iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Évforduló a Balkánon 2

2020. január 04. 05:52 - politics&islam

 

Herzliche Grüße aus Taubenburg!

Galambóc/Golubac mindenre jó. Ugyanis mindenki elfoglalta és elveszítette, viszonylag rövid időn belül. A magyar, a szerb, a török. 1428-ban hatalmas csata folyt érte, Zawisza Czarny, lengyel nemes főszereplésével. Ez a "Fekete Lovag" kora hőse volt, harcolt mindenfelé, a grünwaldi csatában is.

Itt aztán megfogta a sósperecet.

Miként a végén mindenki.

De szép volt a kiállítóteremben adott két dokfilm. Az egyik a szerb királyi család első világháborús kálváriájáról, a másik meg Koszovóról.

Mi másról?

81003596_2647122662003485_4322468435452755968_o.jpg

80861302_2646376762078075_7835080186918862848_o.jpg

81337289_2646377048744713_755879665314299904_o.jpg

81762617_2646377325411352_6628603541097283584_o.jpg

80799925_2646379212077830_8295940666089799680_o.jpg

81346218_2646377845411300_1373986533643649024_o.jpg

80882333_2646378968744521_2192887761625677824_o.jpg

 

Szólj hozzá!

Évforduló a Balkánon 1

2020. január 03. 13:52 - politics&islam

 

Zimonyi hajnal

81084498_2642908912424860_2373846197073870848_o.jpg

Zimonyi reggel, hattyúkval

80591969_2643151772400574_8962579024186441728_o.jpg

81310009_2643152159067202_8521023422283644928_o.jpg

81339770_2643152639067154_6750330267249934336_o.jpg

80674882_2643152349067183_2088230300659220480_o.jpg

80834627_2643152952400456_5381309879736598528_o.jpg

81396838_2643153305733754_2568355761147084800_o.jpg

Év- és világvége Belgrádban

81306447_2644197065629378_6524492915366952960_o.jpg

81182443_2644198072295944_5664816290078916608_o.jpg

81765686_2644197568962661_1666434387291406336_o.jpg481565869_2644199405629144_4765331721753198592_o.jpg

81120916_2644198505629234_7246700814469693440_o.jpg

82007638_2644198918962526_2850795456231899136_o.jpg

81659428_2644200308962387_2396323006474354688_o.jpg

80787180_2644200738962344_162976309322973184_o.jpg

Évforduló a Balkánon 4

Anyai nagyatyám - ág. hitv. ev. esperes - nagy filmfogyasztó volt. Külön széket biztosítottak neki a falu filmszínházában. Kisgyermekkoromban úgy mesélte el - vagy hússzor - a Félelem bérét, hogy gyakorlatilag az Ives Montand atlétája alól előáramló izzadságszagot is éreztem; s amikor évekkel később saját szememel láttam a filmet, untam.

Miként a tévében nagyatyám a Colombo-t. Meg a Derricket.

Viszont a San Francisco utcáint bírta. Én is.

Főcímzene és a hang: Karl Malden, Szabó Sándor...

Illetve, Младен Секуловић. Itt a Jugoszláv Filmszínházból néz ki éppen.

82318176_2643531492362602_7328409676763103232_o.jpg

Evvel a gyönyörűséges, a zimonyi Duna-parton immár tavaly felavatott Hunyadi-szoborral kívánok új évet mindenkinek.

Az óév olyan volt, mint e műalkotás. Ha minden jól megy, az új is ilyen lesz.

Vagy nem.

81014701_2644923658890052_1837076152380817408_o.jpg

 

Szólj hozzá!

Balkáni tél 29

2019. december 18. 10:15 - politics&islam

 

Zimony

Ide is ritkán vetődik az idegen. Pedig ez is olyan, mint egész Belgrád. Elsőre talán riasztóan kaotikus, kissé lepattant, másod-, harmad- és végső sorban meg rém izgalmas hely, ahol "organikus életszervezés" folyik. (Értsd: többnyire koordinálatlan építkezés, amelyből valami emberközeli sül ki.)

