iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Könyvekről 1

2012. október 04. 10:06 - politics&islam

Lassan olyan leszek, mint a viccbeli Móricka. Nekem is mindenről AZ jut az eszembe. Most például Bécsben járva, ismét csak az iszlám. Nem feltétlenül azért, mert az egyre növekvő, főként török muszlim bevándorlók jelenléte egyre pregnánsabb a császárvárosban is, hanem mert – főként ebből adódóan– érezhetően mind jobban foglalkoztatja a helyieket a migrációs probléma és az asszimiláció/akkulturáció kérdése. A magukat Urösterreichernek tartó, valójában echte közép-európaihoz méltóan német-horvát-lengyel-angol Mischung rokonaimat hosszan hallgatom – véleményüket megértve, de nem elfogadva –, amikor az ország elosztráktalanodásáról, eltörökösödéséről, elkeletiesedéséről vagy eliszlámosodásáról beszélnek. Hovatovább másról sem tudnak beszélni. Azt hiszem, Jelineket, Manasset vagy Bernhardot legszívesebben felkötnék. Igaz, az utóbbi esetében már elkéstek.

Egy könyvet forgattam kint-tartózkodásom éjszakáin, igen tanulságosat, ami persze nincs magyarra fordítva. Most nem kezdeném el szapulni a beszűkült magyar világnézetet, ami valami fátumnál és történelmi okoknál fogva valahogy sehogy sem tud kikukucskálni Békás-szoroson vagy átnézni Lomnici-csúcson túlra. Legalább. Esetleg még Bécs vagy Újvidék kaparászik a retináján. Pedig érdemes – legalább néha – kissé eltávolodni a Medencétől és máris könnyebben tudjuk pozicionálni magukat. Persze itt nem a last-minute-hurgahadára vagy happy-new-year-in-cubára és hasonlókra gondolok. Mindegy.

Ez a könyv nem erről szól. Franco Cardini egy Európa jelen és különösen jövője szempontjából fontos kérdéssel foglalkozik: a Földközi-tenger medencéjének közös sorsával. A firenzei egyetem középkor-professzora az ezredforduló előtt írta a könyvét, még a 9/11-et megelőző, a tudományos kutatásokat illetően kiegyensúlyozottabb, kevésbé hisztérikus időszakban. Aprólékosan végigköveti az iszlám és Európa szinte valamennyi interakcióját kezdve az első, még homályos kapcsolatfelvételektől, mint I. Márton pápa (649-653) diplomáciai puhatolózásától, amikor még szövetségest látott a harmadik kalifa, Uthmán/Oszmán (644-656) által vezetett még csak emelkedőben lévő iszlám államban a rivális II. Konstans bizánci császár ellenében. Aztán az iszlám ibériai megjelenése átértékeli a viszonyokat, kezdődik a konfliktusok sorozata, amelyet csak időnként szakítanak meg közös stratégiai érdekeken – közös ellenségeken – alapuló békésebb periódusok.

Aztán Cardini is felnagyítja az andalúziai nagy monoteista multikulti jelentőségét. Kétségtelen, hogy a 10-11. században az Ibériai-félszigeten kivételesen jó viszony alakult ki a három monoteista vallás követői között, ami rendkívül ösztönzőleg hatott a kultúra szinte valamennyi szegmesére a mérnöki tudományoktól a matematikán át a filozófiáig. A békés korszak azonban rövid ideig tartott, és amint erőre kaptak az Andalúziához képest periférikus területek (Észak-Afrika és Észak-Ibéria), beavatkozásaikkal azonnal véget vetettek az amúgy is törékeny toleranciának.

A viszony – írja Cardini – a keresztes háborúkkal romlott meg végzetesen. És amint Európa figyelme  a Mediterráneumból áttevődött az atlanti világ új kereskedelmi centrumai és útvonalai felé, a korábbi – még ellenségeskedésében is élő – kapcsolatrendszere teljesen felbomlott a Közel-Kelettel Igaz, ehhez kellett egy kezdetben még erős és agresszív Oszmán birodalom is, amellyel szemben való közös fellépés sokat segített a modern nemzetállami Európa 17. századi kialakulásában, majd később erre alapozva a kolonizáció sikerre vitelében.

A gyarmatosítás újra egy gazdasági rendszerbe vonta a Mediterráneumot. De ez a kolonizáció természetéből adódóan az iszlám világ számára mindez erőszakkal történt, így a gyarmatosítók minden jó (és rossz) szándéka ellenére a közvetített modernizáció elutasításra talált a társadalom széles tömegeiben.

A függetlenség utáni útkeresések – néhány kivétellel – sem sok eredménnyel jártak az iszlám országokban. A gazdasági sikertelenségeket követő zömében a volt gyarmatosító országba irányuló migráció pedig – tetszik, nem tetszik – újra összekapcsolta az öreg kontinens és az iszlám világ sorsát. Mára Európa és közvetlen déli szomszédja számára nem létezhet más kiút, mint a Mediterráneum újbóli gazdasági egységbe vonása. Cardini természetesen nem beszél az arab országok Európai Unóba való bevonásáról de fontosnak tartja a közös pontok felé fordulást az ellentétek hangsúlyozása helyett. Európa működő gazdaságú Közel-keletben érdekelt.

Hiányosságként könyvelhető el, hogy Cardini alapvetően az európai nézőpontra koncentrál, a két régió kapcsolatának történelméből kimarad a muszlimok látószöge. Ezt magyarázhatja az tény, hogy a szerző alapvetően európai középkorász. 

A könyv erénye viszont, hogy rámutat: az Edward Said-i gondolat, miszerint Európa önmeghatározásához nélkülözhetetlen volt a Kelet, jelesül az iszlám, amelyhez viszonyítva magát rajzolta meg önképét az öreg kontinens a modern korban. Ugyanakkor – mutat rá Cardini – a modern iszlám identifikációja sem mehet az Európához való viszony rendbe tétele nélkül.

 

Franco Cardini: Europa und der Islam, Geschichte eines Mißverständmisses, München, 2004, Verlag C.H. Beck. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr924819390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.