iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Hatay

2012. október 23. 17:11 - politics&islam

Az elmúlt húsz évben legalább negyvenszer léptem át a szíriai-török határt. A határátlépőkkel való bánásmód minden alkalommal híven tükrözte a két ország közötti aktuális politikai viszonyokat. Most csak két alkalomról emlékeznék meg – bár lehetne mindegyikről írni; valamennyi külön beszámolót érdemelne.

Pont két évtizede, 1992 nyarán az Antakya-Latakija/al-Ládzikíja-vonalon léptem be az arab országba. A határállomásokon, amelyek szinte egyedüliként csaknem egymás mellett voltak a Yayladağ lábnál, a török és a szír határőrök úgy viselkedtek, mintha egy háborús fronton engedtek volna át. Tucatnyi papír, pecsét-aláírás ide-oda, futkároztatás az egyik épületből a másikba. És ez csak a magamfajta outsider osztályrésze volt. A helyiek szívtak igazán. A törökök a szíreket, a szírek a törököket rugóztatták serényen. Elő is került a hiány- és autark gazdaságok határvidékén mindig szeretettel megutaztatott csempész cigaretta, kávé, tea. Egy busz szállítmányából egy közepes méretű várost el tudtak volna látni. Volt egy kis siránkozás, üvöltözés, majd dulakodás, jatt és mindenki elégedetten folytatta útját.

Aztán, a nagy török-szír politikai összeborulás után, 2006 tavaszán Irán felől jövet éppen az Áldozati Ünnep (Büyük Bayram) napján léptem át a Cilvegözü-Báb al-Havá határátkelőt. A csípős tavaszi szélben elém táruló látvány olyan volt, mint egy megelevenedett Kusturica-film. Családok, színesben az egyik oldalról a másikra és vissza áramlottak, folytak, forgolódtak, köztük néha határőrök is fel-felbukkantak, mindenki mindenkit ölelgetett. „Bayram afiyet olsun!” meg „كل عام وأنتم بخير وعيدكم مبارك”. A boldogság kék madara kőrözött Hatay felett.

Hatay. A szíriai polgárháború kirobbanása óta lehetett várni, mikor kerül szóba ez a téma. Az oszmán birodalom egykori Alexandretta/Iskenderun-i szandzsákja, amely a Nagy Háborút követően a francia mandátumú Szíriához tartozott, egy mérhetetlenül hipokrata francia-török akció keretében került 1939-ben a Török Köztársaság fennhatósága alá. Előtte egy évig funkcionált – a csatlakozást elősegítendő – az úgynevezett Hatay Állam (Hatay Devleti, دولة هتاي‎  vagy hogy az akcióban vezető szerepet vivő ország nyelvén is megjegyezzük: État du Hatay).

A zömében alavita arabok lakta terület minden szíriai tankönyvben Szíria szerves részeként ábrázoltatik. Ennek ellenére az alavita irányítású Baath/Aszad-rendszer gyakorlatilag egyszer sem lépett fel hivatalosan irredenta szándékokkal a terület visszaszerzése érdekében. Az Recep Tayyip Erdoğan-Bassár al-Aszad megegyezést követően pedig különösképpen nem. Míg az Izrael által megszállt, majd hivatalosan annektált Golán-fennsík visszaszerzése az Aszad-rendszer keménykezű politikájának egyik legitimációs pontja volt, az alavita hittestvéreik által lakott (itt klánok/családok határokon átívelő történelmi kapcsolatrendszeréről van szó) Iskenderun-i szandzsák csak topográfiai vonalon jelentett elveszített-visszaszerzendő területet.

A szíriai felkelők hetrogén csoportjai között azonban mind gyakrabban hallhatóak a Hatay-ra vonatkozó irredenta hangok. Az alavitákkal való leszámolás – szerintük – nem állhat meg a kisebbség által lakott Anszáríja/Nuszajríja/Alavíja-hegység északi, török határvidéki lejtőinél. Az innen északra húzódó Amanos-hegységet is meg kívánnák tisztítani az alavitáktól. És ekkor jön a ’39-es trauma emlegetése. Hatay elszakításával az akkori Szíria – az Orontész/Ászí-folyó felső folyásánál és az észak-keleti Dzsazírában kiépített öntözőrendszerek létrehozása előtti állapotában – legjobb termőterületeinek csaknem harmadát elveszítette. Ellenzéki körökben felharsant tehát a mindent vissza.

Ez az oka a Hatayban jelenleg tapasztalható török csapaterősítéseknek. A török kormány meg feje egyre főhet. A kurd kérdés bonyolultsága (erről is egy jövendő posztban) mellett saját többmilliós alavita kisebbségével is bajba kerülhet, nem beszélve az Észak-Szíria lakosságához rokoni szálakkal kapcsolódó ugyancsak több százezres, esetleg milliós dél-kelet-törökországi arab lakosságáról. Az iszlamista török modell exportja nem tűnik egyszerűnek.

Törökország belemerülése a szíriai polgárháború mocsarába (ilyen metaforát muszáj legalább egyszer elsütni minden nemzetközi konfliktus elemzése során) immár visszafordíthatatlan. Az érdekek világosak, a várható eredmény(ek) kevésbé.

Egy remény maradt. Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (Indiana Jones and The Last Crusade) című örökbecsű Spielberg-opuszban a címben nevezett hős & Co. a külső helyszíneit illetően a jordánia Petra által megjelenített Hatay Államban talál rá a Grálra és az örök élet italára. Idősb Jones meg is gyógyul tőle. Aztán összeomlik az egész barlang-templom. De lehet, hogy még ott van az valahol Hatay hegyei között. A Grálért  talán érdemes kockáztatni. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr284864782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.