iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

A Családról – röviden

2016. szeptember 19. 13:28 - politics&islam

 

Rájár a rúd a Harírí-klánra. Már sok éve kiestek a közvetlen hatalomgyakorlásból Libanonban – annak ellenére, hogy több mint tíz éve nincs jelen – közvetlenül – a szomszédos Nagy Testvér. (A jelenlét hiánya persze csak a katonai vonalra vonatkozik; a politikai, titkosszolgálati, gazdasági befolyást elhanyagolni súlyos hiba lenne. És ott vannak még a szintén kikerülhetetlen családi összefonódások a két ország állampolgárai és lakosai között.

Az elnökválasztás permanens – és a libanoniak által félmosolyos rezignáltsággal fogadott – kudarca is részben a Harírí-családhoz köthető. Bár a főtámogató Szaúd-Arábia a térségben évek óta feltartózhatatlanul nyomul, Libanon az egyik olyan kis turzás, ahol a vahabita tengeráramlás mindúttalan megtörik. A gát léte részben helyi erők (a törzsökös libanoni síita társadalom), részben külső tényezők (elsősorban Irán) eredménye. Rijád pedig éppen az építési/befektetési nagyvállalkozó család révén remélte/reméli annak lebontását.

Ami egyelőre tovább várat magára. Most éppen a család szaúdi gazdasági nehézségei csökkentik a boss Szaad al-Dín al-Harírí libanoni pozícióit. A Saudi Oger Ltd. konzorcium – a Harírí-család szaúdi gazdasági jelenlétének zászlóshajója – komoly nehézségekkel küzd, ami az ilyesmire különösen érzékeny libanoni közvéleményben máris érzékeltette a hatását. Nemcsak az politikai paletta másik térfelén álló síiták (Hezbolláh és keresztény szövetségesei) támadták meg nyomban Harírí helyi politikai formációját (Jövő/Musztaqbal Irányzat), hanem a családdal szövetséges egyes szunnita erők is kételyeket fogalmaztak meg a szajdai család tényleges politikai befolyását illetően. A „kedvezményezettek”, azaz a Jövő Irányzat vezetői már a – nem jelentéktelen mértékű – közvetlen pénzügyi támogatások elmaradása miatt panaszkodnak.

Kérdés, hogy a mérsékelt szunnita erők utóbbi időben tapasztalható meggyengülését át tudja-e konvertálni az Irán-vonalat képviselő Hezbolláh-vezette szövetség és fel tudják-e nyomni a baabdai elnöki palotába az ex-tábornok Michel Aún/Aount? Vagy legalább a „kompromisszumos jelöltet”, Michel Szulajmán/Suleimant.

Alapvető kérdés. Vannak azonban Libanonban ennél fontosabb témák is. Például, hogy napokon belül kezdődik a „Dancing with the Stars” az MTV-n! Ez amolyan Szombat esti láz-féle műsor, melyben a helyi, enyhén túlsúlyos Czene Attila/Keleti Andrea etc. fog táncikálni valami önjelölt majommal.

Ez az, amit a libanoniak igazán várnak.

Szólj hozzá!

DKA 47 - Independence Day

2016. szeptember 13. 06:21 - politics&islam

(Az alábbi bejegyzést augusztus 27-én írtam a Facebookon.)

Az lesz itt három nap múlva. Az ötvenkilencedik. 1957. augusztus 31-én a most tőlem úgy száz méterre lévő Merdeka téren lehúzták a Union Jacket és felvonták a (félholdas-egy)csillagos-sávos nemzeti lobogót. Pedig akkor még nem is jött létre az, amit ma Malajziának hívunk.

Az ország születése hosszadalmas, nehéz folyamat volt, aminek a végeredménye - túl azon, hogy akkoriban sem tetszett mindenkinek - most is ébreszt kételyeket és kérdéseket.

Amikor száz éve érlelődni kezdett egy független és egységes maláj állam gondolata, a jelenleg Malajziát alkotó területek nagyon különböző közjogi státusban voltak.

A félszigeten négy szultanátus (Selangor, Negeri Sembilan, Pahang és Perak) az 1895-ös szerződést követően, mint Federated Malay States brit kormányzó felügyelete alatt működtek.

Négy további északi szultanátus (Perlis, Kedah, Terengganu és Kelantan, azaz az Unfederated Malay States) sziámi (ma Thaiföld) felügyelet alatt voltak, s csak 1909-től került az élükre brit kormányzó.

Emellett Melaka és Johor többé-kevésbé önálló utakon járt, Szingapúr brit koronagyarmat lett, Brunei protektorátus volt, Sarawak 1946-ig a Fehér Rádzsák birodalma, majd brit koronagyarmat, Sabah meg a brit North Borneo Company tulajdona.

Ezt a konglomerátumot, melyet a maláj világ kiterjedésével azonosított - a maláj politikai elit - igyekeztek egyesíteni.

Regionális viszonylatban ennek gyakorlatilag senki sem örült. Kína a Délkínai-tenger zónáját saját befolyási övezetének tekintette (bár a II.VH. után éppen belső problémái voltak: Maóék meneteltek a hatalomba). Ezzel együtt Kína mindig is ellenérzéssel viseltetett egy egységes maláj állammal szemben.

A maláj vezetésnek is háthideg-futkosást okozott a kommunistává lett pekingi vezetés. Szingapúr 1965-ös "elengedésének" azonban prózaibb demográfiai oka volt: ha a városállam megmarad az időközben létrejövő maláj államszövetségben, annak idején a kínaiak létszáma megelőzte volna a maláj etnikumét.

Brunei - tudjuk - az olaj miatt maradt ki. De a borneóiak amúgy is ódzkodtak. A helyi népek (ibanok, melanauk, kayanok stb.) nem látták előnyét a csatlakozásnak. A hosszas tárgyalások eredményeképpen Sarawak és Észak-Borneó (ma Sabah) széles körű autonómia-jogokkal bír. Hogy mást ne mondjak, belső határa van e tartományoknak Malajzia többi része felé: a malájoknak is útlevél/okmányellenőrzésen kell átesniük a be- és kiutazás során.

A szomszédok pedig ugyancsak ellenezték egy egységes Malajzia létrejöttét. Indonézia maga szeretett volna lenni az első számú regionális hatalom a térségben. Borneó északi részét pedig igazán nem akarta "adni". Csatonázott is oda Sukarno kommunista gerillákat, véres háborút indukálva a szigeten. Az indonéz vezetésnek később az sem tetszett, hogy az iszlám profil kidomborításával Malajzia a térség muszlimjai számára más utat szándékozott mutatni (aktívabb jelenlétet az Iszlám Ligában) az indonéz harmadik-utasság programjával ellentétben.

A Fülöp-szigeteknek Sabahra fájt a foga, ott is leírtak pár kört a vezetők, amíg elfogadott lett a status quo.

Mutasson fel tehát bármilyen akrobatikus ugrást a maláj kistigris, nemzetközi viszonylatban vannak konfliktusai. (És tőle is félnek. Brunei és Szingapúr gyakorlatilag. Ez utóbbi arra trenírozza a hadseregét - egyébiránt Izraellel való együttműködésben -, hogy meg tudjon hiúsítani egy esetleges maláj offenzívát.)

Persze ennek jelenleg minimális a realitása. De a Malaka-szorosban gyakrak változnak a tengetáramlások.

P.s. Majd az utazás el- s a magam leültével szándékozom egy hosszabb eszmefuttatást megereszteni a blogomon a maláj helyzetről, s különösen az iszlám irányzatainak itteni állapotáról. Mert a mecsetekben folytatott eszmecserék mellett nem csak hitvány, pihentető-agylúgozó könyveket volt szerencsém végigolvasni, hanem - szépirodalom mellett (itt és most Péterfy és Dragomán) - izgalmas történelmi, vallási és szociológiai munkákat is Malajziáról, a térségről és az iszlámról. Szóval - reményeim szerint - ebben a témában még referálok.

S hogy a nagy nemzet-népi-vallási-kultúrális sokszínű békés egymás mellett élés mögött micsoda feszültségek húzódnak, arra példa - túl az út során folytatott beszélgetéseken - egy ma délelőtti esemény.

A Merdeka tér mellett ma pár százan szevezett demonstrációt tartottak, FüggNap-i témában, ellenzéki stílben, kicsit erős iszlám felhanggal. Látszott a mind több összegyülekező rendőr arcán a feszültséget: csoportosulás van. Két óra elteltével legalább ezer (!) rendfenntartó volt jelen. Lám, az independensz déj olyan fóbiát vált ki errefelé, mint anno a Kádár-érában március 15-e. Nem ragozom (csatolok pár képet).

Van itt valamiféle parázs a hamu alatt.

14067602_1074020175980416_3034561379755530408_n.jpg

14055177_1074062479309519_8058661978027315587_n.jpg

14088468_1074021272646973_7114562362463736526_n.jpg

14063765_1074022619313505_3506691321018336452_n.jpg

Szólj hozzá!

DKA 46 - Koldusok

2016. szeptember 12. 18:18 - politics&islam

 

Nem szoktam embereket fényképezni. Aki rácsúszik a képre, rácsúszik, de a "fizetek-pár-dollárt-az-autentikus-bácsinak/néninek-ugyan-már-vigyorogjon-modelt-a-kamerába-otthon-majd-mutogathatom-a-családnak-meg-a-haveroknak"-effektus nem fordult elő velem.

Nem is fog.

Az alábbi képen látható világtalan asszony (bár úgy hallottam, a kifejezés nem helyes, nekik is van - saját - világuk) a KL- i régi főmecset (Masjed Jamek) metróállomása előt; a szabályt erősítő kivétel (lásd: megideologizálás). Mert látványa és zenéje azonnal helyre tette bennem a sikeres út okozta túlzott megelégedettség érzését.

Mert a világ szép, bonyolult, de soha nem feledhetően teli s teli van bajjal. Orvosolni valókkal.

Nekem minden országban vannak "kedves"koldusaim. A legemlékezetesebb, máig tartó hatást egy - ismét csak hol másutt, mint - Damaszkuszban látott néni váltott ki belőlem.

Először '93 nyarán találkoztam vele. A mostanihoz hasonló magas endorfin-szintű állapotban szökdécseltem a szír fővárosban, éppen Boszrából tértem vissza. Aki látta azt a dél-szíriai várost, római-nabateus műemlékeivel és szeretni való drúz lakosaival, nem csodálkozhatik, hogu úgy tíz centimétetrel a járda felett közlekedtem.

