iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Főtitkári beszéd(ek)

2015. október 24. 22:30 - politics&islam

 

Az ásúrá nagy ünnep Libanonban (is). Sőt, a síita közösség egyre nagyobb létszámának és a libanoni társadalomban betöltött mind jelentősebb részarányának megfelelően, egyre szélesebb tömegeket mozgat meg. A Huszajn bin Alí imám 680-ban történt kerbelai mártírhalálára emlékező eseménysorozat tíz napig tart, felöleli a muszlim naptár első hónapjának első harmadát. A gyász mellett a remény, a mindenkori elnyomással szembeni ellenállás fontosságának hangsúlyozása kap szerepet – vallási/politikai beállítódástól függően. Az esemény szakralitása – miként az iszlám történelemé általában – megkérdőjelezhetetlen és az imám és társai a szunnita hatalom által történt lemészárlása a síita közösség számára teológiai és vallásjogi értelemben is követendő példái az ellenállásnak.

Hogy valami unikálist is hozzátegyek ehhez: a síita vallásjogi, történelmi és történetfilozófiai könyvek szívesen hangsúlyozzák Móhandász Karamcsand Gandhi egy mondását. A Nagy Lélek, születési helyénél fogva is jól ismerte az iszlám valamennyi irányzatát és történelmét. Szavai ott vannak az említett könyvek borítóján és beltartalmában: علمني الحسين كيف أكون مظلوما فأنتصر, ami annyit tesz: „Huszajn tanított meg arra, hogyan legyek elnyomottként győztes.

De vissza a mához. (Bár ez a megjegyzés sem helyes: az ásúrá a muszlimok számára – szakralitása folytán – mai történet.) Szóval. Bejrútban már több mint két évtizede hallható a megemlékezéssorozat első kilenc napjának estéjén, majd a tizedik nap felezőjén a Hezbollah főtitkárának beszédsorozata. Haszan Naszarallah ezen előadásai a politikai retorikai csúcsteljesítményei – azt hiszem, ennyit még ellenfelei is elismernek. Érdemes ezeket (is) nagyon alaposan végighallgatni és elemezni, mert az eddigi tapasztalatok szerint pontos programadó szavak hangzanak el ilyenkor.

Ma déli beszédében – mint általában – széles körképet nyújtott a közel-keleti viszonyokról, s szervezete ebben elfoglalt helyzetéről. A vezérmotívum a fő ellenség, Szaúd-Arábia volt. Főként az Irán álta ellene folytatott küzdelem, az utóbbi hetekben-hónapokban kissé „elfelejtett jemeni háború. Naszrallah azt hangsúlyozta, hogy nem lehet „veszni hagyni” a hauthi mozgalmat, amely a szaúdi-GCC katonai beavatkozás óta fokozatos defenzívában van. A szíriai orosz beavatkozás és a növekvő iráni katonai részvétel – várhatóan – erőátcsoportosítást tesz lehetővé a Hezbollah számára, amely már eddig is tanácsadókkal, kiképzőkkel és operatív tisztekkel támogatta a hauthikat, s Jemenben növeli majd aktivitását.

További politikai aktivitás növekedés várható a főtitkár által a szíriai-iraki háború mellékhadszínterének tekintett Öböl-térségben, elsősorban Bahreinben, de Kuvaitban és a főmumus, Szaúd-Arábia síita közösségeiben.

Palesztina – miként az utóbbi időben – kevesebb szót kapott. Bár az "új intifádá-t támogatásáról biztosította a főtitkár, a hangsúlyok finoman eltolódtak: a Hezbollah retorikájában jó ideje másodlagos - de azért nem elhanyagolható jelentőségű - fronttá „fokozódott le” az Izrael elleni közvetlen küzdelem.

Aztán Szíria következett, mint a regionális háború gyújtópontja és sorsdöntő helyszíne. A kibontakozó (még ha időszakosra tervezetten is) szövetségesi hálónak szóló jelkép lehetett, hogy a nagygyűlésen a megszokott Hezbollah és Huszajn imám-zászlók mellett a szíriai lobogó és néhány orosz trikolór is megjelent a több tízezres hallgatóság kezében.

Volt még „hazabeszélés” is. Újbóli felszólítás a libanoni politikai élet szereplőinek – természetesen elsősorban a Hezbollah ellenzékének –, hogy tegyenek valamit a több mint egy éve fennálló patthelyzet (a köztársasági elnöki szék üres) feloldására. Azaz: választassék már meg a Hezbollah és szövetségesei jelöltje, Michel Aún/Aoun ex-tábornok.

A főként síiták lakta dél-bejrúti elővárosok (az al-Dáhije) tömegdemonstrációkra kialakított színhelyén még egy érdekes fejlemény történt. Miként tegnap este, Naszrallah ma is „élőben” beszélt a pulpitusról, ráadásul mindenféle golyóálló üveg és egyéb védelmi építmények nélkül – mindössze a szokásos testőrbiztosítással körülvéve. Ilyenre hosszú évek, mondhatni a 2006-os 33 napos izraeli-Hezbollah háború óta nem volt példa. Beszédeit azóta legtöbbször zárt körből vagy stúdióból közvetítették, a hallgatóság óriáskivetítőn nézte-hallgatta. Komoly üzenetértéke van ennek is – mind a libanoni belpolitika, mind a regionális szereplők, mind a világpolitika számára. A Hezbollah ismét erősnek érzi magát.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr628018845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.