iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Síiták az Arab-félszigeten - bevezető

2012. április 30. 07:27 - politics&islam


Az iszlám szunnita-síita megosztottságának jelentőségét a politika és a média lépten-nyomon igyekszik elbagatelizálni. Lehet, hogy az iráni-szaúdi regionális hatalmi játszma magyarázható egyszerűen politikai szinten, két középhatalmi ambíciókkal bíró állam a világgazdaság egy stratégiai térsége feletti hatalom megszerzéséért folytatott küzdelmeként – amibe persze Törökország igyekszik mind intenzívebben beleszólni, illetve amelyet az Egyesült Államok igyekszik e lehető legteljesebb mértékben kontrolálni. De a hétköznapokban, a társadalom mélyrétegeiben a felekezeti megosztottság olyannyira mély, hogy az egyének napi gondolkodását, cselekedeteit és véleményalkotását sűrűn befolyásolják. Ez általánosságban elmondható az iszlám világ valamennyi államáról, ahol szunniták és síiták együtt élnek – bármilyen arányban. Sőt, olyan helyeken is, ahol nincsenek síiták. A radikális, de többnyire a mérsékelt szunnita vallási körökben is a síita heterodoxia nagyobb ellenség még az iszlámot nem elfogadóknál is – legyenek azok a könyv népei, azaz a zsidók, keresztények és zoroasztriánusok vagy más vallás hívei, netán agnosztikusok, ateisták.

 
A szunnita-síita szakadás kialakulásának politikai, társadalmi okaiba majd teológiai különbözőségeibe most nem mennénk bele. Az iszlám történelme hajnalán bekövetkezett törés helyrehozhatatlan. Ennek ellenére az utóbbi évtizedekben – a nyugati ökumenizmus mintájára – a szunnita-síita közeledést célul kitűző szervezetek tucatjai jöttek létre a Közel-Keleten, illetve a nyugati világban. E célból folyamatosan rendezik a konferenciákat, egyes szervezetek egész jól megélnek ebből a bizniszből. 
 
A szakadás orvosolhatóságát alapvetően gátolja, hogy a két fél közötti legkisebb közös többszöröst még nem sikerült megtalálni. A több mint egymilliárd muszlim 80-85%-os többségét kitevő – és korántsem egységes – szunniták az elszakadt síiták teljes mértékű visszatérését várják a számukra igaz útnak minősített ortodoxiához. Persze e többség hozzáállása a szunniták sokszínűsége miatt igen változatos. A skála a „tévelygők” minősítéstől az „eretnek”, a „az igaz hitet elutasítók”-ig (ráfida) terjed.
 
A síiták pedig ugyancsak megosztottak; leginkább három fő águkra: tizenkét-, hét- és ötimámosokra. De míg a legutóbbi egyfajta kapcsolódási pont a többségi szunniták felé, a hétimámosok pedig maguk is több ágra szakadván ténylegesen eltávolodtak a mainstream iszlámtól, a síiták túlnyomó, 90%-os többségét kitevő tizenkét-imámosok szunniták felé nyújtott baráti jobbja azt jelenti, hogy nem kérnek többet a többségtől, mint az iszlám közösség vezetésének általuk vallott imamátus-elvének ha nem is elfogadását, de legalábbis elismerését. Amivel persze a szunniták számos történelmi, politikai majd ebből fakadó teológiai legitimációja kérdőjeleződne meg. Hogy a vallástudósok ebből fakadó eltérő jogértelmező/interpretáló/jogforrás szerepéről alkotott eltérő álláspontok közelítését ne is említsük. Pedig ebben rejlik a lényeg.
 
A két irányzat közötti hirdetett konvergenciáról minduntalan eszembe jut Ibráhím Szálih sejk véleménye. Valamit tudhat a dologról, miután az libanoni Tripoli egyik szunnita vallási vezetőjeként éppen egy nemzetközi szinten is befolyásos szunnita-síita közeledést szorgalmazó szervezet vezetője. (S emellett az iszlám–keresztény párbeszéd nemzetközi organizációjának is prominens tagja, vatikáni konferenciák állandó képviselője, II. János Pál majd XVI. Benedek tárgyalópartnere.) Az elmúlt évtizedben akárhányszor megkérdeztem tőle, mi az esélye a szunnita-síita kiegyezésnek, a Sorbonne-non filozófiai doktorátust is szerzett, Hemingway-re hajazó fizimiskájú sejk széles mosollyal annyit válaszolt: semmi.
 
A közel-keleti társadalmakban tapasztalható szunnita reiszlamizációjával pedig ezek az ellentétek újra a felszínre kerülnek. Társadalmi szinten mindenképp, de a politika mozgatórugói között is ott van. Ha Szaúd-Arábia vagy Irán politikáját vizsgáljuk, mindenképp. De nem hagyhatók figyelmen kívül más államok sem Pakisztántól az Öböl-térségig vagy Libanonig. És ahogy a dolgok jelenleg folynak, például Szíriában sem. Az elkövetkező írásokban néhány ország síita lakosságára fókuszálunk.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr524471922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.