iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Esélylatolgatás – Szísztání nagyajatollah utódlása

2012. május 30. 10:44 - politics&islam

 

Bár a legtöbb követővel bíró iraki síita vallástudós, Alí al-Szísztání nagyajatollah továbbra is naponta fogadja látogatóit és véleményt nyilvánít minden, a síita közösséget érintő kérdésben, előrehaladott kora (81 éves) miatt egyre gyakrabban emlegetik majdani utódlása folyamatát, s találgatják a helyét átvevő új mardzsa’ (a hívők által követendő jogértelmező) személyét.
 
Kétségtelen, hogy Szísztání a világ mintegy 200 millió síita közösségének legnagyobb tekintélyű vallási vezetője, akinek követői (a muqallidok) Irakon túl Dél-Amerikától a Közel-Keleten át Indonéziáig szinte minden síiták lakta országban megtalálhatóak. Szísztání a síita vallásjog hagyományosnak mondott, azaz politikailag passzív, az egyének hitéletére, cselekedeteire, a közöttük való interakciókra és a társadalom működésére szorítkozó irányzatát képviselő iskolának a folytatója. Mindez persze nem jelentette azt, hogy nem érintkezett a politikával: Szaddám Huszeinnel többször konfrontálódott, majd a nyugati megszállás és a polgárháború éveiben is többször exponálta magát. Mégpedig a kompromisszumok, az ön mérséklet hirdetőjeként, sokszor az egymással küzdő politikai felek közötti közvetítőként. Ezért is tekintenek rá úgy, mint az – eddig még – fennálló síita-kurd-(szunnita) kiegyezés egyik alapkövére. Hívei és támogatói – és természetesen az egységes Irakot fenntartani kívánó nemzetközi politikai tényezők – fontosnak tartják, hogy majdani utódja is ezt a vonalat kövesse.
 
Az utód személye persze kérdéses. A mardzsa’-választás (pontosabban mardzsá’-vá válás) nem hasonlítható más, ismert vallási vezető-választáshoz. Bár hivatalosan a mindenkori vallási vezető nem jelöl ki utódot, informálisan tehet utalást az általa preferált személyre. Ez azonban nem jelent automatikus utódlást. A legképzettebb és a társadalom által legelfogadottabb vallási vezetők – (nagy)ajatollahok, de esetlegesen alacsonyabb vallási rangú, de befolyásos hodzsetoleszlámok – hosszas tárgyalási és egyeztetési folyamatának eredménye lehet a megfelelő személy kiválasztása. E tárgyalások során sok minden latba esik: az elhunyt mardzsa’ említett informális akarata, a jelöltek közötti bonyolult hierarchikus, személyes, érdekközösségi viszony és – nem döntő tényezőként – az egyes vallástudósok által artikulált egyszerű hívek szándéka. A kiválasztott vezetőt azonban mindenképpen a hívők/követők közösségének elfogadása legitimálja. Mindebből kitűnhet, hogy a folyamat hosszú, az elfogadással együtt több hónapot, esetleg éveket vesz igénybe. A hosszú interregnum azonban kerülendő, élő autentikus jogértelmezőre mindig szüksége van a közösségnek.
 
A mardzsa’-választás tényezői között – bár hangsúlyozzuk: Szísztání esetében különösen nem politikai jellegű pozícióról van szó – megemlítendő még a bel- és külföldi politikai erők befolyása. Szísztáni széles körű, nemzetközi társadalmi bázisa miatt utódlása fontos lehet a régió minden politikai játékosának. Közöttük meg is kezdődött a küzdelem, s igyekeznek Szísztání közvetlen környezetében, illetve az iraki síita közösségben minél erősebb pozíciókat szerezni a választás idejére.
 
Mindenekelőtt Irán. Az iraki Nadzsaf iráni riválisa, a hatalmas vallástudományi központtá fejlődött Qom nem tétlenkedett. Már fel is mutatta jelöltjét Mahmúd Hásimí al-Sahrúdí ajatollah személyében. A 64 éves Sahrúdí ajatollah Nadzsafban született, egyik vezetője volt az Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsának (Supreme Council for the Islamic Revolution in Iraq – SCIRI), 1999-2009 között pedig az iráni bírói testület élén állt. Bár az politikailag aktivista iráni vonal híve, nem tartozik a legkonzervatívabb vallstudósok körébe. Az utóbbi hónapokban az iraki síita közösségben Irán jelentős propagandát indított társadalmi támogatottsága megszerzéséhez. E kampány jegyében mind Bagdadban, mind a szent városokban (Nadzsaf, Karbalá), mind a dél-iraki területeken jelentős iráni támogatáshoz jutottak vallási alapítványok, iskolák és társadalmi intézmények. Sahrúdi jelenlegi iráni állampolgársága nem akadály. A síitáki igazi internacionalista közösséget alkotnak. Maga Szísztání nagyajatollah is megtestesíti ezt. Hidzsázi arab származású családban az iráni Meshedben született, ott és Qomban kezdte majd Nadzsafban folytatta vallástudományi tanulmányait s Irakban lett vallási vezető.

