243374301642752_n.jpg

38238153_1776061472442946_424646264118837248_n.jpg

38026259_1776061312442962_8781591005003513856_n.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr5214182425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.08.21. 07:03:31

Amit nem a pápa, a pápai állam adott ki, hanem a spanyol uralkodók, miként oenne visszavonhato zsinattal?
Sehogy.
Szimplán csak megfeleléskényszer egy zsidók uralta világban, ahol nincs olyan dolog, amit ne az uralgó zsidók szempontjai szerint kellene értékelni és kezelni.

John Brennan 2018.11.16. 19:22:24

Ez a legprimitívebb oksági érvelési hiba:
ok: zsidók elűzése
okozat: gazdasági hanyatlás 500 éven át

Más esetleg nem történt?? Más oka esetleg nem lehet a dolgoknak?

Késes Szent Alia 2018.11.24. 10:34:02

De jó, hogy ez a bejegyzés előkerült! (Köszönet John Brennannak a frenetikus kommentért - ha másra nem, erre jó volt.) Épp töprengtem, hogy hova lehetne elutazni egy kicsit. Gyönyörűnek tűnik a város, izgalmas a zsidó múltja, kíváncsi vagyok a jelenére és jövőjére... Kiváló úti cél :)