iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Öreg harcos

2012. november 16. 05:21 - politics&islam

Érdekes interjút olvasok az egyiptomi dzsihádista mozgalmak doyenjével, Ahmad Rifáí Tahával (Abú Jászir al-Maszrí). A sejk az al-Dzsamáa al-Iszlámíja (الجماعة الإسلامية) Súra Tanácsának egykori elnöke, a szervezet katonai szárnyát vezette a nyolcvanas-kilencvenes években. Amikor a kilencvenes évek közepén a szervezet az 1997-es luxori súlyos terrortámadásra adott kemény kormányzati válasz eredményeképpen kifulladni látszott, Taha a radikálisok mellé állt s mesterével, Ajman al-Zaváhirível tartott. Aláírta az Uszáma bin Ládin és Zaváhirí fémjelezte a „Zsidók és Keresztesek Elleni Harc Iszlamista Világfrontja” (الجبهة الإسلامية العالمية لقتال اليهود والصليبيين) kiáltványt. A szeptember 11-i terrortámadást követő nemzetközi hajtóvadászatban Szíriában tartóztatták le, majd miután az Aszad-rezsim kiadta Egyiptomnak, újból Mubárak börtönében kötött ki, ahol már a nyolcvanas években is eltöltött fél évtizedet, miután részt vett az előző elnök, Anvar al-Szádát/Szadat meggyilkolásában. Jelenleg az egyik legaktívabb és legnagyobb befolyással bíró radikális iszlamista politikus Egyiptomban, így véleménynyilvánításaira mindig érdemes odafigyelni.

A beszélgetés rávilágít a jelenlegi Muszlim Testvériség (MT) vezette – mondjuk így – mérsékelt vallásos kormány és a radikális iszlamisták furcsa viszonyára, s az utóbbiak – miként a sejk szavaiból kitűnik – kivárásos politikájára.

A dzsihádot politikai programjába emelő szervezetek – Taha szerint – bizalmat szavaznak az MT-delegálta elnöknek. Mindezt persze azzal a várakozással teszik, hogy a kormány irányításával megkezdődik az iszlám társadalom teljes rehabilitációja. Ez a politikai struktúra átalakítása és az erőszakszervezetek abból való kiszorítása mellett mindenekelőtt a média és az oktatás teljes iszlamizációját jelenti. Ennek a média terén már megtörténtek az első lépései, amikor az állami kézben lévő napi- és hetilapok főszerkesztői székébe – a szerkesztőségi munkatársak véleményének teljes mellőzésével – iszlamista irányultságú újságírók kerültek. Nagy ideológiai áttörés még nem tapasztalható ezeknél a lapoknál, de a tabuk már feltűntek bizonyos vallási témák illetve személyek érinthetetlensége képében.

Az közoktatásban – miként az a szintén iszlamista kormányzat irányított Tunéziában is történik – megkezdődött a tankönyvek és a tanrendek revíziója. Várhatóan itt is új tananyag segíti elő a fiatal generációk reiszlamizációját. (Már azokban a társadalmi rétegeben, ahol ez egyáltalán szükséges.) Az egyetemeken és főiskolákon a folyamat nehezebb lesz, mindenesetre most annyi látszik, hogy a kormányzat pénzügyi támogatása alapvetően az általa preferált vallási intézményekhez áramlik, minek következtében már most érezhető az elégedetlenség a mérnöki vagy orvosi karokon.

Ami a radikális iszlamisták kormánynak adott türelmi idejének az alapja, az a kormányzattól elvárt lépések a jogrend és igazságszolgáltatás teljes reformjára tett ígéret. A szélsőségesek és mérsékeltek közös célja az iszlám jog teljes rehabilitációja. Azaz a saría minden szegmensének érvénybe léptetése, mint az iszlám társadalom isteni legitimációjának megtestesülése. Ez az eddig is érvényesített család- és örökösödési jog mellé emelné többek között a leginkább vitatott büntetőjogot annak minden szankcionáló eszközével – így a csonkolással és a megkövezéssel. Bár megfigyelők szerint ennek életbe léptetése nehezen elképzelhető a mérsékelt iszlamisták részéről, teoretikus alapvetéseik ismeretében kijelenthető, hogy valójában nincsenek messze a radikálisok ez irányú elképzeléseitől. Taha arra a megjegyzésre, miszerint ennek bevezetése komoly nemzetközi akadályokba illetve tiltakozásokba fog ütközni, úgy reagál, hogy az ember, mint teremtmény érdekeit maximálisan szem előtt tartó isteni eredetű jogot nem bírálhatja felül az ezt meg nem értő, abban nem hívő bármilyen nagyságú embercsoport..

