iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

DKA 41 - Kudat

2017. augusztus 24. 22:24 - politics&islam

 

Borneo legészakibb városa. A vesztes. Mármint a másik két fő urbánus központtal, Kota Kinabaluval és Sandakannal szemben.

A helyi (ős) lakosok, a kadazan-rungusok nyelvén a város eredet neve Tomborungan. Merthogy itt éri el a tengert a Tomborungus-folyó.

Tehát volt itt egy kis falucska, ültetgető-halászgató helyiekkel.

1752-ben már erte ólálkodtak az angolok. Miután egy időre a Fülöp-szigetek felett is ellenőrzést szereztek, célba vették Borneó északi partvidékét. Alexander Dalrymple màr javasolta a Balambangan-sziget gyarmatosítását, miután innen jól elérhetőek voltak a dél-kínai kikötők. Ennek nyomán 1772-ben az East India Company (EIC) embere, John Herbert partra is szállt a nevezett szigeten. Megkezdődött a kolóniaépítés.

Aztán a helyieknek valamiért nem tetszety ez az egész, és - spanyol ösztönzésre - 1775-ben elzavarták az angolokat. Akik 1802-ben újra próbálkoztak, de az a kísérlet is csak két évig tartott. Szomorú évek következtek a brit gyarmatosító törekvézekre.

Aztán évtizedek múltán erre járt a British North Borneo Chartered Company-BNBCC (Sabahot akkoriban ez birtokolta-irányította) egyik "felfedezője". Ez a titulus általában - sokszor tudományos hátterű - víg kalandorokat jelentett, kik a gyarmatosítás különféle formációiban törték az utat a megszerzendő javak felé.

Szóval, ez a felfedező, akiről ezelőtt írtam már egy rövid posztot, Franz Witti a 19. század hetvenes éveiben olajat fedezett fel a környéken. És lám, a Társaságnál előrelátóak voltak; bár az olaj akkor még nem látszott stratégiai nyersanyagnak, gondolták, ez kell nekik.

1881-ben meg is alapították - első brit településként Észak-Borneón - Kudat városát, amely tengeri kereskedelmi szempontból kiváló helyen feküdt, az ekkor már kereskedelmi központ Labuan szigete és Sandakan között, így ez lett a BNBCC központja. Ehhez a briteknek ki kellett egyezni a két legnagyobb közösség vezetőivel, a rungusok elöljárójával (Temenggung Kurantud) és a helyi muszlimok első emberével (Harun Datuk). Tudjuk: az ilyenek többnyire könnyedén mentek: üveggolyó a mindenért cserébe.

Nem sokáig maradt azonban a központi szerep. A jó fekvés miatt a kalózoknak is gyakori célpontja lett, ezért még a nyolcszáznyolcvanas években a főváros a keleti Sandakan lett.

Kudatban azonban fejlesztések történtek: az 1900-as évek elején hatalmas golfpálya épült (ma is megvan), bizonyára a helyi lakosság nagy örömére.

A városka eléldegélt. Csak "el-" mert miután a központi szerep elveszett, nem épült meg a szárazföldi út sem Jesselton/Kota Kinbalu, sem Sandakan irányába. Így a település kvázi (Ezt a kifejezést imádom; ismertem egy magyar diplomatát, aki minden második mondatában elhelyezte ezt a szót, hogy a tíz ujján lévő nyolc - lehetőleg valami keleti-exotikus gyűrűvel egyetemben - ezzel helyezze magát előbbre a műveltség képzelt ranglistáján.) szóval, kvázi izolálódott Sabah többi részétől.

Ez az út végül a hatvanas években épült meg, de még ez is csak időszakosan volt járható. Aztán a kilencvenes években elkezdett ömleni az aszfalt: elkészült a Kota Kinbalu-Kota Belud autóút s a K. Belud-Kudat műút. Ez utóbbi a "road of dogs" - legalábbis a számomra.

A lakosság többsége a mai Sabah legnagyobb népcsoportját adó kazadan-dusunok egyik alcsoportja, a rungusok közül kerül ki. Hagyományosan halásznak, méhészkednek - mindmáig. Hacsak nem az Észak-Borneó dzsungeleit letaroló-megtizedelő olajpálma-ültetvényeken dolgoznak. (De legalább nem olajfinomítókban - örüljünk a kisebb rossznak!)

Mellettük - még az első nagy brit felbuzdulások idején - kínai vendégmunkások érkeztek nagy számban és brit ösztönzésre a 19. század végén. A város alapítása utáni évben William Crocker, Észak-Borneó kormányzója levelet írt Walther Medhurstnek, aki a kínai vendégmunkások biztosításának biztosa volt, hogy szervezze meg a munkások ideszállítását. Ez oly jól sikerült, hogy amikor Crocker 1885-ben visszatért Nagy-Britanniába a település 937 lakosából 348 kínai vendégmunkás volt.

Akik ma is fazont adnak a városnak. Az "óvárosban" az ő kereskedőházaik dominálnak, templomuk és közösségi házuk lenyűgöző. Mindazzal együtt, hogy a többségük keresztény hakka.

Élnek még itt népek, például ki régebb óta idetelepülve, ki nemrég menekülve Mindanaóról: filippínók. (Róluk és a maláj-fülöp-szigeteki területi vitákról egy külön posztban írok.)

A legbarátságosabbak a rungus halászok. E sorokat is körükben pötyögöm s már kalimpálnak, hogy fotózzam le őket.

Na, én nem leszek a jónak elrontója.

20840902_1412556598793437_587721984559147049_n.jpg

20841725_1412556638793433_5099986063365319463_n.jpg

20882062_1412556692126761_8965041311358429512_n.jpg

20915596_1412556992126731_3238398050141329979_n.jpg

20915598_1412557055460058_8749839989685084549_n.jpg

20881964_1412557298793367_3162461741802296230_n.jpg

20915639_1412557548793342_5933105710086113194_n.jpg

20841075_1412557482126682_1887214531389537270_n.jpg

20842122_1412561398792957_2702541113053548652_n.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr6112770880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.