S a múlt! Itt hunyt el a nagy diadal után a migráns román bojár fia, ki addigra már az ország első számú homo novus főurává lőn. Két héttel a nem létező Titus Dugović halálugrása után, augusztus 11-e forró délutánján legyűrte a pestis Hunyadi/Szibinyáni Janót.

S ekkoriban exitált nem messze innen nagynevű talján kollégája, Giovanni da Capestrano. Az micsoda élet(veszejtő) művész volt! Miután fiatal korában őt magát is eretnekséggel vádolták, olyannyira buzgó franciskánus lett, hogy mint a Szent Inkvizíció egyik vezető tisztségviselője, igencsak odatette magát.

Működött lengyel, cseh és német földön, Moldvában és Észak-Itáliában, mely helyeken ezreket küldött a máglyára. Szokása vala az is, hogy amennyiben az eretnekséggel vádolt delikvens időközben meghalt, kiásatta a holttestüket és a hullákat/csontmaradványokat égettette el. Ez, kérem, az alaposság! Husziták és bogumilok tömegei szívták meg a vele való találkozást.

Meg a zsidók. Nem sokkal a fehérvári diadal előtt évekig Sziléziában tevékenykedvén zsidók százait égettette meg izzó serpenyőkben. Keményebb esetekben mindeközben vasfogókkal is rájuk küldte a hóhérokat.

Ilyen volt a Jani bácsi. Egyébként a nagy humanista, Ennea Silvio Piccolomini (II. Pius pápa) barátja. Még bestsellereket is írt az eretnekségről.

Ps. Megnyugtató, hogy ez az ember a római katolikus egyház szentje ma is, s terek, utcák, közintézmények viselik a nevét.

Csak így tovább!

78956475_2591221430926942_3477754076064645120_o.jpg

79244453_2591223190926766_1149707142492585984_o.jpg

79112251_2591222120926873_993215121390043136_o.jpg

79385681_2591221747593577_769570676729184256_o.jpg

78696676_2591222497593502_6287617377274167296_o.jpg

79884459_2591222840926801_866072724944977920_o.jpg

79688966_2591224960926589_4119139040073089024_o.jpg

79373056_2591223497593402_3124980881303797760_o.jpg

78935806_2591224050926680_3198331050044424192_o.jpg

79748786_2591225384259880_3107211467728879616_o.jpg

1 komment

Balkáni ősz 22

2019. december 15. 17:34 - politics&islam

 

A fordító

Élt egy ember Bagdadban.

Úgy kezdődik ez, mint egy Ezeregyéjszaka-mese. Pedig nem az.

Amikor az iszlám viharos gyorsasággal elterjedt a Közel-Keleten, a későhellén/korai keresztény tudományosságnak komoly központjai működtek, elsősorban Szíriában, a mai Irak területén és Nyugat-Iránban.

Szíria nagy teológiai központjai Harrán és Niszibisz/Niszibín voltak, ahol elsősorban monofizita keresztények írták teológiai műveiket, illetve fordították serényen szírre a héber, görög és arámi nyelvű korai keresztény munkákat, illetve a régi hellén hagyományt.

Irakban az első számú nesztoriánus keresztény kultúrközpont és fordító műhely az arab Lakhmida királyság fővárosában, al-Hírában alakult ki.

A nyugat-iráni Gondešapur/Jundešabúrban I. Šápúr szászánida uralkodó (240-270) hozott létre tudományos akadémiát, amely akkor erősödött meg igazán, amikor először Zénon bizánci császár (474-491) bezáratta az észak-szíriai Edessza hellénisztikus tudományos központját, majd Jusztiniánusz (527-565) számolt fel egy csomó antik "pogány" tudományos helyet (köztük az athéni Akadémiát). A gnosztikus, monofizita és nesztoriánus (tehát a bizánci khalkedóniánus ortodoxiának elfogadhatatlan) tudósok közül számosan Gundešapurban találtak munkát. Később nagy számú nesztoriánus asszír érkezett ide. A 6-7. század fordulóján Gundešapur az ismert világ orvostudományi központja lett.

