iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Öböl/4 33 - Baní Jász/Bani Yas

2018. február 02. 13:00 - politics&islam

 

Erre B. Jós Ferenc mester bizton azt mondaná: Hoppá, hiszen ezek jászok! S egyre nagyobb közönség tapsolna neki kishazánk agymosott és tönkreszedált roncstársadalmában.

Mindegy.

Ez a törzs birtokolja itt - Abu Dzabíban s alosztályával Dubajban - a mindent. Nézzük, milyen múlttal-struktúrával.

Ez a törzs (qabíla) a 20. század elején, amikor brit tudósok - mint mindenütt, ahol a birodalmi adminisztráció megvetette a lábát - itt is felmérték a terepet s összeszámolták az "őslakosokat", 12000 főt számlált, akik közül ekkor még körülbelül kétezren nomadizáltak. A tízezer letelepedett fele a törzs törzshelyén, a Livá-oázisban élt, két-kétezren Abú Dzabíban, Dubajban valamint különböző kis oázisokban és falvakban éltek elsősorban a mai Abú Dzabí Emírség területén.

Ez a szám a század folyamán egyre csökkent: az ötvenes években 8000 Baní Jász-hoz tartozó lakosból 1700 beduin volt, míg az össz-számuk a függetlenség előtti, 1968-as népszámláláson már csak 6000 körüli maradt.

A szignifikáns csökkenésnek legerősebb indukálója a lassan induló modernizáció okozta társadalmi újra-strukturálódás volt. Ezzel együtt a Baní Jász belső rétegzettsége (eredetileg 20, ma 10-12 csoport/nemzetség) is sokat elárul a félszigeti arab törzsek belső viszonyairól.

A törzs vezető(vé vált) csoportja az Ál Bú Faláh, amely 15-20 családot foglal magába. Ezt a nemzetséget nevezik más szóval Ál Nahján-nak, amely ma az Abú Dzabí-i emíri család s vezetője ma egyben az UAE elnöke is. Eredetileg ők voltak az al-Livá-oázis legbefolyásosabb családja, amely a későbbiekben döntő befolyást szerzett a gazdaságilag régen (datolya- és gabona-termesztés) és mai is (olaj-lelőhelyek) stratégiai jelentőségű al-Ajn térségében. A Livában datolya-ültetvényeik, tevecsordáik voltak, a partvidéken (Abú Dzabí környékén) pedig bekapcsolódtak a gyönyhalászatba.

(Ez utóbbi geográfiai tagoltság egyébként általános volt: a legerősebb családok belső, Liva-oázisbeli és al-Ajn-i gyökerekkel és gazdasági érdekeltségekkel bírtak, s szinte valamennyiüknek volt részesedése a part menti bizniszből - kereskedelem, halászat, gyöngykagylászat.)

Az Ál Bú Mahajr volt a Baní Jász legnagyobb alcsoportja: Dubajban 300, Sardzsában 60, Abú Dzabíban 55 család tartozott hozzá s elsősorban halászattal foglalkoztak. Eredetileg a legbefolyásosabb Ál Bú Faláh alága voltak, de a Dubaj térségében szerzett befolyásuk révén önálló nemzetséggé avanzsáltak. E csoport vezető családja lett az Ál Maktúm, a Dubaji Emírség uralkodói. (Ma pedig az egész UAE legbefolyásosabb politikusai, élükön Muhammad bin Rasíd Ál Maktúm emírrel.)

Az egykor 100 családot felmutató Rumajtha-csoport eredetileg a Livá-oázisban datolyáskodott, kisebb részük pedig Abú Dzabí partvidékén gyöngyhalászott, amíg tehette. Ugyanezt tették a Qumzán-ok.

A Qubajthát is gyöngyhalászattal foglalkozott, s tevékenységi területe az Öböl jó részére kiterjedt. A mai Katar területén önálló települést (Khar/Khor 'Udajd) alapítottak. Az UAE-alapító Zájid-Zayed sejk mamája is ebből az ágból származott.

300 család alkotta a többnyire beduin Mazrú' ágat, mely elsősorban a Livába és a mai szaúdi-emirátusoki határvidéken vándorolt, de befolyása volt al-Ajn környékén is.

További ágak:
+ Hámilí/Havámil, a Livá juh-és kecsketenyésztésében utaztak, kisebb hányaduk pedig a partvidéken gyöngyhalászott. 
+ Maháriba, mára jelentéktelenné vált nemzetség, amely korábban 150 családdal a legerősebbek közé tartozott s a nomadizáláson túl a Livában és a partvidéken is voltak érdekeltségei.
+ Maságín, Abú Dzabí és al-Ajn között élő csoport.
+ Marar, Dubajban élő csoport.
+ Szudán, Abú Dzabíban élő csoport.

Aztán, hogyha még bírjuk, szó lesz egy-két egyéb törzsről, akik szerepet játszottak/játszanak Abú Dzabí múltjában és jelenében.

Vagy talán mégsem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr7913620004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.