iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Dzsihádista előretörés Észak-Afrikában

2015. augusztus 24. 09:44 - politics&islam

 

Amíg el voltam, megjelent egy kis irományom az észak-afrikai helyzetről. El lehet olvasni itt vagy itt:

Tunéziában a szúszai turistacentrum elleni véres támadás után a kormány rendkívüli állapotot hirdetett, s a líbiai határon homokfal- és árokrendszer kiépítését tervezi. Ám az ellenség már a kapukon belül van.

Észak-Afrikában lábra kapott a terrorizmus. Líbiában az állam romjain tovább folyik a polgárháború, Egyiptomban legutóbb a Sínai-félszigeten intéztek összehangolt támadást a hadsereg laktanyái ellen a dzsihadisták, Tunéziában pedig immár a második, minden eddiginél véresebb merényletet hajtották végre a szúszai (Sousse) üdülőparadicsomban. A fővárosi Bardo Múzeum elleni márciusi csoportos fegyveres támadás után most egy szál merénylő nyitott tüzet egy szálloda strandján, 38 – többségében brit – áldozatot és sebesültek tucatjait hagyva maga után.

A kormány – szokás szerint – kapkod. Először katonákat küldött a tengerpartra, a nagyobb turistalátványosságokhoz, majd néhány napos spéttel rendkívüli állapotot hirdetett ki. Mivel az is bebizonyosodott, hogy a 23 éves merénylő Líbiában kapott kiképzést, Habib Esszid miniszterelnök a minap bejelentette: a polgárháborús szomszéddal közös 168 kilométeres határon homokfalat és árokrendszert építenek a dzsihadisták beszivárgásának megakadályozására.

Ám ezzel veszettül elkéstek. Az évek óta aktív Maghrebi al-Káida (AQIM) algériai csoportjai már az arab tavasz kezdete előtt is akcióztak a tunéziai perifériákon, az általános felfordulás után pedig egyre szervezettebben tevékenykedtek az ország délnyugati fertályában. Kasserine és Gafsa térségéből a tunéziai hatóságok évek óta képtelenek kiszorítani az Uqba bin Náfi Brigádok nevű dzsihadista terrorszervezetet.

E szaharai hátországú csoport egy nagyobb hálózat, a tunéziai Saría Segítői része, s hosszú ideje rendszeresen támad laktanyákat, katonai létesítményeket. A minőségi változás tavaly jött, amikor a szervezet vezetője hűségesküvel csatlakozott az Iszlám Állam (IS) nemzetközi hálózatához. Ekkortól gyorsult fel a káderállomány kiáramlása a szomszédos Líbiába, fiatalok százai indultak el, hogy később – az ottani dzsihadistatáborokban kiképezve – a szíriai, iraki frontokra kerüljenek, vagy éppen hazatérve megkezdjék tevékenységüket az IS által Tuniszi Vilajetként aposztrofált „tartomány” illegitimnek tartott kormánya ellen. A tunéziai biztonsági erők szerint eddig legalább 500–700 fiatal kapott fegyveres kiképzést a szomszédos országban, köztük a bardói és a szúszai támadás végrehajtói is. Ellenük épülne a fal – noha a dzsihadista eszmék és terjesztőik már jócskán a határon belül vannak.

Az országban működő (és a törvények szerint központi ellenőrzés alatt álló) mecsetek közül mind több hullik ki az állami felügyeleti rendszerből, s kerül radikális iszlamisták irányítása alá. A hivatalos vallási elöljárók szervezete szerint csak a fővárosban több mint száz mecset irányítását vették át dzsihadista hitszónokok, s e százból úgy negyven mára valóságos fegyverraktárrá alakult át.

Ez a folyamat sem ma kezdődött. Az arab tavasz első kaotikus hónapjaiban számos mecsetet vettek kezelésbe szalafita sejkek, például a főváros szegényebb negyedeiben működő 5100 imahely közül 1200 került a radikális iszlamisták kezére. Kezdetben a központi kormányzat saját gyengesége okán nem tett semmit e tendencia felszámolásáért, később a szoft iszlamista Nahda Párt irányította kormányzat szabotálta el rövid távú belpolitikai érdekeiért a fellépést – annak ellenére is, hogy a szalafiták a Muszlim Testvériségben gyökerező Nahda mondhatni hagyományos ellenfelei.

A Szíriában, Irakban vagy Líbiában kiképzett prédikátorok sikeresen mobilizálják a tuniszi szuburbia gazdasági és társadalmi perspektíva nélküli, alsó középosztálybeli és szegényebb fiataljait. Egyre terjed a dzsihadista ideo­lógia a főváros déli és keleti peremnegyedeiben éppúgy, mint az ország középső és déli térségeiben, elsősorban a turizmus áldásaiból nem részesedő, súlyos gazdasági-társadalmi kihívásokkal küszködő városokban is, mint Sidi Bouzid, Gabes vagy Medenine. S miként a legutóbbi támadás mutatja, várhatóan erősödni fog a tengerparti nagyvárosokban is.

Egyiptom árnyékban

A földalatti iszlám problémája Egyiptomban több évtizedes. Az államilag felügyelt mecsetek mellett több tízezer „alulról szerveződő” imahely alakult, melyek nagyobbik része valamelyik szúfi irányzathoz tartozik, így politikai semlegességük miatt az államhatalom könnyebben elviselte létezésüket. Több konfliktus adódott azonban a Mubárak-éra utolsó évtizedében megsokasodó, a Muszlim Tesvériség ideológiáját hirdető „lakásmecsetek” létrejötte miatt. Amikor az arab tavasz forgatagában megerősödtek a szalafita központok is, az állam már nem tudott fellépni ellenük eredményesen. Az utóbbi hónapokban pedig már az IS inspirálta dzsihadista csoportok is benyomultak számos állami hálózaton kívüli mecset vezetésébe.

