iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

A vallási érzékenység háttérrajza (vázlat)

2012. szeptember 16. 22:50 - politics&islam

Ezúttal az egyiptomi tiltakozók tudták jobban: nem egy izraeli-amerkai készítette az ominózus filmet, hanem egy kopt – mondhatni: minimum – szélhámos. De ez valójában teljesen mindegy. Nem igazol semmiféle erőszakot és nem is valódi oka a most már Tunisztól Sydney-ig terjedő, egyre több halálos áldozatot követelő tiltakozáshullámnak. 

Az iszlám világ ilyen és efféle „okok” indukálta érzékenysége nem meglepő. Mind az iszlám közösség múltja, mind jelenkori helyzete magyarázza – de nem igazolja – ezt. Még egy könyvbe sem lehetne belesűríteni ezeket a kiváltó tényezőket, de lássunk itt néhányat. Csak kiveri majd a biztosítékot néhány olvasónál.

Muhammad/Mohamed próféta szerepe, jelentősége az iszlám számára nem kíván sok magyarázatot. Mint Isten utolsó küldöttje (a Próféták Pecsétje/خاتم الأنبياء) megkérdőjelezhetetlen kapocs az anyagi világ és a transzcendencia között. A hívők számára rajta (kijelentésein, cselekedetein, viselkedésén) keresztül artikulálódott Isten szavának tartott Korán illetve a prófétai hagyomány, a szunna: az élet minden szegmensét szabályozó jog, a saría alapvető forrásai. Amely így nem csak „vallásjog”: magában foglalja az élet minden részét és területét keretbe helyező szabályokat Vagy ellenkező irányú olvasatban: az egész életet szabályozó törvények együttese – illetve azok a hívők általi betartása – maga a vallás. Ez már önmagában egyik magyarázata annak a nyugati gondolkodás által nem értett konfliktusnak, amely az iszlám világban a világi és vallási terminusok értelmezésének lehetetlenségéből, ennek megfelelően szétválaszthatatlanságából fakad.

De maradjunk az „érzékenységnél”. Minthogy az élet minden része – minden gondolat, kijelentés, emberi interakció – köthető a saríához, ezáltal kapcsolódik az istenihez, a szenthez. Megkérdőjelezhetetlen, sérthetetlen. Az előbbiek fényében különösen igaz ez a senki máshoz nem mérhető jelentőségű Prófétához. Az ő személyét ért bármilyen kritika, kétely, támadás, netán gúny, súlyos sértés a szent, az isteni jog, a vallás ellen. Ez az ok-okozati láncolat minden muszlim gondolkodásában tetten érhető. Az ezáltal kiváltott reakciók természetesen eltérőek; így az erőszakba hajló cselekedek csak egy törpe kisebbség eszköztárának sajátja. De az elutasítás és mérhetetlen felháborodás általános – legyen szó szélsőséges, mélyen vallásos, a hitét napi szinten alig gyakorló vagy teljesen szekuláris, csak „papíron muszlim” emberről.

A jog és minden ahhoz kötődő dolog szentsége szakralizálja a múltat. Egy régi szlogennel szólva: a muszlimok számára megvalósult a „velünk élő történelem”. Az iszlám jog a történelemben született; emberi kijelentések és cselekedetek (a Próféta és társai), azaz történelmi események – maga a történelem – köthetők hozzá. A történelem szakralitása pedig azt jelenti, hogy minden a valláshoz/saríához köthető múltbeli esemény a jelenben is átélhető, átélendő. Nem 1400 éve történt, hanem ma. Hic et nunc. Ez egy alapvető jelentőségű jellemvonása a muszlim ember gondolkodásának. Ezért érvénytelen az az érv velük szemben, hogy az általuk hivatkozott személyek és események (Mohamed, a szunita-síita megosztást elmélyítő kerbelai ütközet/mészárlás vagy a keresztes háborúk) évszázadokkal korábbi időkhöz köthetők és régen elmúltak, mert számukra minden – az említett módon a szenthez, a valláshoz köthető – esemény ma (újra) történik, azokat újra átélik. A szakralizált múlthoz kötődő személyek, események elleni támadás pedig a ma élő muszlim szentsége, hite vallási elleni támadásnak számít.

