iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

A szúfizmusról 2

2012. március 23. 10:40 - politics&islam

 

Az ortodoxia és a szúfizmus közötti ellentétet az iszlám 1111-ben elhunyt megújítója, a mindkét utat bejárt al-Gazálí oldotta fel. Miként a nemrég magyarul is megjelent önéletrajzi munkájában (A tévelygésből kivezető út/al-Munkidz min al-dalál) írja: a misztika nem ott kezdődik, ahol a teológia/vallásjog befejeződik, hanem az utóbbi nélkül nincs misztikus megvilágosodás. Al-Gazálí tehát az ortodox iszlámba emelte a szúfizmust, amely a 12. századtól kezdve hatalmas fejlődésnek indult. Egy-egy híres szúfi sejk (perzsául pír) köré kereső, utazó majd beavatott fokozatú tanítványok sereglettek, majd a mester halála után a szentként (walí) tisztelt alapító sírhelye körül szúfi "kolostorok" jöttek létre. Ezeket Keleten khánqáh-nak, Észak-Afrikában ribát-nak vagy záwijá-nak hívják.  Az Oszmán Birodalomban tekké-nek nevezték őket; egy azóta elpusztult szúfi kolostor nevét őrzi a Pécs feletti Tettye-hegy neve is. Budán a Bektasí-rend egyik kiemelkedő sejkjének, Gül Babának a síremléke a török muszlimok máig tisztelt és látogatott szent helye.
 
A mesterek különböző módszereket követtek az istenkeresés útján: Allah nevének szakadatlan ismétlése - dzikr -, Korán-recitálás, zene, tánc - kerengő dervisek; a szélsőségesek - miként pár éve Bejrút Auzáí-negyedében a Rifáí-rend szeánszán személyesen megtapasztalhattam - üveget és tüzet nyelnek, valamint méteres nyársakkal keresztülszúrják magukat. Ezek alapján szúfi rendek (tariqá-k) születtek, amelyek fontos szerepet játszottak abban, hogy az iszlám - immár kard nélkül - újabb területeket hódított meg a 15. századtól kezdve. Nyugat-Afrikában a Szenúszi- és az Idriszi-rend tagjai főként kereskedők voltak. A mai Száhel-övezetben minden törzs területén szúfi kolostorokat hoztak létre, amelyek sejkjeit - akik egyben kereskedelmük helyi koordinátorai voltak - a módszeres propaganda és persze a kereskedelemből származó anyagi előnyök eredményeként hamarosan szent emberként (marabut) tisztelték az addig animista vallásokat követő törzsek s hamarosan felvették az iszlámot. A marabutok sírhelyei máig fontos zarándokhelyek, ahol az imádkozó muszlim számíthat a marabut közbenjárására-áldására (baraka). Az említett rendek más, kisebb irányzatokkal jelentős szerepet játszottak a francia kolonialisták elleni függetlenségi mozgalmakban (Líbiában a Szenúszi-rend sejkje lett az ország uralkodója az olasz gyarmati korszak után), ma pedig társadalmi-karitatív tevékenységük révén jelentős befolyással rendelkeznek minden nyugat-afrikai iszlám országban. 
 
Hasonló szerepet játszott az egész iszlám világban elterjedt 14. században alapított Naqsbandí-rend Indonéziában. A kereskedelmi tevékenységet ötvözve a hittérítéssel iszlamizálták az 1500-as évektől Közép- és Kelet-Indonéziát valamint Malajziát, kemény harcot víva a holland gyarmatosítókkal. A rend egyik elágazása (Muhammadíja) a mai indonéz iszlamista pártok bölcsője. Ugyancsak ez a rend érvényesíti befolyását a majdnem elfeledett Kanszu- és Jünnan-tartománybeli kínai muszlimok körében; a 19. század közepén keményen fellépett Peking asszimilációs politikája ellen és a központi kormányzattal véres és végül vesztes háborút vívó harminc éven át fennálló független államot alapított.
 
A Naqsbandí-rend politikai tevékenysége a Kaukázusban bontakozott ki a legteljesebb formában. Itt a 19. századi orosz hódítás előtt és alatt a rend szervezetei jelentették az államiságot. Imám Sámil sejk három évtizeden át tartó vezetését (az ő általa vezetett védekező háborúval kezdődött az orosz birodalom számára a csecsen-ügy) máig a "saría korszaka"-ként emlegeti minden muszlim kaukázusi nép. A vahhabizmus múlt század kilencvenes éveiben történt megjelenéséig (és az idősebb generáció számára ma is) a Naqsbandí-rend volt a szellemi forrása a csecsen, ingus, dagesztáni politikai mozgalmaknak.
 
Számos szúfi rend játszott és játszik fontos szerepet az iszlámban. A Szafavidák alapították meg a 16. században, Iránban az első olyan birodalmat, amely államvallássá tette a síizmust. A bektasik és a mevlevik az Oszmán Birodalom katonai és kulturális életére gyakoroltak hatást, a csistík az indiai iszlám alakításában játszottak szerepet, a Qádirí- és a Rífáí-rend fontos kulturális és karitatív missziót tölt be többek között a Szíriában, Libanonban és Jordániában élő palesztin menekülttáborok társadalmában. Ma sok közel-keleti ország vezetése talál szövetségesekre egy-egy a belső út keresését a politikai hatalom megragadásánál fontosabbnak tartó szúfi rendben. Közös ellenfeleik ugyanis a politikai vezetők legitimitását vallási szempontból megkérdőjelező, a szúfizmust elhajlóknak bélyegző extremista, radikális iszlamista csoportok. Ezért a politikai hatalom szívesen lát olyan ismert, mérsékelt irányzatokhoz tartozó szúfikat az országos főmufti posztján, mint a nemrég elhunyt Kaftáró sejk Szíriában vagy Qabbání sejk Libanonban.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr194334731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.