iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Tunézia 2 - Mecsetek

2012. augusztus 29. 12:23 - politics&islam

A mecsetekről jut eszembe. A rezsimváltás során – miként az várható volt – küzdelem indult  a mecsetek feletti ellenőrzésért. Ezeket eddig – a többi állami, vallási, társadalmi stb. intézményhez hasonlóan – szigorúan a kormány és az azzal egyenértékű erőszakszervezetek felügyelték. A vallási intézmények feletti felügyelet terén az elmúlt két év zavarosában sokan próbáltak, próbálnak halászni – egyelőre kevés sikerrel.

 A mecsetek feletti ellenőrzés birtoklása stratégiai kérdés a társadalom gondolkodásának alakítása szempontjából. Ez még akkor is így van, ha az – elsősorban elektronikus – média véleményformáló szerepe kétségtelenül jelentős. Ugyanez – a „forradalmi látszat” ellenére – egyáltalán nem mondható el az internetről. A Facebook-fiatalok végtelenül vékony szeletét teszik ki a lakosságnak és alapvetően a főváros és néhány tengerparti nagyváros felső-középosztályára korlátozódnak. Az ország internet-használata még régiós viszonylatban is rendkívül alacsony. (Egyébként meg ahol viszonylag magas – mint például Libanonban vagy az Öbölben –, ott is elenyésző a közvélemény-formáló hatása a személyes interakciókhoz és különösen a közösséghez legközelebb álló vallási vezető/elöljáró hatásához képest.)

Tehát zajlik a lelkekért folytatott háború. Tunéziában az elmúlt hónapokban egyre-másra váltják le a mecsetek azon imámjait, akiket a kormány – jobb esetben az adott mecsethez tartozó közösség – az előző rendszer rendíthetetlen kiszolgálójának tart. Persze ezt a bélyeget nem nehéz rásütni bárkire, aki az elmúlt évtizedekben egy közösség vallási vezetőjeként, mecsetelöljáróként és/vagy pénteki ima-vezetőként dolgozott, minthogy az állam által kontrollált kinevezéshez szükség volt valamilyen szintű nyilvánosan kifejezett lojalitásra. Az iszlám tradícióinak megfelelően a pénteki prédikációkban nem tehettek rendszerbíráló megjegyzéseket és minden alkalommal áldást kellett kérniük az elnökre. Ez utóbbi említés és áldáskérés – amely korábban a kalifát illette meg – fontos legitimációs tényező maradt a muszlim közösségek világi vezetői számára. (Azon túlmenősen, hogy ezzel tudatosították/tudatosítják, hogy ki a vezető.)

A kormány legerősebb pártja, a mérsékelt iszlamista Nahda Mozgalom jelenleg szemmel láthatóan két törekvés között őrlődik. Még ellenzéki erőként egyik legfőbb követelése a vallási élet és intézményhálózat állami/titkosszolgálati kontrolltól való függetlenítése volt. Erről a szervezet vezetőjének/spiritus rectorának, Rásid al-Gannúsí-nak szinte minden egyes munkájában olvashatunk. Ez a függetlenség tenné lehetővé, hogy a közösséggel kapcsolatot tartó, azokat szellemileg irányító imámok révén a tiszta iszlám eszméje utat találjon a hívőkhöz. Ugyanakkor hatalomra kerülésük első pillanatától kezdve igyekeztek/igyekeznek átvenni az előző rezsim kontrolláló szerepét a vallási intézmények és vallási életet irányító személyek fölött.

