iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Választási törvény – Libanon

2013. február 28. 10:57 - politics&islam

A cédrusok alatt a politika mindig jócskán lemaradva kullog a demográfiai változások mögött. A sokfelekezetű (hivatalosan 18) országban az élet minden területén a felekezetek közötti írott vagy íratlan szabályokon alapuló hatalom- és pozíciómegosztás érvényesül. Most nem mennék bele, hogy ez hogyan mutatkozik meg a közalkalmazottak és köztisztviselők vagy egészen a sportklubok és szurkolóik megosztottságáig. Nézzük inkább a politika felhőrégióit. Ott is épp elég az elmélkednivaló.

Idén nyáron kell(ene) megtartani az aktuális parlamenti választásokat. A 128 tagú parlamentben fele-fele arányban ülnek a muszlim és keresztény képviselők. Ez már nem felel meg a valós felekezeti arányoknak, lévén az előbbiek aránya 70% körül mozog. A politikatörténet egyik kedvenc csemegéje, hogy Libanonban mind a mai napig az utolsó hivatalos népszámlálást még a franciák eszközölték, 1932-ben. Az ekkori állapotoknak megfelelően 6:5 arányban a keresztény képviselők kerültek többségbe.

A fokozatosan a muszlimok számára kedvező irányban változó demográfiai folyamatok miatt azonban ez az arány már a függetlenség 1943-as elnyerésekor sem felelt meg a valós állapotoknak. Aztán ez az eltérés tovább nőtt, nem is sikerült orvosolni, csak a hosszú polgárháborút lezáró 1989-es Táif-i Egyezményben - s akkor is csak részlegesen. Akkor alakult ki a fifty-fifty-rendszer. Ami már rég nem volt a valós demográfiai viszonyoknak megfelelő felosztás: ekkorra már releváns többségbe kerültek a muszlimok.

Akiken belül még további aránytorzulás történt. A 64 muszlim képviselőből 27-27 szunnita, illetve síita (továbbá 8 drúz és 2 alavita), ugyanakkor a síiták mára az ország legnagyobb felekezeti közösségévé nőtték ki magukat – legalább 40 (egyes statisztikusok szerint az 50) százalékot meghaladó a teljes lakosságon belüli belüli részesedéssel. Ugyanakkor továbbra is csak a képviselői helyek egyötödét birtokolhatják. Nem beszélve arról, hogy a többi politikai pozíciót tekintve továbbra is a maximum a harmadik legerősebb felekezetnek tekinthetők, miután a lakosság 20-25%-át kitevő maroniták birtokolják az államelnöki, hadsereg-főparancsnoki, a Nemzeti Banki elnöki, jó pár kulcs-titkosszolgálati és nota bene: a statisztikai hivatal elnöki posztját. A hozzájuk hasonló arányszámú szunniták pedig többek között a miniszerelnöki szék hitbizományosai.

Demográfiai változások azonban előbb-utóbb helyet kérnek a politikai struktúrában. Ez zajlik most a választási törvény körüli izmozásban.

Ma függetlenség elnyerése óta mindez idáig nem volt két olyan egymás követő parlamenti választás, amelyet azonos választási törvény alapján rendeztek meg. Minden hatalmon lévő politikai erő élt a gerrymandering eszközével, a kormányzattal szövetséges vallási felekezetek tömbösítésével, illetve a ellenzéki erőket támogató felekezeti tömbök széttagolásával. Most sem lesz ez másképp: ezeknek a technikáknak az alkalmazása a 2013-as parlamenti választási törvény megalkotásánál is várható.

A kormányerők és az ellenzék két, egymással nem korreáló törvénytervezetet nyújtott be, s miután nem várható kompromisszum a két oldal között, a jelenlegi patthelyzet tovább erősíti a fennálló kormányválságot, amelyben az ellenzék erői nem tekintik legitimnek a gyenge politikai pozíciókkal bíró Nadzsíb Míqátí miniszterelnököt. Nézzük a lehetséges opciókat.

