iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Vallási tulajdonviszonyok – Irak

2012. június 06. 11:28 - politics&islam

 

A hazai – és majdhogynem a nemzetközi – sajtó ingerküszöbét sem érik el az Irakban továbbra is napi rendszerességgel zajló robbantásos merényletek. A korábbi fő célpontok, az amerikai és szövetséges erők kivonultak, keresztény felekezetek nagy része emigrált, a maradék igyekszik láthatatlanná válni, a kormányerők (hadsereg, rendőrség és az államigazgatás alkalmazottjai) pedig érdektelenné váltak az utóbbi hónapokban a merényletek mögött álló szélsőséges szunnita iszlamista csoportok szemében. Azonban kiemelt jelentőségű maradt szemükben az egyre növekvő politikai, társadalmi, kulturális aktivitást mutató síita közösség. Erre utal, hogy az elmúlt fél év terrortámadásainak célpontjai szinte kivétel nélkül ők voltak: Bagdadban, Kerbelában, Nedzsefben és a déli Baszrában százával mérhető az áldozatok száma.
 
A hónap elején újabb nagyszabású merénylet történt: ezúttal az iraki Síita Vallási Alapítvány (Vaqf) Tanácsának (ديوان الوقف الشيعي) épületét döntötte romba egy robbanóanyaggal megrakott kisteherautót vezető öngyilkos merénylő. A legalább 22 (a romok eltakarítása után várhatóan még ennél is sokkal több) halálos áldozattal és sebesültek tucatjaival járó robbantás célpontkiválasztása nem volt véletlen. A Síita Vaqf Tanács alapvető szerepet játszik a síita közösségnek az utóbbi időben felerősödött törekvésében, miszerint saját felügyelete alá helyezi az országban található síita imámok és családtagjaik sírjait és egykori lakóhelyeit magában foglaló szent helyeket.
 
Az elképzelés természetesnek tűnik. Az imámokhoz kötődő teológiailag megalapozott emocionális kapcsolat – a szunnitáktól eltérően – a síita hívők számára alapvető. Az imamátus (Mohamed próféta és unokatestvére, Ali vérszerinti leszármazottjainak isteni inspiráción alapuló jogértelmező és közösség-vezető szerepe) a síiták számára az iszlám vallás egyik alappillére. Az életükkel kapcsolatos helyek, illetve sírjaik látogatása az istenivel való kapcsolattartás, az imák és fohászok színtere. Születésnapjaikon valamit haláluk/mártíromságuk évfordulóin tudományos konferenciák és egyéb kulturális rendezvények mellett síita hívők tíz- és százezrei, esetenként milliói zarándokolnak el sírjaikhoz.
 
És ezekből a szent helyekből éppen Irakban van a legtöbb. Nedzsefben található az első imám, Alí, Kerbelában – mártíromsága színhelyén pedig fia, a harmadik imám, Huszein sírja. Múszá al-Kázim és Muhammad al-Dzsavád (a hetedik és a kilencedik imám) mauzóleuma Bagdad Kázimíja-negyedében található. A tizenegyedik, utolsó előtti imám, Haszan al-’Aszkarí az ugyancsak iraki Szamarrában van és ide köthetőek az utolsó, rejtőzködő imám, a Megváltóként/Igaz Útra Terelőként (Mahdí) még látható életének eseményei. ) Itt található az a helyiség/folyosó/pince سرداب stb., ahova 872 körül belépve eltűnt az anyagi világból – majd a síita hagyomány szerint – még mintegy hetven évig közvetítők (vukalá’) útján kommunikált a hívők világával. (Ez az úgynevezett „kis rejtőzködés”/ghajba szugra kora.) 840 óta nincs kapcsolat közte és a mi világunk között (nagy rejtőzködés”/ghajba kubra); a síiták szerint visszatérése a gonosz/a káosz totális földi elterjedése idején várható – rendcsinálási céllal.
 
Éppen ez utóbbi szent hely, a szamarrái körül lángoltak most fel az indulatok. Az utóbbi hetekben ugyanis a Síita Vaqf Tanács lépéseket tett, hogy átvegye az államtól e szent hely feletti felügyelet jogát. A Tanács az iraki parlament által elfogadott 2005/19-es törvényre hivatkozik, amely rendezni hivatott az országban található vallási szent helyek, sírok és temetők igazgatási jogait. Ennek alapján a síita zarándokhelyeket a síita közösség kezelésébe kellene adni. A törvénynek azonban hát év alatt sem sikerült érvényt szerezni, annak ellenére, hogy a politikai karanténból Szaddám Huszein bukásával kikerült síiták gyorsan aktivizálódtak és néhány év alatt (önerőből, illetve hathatós iráni/libanoni támogatással) kiépítették – és kiválóan működtetik – politikai, vallási, kulturális intézményhálózatukat.
 
Mindennek és annak ellenére, hogy a végrehajtó hatalom lassan tíz éve többé-kevésbe a kezükben van, a szent helyek feletti igazgatási jogok terén még hátrányban vannak. Ennek akartak az utóbbi hónapokban véget vetni és a Síita Vaqf Tanács több lépést is tett – mindenekelőtt a szamarrái – sírok felügyeleti jogának megszerzése érdekében. A lépések szunnita ellenzői – mérsékeltek és szélsőségesek egyaránt – viszont az alkotmány 10. cikkelyére hivatkoznak, amely kimondja, hogy az állam feladata a vallási szent helyek, sírok, mecsetek védelme és biztosítása.
 
A Síita Vaqf Tanács szerint azonban az egykori Szaddám Huszein-féle Vallási Alapítványok Minisztériumának feloszlatásával (ez igazgatta anno az összes felekezet vallási központjait) az annak kezelésében lévő helyek nem kerültek automatikusan a szunnita vallási alapítványokat felügyelő intézmény fennhatósága alá, miként az folyamatosan hangoztatja.
 
Az egyelőre patthelyzetben lévő ügy mögött nem csak magasztos transzcendens célokat kell látnunk. Az ezekhez a szent helyekhez fűződő immár sokmilliós „zarándok-turizmus” jelentős anyagi bevételi forrás is az azokat felügyelő intézmények számára. A zarándokhelyek körül ugyanis teljes komplexitásában jelentkezik a turisztikai ipar szállodákkal, éttermekkel, elárusítóhelyekkel és egyéb szolgáltatásokkal. Ezekért is folyik a harc.
 
Hogy ez a harc eszkalálódik-e, kérdéses. Félő azonban, hogy ilyen prominens intézmény – mint a Síita Vaqf Alapítvány – elleni támadás nem alakít-e ki olyan helyzetet, mint a szamarrái imám-sírok elleni brutális robbantásos merénylet 2006-ban. Azt követően elszabadultak az indulatok és az amúgy is magas hőfokon égő feszültség felekezeti háborúvá szélesedett. Sokan most is ettől félnek. A legtekintélyesebb síita vallási vezető, Alí al-Szísztání nagyajatollah is megszólalt: mérsékletre intett minden felet.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr184568612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.