Kairó számára a dzsihadistákkal vívott harc legfőbb frontja jelenleg a Sínai-félsziget, ahol a szintén az IS-hálózathoz tartozó Jeruzsálem Segítői Csoport akciózik szakadatlanul. Legutóbb július első napján támadtak katonai célpontokat a Gázai övezet közelében. A támadásnak 21 katona esett áldozatul, az azt követő megtorló akciókban pedig – hivatalos egyiptomi források szerint – 241 dzsihadistával végeztek. Eközben az IS vezetése újabb támadásokra ösztönöz a „Sínai Vilajetben” és – Tunéziához hasonlóan – az ország turisztikai célpontjain.

Az IS terroristái az elmúlt hónap végén meg­gyilkolták az egyiptomi főügyészt, ám Abdulfattáh Szíszí elnök még mindig a hagyományos mumus, a Muszlim Testvériség hálózatának felszámolására koncentrál. Elődjére, Muhammad Murszira halálos ítéletet rótt ki a bíróság, de a pere tovább folytatódik. Funkcionáriusait folyamatosan tartóztatják le, szervezeti struktúráját igyekeznek teljesen lerombolni. Muhammad Allús újságíró-elemző szerint ezzel a radikálisabb ideológiáknak nyitnak teret, jobb esetben a szoft szalafitáknak. A rosszabb és valószínűbb lehetőség azonban az, hogy dzsihadista agitátorok nyomulnak a Testvériség helyére, alternatívát nyújtva az ilyesmire fogékony városi alsó középosztálynak.

Ugyanezt panaszolja Rasíd Ghannúsi, a tunéziai Nahda Párt vezetője is. Interjúiban arról beszél, hogy a mérsékelt iszlamisták kiszorítása a politikai térből a szélsőségeseknek, elsősorban az ideológiai offenzívát folytató, külföldről támogatott dzsihadistáknak kedvez.

A szélsőségesek társadalmi térnyerését jócskán megkönnyíti, hogy valamennyi mérsékelt iszlamista erő – Tunéziában a Nahda Párt, Egyiptomban a Muszlim Testvériség – kudarcot vallott kormányzati pozícióban, megvalósítható gazdasági program, valós társadalmi alternatíva hiányában, illetve a korábbi kiszorított, betiltott helyzetből adódó teljes politikai tapasztalatlanság okán.

Nehéz idők jönnek

A líbiai káosz az egész térség jövőjére fenyegetést jelent. Miközben két kormány fegyveres erői alapvetően az ország hagyományos kelet–nyugati (Bengázi–Tripoli) megosztottsága mentén feszülnek egymásnak, dzsihadista csoportok sütögetik a pecsenyéjüket. A Maghrebi al-Káida éppen a napokban szélesítette ki szövetségesi rendszerét a térségben újabb líbiai, algériai és mali csoportokat összefogva. Az IS helyi filiáléja, a líbiai Saría Segítői is rendkívül megerősödött az utóbbi hónapokban, döntő szereplővé lépett elő a líbiai küzdelemben, s kiképzőtáborai révén fontos szerepet játszik a tunéziai – és a fejlesztés alatt álló egyiptomi – dzsihadista hálózat működtetésében is.

Az utóbbi hetek légi csapásaiban állítólag két fontos dzsihadista parancsnok esett el. Az egyik, Mukhtár Belmukhtár az AQIM prominens vezetője volt hosszabb ideje, s az ő nevéhez kötődik a szervezet regionális tényezővé fejlesztése. A másik a helyi IS-lerakat irányítója, Szejf al-Iszlám Válidi (Abu Ajád) volt, aki személyesen felügyelte az IS-táborokban folyó katonai kiképzést. A terrorcsoportok vezetői elleni célzott akciók eddigi tapasztalatai Jemenben, Afganisztánban vagy Szíriában és Irakban persze jól mutatják, hogy mégoly fontos személyiségek kiiktatása sem jár feltétlenül az adott csoport tevékenységének szignifikáns gyengülésével.

Észak-Afrika nehéz időszak előtt áll. A líbiai polgárháború elburjánzása megkönnyíti a dzsihadisták terjeszkedését az egész régióban. Egyiptomban nő a turisztikai központok kitettsége, Algériában az AQIM erősödik, s tevékenysége immár Marokkó keleti régióiban is érzékelhető. A dzsihadista tényezők kezére játszik a régióból közvetlenül kiinduló és az Afrika belsejéből áthaladni igyekvő migránshullám keltette kaotikus helyzet is.

A legtöbb félnivalója mégis a tunéziai kormánynak lehet, hiszen a legnagyobb, 4-5000-es létszámú kontingens épp az országból harcol a dzsihadisták soraiban a szíriai és iraki frontokon, de ezres nagyságrendben vannak jelen a líbiai háborúban is. Az irakiak és szíriaiak után közülük kerül ki a legtöbb magas rangú vezető az IS hatalmi hierarchiájában. Ezzel a káderállománnyal, harci tapasztalattal és a hazai mecsetekben folyó ideológiai képzéssel szembeszállni csak működő állami struktúrákkal, konzekvens és sikeres gazdaság- és szociálpolitikával lehet. Vagyis lehetne.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr107735542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Uttoro 2015.08.27. 13:49:11

Nagyon örülök a blog új posztjainak.
És talán más olvasók is érkeznek az eddigieken túl. Nem véletlen, a magyar olvasók tudása a térségről a nullához közelít és ami eddig csak távoli érdekesség, külpolitikai téma volt, a menekülthullám miatt napi, égető belpolitikai témává vált.

Bőven van mit, és miért megérteni.

Szóval hajrá!