iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

A modern szunnita és síita politikai teoretika érintkezési pontjai 2

2012. október 13. 04:27 - politics&islam

A Muszlim Testvériség Banná utáni korszakának s egyben a mozgalom legnagyobb hatású, legmélyebb gondolatokat megfogalmazó teoretikusa Szajjid Qutb (+1966) lett. Bannától, az ő elődjeitől és saját Egyesült Államokbeli útján szerzett tapasztalataiból is sokat merített, de tanult a kor két legjelentősebb, az indiai szubkontinensről származó iszlamista ideológusától is.

Abulhaszan Nadaví (+1999) az indiai muszlimok megosztottsága ellen küzdve hirdette az iszlám egységét. A deobandi iskola kiemelkedő tanára ezt a problémát tartotta az iszlám legfőbb kihívásának (még a nyugati befolyás elleni fellépést is e mögé sorolta). Qutb jól ismerte fiatalabb kortársa műveit, emlékezetes, mélyenszántó teoretikai tanulmánynak beillő előszót írt Nadaví 1950-ben arabul megjelent művéhez, amelyet „Mit veszít a világ az iszlám megosztottságával?” (ماذا خسر العالم بانحطاط المسلمين؟) címmel adtak ki. Nadaví, aki a Próféta leszármazottja (szajjid/سيد) volt, műveiben különös tisztelettel beszélt az imámokról és néhány művében eljutott arra a kijelentésre is, hogy az imámok hatalmának elismerése a hit egyik pillére. 

A másik, Qutb gondolkodását alapvetően meghatározó indiai, majd a szubkontinens tragikus szakadása után Pakisztáni gondolkodó-politikus Abú A’lá al-Maudúdí (+1979) volt. Az ő 1941-es „Négy fogalom a Koránban” (المصطلحات الأربعة في القرآن) című művében fejti ki a hákimíja حاكمية, azaz az isteni hatalom elméletét. A gondolat persze nem új, az iszlám politikai gondolkodásnak alapvető eleme, de Maudúdí volt, aki a modern korra adoptálta. Qutb Allah legfőbb politikai hatalmát úgy értelmezte, hogy valamennyi társadalom – akár az iszlám világban, akár azon kívül –, amely nem ismeri el Allah abszolút uralmát és a világi/politikai berendezkedést nem ennek – azaz az iszlám jog, a saría شريعة – alapján szervezi meg, a dzsáhilí جاهلي, azaz a tudatlan jelzővel illettetik és illegitimnek tekintettik. Ezt a nézetét – amely alapján a nasszeri egyiptomi vezetés legitimációját is megkérdőjelezte előidézve az ellen indult pert, hosszú börtönbüntetését és végül a kivégzését – fejtette ki halála előtt leghíresebb és máig tartó hatású művében a „Mérföldkövek”-ben (في الطريق معالم ).

Qutb munkássága megkerülhetetlen a modern kori iszlamista mozgalmak megértéshez. De nem csak szunnita szempontból. Az egyiptomi gondolkodó síita kortársaira és utódaira is nagy hatást gyakorolt. Gondolatai kimutathatók a kiemelkedő iraki síita teoretikus-politikus, a most is egzisztáló Daava Párt alapítója, Muhammad Báqir al-Szadr (+1980) „Filozófiánk” (فلسفتنا) című alapvetésében. A művet áthatják Qutb gondolatai, különösen a hákimíja qutbi értelmezése.

Ugyancsak kimutatható Qutbnak a hatvanas években Bejrútban kinyomtatott „A Korán árnyékában” (في ظلال القرآن) könyvének hatása Rúholláh Muszeví Khomeiní (+1989), az iráni iszlám forradalom későbbi vezetőjének két alapművében, a „Vallástudós felhatalmazásá”-ban (ولاية الفقيه) és „Az iszlám kormányzás”-ban (الحكومة الإسلامية).

De hogy még továbbmenjünk: Qutb „E vallás jövője” (المستقبل لهذا الدين) című művét 1966-ban fordította perzsára Khomeiní egyik tanítványa, az akkor még fiatal vallástudós, a jelenlegi iráni Legfelső Vezető, Alí Khámeneí, aki a fordítás előszavában az akkor kivégzett Qutb-ot „hitharcos gondolkodónak” nevezte, akinek művei fontos iránymutatással szolgálnak a síiták vallási-politikai gondolkodói számára is.