Kijöttem a Hamra végén lévő kazetta-boltból (egykor ilyen is volt...) hátizsákomban féltucat Rabí' Abú Khalíl-szalaggal (melyeket majd húsz évig nyűvök) és a Dár al-Iszlám épülete felől érkezve fordultam be a parlament (Madzslisz al-Sa'b) háta mögötti szűk(ebb) utcába.

És majd' fellöktem; ott állt a néni. Illetve kilencven fokban görbült. Fehér ruhában, fehér kendőben, fehéres arccal jó tündér vagy jóságos nagyanyó is lehetett volna. Vak tekintettel meredt felfelé, közben artikulálatlanul nyöszörgött, egyik göcsörtös, vékonyka kezével botra támaszkodott, a másikban műanyag edénykét tartott.

Kitörölhetetlen látvány volt; különösen miután egy nagyon szeretett családtagomra is hasonlított. Nekem Szíria - akkor is létező - belső fájdalmát nem az erőszakszervezetek pregnáns jelenléte vagy a palmürai börtönben rokonát látogató férfi történetei érzékeltették, hanem - bár ő nem tudhatott róla - ez a néni.

Nekem álruhás jóságos tündér.

Utána még évekig láttam ugyanott, ugyanabban a ruhában, ugyanaban a pózban. Azt az elesettséget, amit egész lénye sugárzott, azt hiszem, egy Bosch-festmény sem tudta volna visszaadni.

Azóta már biztosan nem él. Miként az az ország sem, ahol láttam.

A Braille-írásos szövegkönyvből éneklő maláj asszony nekem itt is Szíriát siratta.

14079550_1073715639344203_8758492374567503142_n.jpg

Szólj hozzá!

DKA 45 - Szikh

2016. szeptember 12. 10:15 - politics&islam

 

Utolsó borneói napomon jót beszélgettem egy öreg szikh-kel (vagy -hel, vagy -khel vagy -vel?) a kuchingi szikh központban.

Nincsenek sokan - miként Sarawakban általában az indiaiak - s ők meg a szubkontinensre figyelnek (nem KL-ra). A nyugdíjas bácsi elszomorkodott mellettem, miközben falatoztam a központ finom ebédjét (és ittam hozzá TEÁt...), hogy ő itt született, de nincs itthon. S hogy általában hittársai is így éreznek. A távolban születettek még inkább.

A maláj "nemzetépítésnek" még van mozgástere.

14117968_1072923319423435_2169189749199354811_n.jpg

Szólj hozzá!

DKA 44 - Híradó

2016. szeptember 11. 20:12 - politics&islam

 

Az államit mindig érdemes figyelni. Különösen az effajta országokban. (Meg most már az affajtában is... mert az is olyan lett/lesz, mint ez.) Ahol a hatalom - enyhén szólva is - minden szeretne lenni. És megmondani a mindenkori tutit a zembereknek.

Itt erősen így megy. A híradó szép lenyomata ennek.

Többször néztem végig az itteni "egyes" esti hírműsorát. Például útban Sibuból Kuchingba, fél napos eső után felüdítő s tanulságos élmény volt.

Ha csak első megközelítésben értelmezzük, olyan, mintha bulvárhíreket hallgatnánk. Mint az RTL Klub fénykorában. Összefoglalom a mai termést.

1. Melakában álmukban lemészároltak egy családot. A rendőrség elfogta a tettest.
2. A peraki rendőrség felszámolta a helyi Triádok egyik hálózatát. A sajtótájékoztatón tucatnyi rendőrtiszt vigyorgott az összegyűjtött bűnjelek felett. Volt ott szamurájkard, pisztoly meg tetoválás-magyarázat. Például arról, hogy a bűnbanda tagjai horogkeresztet viseltek a bőrükön. S nem az itteni hindu templomokon megszokott jelentéstartalommal.
3. Kedahban megerősítettêk a határőrséget/rendőrséget a Thajföldről/re érkező/irányuló csempészet elleni harc jegyében.
4. Miriben fegyveres bandát fogtak el. Rendőrségi sajtótájékoztató, megannyi lefoglalt géppisztollyal.
5. Johorban pedofil tanárt tartóztattak le a hatóságok. Jó sokáig mutatták a delikvenst.
6. Sabahban a parti őrséget kellett megerősíteni, miután a Fülöp-szigetek déli fertálya (Mindanao) felől erősödik a szélsőséges iszlamisták tevékenysége. (Ott hébe-hóba turistákat ejtenek túszul.) Magabiztos tisztek nyilatkoztak.

Ezzel meg is volt a gyűlölet öt perce (fél órája).

Minden rendben lesz.

S mindeközben a vendéglátóipari egységben, hol vacsorat költöttem, a jelenlévők egyike sem nézte a híradót. Majdnem kivétel nélkül mindenki kínai volt s vagy papíralapon vagy a netet bújva az "anyaországi" híreket bújta. Mert ők oda igazodnak. (Manapság egészen biztos, de van egy olyan érzésem, a Mao-zubbonyos korszakban is mondott nekik valamit az akkori kultúra-, veréb- és embergyilkos pekingi vezetés.)

Merthogy maláj, brunei, filipínó, vietnámi stb. szempontból nem csak a Délkínai-tenger feletti ellenőrzés jogáról van szó (vagy most konkrétan a Spratly-szigetek kihez tartozásáról), hanem Peking nemcsak gazdasági, hanem tényleges politikai ambícióiról a térségben. Az itteni kormányzat már érzezheti: Malajzia már Kína zsebében van.

Szólj hozzá!

DKA 42 - Kisváros

2016. szeptember 10. 06:57 - politics&islam

 

Na, végre egy igazán "autentikus"szálloda. Mostani szálláshelyem olyan, amiről már majdem azt gondoltam, kiveszett a világból. Ahhoz az el nem múló élményemhez tudnám hasonlítani, amit az annus mirabilis '89-ben a dél-egyiptomi Qom Ombóban, a Funduq Klíjúbatrá-ban (Cleopatra Hotel) éreztem. Ott a koszos olajfestékes csupasz falak között, a nem zárható, hámló festékű erkélyajtó előtti nyikorgó vaságyon heverve úgy éreztem, Dzsamál Abdunnászir testkigőzölgésének szagát is érzem. (Bocsánat: Gamal Abdel Nasszer - minimum két esz-szel, ahogy majd' minden magyar külpolitikai újságíró írta évtizedeken át. Meg Jasszer Arafat...)

Azóta megfordultam még többször is a Nílus-völgyben, de az a régi világ elsüllyed. Talán még a Dakhla- és a Farafra-oázisban maradtak "igazi népi" szállóhelyek; azokat szerettem.

De itt is vannak még. Ma felhajóztam a Rajang-folyón Kapitba, ahol a kis hotelben érezni mondjuk a III. Fehér Rádzsa hófehér ingje keményítőjének a szagát.

Kisváros a dzsungel közepén, alapvetően csak vízi úton megközelíthető. Lakosai ma is többségükben ibanok, de a kis számú, Sibuhoz hasonlóan Fucsouból érkezett kínai közösség kultúrája dominálja a várost.

A nevezett III. Rádzsa, Vyner Brooke (1917-1946) szerette ezt a helyet; addigra ez vált a Sarawakban élő katonatisztek és gyarmati tisztviselők egyik kedvelt pihenőhelyéve. Az "alapító"; James Brooke által, a terület megkaparintása után itt emelt "erődítményt"; Sir Vyner feleségéről nevezte el Fort Sylviának.

Ma ebben található a Jugah anak Barieng Múzeum. Tun Jugah (1903-1981) volt az első és legismertebb iban törzsi vezető, aki az ország függetlenségének kivívásából is kivette a részét, majd politikai vezetőként és miniszterként is tevékenykedett. A II.VH-ban gerilla, a hatvanas években Indonézia által támogatott kommunista gerillák elleni háborúban, mint katonai koordinátor vett részt. Máig nagy a tisztelete az ibanok, de egész Sarawak lakossága körében.

S most élvezem rusztikus szálláshelyemet. (Bár közben megkeseredett a szájam íze: ezt pötyögve eszembe jutott, hogy az egykori Qom Ombó-i "autentikussághoz" nem tartozhatott hozzá holmi mobiltelefon. Meg Wifi. Akkor esse' az igazi!)

Jól mondták a rómaiak: Sic transit gloria mundi.

És egyszer majd a mundus is.

14095936_1070670559648711_9025848463946829786_n.jpg

14045862_1070702152978885_5088786209925530992_n.jpg

14100388_1070691692979931_7922632634456216347_n.jpg

14045545_1070693142979786_2892637550561993348_n.jpg

14088531_1070694632979637_4397431626711344486_n_1.jpg

14079865_1070700489645718_2088615329264401265_n.jpg

14064290_1070703842978716_7124115529938269432_n.jpg

14021726_1070703912978709_2235077556001956435_n.jpg

14063863_1071428599572907_6362473136709295146_n.jpg

14039975_1071427702906330_8303763384015326083_n.jpg

14095982_1070696812979419_1943082032219086351_n.jpg

14055151_1071446489571118_6822799273868742694_n.jpg

14034912_1071448752904225_4521477099802365789_n.jpg

14021514_1070671382981962_927636786935189512_n.jpg

 

Szólj hozzá!

DKA 41 - Wong Nai Siong tiszteletes hosszú árnyéka

2016. szeptember 09. 19:46 - politics&islam

 

Sam Pekinpah filmjeit mindig is imádtam. Különösen azokat, amelyekben tekerős géppuskával irtották egymást cserzett arcbőrű, agyonizzadt, kovboj-öltözékes/kalapos férfiak - általában kavargó por közepette. Nekem "A vad banda"; volt a csúcs, de még az érzelmesebb alkotásai is bejöttek, mint a "Pat Garret és Billy, a Kölyök".

Mégis az első film, amit tőle láttam, hatodikos koromban, a "Konvoj" volt. Sohasem voltam technika- és gépjármű-őrült, de Gumikacsa csőrös gépéért megvesztem. A barátommal hónapokig a filmet mecsbokszoztuk el.

Amikor itt az országúton nyomom a pedált, sokszor jár az eszemben a film; még a zenéjét is szoktam - nyergi magányomban értelemszerűen és már csak a jóízlés miatt is - kizárólag magamnak énekelni. Az ok: Malajzia azon országok közé tartozik, ahol megfelelő vasúti hálózat nem lévén (Sarawakban semmilyen nincs) minden nagyobb méretű és mennyiségű dolgot teherautóval vagy kamionnal szállítanak.