(Romjaiban is impozáns. Az iráni Dezfúl közelében fekvő maradványokat 2010 májusában meglátogattam; arrafelé ettem életemben először vízibivaly-pörköltöt. Jó volt.)

A lényeg. Amikor az iszlám saját civilizációjába olvasztotta ezeket a területeket, e tudományos központoknak nem esett bántódásuk. Az Omajjádok évszázada (661-750) alatt többnyire zavartalanul működhettek tovább.

Aztán amikor az Abbászidák világbirodalommá tették a dár al-iszlámot, nagy centralizációs törekvéseik elérték a tudomány világát is. Hárún al-Rasíd - az "ezeregyéjszakás" kalifa (768-809) az akkor már fél évszázados fővárosban, Bagdadban új tudományos központot hozott létre, amely fia, al-Ma'mún (819-833) idején élte fénykorát. Az intézmény stílusos elnevezést kapott: a Bölcsesség háza (بيت الحكمة). Az ambiciózus kalifa itt gyűjtötte össze Harrán, Niszibisz, Gundešapur és más kisebb - például palesztinai - tudományos központok munkatársait, akik többnyire szír és arab nyelvű nesztoriánus/monofizita keresztények, valamint nagy számban zsidók voltak.

Hatalmas munka kezdődött. Az itt dolgozó munkatársak gyakorlatilag az antik tudományosságot mentették. Pontosabban fordították görögből közvetlenül vagy szír közvetítéssel arabra. Hatalmas görög/szír nyelvű kézirattömegeket gyűjtöttek össze a Bölcsesség házában. Fordították a görög természettudomány, orvoslást, filozófiát, a keresztény teológiát. Ptolemaiosz, Galénosz, Platón, Arisztotelész. Óriások munkái szólaltak meg itt arabul.

Voltak családok, amelyek generációkon át adtak a jobbnál jobb fordítókat.

Ilyen volt a címbeli Bagdadban élő férfiú. Hunajn bin Iszhaq (808-873) nesztoriánus keresztény volt, arabul, görögül, szírül, perzsául tudott. Nem véletlen, hogy őt jelölte al-Ma'mún a Bölcsesség háza élére. Ibn Iszhaq kilenc kalifát szolgált és fordította serényen - elsősorban a görög orvostudományt és filozófiát. Aztán a fia, Iszhaq bin Hunajn tette ezt. Meg az unokatestvére, Hubajs bin al-A'szam és Júhana bin Mászavajh. És még sokan mások.

Feltehető a kérdés: hithű muszlimként, az iszlám világ fejeként al-Ma'mún kalifának mi volt ebben a bóni?

Hosszú lenne a pontos magyarázat. Túl azon a természetes pszichológiai tényezőn, amely szerint a sivatagban gyökerező iszlám civilizáció kiéhezett és nyitott volt a más (korábbi és/vagy rivális) gondolati sémákra, ideológiákra, konkrétan a 9. század az iszlám korai teológiai-filozófiai vitáinak első nagy korszaka volt, amikor a "teológia racionalistái", a mu'tazila megpróbálták filozófiai érvekkel alátámasztani a dogmatikát. Maga al-Ma'mún is mu'tazilí volt, s irányzatának a tudományos argumentáció megalapozásához szüksége volt az antik/későantik ismeretekre. Köztük elsősorban a filozófiára, logikára és teológiára, de mindennek farvizén jött az egész antikvitás. Ne feledjük, ez a fordítás-mozgalom lett az antik tudományosság egyik menekülő csatornája később a Nyugathoz. De ez már messzire vezet.

E nagy fordításirodalomnak köszönhetően kerültek az iszlám szellemi körébe az általam korábban többször elmesélt későantik eszmeáramlatok, a neoplatonizmus, a gnószticizmus vagy éppen Órigenésznek az ortodoxiától erősen elhajló nézetei.