A Muszlim Testvériség és Irán kapcsolata még az iráni iszlám forradalom kitörésekor is szoros volt. Khomeiní ajatollah hatalomra kerülése után az őt meglátogató első delegációk között ott volt a Muszlim Testvériség nemzetközi szervezetének küldöttsége. A Testvériség képviselői azzal a javaslattal érkeztek, hogy szervezet valamennyi filiáléja elismeri Khomeiní ajatollahot minden muszlim vezetőjének (akár kalifának is), amennyiben a forradalom irányítója kinyilvánítja, hogy „az imamátus kérdése a Próféta társainak idején politikai és nem hitbeli/dogmatikai kérdés volt”. Az iszlám gyakorlati egységét karnyújtásnyi közelségbe hozó ajánlatra sokáig nem érkezet válasz. Amikor végül kihirdették az új iráni alkotmányt, az kimondta: „A dzsafarita (tizenkétimámos síita) vallásjogi iskola a hivatalosan elismert és a felhatalmazott vallástudós a rejtőzködő imám képviselője.” A közös nevező elveszett.

Ezzel együtt a Muszlim Testvériség támogatta a forradalmi Iránt az Irakkal vívott háborújában, tiltakozott amikor Anvar al-Szádát/Szadat elnök Egyiptomban fogadta a hazájából elűzött sahot. A Testvériség vezetője 1984-ben kijelentette: „Nincs a szervezetben olyan ember, aki Iránt bírálná.” Khomeiní ajatollahot 1989-es halálakor pedig a Testvériség vezetői mint az iszlám világ kiemelkedő alakját, az iszlám újjászületésének egyik irányítóját gyászolták.

Az egyetlen kivétel a szíriai Muszlim Testvériség volt, amely a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején véres harcokat vívott Háfiz al-Aszad Irán-szövetséges rendszerével. Ez az ellentét a napjainkban zajló polgárháborúig fennmaradt.

Iránban viszont éppen Khámenei ajatollah vezetése alatt lett a vallási oktatás része Szajjid Qutb több műve, különösen a Forradalmi Gárda ideológiai felkészítő intézményeiben. Az egyiptomi gondolkodó iráni megítélésében nem elhanyagolható jelenség, hogy a jelenlegi elnök, Mahmúd Ahmedinezsád mardzsája, Muhammad Taqí Mészbáh-Jezdí ajatollah több alakommal kinyilvánított hogy Qutb a huszadik század egyik legnagyobb iszlamista gondolkodója volt.

Az észak afrikai arab országokban lezajlott változásokra is ösztönzőleg reagáltak Iránban. Mubárak buksa előtt egy héttel pénteki prédikációjában Alí Khámeneí ajatollah Legfelső vezető az iszlám országokban zajló örömteli változásokról és az iszlám újjászületéséről beszélt. Muhammad Murszí elnökké választásakor pedig az elsők között gratulált.

Kérdés: valódi közeledés történik-e az iszlám két fő irányzata között, vagy mindez csak a regionális politikai játszmák eredménye. Mert a dogmatikai/ideológiai/jogi szakadék továbbra is mély a szunniták és a síiták között.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr824832869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevezetes névtelen 2012.10.18. 14:19:05

Az írás végén feltett kérdés a közel-és közép keleti és észak-afrikai iszlám világ egyik kiemelt kérdése szerintem jelenleg. A szunniták nagyon leegyszerűsítve alapvetően három részre oszthatók; 1. nyugat barátok és oda simulók 2. egészen vad, már-már pszeudo-"muszlimok" 3. minden irányban tájékozódók. Az első két csoport nem kis része számára a siíták, a siítizmus nagyobb ellenség, mint akárki-akármi más. A harmadik csoport viszont tapogatózik a siíták felé és itt elsősorban Irán felé, mint vezető siíta állam felé. Nem doktrínális, dogmatikai tapogatózás ez, hiszen a dogmában nincs kompromisszum, ettől dogma. Ez politikai tájékozódás, ami ha a felek megfelelő szellemi képességekkel rendelkeznek, akkor felül tud emelkedni a dogmatikai különbözőségeken. Irán megkerülhetetlenné vált a Közel-Keleten, ezt pl. az új egyiptomi vezetés (szunnita) azonnal felmérte és reagált, még ha kezdésként hűvösen is, de igen. A legnagyobb kerékkötői a szunnita-siíta viszonynak a szunniták részéről a 2. csoport, ami nem is inkább államokban nyilvánul meg, hanem csoportokban, vagy egy adott állam kisebb vagy nagyobb részeként. A siíták részéről pedig ez tükörként működik; ők a 2. csoport irányába hézagmentesen elutasítóak.