Konvojban. Zúgnak el mellettem a hatalmas járművek, általában a legcsekélyebb kikerülési manőver nélkül. És amikor leszakad az ég (vagy utána, amikor áll a víz az utakon) egy-egy elhaladás során sűrű vizes-olajos-földes-homokos zagyvalékkel öntenek nyakon. Néha alig látok ki a bicajos szemüveg mögül. Levenni nem tudom, mert a kontaktlencséről még nehezebb lenne menet közben törölgetni a szemcsés koszt.

De nem haragszom. Mindig arra gondolok, talán Csókmasina vagy Pók Mike ül a volán mögött. Vagy maga Kris Kristofferson - mellette pedig az a szép nő. Ott, akkor éppen rövid volt a haja ugyan, de elnéztem neki  - szép volt. Az Aly MacGraw. Az, aki elhal a "Love Story"-ban. Hatodikosan szerelmes voltam bele.

És most valami egészen más.

Sibu Sarawak harmadik legnagyobb városa. Egy kis (nagy) Kína Borneó szigetén. Malajzia legnagyobb folyójának, a majdnem 800 kilométer hosszú Rajang óriási torkolatának kezdeténél (innen még 120 kilométer a tenger) fekszik; stratégiailag is fontos hely.

Tudta ezt Sir James is (újra és újra ő), így egy idő után ide helyezte Sarawak adminisztratív központját. És, hogy fellendítse a mezőgazdaságot, a főként a dzsungelből és a folyóból élő őslakos melanauk helyett kínai telepeseket hívott be.

Így került ide az első kínai kontingens az 1850-es években. Neki is láttak: hamarosan a kiterjedt deltavidék Sarawak legfontosabb rizstermesztő területe lett. Majd jött a bors és a gumifa.

A kínai bevándorlók egy része ugyan taoista/konfuciánus/buddhista volt (ők építették a helyi Tua Pek Kong-templomot, amely a legrégebbi ilyen épület Borneón - képek lent), nagyobb hányaduk azonban ugyancsak Fucsouból érkező keresztény kínai volt, Brooke ugyanis preferálta a keresztény betelepülőket.

Ez a közösség tovább erősödött, amikor 1900-ban újabb nagyobb csoport érkezett, ugyancsak Fucsouból. Ezúttal karizmatikus vezetőjük is akadt, Wong Nai Siong, egy forradalmár, metodista hitre tért prédikátor személyében.

Ő egy külvárosi negyedben építette fel közösségét, kereskedelmi, vallási központot teremtve a Rajang egyik mellékvize, a Merah partján. E negyed közepén ülök most, tanúsíthatom, Wong Nai Siong szelleme ma is él, ápolják a helyiek. Ennyi metodista templomot, iskolát, kulturális központot egymás hegyén-hátán még Nyugaton is ritkán látni.

A forradalmár hamarosan visszatért az anyaországba, ahol részt vett a császárság lebontásában és Szun Jat-szen mellett exponálta magát.

Nem sok sikerrel.

2016-08-22_13_33_23_1.jpg

14063775_1070364463012654_5180447239247393583_n.jpg

14034690_1070360699679697_5142821561197942937_n.jpg

14063974_1070359639679803_846043765054106460_n.jpg

 

Szólj hozzá!

DKA 40 - Bintulu

2016. szeptember 09. 08:40 - politics&islam

 

Azt jelenti a neve eredetileg (Mentu Ulau), hogy "összegyűjtött fejek", minthogy lakói eredetileg fejvadászattal foglalatoskodtak, mely hivatás felszámolásáért éppen James Brooke tette a legtöbbet. De ez csak egy etimológiai magyarázat a sok közül, de nekem tetszik. (Már 16. századi portugál térképeken Burulu-folyóként szerepelt az itt a Délkínai-tengerbe érkező vízfolyás.)

A néhány száz fős kis halászfaluból a 19. század közepén "I." Brooke csinált várost; folyótorkolat, pálma-, majd kaucsukültetvények születtek. Sőt 1867-ben ide hívta össze az első sarawaki küldöttgyűlést, így mondhatni itt született meg a maláj parlamentarizmus (ugyanis ez volt az első ilyen jellegű tanácskozás a maláj világban.).

De még ötven éve is csak ötezres település volt, amikor jött az olajbumm. 1969-ben olajat találtak a partvidéken s mint az ilyenkor szép emberi szokás, eszeveszett urbanizáció kezdődött, a Petronas vezetésével felépült a helyi Lenin/Sztalinváros. Ma majd' másfél-százezer lakosa van. S óriási tengeri kikötője, LNG-terminállal, tengervíz-sótlanító gigaüzemmel.

És szedett-vedett városképe. Talán ez lehetne a specialitása e "tulajdonságok nélküli városnak".

Ja, és még egy dolog: a csatornázás meglehetős megoldatlansága révén minden felszíni folyóvíz egyben szennyvíz- és olajelvezető kanális is, az ezzel együtt járó pregnáns szagingerekkel együtt. (Az orrom -- az egyetlen - jó érzékszervem.)

Ami a lakosságot illeti: a város erősen kínai dominanciájú (annak ellenére, hogy a helyiek negyedét teszik ki), a kereskedelmet kizárólagosan ők viszik, a sarawaki őslakók (60%) melósok, a malájok (10%) meg ülnek az irodákban. Sarkítva. Ami feltűnő: az indiaiak hiánya.

A mecset kong az ürességtől, a taoista templomok füstölnek, a katolikus, metodista és anglikán temetők tele.

Érdekes hely.

14067697_1069463366436097_6204955991965198383_n.jpg

14034690_1069463856436048_195405910494335580_n.jpg

14051746_1069467273102373_4760836499040644470_n.jpg

14117939_1069464079769359_6005046281615172785_n.jpg

14079492_1069467523102348_2941222357938273453_n.jpg

14051801_1069465416435892_4512035034129371317_n.jpg

14067722_1069468619768905_6559579670746369121_n.jpg

14079493_1069469199768847_7511562251681527572_n.jpg

14102129_1069469826435451_591731417390571828_n.jpg

14095934_1069470603102040_2821562187247762402_n.jpg

Szólj hozzá!

DKA 39 - Hosszúházak

2016. szeptember 08. 16:19 - politics&islam

 

A borneói parasztház, mondhatni. Elsősorban az őslakos daják ibanoké.

Vidéken még hagyományosan fából készül, a városokban viszont már betonból-téglából. S a hagyományok folytatásaként közintézményeket - elsősorban iskolákat - is építenek ilyen stílusban.

Leginkább folyóparti területeken találkozni velük, de felbukkannak a tenger melletti falvakban is.

Egy házban azonos törzshöz-nemzetséghez tartozók laknak - sokszor akár háromszázan is. Az előtetős veranda a közösségi élet színtere, szintúgy a hosszú, folyosó-szerű terem. Innen nyílnak az egyes családok lakóterei (bilek/szoba).

A csapadékos időjárás valamint a folyók közelségéből adódó áradások ellen az egész építmény magas cölöpökön áll, ami egyes vadállatok ellen is védi a lakókat. Alul pedig spontán baromfiudvarok alakulnak ki. Vagy "garázsok", autóbeállók. Vagy - s ez igazán nem lehet idegen számunkra - szabadtéri sufni.

A hosszúházakat - megint csak a trópusi időjárás miatt - húsz-huszonöt évenként felújítják. Az időtartam nem véletlen. Egy emberöltő után minden új fiatal generáció részt vesz a felújítási munkálatokban, ami tovább erősíti a szűk körű társadalmi kohéziót.

Amit a hosszúházak már önmagukban is megtestesítenek.

14095701_1068894813159619_8445071923508452652_n.jpg

14054914_1068895133159587_7203153396132686197_n.jpg

13439128_1068895943159506_8034207826647629811_n.jpg

14102242_1068896209826146_7197393018526943499_n.jpg

14067490_1068896576492776_5074521990723176097_n.jpg

14063824_1068897003159400_863476404001779654_n.jpg

Szólj hozzá!

DKA 38 - A sötétség mélyén

2016. szeptember 08. 07:18 - politics&islam

 

Ezúttal tényleg. Borneó közepén, a dzsungelben, koromsötét éjjel, trópusi esőben.

Most végeztem egy könyvvel; néhány gondolat róla.

Frank Schätzinggel már eddig meggyűlt a bajom. Először a "Raj";-on végigszenvedve nem értettem, hogy mit esznek (nemzetközileg) ezen a szószátyár, s - miként más műveit is megismerve mondhatom -mindent nótóriusan túlíró szerzőn.

Aztán a "Hangtalanul";következett, egy hozzám közelebb álló politikai thriller, amit szintúgy felére meghúzhatott volna.

S ugyanez a fő probléma a maláj-szingapúri-brunei estéken kivégzett "Braeking News"-szal is.

Egy kiváló főmotívum (egy Ariel Sharon elleni fiktív merénylet) izgalmas cselekményvezetése van összekevercselve izraeli családtörténetekkel. De megint tésztaként nyúlik a szöveg - 1050 oldalon keresztül. Olyan, mintha Schriftsteller Schätzing egy kötetbe szerkesztette volna Leon Uris "Exodus"-át, Daniel Silva valamely Gabriel Allon-történetét meg egy Forsyth-regényt.

Kevesebb több lett volna, szokták mondani ilyenkor. Ìgy viszont több estére nyújtott agy-kilúgozó terápiát.

Ja, és mivel papíralapúan van velem, útközben eddig s ezután is kiváló ellensúlyt képez az első keréken a vízespalackokat szállító oldaltáska párjában.

Szólj hozzá!

DKA 37 - Niah

2016. szeptember 07. 20:08 - politics&islam

 

Volt olyan, hogy Rakéta Regényújság. Kamaszként imádtam. (Van még ilyen szó, hogy kamasz?) Főként a jó amerikai regényeket. Nem erre példa, de '83 júniusában erkélyünkön napozva abban olvastam egy Colombo-történetet. Ma is emlékszem, ki volt a gyilkos. Voltak benne Arthur Miller kisregények. Az egyik korabeli kedvencem volt a szintén Magvető-sorozat Rakéta Regénytárban megjelent "Kallódó emberek", Falvay-fordítás volt, kiváló. Aztán láttam filmen is, Marylin Monroe-val meg a halál előtt álló Clark Gable-lel. (Ez ma menő vagy szégyellni való dolog? Mármint Miller.) De voltak ebben a különleges folyóiratban úgy Eudora Welty- mind Ross Thomas-regények is. Vagy James Clavell.

Na, ez utóbbi járt az eszemben itt, a Niah környéki dzsungelben. Merthogy körülbelül olyan lucskosan érzem magam, mint az először az említett sajtótermékben olvasott "Patkánykirály"; valamennyi szereplője. A sztori ugyanis egy malájföldi (Szingapúr) hadifogolytáborban játszódott, ahol szövetséges katonákat egrecíroztattak a japánok. És mindenki izzad és büdös.

