iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Alaviták

2012. július 11. 01:11 - politics&islam

A Tlassz-fiú Franciaországba menekülésével Szíriában is kezdődik a korábban Irakban látott politikai játszma: a hatalom korábbi birtokosai/kivételezettjei közül ki prolongálhatja politikai/gazdasági befolyását a rendszer megváltozásakor, a hatalommal utolsó pillanatban szembe forduló egykori vezetők közül ki lesz szalonképes a nemzetközi közösség számára. A tülekedés nagy: van, aki már évtizedekkel (Rifaat al-Aszad, Háfiz testvére), van, aki évekkel (Abdulhalím Khaddám, Háfiz majd Bassár második embere) ezelőtt ugrott ki s most londoni és párizsi emigrációból szidja a rendszert. És most következnek a süllyedő hajót az utolsó pillanatban elhagyók tömegei. Köztük az említett Manáf Tlassz, a légierők titkosszolgálatának különleges egységeit vezető főtiszt, Musztafá Tlassz világbajnoki hosszúságú védelmi miniszter (1972-2002), történész, könyvkiadó, a rendszer kikerülhetetlen tótumfaktuma, aki Háfiz al-Aszad talán legközelebbi harcostársa volt.

Éppen a szunnita Tlassz kapcsán emlegetik – annak ellenére, hogy anyai ágon ő is kapcsolatban állt a kisebbségi alavitákkal –, hogy az Aszad-rendszer mégsem volt az alavita kisebbség kizárólagos hitbizománya. Emlegetik ezt a rendszer szíriai apologétái, hangsúlyozván, hogy a felekezeti hovatartozás nem számít(ott) a politikai/gazdasági struktúra alapkövének. S szeretik emlegetni ezt a nyugati szakértők is, miként barátom kiváló blogjában is emlegette őket a napokban. E szakértők újabban mulasztják el kiemelni, hogy az Aszad-rendszerben fontos politikai-katonai-gazdasági pozíciókat szereztek az alaviták mellett drúzok, keresztények és az egész nem üzemelhetett volna a szunnita városi felsőközéposztály támogatásával.

Az alaviták és kisebb részben a drúzok vezető katonai/titkosszolgálati pozícióba kerülése ismert történet: a francia mandátum időszakában a megszállók a kisebbséget –  s közülük is a gazdaságilag legelhanyagoltabb s politikailag legkevésbé öntudatos alavitákat –  preferálták, amikor megkezdték a helyi erőkből álló lokális erőszakszervezetek kiépítését. A függetlenséget követő több évtizedes anarchia után a hatalmat megszerző alavita főtiszti kar hamarosan kiegyezést kezdeményezett a jelentős regionális (így libanoni, egyiptomi), európai és főként tengerentúli (mindenekelőtt latin-amerikai) gazdasági kapcsolatrendszerrel rendelkező keresztény felekezetekkel.

A kiépülő alapvetően szekuláris állami berendezkedés volt az, ami a már a francia mandátum korszaktól kialakuló hasonló gondolkodású vezető szunnita városi kereskedő réteget a hatalom mellé állította. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, amikor  a rezsim keményen fellépett a szunnita iszlamisták ellen (a hamái vérfürdő), ez a szekuláris szunnita felső-középosztály kiállt a rendszer mellett; hangsúlyosan annak szekuláris politikája miatt. Ezt a társadalmi bázist próbálta szélesíteni a hatalom a kilencvenes években, amikor a közép- és észak-szíriai szunnita parasztság majd az ezredforduló után  a kurdok felé tett alapvetően gazdasági mozgásterüket bővítő gesztusokat.

Ezzel együtt a hatalom birtokosai (legfelső politikai és erőszakszervezeti szinten) néhány „dísz-szunnitát/keresztényt/drúzot” leszámítva alapvetően alaviták voltak. És amiről szinte egyetlen elemző sem ír: túl a politikai-katonai elit alavita dominanciáján milyen fontos szerepet játszott (s hanyatló tendenciával játszik) az ország vezetésében az alavita klánok tanácsa s azon belül milyen döntő befolyással rendelkezik néhány alavita család.

A hagyományos törzsi felosztás szerint az alavita családok négy nagy klánba sorolhatók.

  • A legjelentősebb klán (al-Kalbíja), amely a Latakija (al-Ládziqíja) feletti al-Qardáhához kötődik s az alábbi családokat foglalja magába: al-Navászira, al-Qaráhila, al-Dzsulajqila, al-Rasávija, al-Saláhima, al-Raszálina, al-Dzsardíja, al-Darávisza, al-Salaf, Muhammad.
  • A Marqab környéki családok (al-Khajjátún): al-Szarámita, al-Makhálisza, al-Faqávira, al-’Amámira.
  • Al-Haddádún: al-Maháliba, Banú ’Alí Jasútíja, al-’Anáríja al-Matháliba.
  • Az Aleppó környékén élő al-Mutanávira: al-Namíáltíja, al-Szavárima, al-Maháriza, al-Basáriga.

Az elnök családját is adó Kalbí- és a Haddád-klánok (ebben a legbefolyásosabb család a Makhlúf) képviselték a tanács magját, a bel- és külpolitika fő vonalait, valamint a gazdaságpolitika – számukra természetesen előnyös – koncepcióit is ők fogalmazták meg.   

Hat-hét évvel ezelőtt észak-nyugat szíriai keresztes várak bejárása során gyakorlatilag végigkutyagoltam az alavita törzsterületet a libanoni Tripolitól al-Sajkh Badr-on, al-Qardáhá-n át Manbidzsig és a törökországi Antakya-ig. Az itt szerzett tapasztalatok tükrében ma valós az alavita lakosság félelme a bosszútól – akár volt köze a hatalomhoz, akár nem. A tizenkilencedik században az oszmán szultáni hatalom megtiltotta az alavitáknak, hogy a tengerparttól számított öt kilométeres sávban letelepedjenek. Most – tekintve felkelők néhány sarkos kijelentését – sokan ezt a letelepedési öt kilométeres zónát a tenger irányába jelölnék ki. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr804643771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.