Taha kifejti, hogy nemcsak az isteni törvények életbe léptetése a cél, hanem a joggyakorlat ehhez való igazítása is. Itt nem is az egyiptomi bíróságok a saría által előírt lépésektől (szereplők, tanúk, bizonyítékok) nem sokban eltérő jelenlegi gyakorlata ellen szól, hanem például attól a szerinte az iszám joggyakorlattól idegen szemlélettől, amely az ítélethirdetésig az ártatlanság vélelme alapján jobban védi a vádlottat, mint a károsultat.

A kormányt Taha és elvtársai az utóbbi hónapokban többször állították nehéz – ennek következtében máig meg nem hozott – döntés elé. Miután egyik követelésük, miszerint a Mubárak-érában bebörtönzött dzsihádisták kapjanak amnesztiát, megvalósult, most azzal a követeléssel léptek fel, hogy a kormány engedje haza az egyiptomi állampolgár Zaváhirít. A dzsihádista doktor nem csak elvtársainak szemében a nemzet és az iszlám hőse. Ugyanígy éreznek a mérsékelt beállítottságú vallásosok is. A dzsihádista doktor még nem kapta meg a beutazási engedélyt, a téma azonban napi szinten maradt Egyiptomban.

Ugyanígy a dzsihádisták másik követelése, hogy a kormány kérje az Egyesült Államoktól az ott az 1993-as WTC elleni terrortámadás megszervezésével elítélt egykori al-Dzsamáa al-Iszlámíja-vezért, Umar Abdurrahmán sejket. Hivatalosan még ez sem történt meg, de dzsihásiták napirenden tartják ezt a követelésüket is.

Azonban radikálisok is megosztottak azonban a kormányhoz való viszonyt illetően: a Taha képviselte – most a kormánnyal szemben legalábbis valamelyest mérsékeltebb álláspontot képviselők szüneteltetik a fegyveres fellépést a legitimnek tekintet kormánnyal szemben. Ez áll amögött, hogy Taha keményen elítélte a Sínain történt dzsihádistákhoz köthető terrortámadásokat. A félszigeten erősödő iszlamista csoportok létét azonban fontosnak tartja – a szomszédos Izraellel való jövőbeli viszony miatt.

Ez a viszony lehet ugyanis sz első törésvonal a mérsékeltek és radikálisok között, akik a belpolitikai átalakulásokat illetően évekig készek várni – mondja Taha. Nem így a zsidó állammal való – a bukott kormányzattól örökölt – kapcsolatot illetően. Ezt a dzsihádisták szerint azonnal fel kell mondani, miután az iszlamisták végső célja Palesztina teljes területének visszahódítása. Vagy legalábbis első körben a verbális konfrontáció Izraellel. Ennek első lépése a diplomáciai kapcsolatok megszakítása. Amennyiben ez hosszú időn át elmarad a kormány részéről, várható a radikálisok fellépése.

A másik fenyegető törésvonal az Egyesült Államokhoz való ugyancsak megörökölt kvázi-szövetségesi viszony. Ennek ugyan már amerikai részről is megtörtént a megkérdőjelezése, de a radikálisok még nem látják ennek konkrét megtörténtét az egyiptomi vezetés részéről. Taha jól érzékeli: ennek fő akadálya az újonnan iszlamisták felé nyitott vezetőkkel ellátott erőszakszervezetek erős ellenállása ezen a téren. Amennyiben a MT-kormány nem lép az Egyesült Államoktól való eltávolodás érdekében, ugyancsak aktivizálhatja a radikálisokat.

És itt rejlik a legfőbb választóvonal a mérsékeltek és radikálisok között. Ugyanis míg az előbbiek a fegyveres apparátusokkal (azok politikai és gazdasági háttérbázisával) alapvetően az elvesztett közel-keleti középhatalmi és arab világbeli vezető szerepet igyekeznének újjáépíteni, a radikálisok – mezei szalafiták és dzsiháditásták – prioritása alapvetően a saría rehabilitációja és az iszlám társadalom/állam felépítése. A hosszú távú együttműködésnek nem sok esélyt adok. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr734906668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.