(Ez vándormotívum a 20. század második felének nyugati irodalmában; lásd a már általam itt is emlegetett P. Boulle-könyvet/filmet. Úgy látszik a nyugat-európai/amerikai értelmiséget erősen érintette az a brutalitás, amellyel a 2. VH. során pld. japán hadifogoly táborokban találkoztak. Érdekes. Miért nem érintette őket ennyire mondjuk a nem sokkal korábbi búr háború emberellenes kegyetlensége, amelyben mindkét fél igencsak részeltette az ellent. Valami Churchill nevű - éppen akkor, ott - újságíró emlegeti ugyan az erről írt könyvében, annak fő motívuma azonban az ő személyes, hősies menekülése a pokolból.)

De most már Niah. Van itt a dzsungelben egy kis hegyvonulat, ahogy az kell, barnán hömpölygő trópusi folyóval. A mészkőben fantasztikus geológiai formációk, hatalmas barlangrendszerek. Negyvenezer évvel ezelőtt már lakottak voltak s maradtak egészen A.D. 1400 körülig. Ez az ember első nyoma Borneón. (Az utolsó persze a dzsungel eltűnése meg a szemét.)

Paleolit, neolit leleteket találtak itt.

Az úgynevezett "festett barlangban"; az ötvenes években a Sarawak Múzeum brit vezetői rajzokat fedeztek fel a falon. Nem egy Altamira (mindenkinek javaslom, hogy Észak-Spanyolország felé járva, jegyeztesse elő magát ott), de még így, a trópusi éghajlat miatt védelmi okokból lekenve is érdekesek. Emberek, vadászat, hajók. A tudományos konszenzus 1200 évesre becsüli őket.

S a régészek ugyanebben a barlangban 1000-1200 éves eltemetett fahajó-maradványokra is bukkantak, amit temetkezési szertartásokhoz kötnek. Hát igen. Az innen való végleges távozás valami olyasmit jelenthetett, mint el/lehajózni a barlangok előtt hömpölygő Subis majd Niah folyókon a nem is olyan messzi tengerbe.. (Egyébként egészen a 19. századig jelentett is: az itt élő penanoknál még ekkor is élt a "halálhajó"-készítés hagyománya.

A barlangokban többször is fejlámpással és fehér jutazsákokkal felszerelt helyiekbe botlottam: a mennyezeten élő hatalmas számú denevér szép mennyiségű ürüléket produkál. A környékbeli férfiak egyik leggyakoribb foglalatossága ennek gyűjtése. A denevér-guánó árfolyama jelenleg 1000USD/kiló. Megy a vegyiparba fertőtlenítőnek, meg a kínai konyhába - fűszernek.

S van itt még a hegyek lábánál a folyóparton egy kicsiny iban (tengeri daják) falu, ahogy az kell hosszúházakkal s hosszúház-iskolával. És az egészséges életmódra felhívó táblával a dzsungel közepén.

Hiába, az emberiség fejlődik.

Újra csak a szokásos sírámmal zárom ezt a posztot. Bár egy rám máig élő hatást tett professzor (Szederkényi Tibor) tartotta a kőzettani előadásokat az egyetemen, a tárgyban rejtőző mérhetetlen kémia és fizika (a sok digír, trigír és társaik) tántorítottak el a földrajztól.

Ilyen helyeken (s itt stílusosan éppen vízparton) kiálthatok az égre - hiábavalóan - miért is nem lettem geográfus!

14055011_1068731513175949_8932479755201678657_n.jpg

14054144_1068732606509173_6147663759033517214_n.jpg

14102385_1068750709840696_8150918766629732418_n.jpg

13907192_1068736446508789_5336989336355225394_n.jpg

14095935_1068738153175285_3633791121431075338_n.jpg

14039987_1068737803175320_837890710592770186_n.jpg

14100389_1068735179842249_5045124707806434973_n.jpg

14100260_1068747613174339_425078933156405131_n.jpg

14102420_1068751983173902_3990961945721221594_n.jpg

14051834_1068760493173051_5975393126987737731_n.jpg

14034713_1068761536506280_833116072791862269_n.jpg

14045953_1068765756505858_658770719347646855_n.jpg

14068324_1068765943172506_4004863602431761781_n.jpg

13938448_1068766359839131_810712168943552294_n.jpg

4 komment

DKA 36 - Patkányok

2016. szeptember 07. 07:03 - politics&islam

 

Egyszer a feleségemmel vártuk a kairói buszra al-Ghardaqa (magyarosan : Hurghada; fonetikusan, minden betűt ejtve, ahogy azt az ottani repülőtéren egy vezető magyar rádiós újságírónő szájából hallottam) buszmegjében. Forró éjszaka volt, a busz éjfélkor indult. Azzal töltöttük az időt, hogy a "buszállomás" épületei között - az arab országokban megszokott módon - össze-vissza kifeszített elektromos/telefon-kábeleken fel s alá rohangászó patkányokat figyeltük. Asszem még számláltuk is őket. Tizenkettőre biztosan emlékszem.

Emlékezetes utazás volt. Igaz minden utazás az, ha ésszel tesszük.

Ez a jó tíz éves élmény járt a fejemben, amikor BSB-ből az ismét maláj földön található Miri városában egy igencsak decens kínai étteremben (mondjuk inkább kifőzdének) kókadozva vártam a vacsorámat. Kellemes volt a napi százhetvenes etap, a Borneón szokásos majd' száz százalékos páratartalomban, a szintén normális döglesztő napsugárzással. De hát ilyesmiktől kap az ember kellemes endorfin dózisokat.

A kínai vendéglátóipari egységben a patkányok legalább annyira agilisan mozogtak, mit az alkalmazottak. Mozogtak a konyhán, az asztalok között, a járdán. Volt egy, amelyik direkt engem szemelt ki; egyvégtében lesett. Amikor megpróbáltam lefényképezni (együltő helyemben, nem mozdultam be), azonnal behúzódott a járda alatti lyukába. Rafkós állat ez. Egy idő után le is mondtam a fotografálásáról - tiszteletben tartván személyiségi jogait.

Csak abban reménykedtem, hogy magával az ételemmel nem volt korábban interakciója.

Aztán, mint mindig, valami megkoronázta a napot. A város lakóinak egyharmada kínai, akik közül több ezren voltak jelen a szomszédos taoista Kua Pek Kong templomban tartott az Éhes Szellem-szertartáson. Onnan aztán nem nagyon akaródzott visszamenni a szállodába.

Át a patkányok szállásterületén.

14079754_1066496963399404_8890433947129197533_n.jpg

14064242_1066497336732700_6881956176233308260_n.jpg

14045997_1066497943399306_5443290193605890480_n.jpg

14045636_1066497673399333_6187472590478147515_n.jpg

14034703_1066498003399300_5325117537457653379_n.jpg

13939300_1066497813399319_4507413434480412905_n.jpg

13938353_1066500166732417_7413189386448870666_n.jpg

13924892_1066498683399232_1959967364961604164_n.jpg

14051622_1066498976732536_8541222391417355938_n.jpg

Szólj hozzá!

DKA 35 - Kampong Ayer

2016. szeptember 06. 20:35 - politics&islam

 

Víziváros. Tudjuk, van ilyen Budán is. Azt szintúgy kedvelem. De ezt!

Ez a régi Brunei. Ezer éves. Úgy hirdetik itt, errefelé, mint a világ legrégebbi folyamatosan egzisztáló cölöpvárosát. Hát, azért azt hiszem, erre címre többen is bejelentkeznének. Mindjárt - ugye - a körülbelül ezzel egy időben "alapíttatott" Venezia.

Mindenesetre a Szong-dinasztia idején (ez nagyjából az Árpád-ház uralkodásával esik egybe) kínai források írnak egy ezer fős, halászattal és kereskedelemmel foglalkozó cölöpvárosról a Középső Birodalom és Jáva között, ami majdnem biztosan Bruneit takarja.

Késő középkori és kora újkori fénykorában - 1400 és 1800 között - több tízezer lakosa volt. És még ma is 40000. Régi és új lakóházakkal, mecsetekkel, medreszékkel, állami iskolákkal, boltokkal, éttermekkel, kórházzal. És közművekkel (folyóvíz, szennyvízcsatorna, áram bevezetve).

És a köztes vizeken : szeméttel. Volt egy röpke gondolatom, hogy elmagyarázom nekik: igazán ügyelhetnének a szemétre. Fáradozzanak s gyűjtsék össze. Hiszen nekik nem kell - például - füvet nyírni a ker'ben.

Aztán letettem erről a szándékomról. Inkább élveztem a helyet.

13962485_1065417246840709_6160078417169298175_n.jpg

13879468_1065266780189089_8211520989208679963_n.jpg

13925026_1065267203522380_3712487063563796790_n.jpg

14022158_1065266810189086_1863876758572408563_n.jpg13912328_1065267826855651_6426268172441918316_n.jpg

13912581_1065268140188953_6587985551883348419_n.jpg

13938432_1065267976855636_5431813574037786228_n.jpg

14046123_1065268286855605_4209285378169086216_n.jpg

14021693_1065276656854768_5736997787351535994_n.jpg

14063987_1065276253521475_4678518917984272140_n.jpg

14046042_1065276736854760_5144260858677021857_n.jpg

13912362_1065276403521460_5740877951954570669_n.jpg

14063926_1065276556854778_3996093467697442188_n.jpg

14045710_1065277870187980_6088042104162739469_n.jpg

14055000_1065278030187964_3532917139616937309_n.jpg

 

Szólj hozzá!

DKA 34 - Brunei, régen 3 (Zsugor)

2016. szeptember 06. 08:29 - politics&islam

 

A hanyatlás, mint ahogy az lenni szokott, belülről indult. 1661 és 1673 között polgárháború dúlt a szultanátusban.

Ezután Brunei nem tudta megakadályozni, hogy először a tőle északkeletre húzódó Sulu szultanátus, majd a Fülöp-szigetekre is rátenyerelő britek elragadják Borneo északi részét, Sabah tartományt. Ezt hamarosan - egyébként a 19. századig a Brit észak-Borneói Társaság igazgatta.

Az 1700-as éveket még kibekkelte valahogy a meggyengült brunei állam, de a 19. század már nem sok jót hozott.

1839-ben megérkezett a már emlegetett James Brooke és kihasználta az újabb belső konfliktusokat, illetve azt, hogy Borneó északnyugati részének (Sarawak) lakossága (elsősorban az ibanok) egyre inkább brutális elnyomásnak élték meg a brunei szultán uralmát.