A – mondjuk jobb híján: Nyugat-barát, Szíria-ellenes – ellenzéki erők (Jövő Irányzat, Libanoni Erők, Falangista Párt, Murr Blokk, Demokratikus Baloldal Mozgalom, Nemzeti Liberális Párt, Zahle Blokk, Al-Dzsamá’a al-Iszlámíja, Örmény Liberális Demokrata Párt-Ramgávar) a jenlegi választási rendszer fenntartásában érdekeltek. Ennek lényege nagy vonalakban:

  • az ország öt választókörzetre osztása,
  • nyílt választási listák – kötött felekezeti számokkal,
  • a felekezetek kompromisszumok és nem statisztikai adatok által megállapított aránya szerinti képviselet, esetleg kisebb módosításokkal a választókörzeteket illetően.

Ez a rendszer kedvez

  • a hagyományos regionális családi/klánvezetőknek, akik ki tudtak építeni olyan kapcsolati hálót, amelyben minden helyi felekezetből fel tud mutatni befolyásos jelölteket. Ilyenek a hagyományos keresztény és drúz családok, mint
      • Dzsemajel/maroniták – Falangista Párt
      • Dzsadzsa/maroniták – Libanoni Erők
      • Murr/görög ortodoxok – Murr Blokk
      • Chamoun/maroniták – Nemzeti Liberális Párt
      • Franzsié/maroniták – Marada Mozgalom
      • Dzsumblat/drúzok – Haladó Szocialista Párt
      • Arszlán/drúzok – Libanoni Demokrata Párt
  • a gazdag politikusok csoportjának, akik anyagi oldalról tudják magukhoz kötni valamennyi felekezet többségét. Ilyenek:
      • Szaad al-Harírí/szunniták – Jövő Irányzat
      • Nadzsíb Míqátí/szunniták – Dicsőség Mozgalom
  • a kis létszámú felekezeteknek, amelyek országos politikai jelenlétüket csak a konfesszionalizmus jelenlegi formájának fenntartásában látják biztosítottnak. Ilyenek:
      • Örmények, római katolikusok, szír ortodoxok, szír katolikusok, alaviták.

A fennálló rendszerrel szemben a jelenlegi kormányerők (Szabad Hazafias Irányzat, Marada Mozgalom, Örmény Forradalmi Szövetség-Tasnák Párt, Libanoni Demokrata Párt, Libanoni Együttműködési Párt, Amal Mozgalom, Hezbollah, Szír Szociális Nemzeti Párt, Baath Párt, Progresszív Szocialista Párt, Dicsőség Mozgalom) legerősebb pártjai új, arányos képviseleten alapuló választási rendszert akarnak.

Érveik szerint a niszbíja – egy választó-egy szavazat – alapján megtartott választás során a felekezetek tényleges arányuknak megfelelően képviseltethetnék magukat a parlamentben. Ez a rendszer felekezetektől függetlenül a politikai nézetek valós megjelenési arányát jelentené a parlamentben – alapjában persze mindenekelőtt a többségi síitáknak kedvezne. E koncepció hívei kompromisszumként azt a javaslatot teszik a status quo híveinek, hogy a többségi elven alapuló parlament mellett – újra – létrejönne egy felsőház (Szenátus/Madzslisz al-Sujúkh), amely továbbra is konfesszionalizmus alapján működne.) Ennek a koncepciónak a képviselői:

  • A síiták általában.
      • Hezbollah
      • Amal
  • A keresztények azon erői, amelyek kimaradnak a hagyományos klánok politikai vonzásköréből.
      • Michel Aoun – Szabad Hazafias Irányzat
  • A szekuláris, főként baloldali beállítottságú, Szíria-barát pártok hívei. Ezek ugyanis konfesszionalista rendszer felszámolásával nagyobb esélyt kapnának a baloldali gondolkodású bármilyen felekezethez tartozó alsóbb osztályok körében. Társadalmi befolyásuk nem elhanyagolható tényező!)
      • Baath Párt
      • Szíriai Szocilista Nemzeti Párt
      • Libanoni Kommunista Párt
  • A mérsékelt és szélsőséges – szalafita – beállítottságú szunnita erők. Ezek – paradox módon – ugyancsak a konfesszionalista rendszer felszámolásában látnak kitörési pontot, mivel a vallásos szunnita muszlimok jó részét az iszlamista erőkhöz vonzanák, leválasztva őket a hagyományos családi vezetőkről (al-Ahdab, Karámí, Szalám, Harírí). Ide sorolhatók az alábbiak – és rajtuk kívül néhány most formálódó iszlamista/szalafita csoport:
      • Dzsamá’a Iszlámíja
      • Tauhíd Mozgalom
      • Iszlám Munkafront

Az opció megvalósulásának várható következményei az alábbiak lehetnek:

Amennyiben a kormánypártok ez irányú elképzelései megvalósulnának, a konfesszionalista rendszert alapjaiban átalakító politikai struktúra venné kezdetét. Ez lassan felszámolná a klánvezetők/hagyományos politikai erőterek országos hatalmát, valamint azt a libanoni sajátosságot, hogy a parlamentben artikulálódó országos politikát is alapvetően a választási körzetekben (járások – qadá’) zajló politikai alkuk határozzák meg. Ez a változás azonban már súlyos hagyományos érdekeket sért valamennyi felekezeten belül.

Miután csökkenne a politikai akaratukat artikuláló erők jelenléte a parlamentben, mindezzel együtt járna a vallási vezetők (elsősorban a keresztény, szunnita és drúz) politikai befolyásának jelentős csökkenése. 

Az új választási rendszer eredményeképp a síiták túlhatalma következne be a törvényhozásban. Mindez a fegyverbirtoklással (Hezbollah-Muqávama) együtt erős félelmet ébreszt az ellenfelekben.

A keresztények politikai erővonalainak teljes átrajzolódásával megtörténne a hagyományos csoportok/pártok befolyásának vége.

A keresztény (maronita) térfélen ezzel együtt Michel Aoun köztársasági valóra válthatná elnöki ambícióit a következő elnökválasztás során. S ami a legfontosabb és legmesszemenőbb következmény lehetne: a szunnita-keresztény kiegyezésen alapuló politikai rendszert felválthatná egy síita-keresztény egyezségen alapuló berendezkedés. Hogy ez szekuláris (Aoun) vagy vallási/teokratikus (Hezbollah) jellegű lenne-e, még kérdéses.

A szunniták erőinek további szétforgácsolódásának lennénk tanúi, s tovább csökkenne politikai befolyásuk. Ezzel együtt pedig bekövetkezhetne a drúzok politikai befolyásának vége.

Emiatt a választási rendszer ilyetén megváltoztatásának a kulcsa továbbra is a drúz vezető, Valíd Dzsumblat kezében van. Dzsumblat hezitálásának közvetlen oka – a hagyományos vezetőket általánosan sújtó befolyáscsökkenésen túl – az, hogy amennyiben arányos szavazati elosztás lesz, elveszítené kizárólagos befolyását a közép-libanon-i Álija/Ajiyeh és Súf-körzetekben, amely mostanáig az ő „hitbizománya” – a többek között az ott élő körülbelül 100000 kereszténynek (többségük Aoun-párti) együtt, akiknek az eddigi választási rendszer alapján nincsen arányos parlamenti képviselete.

Az új választási rendszerhez azonban Dzsumblatra is szükség van: a kormánynak ugyanis csak a drúz vezető hét Haladó Szocialista Párt-képviselőjével van meg a többsége. Amennyiben a Hezbollah és Aoun fel tudnak ajánlani megfelelő garanciákat a drúzoknak és Dzsumblatnak a választási rendszer átalakításából adódó drúzokat érintő negatív hatások ellensúlyozására, megtörténhet az átalakítás. Ez a felajánlott garancia az újonnan létrehozandó és továbbra is a konfesszionalizmuson alapuló, de igen korlátozott jogkörű felsőház (Szenátus/Madzslisz al-Sujúkh) elnöki pozíciója lenne a drúzok, azaz valójában személyesen Valíd Dzsumblat számára. Dzsumlat – miként a múltban is sokszor – újra kulcsfigurája a libanoni politikai életnek. Egyelőre Dzsumblat lehet a kormányerők választási rendszer-elképzeléseinek kerékkötője.