Nem véletlen, hogy az elméleti megalapozottságú szúfizmus éppen a Bölcsesség háza tevékenységének 9. század második felében tapasztalható felfutásával együtt jelentkezett.

S mindeddig csak a szúfizmusra gyakorolt hellén/keresztény hatást érintettük. Ott voltak még a keleti (elsősorban buddhista) elemek.

Mely gondolatok egy része úgyszintén a Bölcsesség házában fordított művekből került a muszlim társadalomba.

72682355_2481180491931037_1632616166990020608_o.jpg

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 21

2019. december 15. 09:29 - politics&islam

 

Órigenész Keleten

A későantikvitást - s azon belül a filozófiát és teológiát - nagyon figyelmesen tanulmányozzák a hauzákban. Ennek oka ismert: a görög/hellenisztikus/római örökség egy részét a síita iszlám tudatosan (a szunnita irányzat egyes ágai deklaratívan ugyan tagadva, a gyakorlatban azonban ténylegesen) átvette. Sőt, a síizmus jelentős mértékben épített arra.

A hauzákban Szókratész (سقراط), Platón (أفلاطون), Arisztotelész (أرسطو) vagy a későbbiek az törzsanyag részei. Nem különben a neoplatoisták, köztük a mester Plótinosz (إفلوطين). De ugyanez elmondható a kora keresztény teológusokról is. Mint a sokat emlegetett Órigenész (أوريجين).

A későantik Plótinoszt és a kora keresztény Órigenészt más szempontból is vizsgálat alá veszik. Hatásuk az iszlám misztikában megkerülhetetlen. Nézzünk most - ebben a szegmensben - ismét egy kis Órigenészt (184-253).

Arról már szó volt, hogy a neoplatonizmus csúcsra futása (3. század) előtt ő volt "Az Exegéta". S mint aki mindent magyarázni igyekszik, óhatatlanul az ortodoxia/hivatalosság számára veszelyes vizekre is téved. Már írtam, az egyház többször is eretnekké nyilvánította, bár műveit a késő középkorig forgatták.

Volt az iszlám megjelenése előtti évszázadban egy érdekes, az órigenistákkal összekapcsolódó teológiai vita, amely jól mutatja, hogyan hagyományozódtak egyes tanai a Közel-Kelet térségében s milyen gondolatai juthattak el a korai és az érett iszlám civilizációs központjaiba. Hogy aztán ott igencsak ráhassanak a lassan kicsírázó szufizmus különböző irányzataira.

531-ben a nagy palesztinai aszkéta, Szent Szabbasz (439-532), a híres Mar Szaba kolostor (pontosabban a szerzeteseket életvitelszerűen különálló cellákban elkülönítő, a közösségi életet szigorúan leredukáló "lavra") megalapítója Konstantinápolyba utazott. Szabbasz ekkor 92 éves; ez a teljesítmény meg ma is, mondjuk egy ELAL vagy egy fapados Pegazus légijárattal is dícséretre méltó lenne, hát még az akkori infrastrukturális viszonyok között. Panaszkodni ment az öreg; részben az akkor levert szamaritánus felkelés utóhatásai miatt, részben pedig mert saját kolostorában "órigenista lázadás" tört ki.

Nonnosz apát jó néhány szerzetessel elhagyta kolostort és saját lavrát alapított Bethlehem mellett. Sőt, amikor Szabbasz visszatért a birodalmi központból s a következő évben elhalálozott, Nonnoszék megostromolták a Mar Szaba lavrát.

Nagy lett a zűrzavar, 539-ben már regionalis zsinatot tartottak Gázában, hol elítélték az órigenistákat, majd 544-ban maga Jusztiniánuaz császár hivatalos iratban küldte melegebb égtájakra a gyanús csoportot.