A Brooke-ok évszázados történelméről már írtam. Most annyit kiegészítésül, hogy a “Fehér Rádzsák” egészen kiváló diplomáciai képességekkel (is) megáldott üzletemberek voltak. Sarawak egyre nagyobb területeinek megszerzése fejében éves adót fizettek a brunei szultánoknak az 1847-es és az 1888-as szerződések értelmében. És az idő előrehaladtával egyre újabb területeket vásároltak/zsaroltak ki Bruneitől.

Ezzel párhuzamosan a British North Borneo Company hasonlóképpen cselekedett Sabahban. (Itt is volt egy évtizedeken át aktív brit üzletember, aki az egész folyamatot irányította: Alfred Dent.)

És amit általában szeretnek kihagyni a Borneóval foglalkozó történelmi munkák, már 1851-ben új hatalom kért részvényeket a Borneó feletti kormányzás bizniszében. Az Egyesült Államok is éves illetéket fizetett a szultánnak a területén való szabad kereskedelemért. Lee Moses és Joseph W. Torrey, mint Bruneibe akkreditált amerikai konzulok tíz év alatt 9000 angol font fejében szabadon üzletelhettek Brunei területén.

Amely terület a 20. század elejére – Charles Brooke tevékenységének köszönhetően – a mai Brunei fennhatóságára korlátozódott.

Történt ekkor egy olyan esemény, amely még a maradék Brunei státusát is megváltoztatta. 1903-ban olajat találtak a szultánság partvidékén. Erre a britek azonnal léptek: 1905/6-ban protektorátus alá helyezték a szultanátust. A hivatalos aggrement arról beszélt, hogy a brit rezidens a szultán advisor-je csupán; a gyakorlatban azonban ő lett az ország tényleges kormányzója.

A növekvő brit befolyás persze nem tetszett a szultánnak s kétségbeesett kísérletet tett, hogy külső segítséget kérjen – a szunnita iszlám kalifájától Abdülmedzsid szultántól. Az akció “szervezettségét” mi sem bizonyítja jobban, hogy a levél amelyben a brunei uralkodó bemószerolta a brit kormányt és Charles Brooke-ot, azonnal a Hewett brit konzul kezébe került, aki ezt azonnal a brunei állam vezetésére tett újabb nyomásgyakorlásra használta fel, arra hivatkozván, hogy külső hatalom segítségül hívásával a szultán megszegte az 1847-es és 1888-as szerződéseket.

A britek végül hivatalosan 1984-ig maradtak – a maláj szövetségi állam megalakulásakor már kifejezetten a szultán kérésére. Hát igen, akkor már nem szívesen vitte volna be a közösbe országa szénhidrogén-kincsét.

De ez már nem a régi Brunei története. Hanem a mai modern – és ellentmondásosé.

P.s. A csatolt képek nem a paksi atomerőmű vezérlő termét ábrázolják, hanem a szultáni család (és őseinek, no meg a Prófétának) genealógiai táblázatai/családfái, amelyek bemutatása érdekében külön csilli-villi múzeumot rendeztek be BSB-ban. Több órán át élvezkedtem benne.

13938430_1066204510095316_6243021438910685333_n.jpg

14045861_1066204786761955_3325601836897405635_n.jpg

14034764_1066206710095096_7909940223175109370_n.jpg

14068061_1066204993428601_3943267656277746613_n.jpg

13907017_1066205090095258_4961589570126870110_n.jpg

14068193_1066204100095357_3896404660069651357_n.jpg

Szólj hozzá!

DKA 33 - Brunei, régen 2 (Csúcs)

2016. szeptember 05. 20:55 - politics&islam

 

Kína a 14. század végén – más térségbeli államokhoz hasonlóan – erősen magához láncolta Bruneit. A szultán rendszeresen küldött ajándékokat a császárnak, de lényegesebb, hogy kereskedelme révén részévé vált a regionális kínai mikrokozmosznak.

1408-ban maga Sultan Abdul Majid Hasan – személyes hűség-látogatása alkalmával – a kínai császári udvarban halt meg s Nankingban temették el.

A 15. század második felében azonban Brunei pozíciói megerősödtek a Délkínai-tenger térségében. A Ming-dinasztia Cseng Ho admirális híres húszas évekbeli világ körüli (?) expedíciója után belső okok miatt újra bezárkózott, s a régióban Brunei egyetlen jelentős riválisa a Malakai Szultanátus maradt. De nem sokáig. A nyolcvanas évektől az is hanyatlani kezdett s nem is tudott ellenállni az 1511-es portugál ostromnak.

Ugyanekkor uralkodott a középkori Brunei legjelentősebb alakja, a máig fennmaradó dinasztia 5. szultánja, Bolkiah (1485-1524); alant megtekinthető a Bandar Seri Begawan keleti elővárosában máig fennmaradt sírja). Birodalma immár a Maláj-félszigettől egész Borneón át a Fülöp-szigetekig húzódott. Ő az, aki belsőleg is konszolidálta az államot. Olyan hivatali apparátust épített ki, amely évszázadokon keresztül működtette a birodalmat. Az általa kidolgozott hivatalnoki gárdában a szultánt a főminiszter (Pengiran Bendahara) követte. A tengeri ügyekért felelős miniszter (Pengiran Temenggong) mellett egy másik, vele egyenrangú főtisztviselő (Pengiran Di-Gadong) irányította a palota, a kincstár és az államigazgatás köreit. A Pengiran Pemancha az uralkodó kancelláriájáért és a protokolügyekért felelt, a Pengiran Shahbandar pedig a kikötőkért és – a kereskedelem szempontjából létfontosságú – folyótorkolatokért. A két Pehin Orang Kaya Di-Gadong a királyi kereskedelmet koordinálta, míg az Orang Kaya Shahbandar a külföldiek kereskedelmi ügyleteit felügyelte.

Látható, hogy erősen strukturált államigazgatás épült ki. Mindez hozzásegítette Bolkiah szultánt, hogy sikeresen ellenálljon az akkor a térségbe érkező európai hatalmaknak.

1521-ben a globetrotter Magellán Ferdinánd a Fülöp-szigetekről küldött delegációt Bruneibe. E csapatban volt az itáliai Antonio Pigafetta, akitől a város – mindenekelőtt Kampong Ayer – pontos leírása maradt ránk. Ő nevezte először a helyet a “Kelet Velencéjének”. Később maga Magellán is beköszönt, mielőtt interkulturális konfliktusba keveredvén helyi illetőségű lakosokkal a Fülöp-szigeteken elhalálozott.

Bolkiah halála után a Malakában lábukat megvető portugálok katonailag is bepróbálkoztak, de a Jorge de Menezes vezette 1526-os “hadjárat” végül kereskedelmi egyezménnyel zárult.

Bolkiah utódai ügyesen lavíroztak az egyre nagyobb számú gyarmatosító szándékkal érkező idegen között. A legtöbbre – kezdetben – talán még a spanyolok jutottak, akik addigra már “pacifikált” Fülöp-szigeteki (Manila) bázisukról többször is felszólították a brunei uralkodót, hogy keresztelkedjen meg. Miután ez értelemszerűen nem történt meg, az 1570-es években háromszor is megpróbálkoztak a város bevételével. 1578-ban ugyan rövid ideig birtokolták a szultán központját, végül ennek a szkanderozásnak is kereskedelmi egyezmény lett a vége.

1600-ban Olivier Van Noort révén történt egy tétova holland próbálkozás is, de a szultán ezt is sikeresen kivédte.

Brunei 1432 és 1659 között stabil államként megőrizte területi integritását és kereskedelmi befolyását a térségben jelentkező és gyarmatokra szert tevő európaiak (portugálok, spanyolok és hollandok) között.

Az állam stabilitását mutatja, hogy ekkor került sor a jog írásbeli kodifikációjára is. Muhammad Hasan szultán idején (1582-1598) született a Kanun Brunei (Brunei Törvénykönyv), amely az iszlám jog (sarī’a) alapján számos világi törvényt és helyi szokásjogot (ādāt) épített magába. Olyan fejezeteket találhatunk benne többek között, mint a királyi jog, házassági jog, kereskedelmi jog, adásvételi jog, hiteljog, büntető jog s emellett külön a tolvajlással és a gyilkossággal kapcsolatos jog, valamint az aposztáziával kapcsolatos jogszabályok. (Az akkoriban, 1588-89-ben írt spanyol Boxer Codex ugyancsak részletesen beszámol a Kanun Brunei praxisáról.)

A Kanun Brunei elemei a mai brunei jogi korpuszban is megtalálhatók. Amikor a britek évszázadokkal később végül csak begyűrték az egyre zsugorodó szultanátust, finomítottak ezen a jogi praxison.

Mára azonban újra más a helyzet.

13920722_1065764353472665_6269678397554762946_n.jpg

14021482_1065764526805981_5216058810474332437_n.jpg

Szólj hozzá!

DKA 32 - Brunei, régen 1 (Tágulás)

2016. szeptember 05. 08:50 - politics&islam

 

Kínáról az a téves vélekedés járja, hogy mindig is befelé fordult, illetve, hogy soha nem volt klasszikus értelemben vett gyarmatosító birodalom.

Kétségtelen, hogy a Középső Birodalom (Csung-kuo) már önelnevezésével is pozicionálta magát külpolitikai értelemben: irányt mutatott a külországi hatalmaknak, hová igazodjanak. És ez nem feltétlenül követelte meg, hogy maga Kína politikai vagy katonai értelemben elhagyja a saját “szállásterületeit”. Függőséget kialakíthatott úgy is, ha gazdasági súlya révén nélkülözhetetlenné vált mások (elsősorban Délkelet- és Belső-Ázsia, valamint időszakosan Tibet és Korea/Japán) számára.

Ehhez azonban szüksége volt a territoriális, gazdasági és politikai egységre, amelyért dinasztiák küzdöttek – mondhatni - évezredek folyamán. Most nem mennék el a híres háromszáz éves dinasztikus ciklusok irányába, bár az is nagyon érdekes. Mindig szoktam mondani: olvassuk a zseniális francia sinológus, a nácik által származása miatt meggyilkolt Henri Maspero csodálatos alapművét, Az ókori Kíná-t. (Réges-régen megjelent a mi - amúgy nem is annyira kicsiny - nyelvünkön is.) Vagy e folyamat társadalmi hátterét tűpontosan feltáró 14. századi (!) kínai regényt, Si Naj-an: Tóparti történetét. (Ez is megvan magyarul [Világirodalom remekei-sorozat] igaz ehhez egy kényelmes fotel is kelletik.)

