iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Jemen - a harmadik út

2012. február 29. 21:16 - politics&islam

 

Jemenben új elnököt választottak. Az 1978-tól észak-jemeni, majd 1990-től a közös ország elnökeként regnáló Ali Abdullah Szálihot is elűzte a népharag. Valójában Szálih persze az országot feszítő problémahalmazzal nem tudott mit kezdeni; az „arab tavasz” csak ürügy volt a kritikai hangok felerősödésére. Végül sem a szaúdi sem az amerikai támogatás sem volt elég: mennie kellett.
 
Távozása – az ország sajátosságaiból adódóan – azonban nem követte az arab tömegmozgalmak országaiban eddig követett két forgatókönyvet. Nem következett be a tunéziai-egyiptomi forgatókönyv, amelynek során a katona apparátus vezényelt le és felügyelt egy politikai elitváltást. (Megőrizvén az erőszakszervezetek és a gazdasági elitek befolyását – amiből még bonyodalmak származhatnak). De Jemen nem követte a líbiai utat sem, ahol a törzsi-regionális megosztottság miatt végül polgárháború söpörte el a teljes politikai elitet. (Persze teljes elitváltás itt sem várható. A kapcsolati hálókkal rendelkező jó öreg politikusokra/tisztekre/szakemberekre továbbra is szükség lesz.)
 
Jemenben úgy változott a rezsim, hogy nem változott. Szálih hatalma a hosszú regnálás és az akkumulálódó problémák miatt úgyis megrendült s miután erőtlen kísérlete az arab autokrata vezetők álmának megvalósítására, a dinasztikus hatalomátadásra kudarcba fulladt, jött a kettes számú kedvenc terv, az alelnök helyzetbe hozása. Az egyedüli jelöltként megválasztott Abd Rabbihi Manszúr Hádí személye azonban semmilyen garanciát nem jelent a változásokra. Hádí a két országrész közötti polgárháború vége, 1994 óta volt alelnök és déli származása a mindig népesebb, gazdagabb s ebből adódóan befolyásosabb északon komoly problémát jelenthet.
 
Nem látszik tehát, hogy a politikai/katonai elit válaszokat találna az országot sújtó mérhetetlen problémahalmazra. Ha most eltekintünk a Dél államainak (lásd fejlődő országok, harmadik világ stb.) gyógyíthatatlannak tűnő generálbetegségétől, a gyenge állami redisztribúciós rendszerektől és az ugyancsak feszítő gazdasági és szociális kérdésektől az alábbi pontokba szedhetjük a specifikusan jemeni problémákat:
 
  1. Észak- és Dél-Jemen még mindig nem alkot koherens egységes államot. Az egységesülést gyengítik az eltérő történelmi hagyományok, a törzsi/vallási/ideológiai megosztottság. (A törzsi széttagoltság évszázados; a vallási ellentétek lényege, hogy míg észak hagyományosan zajdita síita, dél szunnita többségű; ami pedig az ideológiai ellentéteket illeti: míg észak az ott több mint ezer áven át fennálló zajdita imamátus ideológiai örököse, délen nem múlt el nyomtalanul az arab szocializmus ottani, 1990-ig fennálló rendszere.)
  2. A szakadár síita hauthí-mozgalom az ország északi részén állam az államban; veszélyezteti mind a központi kormányzatot, mind Szaúd-Arábiát, amely folyamatosan azzal vádolja a mozgalmat, hogy Irán támogatásával működik s célja az Arab-félsziget szunnita hegemóniájának megtörése. (Az egykori dél-jemeni és szunnita Hádi elnökké választása nem biztos hogy jó ómen a hauthisták számára. Ennek megfelelően a hautisták társadalmi bázisának tartott Sza’da városában és környékén például jóval 50% alatt volt a részvételi arány az elnöki referendumon.)
  3. Hádit déli származása sem segítheti viszont az ottani országrészben felerősödött szakadár mozgolódás lecsillapítására. Részben, mert csaknem két évtizede a Szálih-rendszerben betöltött szerepe miatt az északiak kollaboránsának tartják, részben, mert a két országrész közötti feszültségek rendkívül mélyek – a korábban említett gazdasági, történelmi, szociális okok miatt.
  4. Szálih távozásával – az utóbbi évek bizonytalankodásai ellenére – erős figura tűnik el a jemeni politikai elitből. Az a személy, aki 2001. szeptember 11. után együttműködött az Egyesült Államokkal a terror elleni harcban. Erre szükség is volt, az ország ugyanis az al-Káida fontos háttér országává és működési terepévé nőtt. Szálih személye fontos összekötő kapocs volt a Fehér Ház és a Pentagon felé. Kiesése újból felerősítheti az al-Káida jemeni tevékenységét. Hádí pedig nem tűnik elődjéhez hasonlóan erős személyiségnek.
  5. A Hádival elégedetlen csoportokat (a déliek, a hauthisták, az al-Káida) éppenséggel nem nyugtathatta meg, hogy az új elnök mindjárt az egyik első nyilatkozatában felszólította a Nyugatot, mindenekelőtt az Egyesült Államokat, hogy a kormányzat fennmaradásának záloga a részére biztosított azonnali és folyamatos gazdasági és katonai segítségnyújtás.
  6. Az említett kihívásokat is felülmúlhatja egy még ki nem teljesedett probléma: egyre több jel mutat arra, hogy az ország egységét és a kormányzat erejét biztosító hadseregben tovább mélyültek az észak-déli, illetve a törzsi ellentéteken alapuló törésvonalak, amelyek az állam fő támaszának számító erőszakszervezet szétesésével fenyegetnek. Ez – az említett három belső kihívással együtt – az államhatalom végét jelenheti.
 
Hádí az államelnöki eskü után kijelentette, hogy maximum két évig marad a hatalomban. Lehet, hogy a tovább folytatódó megmozdulások és szakadár mozgalmak ennyi időt sem adnak neki. És persze az is előfordulhat, hogy felülkerekedve a nehézségeken igencsak nem akar majd megválni ettől a poszttól. Láttunk már erre is példát.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr194227274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.