iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Tunézia 8 - Frankofónia

2012. szeptember 04. 11:52 - politics&islam

 

Ha az ember naponta hat-nyolc órát a bicikli nyergén üldögél és az erőkifejtés és a táj bámulása már nem köti le, a technikának hálát adva, rádiót hallgat a telefonján. Én csaknem egy hónapig csüggtem az egyik tunéziai rádióadón. Azért ezen, mert ez volt az egyetlen, ami szinte mindenhol bejött, nem sugárzott zenét és többé-kevésbé értelmes beszélgetések folytak benne. A Tuniszi Kulturális Rádió (RTC/Radio Tunisie Culture/إذاعة تونس الثقافية) hallgatása is sok tanulsággal szolgált.

Az adó hallgatása közben az ember azt érezhette, valami külföldi rádió szól a fülében. Egy olyan országból, ahol mindenki francia iskolába járt, a francia kultúrán nevelkedett és egész világnézetét áthatja a frankofónia és a nyugati gondolkodás (ha explicite van ilyen). A műsoroknak, a beszélgetéseknek általában semmi közük nem volt ahhoz az országhoz, ahonnan és amelynek kultúrája nevében sugározták.

Miközben tekerés közben a levegő-nem-mondom-hány-fokos-hőmérskletére felmelegedett vizet kortyolgatom, a műsorok hallatán azon tűnődöm, mennyi embert érdekelhet errefelé Anatole France korai munkássága, Gore Vidal halála vagy Arthur C. Clarke Childhood's End című regénye. (Ez utóbbit ajánlom mindenkinek, ha túlteng benne az optimizmus és sokszor van jó kedve.)

Vissza a témához. Persze erre lehet azt mondani, hogy ez valami rétegrádió s éppen az említett kulturáltságú hallgatókhoz szólt. Igen ám, de az adó a tunéziai közszolgálati rádió részeként üzemel, s ez az egyetlen országos sugárzású állami, kulturális csatorna az éter hullámain. Ez reprezentálja úgymond az állam kulturális életét, annak minden specifikumával. Gondolják azok, akik ezt az adót vezetik, műsorait szerkesztik.

A csaknem nyolc évtized (1881-1956/63), amit a franciák itt töltöttek ételemszerűen nem maradt nyomtalanul a társadalom gondolkodásában. Az ország politikai, kulturális és gazdasági elitje – a franciák „civilizatórikus” küldetéstudatának, a kultúrájuk terjesztésének köszönhetően – frankofónná vált. Ide tartoztak azok a politikusok, gondolkodók, irodalmárok, újságírók is – szinte valamennyien a frankofónia tunéziai oktatási központjában,a Sadiki College-ban tanultak –, akik végül sikerre vitték a függetlenségi háborút. Búrgíba és társai a francia/európai kultúrából mertették szekularizációs elképzeléseiket.

A politikai és gazdasági elit a független Tunéziában megőrizte frankofón szemléletét és életmódját. Ez voltképpen a mai elitre is igaz. Mindeközben pedig – szép közhelyesen fogalmazva – reménytelenül eltávolodtak tunéziai rögvalóságtól. Illetve a társadalom tömegeitől. A nyugatos életmód és – részben – életszemlélet mai is a főváros és környéke elitjére, felső-középosztályára, valamint az északi és keleti tengerpart nagyvárosainak hasonló társadalmi csoportjaira korlátozódik.

A frankofónia meglegyintette ugyan a szárazföldi városok elitjét is, de a tradicionálisan datolya- és olajbogyó-termesztésre szakosodott gazdasági vezetők arab-berber gyökerei sokkal erősebbek és élőbbek a nyugatos máznál. Ugyanez elmondható a Dél fővárosának tartott Szfax gazdag és országos szinten is befolyásos kereskedőiről. A bányavidékek (al-Qaszrajn, Tála, Gafsza, al-Matlaví stb.) igen szűk gazdasági/politikai elitje pedig szinte semmilyen hatással nincs a zömében odatelepített alkalmazottak világnézetére, amelyet az elszakadt/elszakított rurális – főként berber – gyökereket a fellépő integritás- váltás indukálta frusztráció következtében fellépő lassú iszlamizáció jellemez.

Az eszmefuttatás lényege, hogy a nyugatos világnézetet, a szekularizációt fennen hirdető állami (kulturális) rádió kevesekhez (még ha egyelőre befolyásos kevesekhez is) szól. A társadalom túlnyomó többsége számára az RTC által közvetített értékek nem sokat jelentenek – még ha a szerkesztők úgy is gondolják vagy azt szeretnék, hogy ez legyen a mainstream a lakosság világnézetében. És ez nem holmi urbánus-népies ellentét. A nyugatias/frankofón világnézet és a berber/arab népi hagyománnyal átitatott iszlamizmus között civilizációs törésvonal van. Láthattuk, hogy ennek megszüntetése – azaz egy szekularizált társadalom létrehozása – nyolcvan+hatvan év (kolonizáció+Búrgíba/Ben Ali) alatt sem sikerült. (Nem sikerülhetett, de ez másik bejegyzés témája legyen.)

Ezzel együtt a nyugatos/szekularizált elit a politikában kikerülhetetlen. (A gazdasági kikerülhető megfelelő külföldi – miként napjainkban látjuk – Öböl-menti, elsősorban szaúd-arábiai és katari befektetések, támogatások, gazdasági kapcsolati hálózatok bekapcsolása segítségével.) A politikában azonban még ott vannak (lásd az ellenzéki erőket). Az iszlamisták minden irányzatának szúrják a szemét. A negyedik hatalmi ágban ennek megfelelően megkezdődött a harc. Pontosan az RTC-hez hasonló beállítottságú médiaszereplők kiszorításáért már több lépést tett a méréskelt iszlamisták vezette kormány. Erről írnék a következő posztban.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr854754396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.