Az inkriminált órigenészi gondolatok a lelkek teremtettsége körül forogtak. A leginkább kora későhellenisztikus és pre-neoplatonista értelmiségi közönségének író Órigenész azt tanította, hogy Isten öröktől fogva teremtette a lelkeket, akik "Isten lényegének szemlélésében egyesültek". Az ezt követő apokaliptikus állapotban azonban a lelkek eltávolodtak Istentől, megosztottak és különbözőkké lettek. A hit révén azonban "egyetemes módon visszanyerik eredeti állapotukat Istenben" (apokatasztaszisz).

Ezt a gondolatot Órigenész tanítványa, Euagriosz Pontikosz (345-399) úgy fejlesztette tovább, hogy Krisztus emberi lelke az egyetlen lélek/értelem, amely soha nem bukott el. "Krisztusban tehát az öröktől fogva létező tökéletes emberséget találhatjuk meg." Benne testesül meg az Isten és az emberiség között az idők kezdete előtt meglévő egység.

Az apokatasztasziszt a későbbi órigenisták úgy értelmezték, hogy majdan minden dolog, az angyalok, a démonok, az emberek az Isten lényegével egyesült egyforma, gömb - mint tökéletes - alakú szellemként nyerik vissza eredeti állapotukat.

Hát, nem mondható, hogy ez kóser volt az ortodox khalkedóniánus teológia számára.

Nem úgy majd az iszlám misztikának. A neoplatonizmus és a kései órigenzmus hatása kétségtelen a szúfizmus számos teóriájára és gyakorlatára.

Ps. Alant pár kép a tegnap délutánról. Folyvást kerékpárral menekülök az ilyes fajsúlyos témák elől. Nem sok sikerrel.

Szerencsére.

73156427_2478932265489193_6778009896953577472_o.jpg

72875370_2478932638822489_1732583845791793152_o.jpg

73495254_2478932982155788_6157897704098758656_o.jpg

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 20

2019. december 14. 18:28 - politics&islam

 

 Muszlimok Szerbiában

Az elmúlt napokban errefelé is volt egy választás. Boszniában, amely azért az iszlám nézőpontjából mégiscsak a térség súlypont-országa, az ottani muszlim álladalom, a Bosznia-Hercegovinai Iszlám Közösség (Islamska zajednica Bosne i Hercegovine, IZ BiH) vezetőt választott. A szarajevói főmufti, a reis-ul-ulema hagyományosan a legtekintélyesebb vallási vezető az egész Balkánon.

Na jó - engedményt teszek az albánoknak - legalább a szláv muszlimok számára.

A szerbiai muszlimok számára sem mindegy, ki a reis-ul-ulema. Olyannyira nem, hogy innen is rendszeresen vannak kandidálók. Nem véletlenül.

A balkáni tradícióknak megfelelően a szerbiai muszlimok között is összeköthetetlen lövészárkok húzódnak. Az etnikai törésvonalak mentén is persze. Arról már többször megemlékeztem, mennyivel erősebb a nacionalizmus a vallási szolidaritásnál, ergo a bosnyák és albán muszlimok nagyobb fashében/fasírtban vannak egymással, mint az őket fenyegető (?) egyéb többségi nemzetekkel (elsősorban a szerbekkel persze).

A szerbiai muszlimok az ország két részén alkotnak relatív vagy – egyes opštinákban – abszolút többséget. A magukat bosnyákoknak tartó szandzsákiak az ország délkeleti történelmi régiójában laknak, jó negyedmillióan. A Szandzsák – Bosznia-Hercegovinával – a legtovább maradt tényleges majd névleges oszmán fennhatóság és befolyás alatt a Nyugat-Balkánon. A terület ma – köszönhetően az utóbbi évtizedek „megszokott” balkáni határszakadásoknak – ma két országban található; déli fertálya Montenegróban van. A szerbiai rész hat opštinájából háromban (Tutin, Novi Pazar és Sjenica) abszolút a muszlimok többsége, de Prijepoljében is a lakosság egyharmadát teszik ki. Csupán Pribojban (14%) és Nova Varošban (5%) alacsony az arányuk.