Az iráni – a vallástudós kompetenciáját a politikára is kiterjesztő – jogértelmező irányzat ellenzői Irakban és más síita közösségekben riadót fújtak. (Hogy Szaúd-Arábiáról ne is beszéljünk.) Nadzsafban több név is szóba került, mint Szísztání potenciális utódja. Az esélyesek egyike a 76 éves Muhammad Sza’íd al-Hakím nagyajatollah, a vallástudósi/vezetői körökben két legbefolyásosabb és egymással rivalizáló család (al-Hakím, al-Szadr) egyikének jelöltje. Al-Hakím nagyajatollah esélyei nem lehetnek rosszak, ha majdan a választó grémium a döntés egyfajta elnapolásával kompromisszumra kényszerül és átmeneti személyiséget választ. (A frissen megválasztott vezető legoptimálisabb életkora 65 év körüli kell legyen, mert ebben az esetben van ideje a társadalmi támogatottság megszerzésére, megerősítésére és a közösség vezetésében az érdemi, hosszú távú munkára.)

 
Hogy fokozzuk a nemzetköziséget: ugyancsak esélyes aspiráns Basír Huszajn al-Nadzsafí al-Pákisztání nagyajatollah, aki 1942-ben Brit-Indiában született, majd Pakisztánban nevelkedett (innen az al-Pákisztání jelző a nevében). A szintén Nadzsafban tanult, brit útlevéllel is rendelkező Nadzsafí a legmagasabb vallástudósi rangra emelkedett síita jogtudós az indiai szubkontinensről. Ki nem mondott hátránya az, hogy nem szajjid, azaz családja nem vezethető vissza a Prófétáig.
 
Ha a vallástudósi képzettséget tekintjük, a legesélyesebb jelölt Muhammad Iszhaq al-Fajjád nagyajatollah lehetne a befutó, már amennyire futkározásról egy 82 éves érett korú ember esetén beszélhetünk. Fajjád iráni és afgán állampolgársággal is rendelkező hazara, aki tíz éves kora óta él Irakban és tanulmányait Nadzsafban végezte. Szísztáníval együtt a nagytekintélyű előd, Abú’l-Qászim al-Khú’í nagyajatollah tanítványa volt, s mára vallástudósi tekintélye Szísztáníéval vetekszik. Mint Szísztání egyik legközelebbi munkatársa, éppen független személyiségként gyengék a pozíciói. Annak ellenére, hogy vallástudósi körökben elhangzó vélemények szerint Szísztání őt preferálná utódjaként.
 
Qomban élő jelölt még a 70 éves karbalái születésú Szádiq al-Huszajní al-Sírází nagyajatollah. A számos jelentős vallászudóst adó családja fontos szerepet játszott mind Irán, mind Irak vallásjog- és politikatörténetében. Sírází nagyajatollah jelenleg Qomban nagy tekintélyű hauzát igazgat. Jelöltségét nem az iráni kormány, hanem egyes nyugati (London, Párizs) körök forszírozzák.
 
Sötét ló győzelme ebben a “versenyben” eléggé elképzelhetetlen. Jogilag kiválóan képzett, társadalmi bázissal/intézményrendszerrel rendelkező mardzsa’ nem ugrik elő minden bokorból. Ezzel együtt más vallástudósok is aspirálhatnak, megfelelő vallástudósi, társadalmi és külhoni támogatás híján azonban esélyeik nem sok reményre jogosíthatják fel őket. 
 
Az első számú nadzsafi vallási vezető személye azonban kulcsfontosságú. Egyrészt iraki belpolitikai szempontok miatt: a heterogén síita közösség összetartása függ a vezető mardzsa' tekintélyétől. Ugyanakkor az ő személye lehet a síita-kurd kompromisszum fennmaradásának záloga is. Amennyiben ugyanis a politikusabb, aktivista iráni vonal nyer teret, annak a belpolitikai egyensúly felbomlása – és az egységes Irak jövőjének megkérdőjelezése – mellett jelentős regionális következményei lehetnek. Irán tovább növelheti befolyását Mezopotámiában, amire szüksége is van az “arab tavasz” folyományaként bekövetkező szunnita iszlamista előretörés kompenzálására. 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr64554559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.