iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Tunézia 11 - Egy másik látogatóról

2012. szeptember 10. 01:08 - politics&islam

 

Eszembe jutott egy másik Ramadán havi látogató. Leszámítva azt a több százezer tengerparton süldögélő napimádót és a sivatagban tevegelő-kvadozó-dzsippező „kalandturistát”, volt itt egy kiemelkedő jelentőségű vendég is. Szamír al-Qantár سمير القنطار.

Talán nem annyira ismert a név, pedig igen prominens figuráról van szó. Qantár egy Bejrúttól délre található faluból (Abey عبيه) származó drúz, aki a Palesztin Felszabadításai Front (PLF/جبهة التحرير الفلسطينية) tagjaként hajtott végre Izrael elleni akciókat (Naharya) a hetvenes éve végén. Elfogása után, 1980-ban 47 évvel megtoldott ötszörös életfogytiglanra ítélték. Az ezredforduló után az arab sajtóban már őt tartották a bebörtönzött palesztinok doyenjének, annak ellenére, hogy akkoriban is még alig volt negyven éves. Egyébként már 1985-ben, az Achille Lauro elleni tragikus PLF támadás idején rajta volt a neve a túszejtők által kiszabadítani szándékozottak listáján. Végül 2008-ban szabadult, miután azok között volt, akiket Izrael szabadon engedett a 2006-os „33 napos” libanoni háborút kirobbantó Hezbollah akcióban elrabolt katonák holttestéért cserébe.

Qantár libanoni visszaérkezését testközelből láthattam. A hősnek kijáró fogadtatás nem csak a síita szervezet és közösség részéről érte, a maronita keresztény köztársasági elnök Michel Szulajmán, a Nyugat-barátnak elkönyvelt akkori szunnita miniszterelnök Fuád al-Szanjúra és a drúzok első számú politikai vezetője, Valíd Dzsumblat is ekként fogadta. A kiszabadulása után megházasodó és házassága révén (is) síitává konvertált Qantár azóta is az Izrael-ellenes propaganda fontos személyisége az iszlám világban.

Meghívása Tunéziába igen érdekes fejlemény. A palesztin ügy – úgymond –  támogatása nem volt idegen a korábbi világi rezsimtől sem, akár a Búrgíba-, akár a Ben Alí-korszakot nézzük. Itt volt a Libanonból emigrációba kényszerült palesztin vezetők egyik fő lakhelye, többek (mint Szalah Khalaf – Abú Ijjád és Khalíl al-Vazír – Abú Dzsihád) számára pedig haláluk színtere is. A bukott rezsim utóbbi években mégis eltávolodni látszott a palesztin ügy támogatásától; különösen a Dzserba szigetén található al-Gríba zsinagóga elleni az al-Káida hálózathoz köthető 2002-es szörnyű terrortámadás után.

Az iszlamista vezetésű kormány érezhetően változtatni akar ezen a külpolitikai vonalon. Miként az várható volt külpolitikai prioritásai közé felvette az arab-izraeli konfliktusban való aktív(abb) részvételt. Bár ebben a kérdésben sincs konszenzus a Nahda Mozgalom és világi koalíciós társai között, a belpolitikai kudarcokról való figyelemelterelésre valamennyien hasznosnak tartják az utcai beszélgetésekben és a sajtóban is egyre erőteljesebben tapasztalható Izrael-ellenességet. (Amit intenzíven támogatnak a „gazdasági/politikai donorországok”, Szaúd-Arábia és Öböl-menti szövetségesei.)

Nem hagyható figyelmen kívül még egy tényező sem. Ez pedig az utóbbi évtizedben megerősödött iráni politikai/kulturális befolyás továbbélése, ami az említett Öböl-menti államoknak igencsak ellenérdeke. A Qantár-látogatást is egy alapvetően iráni projektbe ágyazták, jelesül a nemzetközi Jeruzsálem-nap rendezvényeinek keretébe. A Rúholláh Khomeiní ajatolláh által meghirdetett Jeruzsálem-nap a Ramadán utolsó péntekén kerül lebonyolításra s mindig széles teret nyit az Izrael-elleni retorikai fellépéseknek.

Qantár is számos rendezvényen fellépett és gyakorlatilag minden állami médiában szerepelt. (Így –alapvetően más irányú programjainak színes foltjaként – az általam hallgatott és korábban említett Kulturális Rádiónak is.) Politikusokkal, vallási vezetőkkel találkozott s fellépései révén az „Izrael-probléma” a közbeszéd egyik legfőbb szegmense lett.

Kérdés, meddig marad meg az arab-izraeli kérdés (helyesebb volna inkább iszlám-izraelinek nevezni) a közbeszéd tematizációjának a középpontjában. A szekulárisok a retorika szintjén kritizálják ugyan az izraeli politikát, a zsidó állam létét azonban nem kérdőjelezik meg. A vidéki lakosság szúfizmus által befolyásolt tömegei pedig általában apolitikusak, a kérdést nem tartják magukhoz közel állónak.

Fontosnak tartják azonban a szalafiták. Ebben nincs véleménykülönbségük a mérsékeltekkel. A módszerekben és a célokban azonban igen. Míg a mérsékeltek látnak esélyt az Izraellel való palesztin megegyezésre, a szélsőségesek naponta hangsúlyozzák, hogy a zsidó államra az egykori keresztes államalakulatok jövője vár. S még egy véleménykülönbség: a szalafiták élesen elítélték Qantár meghívását és hakniztatását. Az ő  szemükben a libanoni – különösen síitává konvertálása után – eretnek és ami még rosszabb, Irán eszköze és jobb keze, amivel belenyúl a tunéziai belpolitikába. Ennek megfelelően Qantár a szalafiták részéről megkapta az aposztázia vádját, a hitetlenné nyilvánítást, a takfírt, aminek alapján megölése nemhogy engedélyezett, hanem a közösség kötelessége. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr84765484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.