Ami pedig a hiperérzékenység mai gyökereit illeti: mindez a modernizációval szembeni tehetetlenségben, az adoptációs készségek hiányában rejlik. Fontos tény, hogy az iszlám országok a modernizáció első hullámával gyarmatosítóik révén szembesültek a 19. század folyamán. Ezáltal az új technológiák permanens átvétele, alkalmazása, az ezáltal beinduló társadalmi átalakulások adoptálása erős idegenkedést váltott ki ezekben a közösségekben. A posztkoloniális kor útkeresései sem voltak sikeresebbek: a hidegháború viszonyai által létrehozott bonyolult közel- és közép-keleti politikai viszonyok közepette valamennyi modernizációs kísérlet sikertelen maradt kezdve az iszlám szellemiségétől amúgy is idegen nacionalizmusoktól a szocialista berendezkedésen át a kapitalista gazdasági hálózatba alulról becsatlakozó, többnyire ugyancsak autokratizmusba hajló rendszerekig.

A mai súlyos helyzet a globalizációra adandó válaszok teljes hiányából fakad. A 20. század említett kísérleteinek kudarca végén jelentkező globalizációs kihívásokra az iszlám világban jóformán nem találunk semmiféle adekvát politikai/gazdasági/társadalmi/kulturális válaszokat sem az elméleti munkákban (ezek általában nem lépnek túl a levegőmasszírozás terméketlen szólamain), sem a gyakorlatban. Különösen igaz ez az arab országokra. Némiképp árnyaltabban kell fogalmaznunk Törökország, Dél-Kelet-Ázsia (Malajzia, Indonézia) vagy – az aktuálpolitikai látszat ellenére – Irán esetében. De hát a „vallási ingerlékenységnek” éppen nem ezek az országok a színterei.

A társadalmi modernizáció talán egyetlen sikeres színterének, az oktatás valóban nagy ívű fejlesztésének is szerepe van a vallási érzékenység fokozódásában. A közoktatás és a felsőfokú stúdiumok széles társadalmi rétegek előtti megnyílása tudatosíthatta a társadalomban a „lemaradás” érzetét. (Erre segít rá ma a média s különösen az világháló.) És ezt azzal együtt, hogy ugyanekkor az említett nacionalista, baloldali kísérletek kudarcával megerősödött a vallási gyökerekhez való visszatérés, ami összehasonlításai alapot adott a „dicső múlt” (úgy mint szakrális történelem és úgy is mint az ezer évvel ezelőtti vezető civilizációs szerep) és a lesújtó állapotot nyújtó jelen között.  Ez a feszültség a széles körű társadalmi frusztráció megerősödésének jelenkori alapja.

Nem elhanyagolható a frusztráció jelentősége abból a szempontból sem, hogy az iszlám a monoteista vallások lezárásaként (és helyreállítójaként) tekint magára. Ez az isteni kinyilatkoztatással alátámasztott erkölcsi nézőpont nem teszi lehetővé a jelenlegi alávetett civilizációs szerep elfogadását, de nem ad nagy teret a kompromisszumokon alapuló kitörési lehetőségeknek sem.

