Nadzsíb Míqátí miniszterelnök nem mond le. Ezzel kezdődik mostanában minden libanoni belpolitikai témájú cikk. A kormány és ellenzék közötti patthelyzet szemmel láthatóan az utóbbinak kedvezőtlenebb. A szomszédos Szíriában formálódó átalakulás inkább őket sürgetnék. A damaszkuszi rezsim szövetségesének számító Hezbolláh szövetséges kormányfő azonban kitart: a vezető politikai pozíciók birtoklása jól jöhet egy esetleges szíriai összeomlás idején, amikor mindenki arra számít, hogy az Aszad-rendszer hívei – természetesen jelentős mennyiségű fegyverzettel – nagy számban fognak Libanonba menekülni.

Továbbra is Valíd Dzsumblat drúz vezető a kulcsfigura. A kormányban részt vevő Haladó Szocialista Párt ( الحزب التقدمي الاشتراكي) vezetője fél lábban vesz részt a koalícióban. A kis létszámú és egyre fogyatkozó drúz közösség legjelentősebb politikusa azonban az elmúlt negyed évszázadban annyiszor váltott tábort, hogy bármely csoportosuláshoz tartozzon is, soha nem tekinthető biztos szövetségesnek. Az azonban a libanoni belpolitikai egyik ki nem mondott alapszabálya, hogy ahol éppen Valíd Dzsumblat tartózkodik, az az aktuális többség. (Éppen e szélkakas-viselkedése miatt tartják egyébként Libanon második számú legfineszesebb politikusának – a Hezbolláh-főtitkár, Haszan Naszralláh után…)

Amikor októberben meggyilkolták Viszám al-Haszant, a Belbiztonsági Erők (قوى الامن الداخلي ) Információs Részlegének ( فرع المعلومات) – titkosszolgálatának – az igazgatóját és megingott Míqátí helyzete – gyakorlatilag eljutottak a formális lemondásig és a köztársasági elnök, Michel Szulajmán nekikezdett volna az alkotmányban rögzített parlamenti képvislői meghallgatásokhoz (az elnök egyenként tárgyal a képviselőkkel és mindenki megnevezi a miniszterelnök-jelöltjét), Dzsumblat – a tőle megszokott módon – hezitált egy kicsit. (A hezitálás persze nem volt teljesen magyarázat nélküli: ez idő alatt még tartott Dzsumblat – végül sikertelennek bizonyult – kampánya a dél-szíriai Dzsabal Drúz-ban élő hittestvérei körében, akiket a damaszkuszi kormány elleni általános felkelésre és a szíriai ellenzékhez való teljes körő csatlakozásra próbált rávenni…) Aztán további támogatásáról biztosította Míqátít. Ezzel véget is ért a kormányválság.

A kormányzás válsága azonban nem. Továbbra is komoly gondok vannak a gazdaság terén, a szociális elégedetlenség tovább nő – mind a libanoniak körében, mind a menekülttáborok palesztinjai között. A biztonsági helyzet pedig továbbra is instabil. A több tízezer szíriai menekült ellátása napi gondot okoz, a velük átszivárgó fegyveresek pedig a belső stabilitást fenyegetik. Az északi Tripoliban a napokban megint súlyos, halálos áldozatokkal járó összecsapások voltak a szíriai hittestvéreikhez családi, gazdasági és politikai szálakkal ezer módon kapcsolódó alavita kisebbség és a utóbbi időben erőre kapott szalafita iszlamisták között. A napokban ismét tankokal vonult be a libanoni hadsereg Tripoli észak-keleti részébe, Dzsabal Muhszin és Báb al-Tabbána negyedek közé, hogy elválassza egymástól az ott harcoló alavita és szalafita erőket.

A politikusok most azon agyalnak, hogy a jövőre esedékes parlamenti választások, amelyek – talán – kissé tisztába rakják a helyzetet, milyen idő-relációban állnak majd a szíriai eseményekkel. Nehéz körvonalazni, kinek mi a valós érdeke, de a jelenlegi kormányerők (a Szabad Hazafias Mozgalom, a Hezbolláh és szövetségeseik) a szíriai rezsim prolongálásban érdekeltek – legalább a választások lebonyolításáig. Ennek érdekében – és mint az iráni szövetségi hálózat tagjai – támogatják is a damaszkuszi kormányt. (Ezzel együtt azért mind a Hezbolláh, mind keresztény szövetségesei retorikájában látszanak apró distinkciók is az ezen az oldalon megfogalmazott véleményekben – mintegy felkészüléseként egy esetleges szíriai hatalomváltásra és a szövetséges elvesztésére.) Ugyanakkor az Aszad-rendszer esetleges a választások előtt bekövetkező bukása esetén várhatóan Libanonba áramló szövetséges erők (és fegyverek) is erősíthetik a jelenlegi kormányerők belpolitikai pozícióit.

Az ellenzék (a szunnita Jövő Irányzat, a keresztény Falangista/Katáíb Párt, a Libanoni Erők és csatolt részeik) érdekei világosabbak: a damaszkuszi rezsim mielőbbi bukását szeretnék. Még mindig sok a körükben megfogalmazott illúzió, hogy a Nyugat/Egyesült Államok Aszad bukása után majd megakadályozza, hogy erői/fegyveresei beszivárogjanak Libanonba, erősítvén az ottani szövetségeseket. A szkeptikusabb/tisztábban látó libanoni politikai elemzők azonban azt jósolják, hogy Szíriai kiesése az iráni politikai-katonai szövetségesi rendszerből korábban nem látott módon fogja felértékelni Libanon (a Hezbolláh) jelentőségét Teherán szemében. Ami pedig az eddigeknél is intenzívebb támogatásban fog testet ölteni.