iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Tunézia 3 - Szalafiták

2012. augusztus 31. 13:10 - politics&islam

A Ramadánról jut eszembe. A függetlenségi harc, majd bő három évtizeden át az ország megkérdőjelezhetetlen vezetője, al-Habíb Búrgíba (Habib Bourguiba) Mustafa Kemal Atatürkhöz hasonló – de helyi sajátosságokra szabott – szekularizált jövőt képzelt el népének. Ennek érdekében igen sokat is tett. A nőket nagy arányban vezette be a munkaerőpiacra, az állami szférában tiltotta a kendőviselést, majd megpuccsolója, rendszere tovább vivője és utódja, a most megfutamított Zéjn al-Ábídín Ben Alí – jogi szinten – teljes egyenlőséget biztosított nekik. Ezt a kulturális-mentális sokkot a társadalom nem is tudta feldolgozni. Amikor a saría személyi jogban – egyébiránt valamennyi iszlám országban – élő szegmenséhez, a férfiak házasulási lehetőségeinek (4) számához is hozzányúltak s azt egyre redukálták, komoly társadalompszichológiai határokat léptek át. A szekularizáció ugyan sikeres volt a már a francia gyarmati korban elnyugatosodott (főként fő)városi közép- és felső osztályokban, de – az egyébként mérhetetlenül nagyra duzzasztott állami közalkalmazottak csoportját leszámítva – nem sok eredményt könyvelhetett el vidéken.

Búrgíba elnök annak idején nekirontott az iszlámhit egyik pillérének számító Ramadánnak is, amikor a böjti hónap során nyilvános politikai beszéd alkalmával a tévékamerák előtt narancslevet ivott. (Az iszlám világ politikai vezetői közül ugyan többen nem tartják be a vallás előírásait – és ezt a lakosság tudja is róluk –, de a látszatra mindig adnak.) Ben Alí már diplomatikusabb volt ezen a téren, visszavett az úgynevezett „reformokból”, de a társadalmi élet szekularizációja tovább folyt. Ennek megfelelően rezsimjének bukása után várható volt, hogy az inga visszafelé leng és a társadalom alapvető civilizációs bázisát adó iszlám újra megerősödik.

Ez így is történt, az idei Ramadán pedig már az inga – legalábbis időleges – túllendüléséről tanúskodik. A turisták járta helyeken, azaz a tengerparti sávban és a főváros környékén, az élelmiszerboltok és vendéglátóipari egységek meg csak-csak nyitva vannak, bár Dzserbán és Tuniszban még azok is csak korlátozott számban. Az ország belsejében viszont teljes a zárlat. A dél-tunéziai Dahar-hegyvidéken például (Star Wars-rajongóknak: itt „lakott” Owen bácsi és Beru néni, itt állt Obi-Wan és Luke egy sziklán lenézvén Mos Eisley-ra, meg itt „nőtt fel” az ifjú  Skywalker…) a falvakban például annyira ragaszkodnak az élemiszerboltok bezárásához, hogy a közeli városokból induló helyközi buszok sofőrjei az utasok egyéni kérésére minden, a városban nyitva talált élelmiszerboltnál, hentesnél vagy zöldségesnél megállnak. Itt mindenki vásárol, aztán a céltelepülésen mindenkit házhoz szállítanak, tekintettel az összevásárolt élelmiszer mennyiségére. A házak előtt az utas, a családja és a sofőr együttes erővel pakolják ki a kiválogatott nejlonstanicliket. És sorolhatnám a hasonló példákat al-Qaszrejn, Gafsza vagy Tozeur vidékéről.

Amikor erről kérdezem őket, a vendéglősök Tunézia minden vidékén (tengerpart, észak, az algériai határ vidéke, a déli oázisok és a Líbia felé eső települések) arról beszélnek, hogy ez a feltűnő „bezárkózás” nem csak a „felébredt vallási tudat” eredménye. Mindenütt félnek a szélsőséges iszlamisták többször is kinyilvánított fenyegetéseitől. A szalafiták Ramadán előtt és alatt folyamatosan fenyegették az élelmiszerboltosokat és főként a vendéglősöket/kávézó-tulajdonosokat, hogy amennyiben a böjti hónapban nappal is nyitva tartanak, szétverik az adott kereskedelmi egységet.

És lőn. Nem múlt el nap, hogy ne hallottam/olvastam volna étterem/kávézó elleni támadásokról, esti zenei műsorok meghiúsításáról. De még súlyosabbak a szalafiták egyes a Ramadán alatt hagyományos kulturális rendezvények elleni fellépései. Miután  az ország minden régiójában jelen levő híveik folyamatosan monitoringozzák az esti műsorterveket, amennyiben nekik nem tetsző program készül, bárhol össze tudnak trombitálni több száz szimpatizánst, akik tüntetéssel, kordonnal, néhol késekkel, botokkal felszerelkezve fizikálisan akadályozzák meg az „iszlám törvényeinek” nem megfelelő programokat. Három – országos visszhangot kiváltó – akciójukat említeném meg.