Azért nem zárnám ezt a posztot ennyire pesszimista mondatokkal. Különösen, mivel az említett dél-kelet-ázsiai példák más sikeres kitörésekkel reményre adhatnak okot. Az mindenesetre érdekes lehet, hogy az említett egyre erősebb globalizációs kihívásokra most az iszlám világ egyre több országban éppen iszlamista politikai erőknek kell végre használható válaszokat találni. 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr764781479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.09.17. 06:37:25

Az iszlám és a modern világ viszonyához: nekem olvasmányaimból úgy rémlik, hogy a 20. század elején nem volt még ennyire problematikus a viszony a modern nyugat és az iszlám között és sok muszlim értelmiségi úgy tekintett a nyugatra, mint követendő példa. Nem tudom eldönteni, hogy mennyire múlott ez a közel-keleti népek ellenállásán és mennyire a nyugaton, hogy végül semmi nem lett ebből, sőt a viszony teljesen elmérgesedett. Mindenesetre az általad említett országokról - Trökország, Malajzia, Indonézia - az jut eszembe, hogy őket viszonylag békén hagyták a 20. században, ellentétben a Közel-kelettel.

Ezért hogy mennyire megalapozott az optimista verziód, az attól függ, hogy lehet-e rend a Közel-keleten. Tegyük fel, hogy elvileg lehetséges egy USA által támogatott vagy vele szövetséges muszlim egység, ami legalább jegeli az etnikai és nacionalista konfliktusokat és a síita-szunnita ellentétet, de azt már kizártnak tartom, hogy ezt az oroszok és a kínaiak szó nélkül hagynák. A másik meg, hogy az az érzésem, hogy az amerikaiak továbbra sem a rendben, hanem inkább a káoszban érdekeltek a Közel-keleten.

Aztán az is lehet, hogy minden teljesen másképp van :)

Késes Szent Alia 2012.09.22. 19:27:05

"Az ő [Mohamed] személyét ért bármilyen kritika, kétely, támadás, netán gúny, súlyos sértés a szent, az isteni jog, a vallás ellen. Ez az ok-okozati láncolat minden muszlim gondolkodásában tetten érhető. "

No de hát ez csak muszlimokra kéne, hogy vonatkozzon. Mi köze az iszlám szentségeihez egy nevesincs dán újság karikaturistájának, vagy egy texasi plébánosnak. Tőlük miért várja el, mittudomén, egy damaszkuszi földrajztanár (hogy valami értelmiségi foglalkozást mondjak), hogy azzal korlátozzák a maguk alkotmányos szólásszabadságát, hogy a világ másik felén ki mit tart szentnek.

Ha itt muszlimok gondolkodásáról beszélünk (vagyis valamilyen fokú intellektuális mérlegelésről), akkor annak a gondolatnak is tetten érhetőnek kéne lennie, hogy ami nekem szent, az a másik embernek nem az. Ez egy elég egyszerű absztrakció, nem hiszem el, hogy egymilliárd ember olyan intellektuális állapotban van, hogy erre nem képes.

Ezért nem is gondolom, hogy a "megsértették a vallásomat" lenne az általános ok a felháborodásra. Ez szerintem egy fedősztori, a tényleges folyamat meg olyasmi, hogy "nekem előnyös, ha azt mondom, hogy megsértették a vallásomat, mert így felháborodhatok". Ez a felháborodás pedig megijeszti és önvádra készteti a Nyugatot, és elkezdik keresni az eszközöket a "megsértettek" kiengesztelésére, pl. az ausztrál kommunikációs miniszter odaszól a youtube-nak, hogy ugyan vegyék már le azt a videót, meg börtönbe akarják csukni a film rendezőjét.... És így az derül ki a muzulmánok számára, hogy az ő felháborodásuk egy nagyon erős fegyver, amivel hitetleneket öncenzúrára és a nyugati szabadságjogok csonkítására késztethetik.

Úgyhogy én nem elsősorban a "frusztrációt" tenném meg kiváltó oknak, mint te, hanem azt, hogy a dolog láthatóan hatásos. Ha a nyugati közvélemény és politika letojná a muzulmánok érzékenységét, és nem gabalyodna bele egy önvádló, kiengesztelő tripbe, akkor nem is lenne érdemes egy youtube-os film kapcsán kimenni az utcára...