Tito elvtárs, kinek fényképe - az obligát goblenbe varrt vagy rézbe vert Kurszíjj-ája mellett - ott lóg valamennyi negyven plusszos szandzsáki alsó-közép és szegény polgár nappalijának a falán - szóval Tito ets. új szerepben jelentkezik - több, mint harminc évvel a halála után.
A szerb kormány ugyanis az utóbbi időben - talán nem függetlenül a Balkánon újból nyomuló oroszok hatásától - kissé odébb pozicionálja magát a közel-keleti katyvaszban. Jelesül az Aszad-kormányzat irányába.
Lehet persze ennek olyan olvasata is, hogy valójában a Realpolitik mozgatja Belgrádot, de nagyobb szabású játszma van itt kibontakozóban - alapvetően Törökország kárára.
A vezető szerb napilap, a Politika vezető munkatársát, Miroslav Lazanskit küldte Damaszkuszba, mélyinterjúra Bassár al-Aszad elnökkel. Dinamikus, szerteágazó, tanulságos írás született.
S ebben bukkan fel Josip Broz. Mint az öszvekötő kapocs a (kezdetekkor Dzsamál Abdunnászir/Nasszer, napjainkban pedig - mondjuk - az ifjabb Aszad által fémjelzett) "hagyományos" arab szekuláris rezsimek és a szerb posztbirodalmi/ma inkább: roncsállami jugó-nosztalgia között. Tito a régi-új beográdi értelmezésben a ma is eljátszani vágyott szerb regionális domina és nemzetközi (elsősorban "harmadik világbeli", illetve mostani terminussal: "déli") vezető szerep jelképévé magasztosul.
Vagy csak szimplán: általános társadalmi nosztalgia tárgya.
És mindehhez egy ellenkező szava nem lesz a szandzsáki muszlim közösségnek. Csak a Generalissimus (általában szemüveges-egyenruhás) képe mellett ott hagyják a Korán-idézetet is a falon.