Már megint szaladgálok. Azért most nem annyira messzire. Kína időről-időre azért nekidurálta magát s kereskedelmi expedícióknak álcázott manőverekkel kvázi gyarmatosítóként is megjelent a Délkelet-Csendes-óceáni térségen. A legjobb példa erre a korai Ming-korszak (a 15. század első fele), Cseng Ho admirális expedíciója; irtam róla Melaka magasságában.

De ami mindig megvolt Kína részéről: a kereskedelmi utak biztosítása miatt a régió földrajzának alapos ismerete – általában kereskedők s még inkább kiküldött hivatalos utazók, (nem is kvázi) kémek jóvoltából.

Ennek eredményeképpen szerepel Brunei először kínai forrásokban. A 6. században már rendszeresek a Brunei és Kína közötti kapcsolatok: a feljegyzések arról szólnak, hogy diplomáciai kapcsolatokat építő követjárások rendszeresülnek a két ország között (517, 522, 616, 630, 699). És mindez még a Szung-dinasztia előtt, amikor Borneó szigete kiemelt jelentőséget kap a kínai kereskedelemben. Kámfor, teknőspáncél, fűszerek, parfümök, lábbeliknek szánt bőrök, viaszméz utazik Kínába, míg onnan porcelán, selyem és ólom érkezik.

A kínai források ezen kívül még arról is tudósítanak, hogy Brunei ekkoriban a többi regionális állammal (Siam, Csampa, Srivajaya, Jambi, Kedah) is szoros kereskedelmi kapcsolatokat ápol.

Amikor Dzsingisz kán unokája, Kubiláj megalapítja a Jüan-dinasztiát (1260-1368), kínai-mongol követeket küld Borneóra, amely expedíció diplomáciailag sikertelen lesz ugyan, de ezen követség számos tagja telepedik le a mai Brunei területén – erősítve a kialakuló kínai kolóniákat.

A Jüan-kor végére Brunei a Majapahit állam adófizetője lett (Prapanca: Syair Nagarakretagama, 1365), de ekkor történik egy nagyon fontos esemény is. 1369-ben Brunei királya, Awang Alak Betatar feleségül veszi a Maláj-félsziget déli része felett uralkodó johori szultán lányát és felveszi az iszlámot. Ezzel együtt Borneo északi része elszakad a hanyatlásnak induló Majapahittól.

Független regionális hatalommá azonban nem emelkedhet, miután abban a különleges történelmi helyzetben volt, amikor Kína éppen meglehetősen agresszíven igyekezett befolyását kiterjeszteni a Délkínai-tenger környékén. Így a 14. század végére Brunei a Ming állam nemzetközi kereskedelmi hálózatának része lesz.

Awang Alak Betatar, muszlim nevén Muhammad Shah szultán ma fontos identitásképző személyiség a brunei történelemtudományban és -oktatásban. Mint az első muszlim uralkodó, ő az állam – 1990-ben meghirdetett – hármas pillérének (Melayu Islam Berjaya/Maláj Iszlám Szultanátus) első alapköve. A társadalom iszlamizálódása azonban még sokat váratott magára.

Szólj hozzá!

DKA 31 - Brunei

2016. szeptember 04. 19:24 - politics&islam

 

Az Āl Maktūm már rég kivágta volna itt az őserdőt és az egész területet betelepítette volna felhőkarcolókkal. Akkorákkal, hogy látni lehessen Lumpurból. Vagy Tajvanról. Vagy Hong-Kongból. Meg az űrből.

Ehelyett itt a szintén mérhetetlen mennyiségű olaj ízléses, kulturálisan is idevaló épületekbe költözik. A két ország/régió között valahol a mélyben ott rejtezik a történelmi hagyományok alapos különbsége. Részletesebben majd holnap.

Most csak néhány első füvű kép Bandar Seri Begawanból.

13907082_1064632860252481_8079355035231883347_n.jpg

13901585_1064633240252443_1063005735005190372_n.jpg

13939301_1064644880251279_4302844686907827059_n.jpg

14045945_1064644996917934_4556191266447430929_n.jpg

13892126_1064636806918753_8265927169570500950_n.jpg

13876188_1064641013584999_8450391138214331049_n.jpg

14053988_1064637243585376_4422255567573650772_n.jpg

13906792_1064644656917968_1639172157671236149_n.jpg

13895466_1064634733585627_2717469422260428123_n.jpg

13901427_1064634113585689_7682402352426160212_n.jpg

13900234_1064635850252182_3967229602082669712_n.jpg

13901429_1064636226918811_6985882555019738425_n.jpg

14022298_1064633850252382_7439280738253876997_n.jpg

Szólj hozzá!

DKA 30 - Nemzeti park

2016. szeptember 04. 05:20 - politics&islam

 

Úgy tizennégy évvel ezelőtt barátommal az Alpokat kerekeztük végig. Éppen a Rätische Alpen hegyeiben jártunk, valahol a Flüela- és a Stelvio-passok között, amikor eleredt az eső. Ezen különösebben nem csodálkoztunk, miután az egy olyan nyár volt, hogy egyátalán nem volt nyár; mindennap zuhogott - különösen az Alpokban.

Rutinosan be is húzódtunk egy buszmegbe, én rögtön előhúztam a Tārīkh Lubnān al-Qaszīr (Libanon rövid története) című - többedmagával magammal hucolt könyvet s belemélyedtem. Társam elnéző somolygása közepette.

Nem sokat haladhattam a szövegben, mután fontos látnivalónk akadt. Srévizavé az egyik házból kijött egy ötvenes úr. Vasalt nadrágban, szürke kardigánban, hajadonfőtt. Két kezében megtömött szatyrok, s elindult a kábé ötven méteres előkerten át (ez elé nem teszek jelzőt). Lassan kisétált a járdára, ott balra fordult és ment még ötven métert. Ekkorra már a farpofái között csuroghatott alá az esővíz.

Aztán megállt a célobjektumnál, a szelektív hulladékgyűjtő konténereknél. És mérhetetlen nyugalommal szortírozni kezdte a szemetet. Megfigyelőpontunkból azt nem láttuk, hogy ott helyben végzi-e például a - bizonyára még otthon kimosott - tejesdobozok szakszerű szortírozását (kupak és környéke le, a doboz kifordítása, majd a belső műanyag vagy fémfólia lenyúzása a papírburokról), de bizonyosan azt is megtette.

Jó húsz percig dolgozott, a haja olyan csapzott volt, mint Klaus-Maria Brandauernek a Mefisztó zárójelenetében, majd ugyanazokkal a kimért léptekkel hazasétált.

Azt hiszem nem nagyon jutottunk szóhoz.

(Egyébként nem csak mi figyeltünk. Az eső elálltával leültünk a falu központjában tízóraizni s nem kellett sokat várni, jött a Polizei és igazoltatott. Az út során nem először. De hát, lelkes Dürrenmatt-olvasóként azt kell, mondjam, ezen nem csodálkoztam.)

Tehát - a környezethez való viszonyban van ez. A skála egyik végén. A másikon meg az, amit itt mindenütt tapasztalok - s ma még inkább tapasztalhattam. A brutális környezet/természetrombolás mellett a szennyezést és szemetelést.

Sarawak egyik legkisebb, de legizgalmasabb nemzeti parkjához tekertem, a bakoihoz. Ez a Sarawak-folyó torkolatának legvégén terül el a tenger és a folyóágak által határolva. Nem is lehet végül bemenni, csak csónakkal. És az egész - mint a Paradicsom.

De az odavezető út! Mint Malajziában mindenhol; szemét, sitt, olajjal meg ki tudja mivel szennyezett lucskos talaj. Ipari bűz. A nemzeti park félszigete körbe van építve gyárakkal, kikötői dokkokkal, amelyekből jó pár nem is működik - de mellettük már építik az újat.

És mindenfelé füstokádó teherautók, dózerek. Új utak épülnek. Az egyik egy kétszer két sávos "autópálya" lesz, hogy még több turista jöhessen a parkba, még gyorsabban. Ehhez már újabb erdősávot vágtak ki.

Nem tudom.

De a park felé vezető út végpontján helyes kis halászfalucska áll, kedves helyiekkel, akik többnyire Borneó "eredeti" lakosai (a dajákok), közül kerülnek ki. Jól éreztem magam a körükben.

Igaz a helyi kínai éttermes majdnem kihúzta a gyufát, miután 1 óra 20 perc alatt volt képes szervírozni a kagylós-tojásos rizst. De ekkor kinéztem a folyóra és megnyugodtam.

Este pedig teljesen. Miután egy órán keresztül hallgattam egy iban utcazenész játékát népi hangszerükön, a szepán.

13891902_1063387040377063_4104436888087359583_n.jpg

Szólj hozzá!

DKA 29 - A Brooke-ok építészeti öröksége

2016. szeptember 03. 19:13 - politics&islam

 

S nem csak az építészeti. Mivel a város elnevezése is a "dinasztiaalapító" James Brooke "lelkén szárad". Az 1839-en Indiából érkező Sir James nevezte a Sarawak-folyó partján fekvő hasonló nevű települést először Kuchingnak, amely elnevezést utódja, a tartományt fél évszázadig (1868 és 1917 között) kormányzó Sir Charles Anthoni Johnson Brooke 1972-ben hivatalossá is tette.

Az új név etimológiája körül már csak tudományos körökben vannak viták. Átalánosan az az elfogadott, hogy a név a maláj "macska" (kucin) szóból származik. A sztori szerint Brooke megérkezése után a folyón hajózva kérdezett rá a település nevére, s a matrózok éppen akkor vettek észre egy, a parton bóklászó macskát s annak nevét kiáltozták. Brooke meg csak angolosította a hallott kifejezést.

De van olyan elmélet is, hogy az elnevezést Brooke hozta szülőhazájából, Indiából. A szubkontinens délkeleti oldalán, ahonnan egyébként az elmúlt kétszáz évben nem kevés - főként tamil - migrált Délkelet-Ázsiába, így a Maláj-félszigetre és Borneóra is, szóval ott van egy Kuchi nevű város. A második etimológiai magyarázat szerint ebből származik Kuching neve. (S vannak még más magyarázatok is.)

Mindenesetre a Brooke-korszakból épületek is maradtak. Alant következik a "családi fészek", a kormányzói palota (Astana), a középkori alapokon emelt őrtorony, a bíróság épülete, a posta és a Sir Charles emlékére emelt oszlop.

Dum spiro spero.

Szegeden az egyetemen anno Karácsonyi Béla bácsinál tanultam: Amíg élek (lélegzem), remélek.

Igyekezzünk eszerint élni.

