iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Egy államosított vallási vezető - Tantáví sejk és az Azhar 3

2012. április 06. 06:29 - politics&islam

 

Az egyiptomi belpolitikában minden fatvája a Mubarak-rezsim legitimációját szolgálta. Korbácsolást javasolt azon újságírókra, akik az elnök betegségéről terjesztenek híreket. Életének utolsó éveinek legnagyobb vihart kavart megnyilatkozása a csak a szemet szabadon hagyó női viselet, a niqáb betiltása volt az Azhar leányiskoláiban. Erről azt mondta, hogy egyfajta szokás (’áda) és nem a vallásgyakorlás (’ibáda) része. A felháborodás hullámai máig sem csendesültek, holott fatvája azokra az iskolákra vonatkozott, ahol a tanárok is nők. Utódlása is kényes kérdéssé vált az egyiptomi vezetés számára, ugyanis a saját vagy fia hatalmát biztosítani kívánó Huszní Mubárak elnök jól tudta: a társadalmi támogatottsághoz szüksége van az egyiptomi társadalomban nagy tekintélynek örvendő poszt legitimáló erejére. A tavalyi tiltakozó tömegdemonstrációk kirobbanása után az utódja a sajkh al-azhar szkében, Ahmad al-Tajjib minden megnyilvánulásával védte a fennálló hatalmat. Persze ez sem volt elég a Mubárak-ház hatalmának prolongálása érdekében.

Tantáví 81 éves korában hunyt el szívroham következtében a szaúd-arábiai fővárosban, Rijádban, ahol magas rangú állami kitüntetést vett át. Bár ideológiai álláspontja távol esett a vahabizmustól, a közös, a Nyugat irányába feltételekkel ugyan, de nyitott politika összekötötte a szaúdi vezetéssel is. Muszlimnak különleges megtiszteltetést jelentő módon a Próféta városában, Medinában temették el. Az iszlám világ sajtójában – leszámítva a hivatalos vallási vezetők lapjaiban olvasható hozsannázásokat – számos kritikát fogalmaztak meg munkásságával kapcsolatban. E cikkekben még azt is felróják neki, hogy a legtöbb dicsérettel az izraeli Jediot Ahronot nekrológja halmozza el, amely bátor embernek nevezi.

Természetesen Tantáví munkásságának van egy liberális, nyugati olvasata. Ez azonban elsősorban a világias, az államapparátushoz kötődő középosztálybeli értelmiségi muszlimok körében talál csak hallgatóságra. Az iszlám és modernitás lassan két évszázados kérdésére adott liberális válaszok az iszlám társadalmak szélesebb köreiben nehezen nyernek teret. Úgy különösen, hogy ez az irányzat szinte minden esetben az egyes szekuláris – de egyben elnyomó és a globalizációra valós válaszokat megfogalmazni képtelen – államhatalomhoz köthetők. A sajkh al-azharhoz hasonló vezetők, még ha haladó válaszokat is igyekeznek adni a modernitás kihívásaira, az államhatalomhoz való kötöttségük kompromittálja őket a szélesebb társadalmi csoportok körében, amely így továbbra is termékeny talaja marad az iszlám szélsőségesek gondolatainak.

Az egyiptomi hatalmi változások most még nagyobb kihívást jelentenek az Azhar tekintélyére nézve. A bukott rezsim legitimációjának egyik pilléreként kezelt intézménnyel szemben a szegényebb rétegek, a vidéki parasztság és az elszegényedő alsó középosztály egyértelműen a reális alternatívát jelentő mérsékelt Muszlim Testvériség (MT) felé fordult. ’Iszám al-’Araján, a MT ügyvédje és szóvivője már az „arab tavasz” előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a testvériségnek nemcsak politikai téren kell aktivizálódnia, hanem fel kell készülnie arra, hogy átvegye az Azhar egyetem feletti irányítást, így revitalizálva a sajkh al-iszlám posztot saját spirituális központjává alakítsa azt. Ez az MT hatalomra kerülésével jelentheti a poszt megerősödését – belpolitikai viszonylatban. De rombolhatja annak tekintélyét a legtekintélyesebb szunnita vallási autoritás címéért folytatott nemzetközi versengésben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr444337884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.