A világi és liberális ellenzék ezt a régi hatalmi reflexek továbbélésének tartják. Ebben persze sok igazság van; beszélhetnénk mi is – saját tapasztalatainkra támaszkodva – az autoriter rendszerekben történő társadalmi szocializációról. Van azonban egy másik oka is a Nahda mecsetek feletti kontroll-politikájának. A mecsetek feletti befolyásért folytatott küzdelembe bejelentkeztek ugyanis más erők is, jelesül a „még a mérsékelteknek is sok” szalafiták. A „még tisztább iszlámot” hirdető radikálisok (ideológiai hátterükre most nem térnénk ki, de szalafita/vahabita címszavak alatt lehet barangolni a neten) jelentős anyagi és logisztikai támogatást kapnak szaúd-arábiai kormányzati és attól kvázi vagy esetleg valóban független alapítványoktól. Befolyásuk ugyan alapvetően Tunisz és a nagyvárosok alsó-középosztályában növekszik, jelenlétük azonban demonstratív és feltűnő. (Ramadán alatti akcióikra majd egy külön posztban térnék ki.)

Bár a kormányhoz és az azt vezető Nahda Mozgalomhoz semmi közük, miként Szádiq al-Arfáví, a tunéziai vallásügyi miniszter tanácsadója mondta egy interjúban, Szaúd-Arábián keresztül jelentős nyomást gyakorolnak a kormányra és több alkalommal szereztek meg így mecsetelöljárói pozíciókat.

Mindenesetre a szalafiták jelenléte – és a Ramadán alatti megerősödött aktivitása – megfelelő érv a kormány és a mérsékelt iszlamisták számára, hogy a régi reflexeket megőrizve tovább működtessek a helyi Állami Egyházügyi Hivatalt (Vallásügyi Minisztérium). A lóláb a Zejtúníja Egyetem ügyében lógott ki leginkább.

Az iszlám világ nyugati fertályának – mondjuk így: Egyiptomtól nyugatra – legtekintélyesebb vallási oktatási központja, amely magát természetesen a világ legrégebbi egyetemének tartja, más vallási intézményekhez hasonlóan Ben Alí kormányzása alatt az állam szigorú felügyelete alatt állt. Az egyetem vezetése az előző rezsim bukás után azonnal teljes függetlenséget követelt, amit a mérsékelt iszlamisták kezdetben támogattak is. Elképzelésük szerint a Zejtúníja lett volna az ideológiájukat a társadalomba „újraágyazó” vallási értelmiség oktatási bázisa. Már tavaly mutatkoztak azonban jelek, hogy az egyetem államtól való teljes függetlenedése azzal járhat, hogy a jelentős anyagi háttérrel rendelkező, a Nahda Mozgalomtól radikálisabb irányzatok, a szalafiták szerezhetnek megnövekedett befolyást ezen stratégiai fontosságú intézmény fölött is.

Idén tavasszal a kormány döntést hozott a Zejtúníja Egyetem teljes függetlenségéről. A kormányban részt vevő balközép Kongresszus a Köztársaságért (CPR) és a szociáldemokrata Demokratikus Fórum (FDTL) támogatta döntést, de hamarosan szinte minden oldalról támadás érte a kormányt. A szekulárisok az állami irányítás elvesztésével a kontroll nélküli iszlamista ideológiai-oktatási központ létrejöttét vizionálták, amely a majd a szekuláris vívmányok felszámolásának szellemi bázisa lehet. A Nahda pedig felismerte az egyetem radikalizálódásának veszélyét. Kurz und gut, nyár elején mindent visszacsináltak – a Zejtúníja vezetőinek sűrű tiltakozása ellenére. A konfliktus még nem zárult le, a függetlenedési törekvés megmaradt, a kormány azonban szigorúan felügyeli nemcsak a vezetők, hanem a tanárok kinevezését is. (Egyébiránt ez generikus probléma a térségben: hasonló a helyzet a nagy tekintélyű kairói al-Azhar-ral kapcsolatban és futnak majd néhány kört ezen a téren Líbiában is.)

Mindezek azt hiszem élesen rávilágítanak arra, hogy a jelenlegi felállásban a kormány ereje, mozgástere továbbra is gyenge, korlátozott és nem is látszanak jelei a helyzet gyökeres megváltozásának. Ugyanakkor az erőszakszervezetek prolongált befolyása, latens vezető szerepe és a vallási radikálisok nyomulása kétségtelen tény. Bár ez utóbbi jelenség jelentősége erősen megkérdőjelezhető. Erről majd a következő posztban. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr604739339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.