A kormány és az ellenzék közötti patthelyzet feloldására kompromisszumként ortodox politikusok csoportja (اللقاء الأرثوذكسي) komplex választási törvény-javaslattal léptek fel. Ennek lényege, hogy egy országos választókörzetet hoznának létre, ahol minden felekezet saját felekezeti jelöltjeinek valamelyik listájára szavaz, azaz minden felekezet csak a saját jelöltjeit választja. Így az előkészítés és jelöltállítás folyamán nem változnának a felekezeti képviseleti arányok (ettől félnek a keresztények), a jelölésben pedig szerepet kapnának a hagyományos klán és politikai vezetők).

Ez a javaslat is ellentétes reakciókat váltott ki. Míg az ellenzék szunnita oldala (Harírí Jövő Irányzata) elutasította, a hagyományos maronita vezetők – a Libanoni Erők (Szamír Dzsadzsa/Geagea) és a Falangista Párt (Amin Dzsemajel) – értelemszerűen támogatták.

A kormányoldal ugyancsak megosztott a javaslattal szemben. A maronita keresztény Szabad Hazafias Mozgalom (Michel Aoun) teljes mértékben támogatja ezt a koncepciót. Számításaik szerint ugyanis a jelenlegi kormányerők e rendszerben akár 70 helyet is szerezhetnek a 128 fős parlamentben. Ugyanakkor a többi kormánypárt (Hezbollah, Amal, Marada…) számára – bár egyre inkább a támogatói közé sorolják magukat – a gondot az jelenti, hogy a rövidtávú sikerek mennyiben fogadhatók el, ha azok szembe mennek a hosszú távú stratégiai célokkal, azaz a konfesszionalista rendszer teljes felszámolásával. Haszan Naszrallah Hezbollah-főtitkár tegnapi televíziós nyilatkozatában mégis elfogadható kompromisszumos javaslatként értelmezte az ortodox opciót.

Érdekességként a javaslatot Ahmad al-Ráí, a maronita pátriárka támogatja, mint a keresztények folytonos politikai befolyásának biztosítékát.

Persze a levesbe még sokan beleillethetnek. Például a köztársasági elnök, Michel Szulajmán, aki nem támogatja a ortodox opciót, ugyanis véleménye szerint a törvényjavaslat szemben áll a polgárháborút lezáró Táif-i Egyezménnyel és azzal fenyegetőzik, hogy az Alkotmánybíróság (المجلس الدستوري) elé utalja. (Táifi-i Egyezmény 2/4. pontja ugyanis kimondja: a választások lebonyolításának alapja a megye (محافظة) – ez pedig szemben áll az egy választókörzet elképzelésével.)

Hogy még nagyobb legyen a politikai fénytörés: a napokban a libanoni politika kirobbanthatatlan nagy öregje, a több mint két évtizede parlamenti elnök, Nabíh Berrí is előállt egy öszvér-javaslattal. Eszerint 68 képviselőt 26 körzetben a régi, 60 képviselőt 9 körzetben az arányos képviseletei új rendszerben választanának meg. Bónuszként pedig hátrányt szenvedő kislétszámú felekezetek kompenzálására, létrejönne a Szenátus. Berrí a napokban puhítja a politikai establishmentet.

A libanoniak már régóta nem értik az egész procedúrát. Egyesek szerint mind a négymillió állampolgárt be kellene választani a parlamentbe (egy ember-egy szavazat, magamagára). A fennálló rendszertől az sem lenne rosszabb. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr615109653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.