Az egyik során az ország északi részén fekvő, alapvetően liberális hangulatú, erősen szekularizált lakosságú Menzel Bourguiba városában akcióztak. A hatvanas-hetvenes évek Kabos Lászlójához mérhető stílusú és népszerűségű Lutfi Abdalí tunéziai komikus „Made in Tunisia-100% halál” (a kifejezés arab, a „vallási előírásoknak megfelelő, megengedett” jelentésű) című műsorának helyi előadását akadályozták meg. Érveik szerint a műsor az iszlám előírásaival viccelődik, azt relativizálja, ergo bemutatása megengedhetetlen. A szalafiták már régóta figyelték Abdalit, lévén ez a műsora országos turné keretében került bemutatásra, a Ramadán minden estéjén mindig más városban lépett fel vele. A tunéziai Dél „fővárosában”, a kereskedelmi központ Szfaxban személyesen is láthattam, miként próbálják megakadályozni a közönség bejutását az óváros nyüzsgő főkapujának szomszédságában lévő koloniális-negyedben álló, moziból átalakított előadóterembe. Itt még kudarcot vallottak, de néhány nappal később az északi városban már jobban felkészültek; a nagyérdemű nem jutott be. Meg persze a személyes fenyegetések hatására magának a művésznek sem akaródzott megjelennie. (Miként megfelelő, hatékony létszámmal a rendőrségnek sem, de erről majd később.)

Egy másik, nagy vihart kavart lépésük az ország vallási központjának tekintett Kairuánban történt. Itt – a korábbi hagyományoknak megfelelően – a Ramadán alatt szúfi zenei fesztivált tartottak. Ezen esténként tunéziai és külföldi – mindenekelőtt észak-afrikai – szúfi vallásos zenét játszó együttesek lépnek fel, hatalmas sikerrel. Már maga a fesztivál szúrja a szalafiták szemét, lévén teret adnak az általuk ugyancsak elítélt szúfi vallási irányzatnak. A biztosítékot aztán az verte ki náluk, hogy idén a fellépők között volt egy iráni együttes. Az ő fellépésüket aztán – az említett kordon-módszerrel – meg is akadályozták, mondván, hogy az eretnek síita tanok terjesztését végzik a szunnita tunéziai társadalomban.

Ezzel az akciójukkal kapcsolatos a harmadik – általam a számtalan példából önkényesen kiemelt – fellépésük. És ez – bár itt még nem történt semmi gyakorlati lépés – hosszabb távon a legsúlyosabb és legelgondolkoztatóbb. A szúfi zenei fesztivál apropóján a kairuáni nagymecset imámját és munkatársait a szalafiták egy csoportja hitetlennek nyilvánította, miáltal kvázi megölésükre szólította fel a hívőket.

Az eset – bár a csoport társadalmi támogatottsága rendkívül csekély – számos kérést vet fel. A kormány meddig engedi növekedni ezeket a csoportokat? Meddig mehetnek el? Milyen befolyása van a kormányra a szalafiták mögött álló külföldi támogatóknak?  Mennyire van hatalma a kormánynak az erőszakszervezetek irányításában? Ez utóbbi kérdés azért is aktuális, mert feltűnő, hogy a kormány (belügyminiszter) felszólítására sem avatkozott be a rendőrség/katonaság az említett és más, ehhez hasonló esetek megakadályozására illetve kezdeti felszámolására. Ez részben a kormány – ezen a téren is tapasztalható – korlátait és gyengeségét mutatja, másrészt az erőszakszervezetek sajátos érdekeit és azok érvényesíteni tudó képességeit. (Az erőszakszervezetek szocializációjáról és múlt-őrző szerepéről külön bejegyzésben emlékeznék meg.)

Visszatérve a szalafitákra. Jól látható, hogy az Ibn Tajmíja-i hagyományoknak megfelelően két ellenség ellen küzdenek. Az iszlámot úgymond kívülről gyengítő szekularizáció mellett az iszlám elhajlásai, a heterodoxia a fő ellenfél. Ez utóbbi a számukra Tunéziában (miként Észak- és Nyugat-Afrikában általában) a szúfizmusban ölt testet. Programjuk így lehetetlennek teszik: a társadalom hagyományos, szúfizmus áthatotta gyökerei mellett kiirtanák az elmúlt évszázad modernizációs hatását is. Ez pedig jelenleg igen elképzelhetetlen. A levesbe köpni viszont bármikor bele lehet. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr214743833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.