13680751_1062367477145686_7635111900692248643_n.jpg

13932678_1062369467145487_4621995329405630936_n.jpg

13876188_1062372750478492_2466224618793278424_n.jpg

13891849_1062374350478332_2784739740022497637_n.jpg

13938445_1062375467144887_8870954367689032660_n.jpg

13906928_1062379400477827_5556472403453897976_n.jpg

13879259_1062380867144347_8374618698091549105_n.jpg

13939306_1062381463810954_6229150882850589970_n.jpg

 

Szólj hozzá!

DKA 28 - Sarawak

2016. szeptember 03. 07:09 - politics&islam

 

Az megvan-e, amikor Kabir Bedi rohan, mint tapír a dzsungelben, kiér a tengerpartra, megáll, liheg, szigorú-szomorú tekintetével a vizet pásztázza, s csak egy távolodó hajót lát? És miután tudja, hogy szívszerelmét azzal a közlekedési eszközzel rabolták el, fájdalmasan elüvölti magát: "Brúúúúk!"

Ezzel vége az aktuális résznek, főcímzene s jön a felirat: Írta: Emilio Salgari...rendezte: Sergio Sollima.

Én is néztem. Asszem, az ismétléseket is. Én nem tudom, jó volt-e emígyen - kultúrális szempontból - a gyermekkor, de az elgondolkoztató, hogy pld e sorozat után/közben egy ország dudorászta a főcímzene Neoton-változatát. De ami még rosszabb (volt és előremutató), hogy egy országnak tetszett az erre a zenére írt minősíthetetlenül gagyi, pritív és szexista - ha jól emlékszem - Verebes István szerezte - változat. A "Testem rongyban díszeleg, mert maláji tigrist mímelek, úgy járok, mint egy bennszülött, az sem baj, ha meghülök..." Nem írom le végig, pedig - sajnos - tudom. Előadó: Heller Tamás.

Valahol már akkoriban indult/tartott a romlás. De hát ezt tudjuk (KJ) a legeslegolvasottabb tiszapalkonyai segédmunkástól. Hol van már az Aranykor!

A Szandokán erős felindultságában megnevezett személy egyébként valós történelmi alak volt. Egy angol - khmm- üzletember, gyarmatügyi satöbbi, James Brooke, aki az 1840-es években Bruneitől elragadta (úgymond, a brit birodalom számára megszerezte) a Borneo északnyugati részén lévő majd' másfél magyarországnyi területet s a központjában, az akkori Sarawakban betelepedett.

Ez olyannyira jól sikerült neki, hogy - "törvényes" gyermeke nem lévén, unokaöccse által alapított dinasztiát s a Brooke-ok 1841-tól 1946-ig (!) kormányozták a tartományt. A végén "átadták" az udvarnak: brit koronagyarmat lett. Az egy teljes évszázadig kormányzó családnak még hivalalos címe is akadt: ők voltak a Fehér Rádzsák.

Szép történet. Ha nem találtak volna olajat a partmenti selfben, e Brooke-os évszázad miatt valószínűleg lerabolt állapotban lenne a mostani Sarawak.

Központja a mai Kuching. Itt kezdem a borneoi etapot.

 

Szólj hozzá!

DKA 27 - Klang

2016. szeptember 02. 19:02 - politics&islam

 

Megint egy uralkodói (s nem adminisztratív, az Shah Alam) székhely. A romantikus nevű Selangoré.

Helyre kis város, mondanám, ha nem egy több, mint félmilliós, Kuala Lumpurral Shah Alamon keresztül összenövő, egészségesen kaotikus házhalmazról lenne szó.

Izgalmas multikulti hely, ahol az itt többnyire keresztény kínaiak és a muszlim és hindu vallású indiaiak (zömük tamil) együtt többen vannak, mint a muszlim malájok. De a temetők bejárása után (ennek fontosságát - idegen országban - újra hangsúlyoznám) látszik, hogy nem jelentéktelen Fülöp-szigeteki kontingens is állomásozik itt, állandó jelleggel.

A malájok számára is kiemelt jelentőségű a KL-en is átcsordogáló Klang-folyó torkolatában fekvő város, miután innen származott a modern "nemzeti identitás"-képzésben kulcsszerepet játszó Melakai Szultanátus legjelentősebb Bendaharája (főminisztere), Tun Perak. Nevezett történelmi személy Mátyásunk (a Hunyadi) kortársa volt és s portugál hódítás előtt ő emelte még egyszer utoljára a dicsőség csúcsaira az államot.

Van is minden településen róla elnevezett utca.

Szóval, jó hely ez a Klang. S még a szambúsza is isteni finom volt. Miután egy indiai vendéglátóipari egységben fogyasztottam el reggelire, kissé erősebb volt, mint a legutóbb télen Ománban evett azonos műfajú társa, de egy szavam nem lehetett.

Annyira csípett.

13879187_1061024003946700_4648715758926184595_n.jpg

13872901_1061024347279999_4990011884766006346_n.jpg

13895363_1061024887279945_8919534508455806175_n.jpg

13872763_1061024673946633_427681505877527820_n.jpg

13901370_1061025177279916_4972584601683101601_n.jpg

13962605_1061025393946561_3430694241433468192_n.jpg

13934699_1061025627279871_4530135068730737106_n.jpg

13880131_1061025943946506_7862373749264752755_n.jpg

13873010_1061026257279808_3251396856969381713_n.jpg

13932695_1061026360613131_784790582726277481_n.jpg

Szólj hozzá!

DKA 26 - Selangor mocsarai

2016. szeptember 02. 06:56 - politics&islam

 

Olyan ez a cím, mint egy terepmegjelölés a Gyűrűk urából. Selangorban azonan nem hobbitok, tündék, entek vagy törpök laknak. Homo sapiens sapiensek.

Ez a tartomány veszi körül a fővárost. Sík vidék, nagy folyótorkolatokkal és szigetekkel. A KL körüli nagyvárosok alaposan kiglancoltak ugyan, a vidék azonban néhol mintha másik földrészen lenne (s nem s türoszi királylányról elnevezett kontinensre gondolok).

Ahol még nem épült gyár (amilyen tempóban folyik a vidék további brutális indusztrializációja, attól lehet tartani, hogy előbb-utóbb mindenütt lesz valamilyen üzem), ott rizsföldek és pálmaültetvények szerteszét.

És a mindenütt jelen lévő szemét.

Út mellett, árokban, települések határán - s nem csak ott. Lehangoló.

A kerékpár egyébként a legalkalmasabb eszköz arra, hogy a terepen lévő-megbújó szemetet szemrevételezhessük. Olyannyira megemeli a megfigyelő szemmagasságát s ezáltal kitágítja a horizontot, mint egykor őseinknek a két lábon figyelés a magas szavannai fűben.

(Azért nem kell tízezer kilométerre jönni, hogy az ember a kerékpár-nyeregből keseredjen el az út menti szemét mennyisége láttán. Tessék célirányos figyelemmel biciklizni otthon. És ne áltassuk magunkat, hogy az csak egyes, úgymond elmaradott régiók sajátja. Csak az elmúlt hónapokból tudok példákat mondani Szombathely-Bucsu, Szeged-Hódmezővásárhely, Szentendre-Dobogókő vagy Gyöngyös-Kékestető viszonylatában. És ezeken az útvonalakon is láttam az útszéli szemétkomponens "specifica hungaricá"-ját, kidobott, törött vécécsészét.)

Végül megint az őslakosok dobtak fel: Orang-Asli falvak a Carey-szigeten. Itt hagyományosan pálmafáznak - és nem a hollókői módon játszák az autentikus népi kultúrát.

Újra csak: éljenek ők.

13902751_1060954607286973_5255118971674982789_n.jpg

13920689_1060954680620299_271791009589150451_n.jpg

13886303_1060954903953610_8526554538287339282_n.jpg

13876705_1060955053953595_8941067459673147583_n.jpg

13880298_1060955723953528_492592083231084471_n.jpg

13921190_1060956030620164_8104963818406989991_n.jpg

13920743_1060956173953483_7464062704451457758_n.jpg

13906949_1060956987286735_5730147430078061873_n.jpg

 

Szólj hozzá!

DKA 25 - A ferde torony

2016. szeptember 01. 20:51 - politics&islam

 

A peraki szultánok, mielőtt Kuala Kangsarba költöztek volna (lásd az ottani mecsetépítés sztoriját), a tengerpart mellett éldegéltek.

Egészen pontosan a Perak folyó torkolatánál lévő kereskedővárosban, Teluk Intanban (Gyémánt-öböl). Amit egyébként jávai betelepülők alapítottak. Kiváló hely: egyrészt a Malaka-szoros északi bejáratára látni innen, másrészt a bővizű folyón felfelé mélyen be lehet jutni a félsziget belsejébe. Aminek nem elhanyagolható gazdasági jelentősége volt.

Aztán a Malakai Szultanátus bukásakor - a portugálok 1511-es megjelenésével - menekültek tömegei érkeztek, felvirágoztatván a kikötőt. 1528-tól Teluk Mak Intan néven lett a Peraki Szultanátus központja 1877-ig. A britek - egy katonatisztről (nahát, hogy nem egy gyarmatügyi tisztviselőről!) - Teluk Anson-nak hívták. Jelentősége aztán akkor növekedett meg igazán, amikor az Ipoh környéki ónt itt hajózták ki a világtengerekre.

Ma a többi peraki városhoz képest eljelentéktelenedett. De a szultanátus hatalmi hierarchiájában fontos szeret játszik: innen indul minden trónörökös. Miután Teluk Intan-i palotájában nevelődik, innen neveztetik ki főminisztenek (Raja Bendahara), majd hivatalos koronahercegnek (Raja Muda). Aztán már csak apuci halála van hátra, hogy szultán lehessen.

TI ma nyomasztó hely. Széles, többnyire üres utcák, a folyó felől nehéz levegő; és a rákkal rakott tészta sem ízlett. A kevés számú látnivaló, százharminc éves ferde pagoda-torony, háborús emlékkő és hírmondónak maradt gyarmati épület (ma rendőrség) alant következik. S az a rákszobor-kompozíció! Hát az lenyűgöző! Anatolij Dnyeprov novellája jut eszembe, A rákok a szigeten. Mintha azt öntötték volna vasba-lemezbe.

(Egyébként ez a szovjet sci-fi-irodalom! Tessék olvasni! Én 12 és 18 között tévelyegtem arra, de nem eredménytelenül. És sohasem késő! És nem csak a Sztrugackij Brothers meg Bulicsov! Nélkülük nem érthető:
1) A Szovjetunió története.
2) Mindaz, ami a SZU bukása után a SZU helyén történik.)

Szóval Teluk Intan is egy kicsit nevezetesség nélküli hely lett.

De tudjuk, nincs "felesleges" hely.

És Szécsényben is van ferde torony. Érdemes megnézni. Miként Szécsényt is. Na, erről ennyit.

13935045_1060331697349264_6691867498050886194_n.jpg

12472505_1060331877349246_788953684078564657_n.jpg

13882366_1060332097349224_3211524415106351586_n.jpg

13895118_1060349350680832_6654250382703652021_n.jpg

13925060_1060349504014150_7123564523344502789_n.jpg

 

Szólj hozzá!

Török ki- és visszatekintés

2016. szeptember 01. 04:34 - politics&islam

Itt egy egy hónapos írásom a Mancsból (2016/29. 17. 21.), miután hozzáférhetővé vált a netes változat is.

Puccskísérlet Törökországban

Szabad a pálya

260 halálos áldozat, másfél ezer sebesült, rekordgyorsaságú bukás, több mint 6 ezer letartóztatás – lapzártánkig ez a mérlege a múlt pénteki török puccsnak. Alább az okokat és a következményeket vizsgáljuk.

Az első elemzések a puccs szinte azonnali bukásának az okai közt a lázadó fegyveres egységek csekély számát hozzák fel, illetve logisztikai és vezetési hibákat említenek az egyik oldalon, a másikon pedig a társadalmi ellenállás megszervezését támogató közösségi hálók eredményes alkalmazását. Kétségtelen, hogy a Facebook, a Twitter és társaik fontos szerepet játszottak az események alakulásában, de Erdoğan hatalmon maradása – és várható megerősödése – mögött sokkal mélyebb és Törökországon is túlmutató okok állnak.

Pénteken este a török hadsereg egyes egységei páncélosokkal szállták meg Isztambul stratégiai pontjait: lezárták a forgalmasabb közlekedési csomópontokat és a Boszporuszon átívelő két kulcsfontosságú közúti hidat. Hasonló események játszódtak le Ankarában is: megbombázták a parlament épületét s az elnökhöz hű politikusokat, biztonsági vezetőket tartóztattak le.

A lojális 21. század

A klasszikus forgatókönyvek útmutatása szerint a puccsisták szükségállapotot és kijárási tilalmat rendeltek el, elfoglalták az állami televízió épületét, majd nyilatkozatokat olvastak be arról, hogy megkezdik az autoriterré vált rezsim felszámolását és a demokrácia helyreállítását. Az első hibákat épp e ponton követték el, hiszen a Törökországban hagyományosan erős magántelevíziókhoz nem nyúltak – nagy részük nem is csatlakozott a puccsistákhoz. De ennél is nagyobb szerepet kapott a Törökországban működő – zömmel politikai profilú – külföldi elektronikus média. Az elmúlt évtizedben, különösen az arab tavasz után a török kormány számos arab, iráni és kurd szervezetnek és befektetőnek engedélyezte műholdas csatorna indítását az országban – egy feltétellel. Azzal tudniillik, hogy támogatják Erdoğan regionális hatalmi ambícióit. Így most valamennyien az elnök védelmében léptek fel; bár célközönségük elsősorban a közel-keleti országokban él, most a puccsisták elleni fellépés szócsövei lettek.

Az állami tévéstúdiókban, ahol csak az elnökhöz lojális szakemberek dolgozhatnak, sokan egyszerűen megtagadták az együttműködést a puccsistákkal, s többen az utcáról vagy az otthonukból tettek fel tudósításokat a Youtube-ra, illetve az átmeneti blokkolás után a közösségi hálókra.

A Facebookot és a Twittert rövid időre valóban használhatatlanná tették a puccsisták. Ezt egyébként Erdo­ğan korábban többször is megtette, például a 2013-as Gezi parki tüntetések idején. Most viszont a lojális társadalmi csoportok körében azonnal feléledt az SMS-forgalom, s a FaceTime online applikáció is megtette a magáét. Így üzent az éppen a Bodrum melletti nyaralójában tartózkodó elnök is. Először SMS-ben szólította fel híveit az ellenállásra, majd a TNT magántelevízióban személyesen jelentette be, hogy hatalmon marad, s a puccs vezetőire és résztvevőire kemény megtorlás vár. Ekkorra azonban már tömegek voltak az utcákon.

Kik és miért?

A katonák jó része egy ideig azt hitte, hogy gyakorlatról van szó csupán, ezért nem lőttek a tömegbe. Amikor pedig megjelentek az elnökhöz hű egységek, s megkezdődött a puccs felszámolása, a megtorlásban nem csak ők vettek részt: a Boszporusz hídjain a jelen lévő rendőrök szeme láttára és passzív asszisztenciájával a nekivadult civilek tömegesen lincseltek meg – zömükben kiskatonákat.

Szombaton már óriási tömeg ünnepelte az Ankarába érkező Erdoğant. Vasárnapi, a Fatih mecsetben tartott beszédében az elnök megnevezte a puccs irányítóját: Fethullah Gülent. Az elmúlt évtizedekben Törökország reiszlamizálásáért szorgoskodó vallástudós korábban Erdoğan mentora és legfőbb támogatója volt. Ugyanakkor a vezetése alatt álló hazai és nemzetközi intézményhálózat reformált, toleráns, a vallások közötti párbeszédre is nyitott iszlámot hirdet, amivel még nem is volt különösebb baja Er­do­ğannak. Egészen addig, míg Gülen nem fordult nyíltan szembe vele, mert az arab tavasz után a miniszterelnök felmondta a stratégiai szövetséget Izraellel, és egyre jobban belebonyolódott a szíriai háborúba.

A puccskísérlet valójában kiváló alkalmat ad a török elnöknek, hogy felszámolja Gülen széles befolyását az állami és közigazgatási intézményhálózatban. Ez azonban hosszú folyamat lesz, hisz a hívei az államigazgatás valamennyi szintjén jelen vannak. Nem véletlenül: vezetőjük nyitott iszlamizmusa jobban illeszkedik az állam (még) hivatalos kemalista ideológiájához. Éppen ezért a gülenisták kiszorítása visszafele is elsülhet: Erdoğan legnagyobb háttérbázisát veszítheti el az állami intézményrendszerben. Egyelőre a fegyveres testületekben és az igazságszolgáltatásban zajlik a brutális megtorlás. Több mint hat­ezer embert tartóztattak le, tábornokokat, magas rangú tiszteket, több száz bírót. A folyamat ko­ránt­­sem ért véget.

A felkelést az utóbbi években a kurdok ellen viselt háborúban súlyos veszteségeket elszenvedő kelet-anatóliai egységek robbantották ki. Velük voltak a katonai titkosszolgálatok, amelyek jelentős presztízsveszteségként élték meg, hogy az Erdoğanhoz közel álló polgári társszerv (MIT) egyre nagyobb szerepet kap a szíriai operatív munkában. Az állam szekuláris jellege feletti ellenőrzés letéteményesének számító katonai vezetés egyes tagjait nyilván feltüzelte Ahmet Davutoğlu miniszterelnök távozása és az isztambuli, ankarai terrortámadások sűrűsödése is.

Hogyan tovább?

A bosszú könyörtelen lesz – máris felmerült a halálbüntetés visszaállításának gondolata. Nem nehéz kikövetkeztetni: sokan ezt a sorsot szánják az Egyesült Államoktól kikért Gülennek is. Ami biztos: Erdoğan továbbmegy az egyre erősebb elnöki rendszer kiépítésének útján.

A kemalizmus őrének tekinthető hadsereg eddig háromszor avatkozott be a politikába. 1960-ban, ’71-ben és ’80-ban katonai hatalomátvétel történt, 1997-ben – éppen az Erdoğan politikai elődjének tekinthető Necmettin Erbakan iszlamista kormánya ellen – alkotmányos puccs volt. Most először fordult elő, hogy nem sikerült a közvetlen fellépés; ennek a katonai vezetés további politikai szerepére nézve bizonyosan hosszú távú hatása lesz. S mindez aligha kecsegteti sok jóval a nyugatos orientáltságú társadalmi csoportokat, kivált a nagyvárosi értelmiséget, vagy éppenséggel a szabad média híveit. Az újság­írókra nehezedő nyomás tovább nő, bár már ma is heti rendszerességgel tartóztatnak le s vádolnak meg újságírókat. Voltaképpen tehetik is, hisz ezzel együtt vagy ennek ellenére a rendszer társadalmi támogatottsága még mindig igen széles, csupán a nagyvárosi felső középosztály tiltakozik időnként. A városi alsó középosztály és a vidéki lakosság nagy része nyitott az egyre inkább az iszlám felé forduló, nacionalista és regionális ambícióit fennen hangoztató erdo­ğani politika felé – mindezt a puccskísérlet drámai kudarca fényesen bizonyítja.

Az egykori Davutoğlu-doktrína – ami a szomszédokhoz fűződő viszony rendezését s viszonylag nyitott külpolitikát kínált – romokban hever. Közép-Ázsia már rég elveszett, az európai ambícióknak vége. A Közel-Keleten a szíriai háború szívta ki Ankara erejét, olyannyira, hogy Erdoğan ismét a térségben tényleg kiiktathatatlan Oroszországhoz közeledne. A kurd kérdés immár nem csak Szíriát és Irakot érinti; a kurdok relatív többséget alkotnak az ország egyes délkeleti, a szír határ menti részein. A Balkán maradt az egyetlen terep, ahol Ankara ázsiója továbbra is viszonylag magas. Erdoğant követendő vezérnek tekintik Boszniától kezdve a szerbiai Szandzsákon át Macedónia muszlim közösségeiig. A puccs hírére e vidékeken Facebook-oldalak tízezrei lettek tele támogató posztokkal, s a lakóházak erkélyei a lakosság lojalitását kifejezendő török nemzeti lobogókba öltöztek.

E geopolitikai beágyazottság tekintetében sem mindegy tehát, hogy merre indul tovább Törökország a múlt heti események után. Erdoğan malmára hajtja a vizet, hogy országa – NATO-tagként – továbbra is a Közel-Kelet kulcsállama, amelynek összeszedettsége stratégiai fontosságú a nemzetközi politika számára. Ennek megfelelően az összes külföldi megszólaló a stabilitást hangsúlyozta, Obamától kezdve valamennyi számottevő vezető a kormány mellett állt ki – bár egyesek óvtak azért a túlkapásoktól is. Így a török elnök mozgástere a belső rendezés során gyakorlatilag korlátlan. A puccskísérlet ténye mégis figyelmeztető jel: a közel száz­esztendős kemali tradíciók teljes felszámolása továbbra sem lesz fáklyásmenet.

http://magyarnarancs.hu/kulpol/szabad-a-palya-100175

 

Szólj hozzá!