A régió tradicionálisan Boszniához kötődik. Az oszmán hódítást követően a 15. század közepétől a boszniai vilajethez tartozott, egészen 1878-ig, amikor – mint később kiderült – röpke harmincöt évig a Koszovói vilajetbe soroltatott. Most nem térek ki arra, hogy ezen időszakban – a berlini kongresszusnak hála – az OMM csapatai állomásoztak errefelé. A lényeg, hogy a vidék lakossága mindig is Szarajevó felé vetette tekintetét.

Erre a hagyományra támaszkodik a szerbiai (bosnyák) muszlimok egyik vezetője, Muammer Zukorlić sejk, akinek szervezete a Szerbiai Iszlám Közösség (Islamska zajednica u Srbiji – IZUS) az egész országban igyekszik befolyása alá vonni a muszlim közösségeket. Zukorlic sejk, aki vallási tanulmányait a szarajevói Gázi Hüszrev bég Medreszében, majd Algériában és Libanonban folytatta alapvetően a pánbalkáni iszlám szerveződés híve: koordinálni igyekszik az iszlám szervezeteinek munkáját Bihaćtól Tiranáig és Silistráig. A balkáni iszlám központjának pedig a hagyományos centrumot, Szarajevót tekinti. Ő már 2012-ben indult a boszniai főmufti posztjáért, de a tuzlai mufti, Husein Kavazović beelőzte. (Nem kis részben Zukorlić szerbiai és boszniai ellenfeleinek köszönhetően.)

Az IZUS központja Novi Pazarban van, de a szervezet vallási közösségek sorát befolyás alatt tartja a Szandzsáktól Újvidékig. Miután Zukorlić pozíciói – jelentős, arab országokból érkező támogatásoknak köszönhetően – az ezredforduló után megerősödtek az ország szinte valamennyi iszlám közösségében, Belgrád eleinte titkolt, majd egyre nyilvánvalóbb támogatásával új vallási vezető jelentkezett. Adem Zilkić saját szervezetén, a Szerbia Iszlám Közösségén (Islamska zajednica Srbije – IZS) keresztül hamarosan minden szerbiai iszlám közösségben befolyásra tett szert.

Zilkić a Novi Pazar-i mufti belgrádi riválisának, a jelenleg Szerbia rijádi nagyköveti posztját betöltő karizmatikus Muhamed Jusufspahić sejknek a farvizén hajózott/zik. A szerb kormány által favorizált Zilkic hamarosan az IZUS-sal párhuzamos intézményhálózatot állított fel, majd miután elfogyott a két szervezet mozgástere, megkezdődött az egymás elleni izmozás. 2010-re ez komoly összetűzésekben akkumulálódott, így az állam igyekezett minél erőteljesebben beavatkozni a rivalizálásba. Egészen a tízes évek elejéig Zukorlić pozíciói erősebbek voltak, ugyanis a 2012-ig a szarajevói reisu-l-ulema poszton lévő, nemzetközi tekintélynek örvendő Mustafa Cerić sejk egyértelműen őt támogatta. Cerić mandátumának lejárta, majd Jordániába (egyetemi tanári poszt elfogadása) távozása után azonban Zilkić látszik lépéselőnybe kerülni.

A két szervezet közötti küzdelembe külföldi tényezők is beleszólnak. Törökország, amely az utóbbi évtizedben erősen közelített a belgrádi kormány felé, 2011-ben ugyancsak kompromisszumos javaslatra törekedve azt javasolta, hogy vonják össze a két szervezet, válasszanak új vezetőket – azzal feltétellel, hogy Zukorlić és Zilkić nem indulnak ezekért a posztokért.

A javaslat hamvába holt ugyan, Zukorlić azonban a törökök kezét látja a szarajevói mufti cím elbukásában is. Azóta már többször is azzal vádolta meg a török kormányt s annak Szerbiában dolgozó vallásügyi ügynökeit (akik egyébként kétségtelenül jelen vannak), hogy havi több száz eurós fizetéssel kecsegtetve elszipkázni igyekszik az IZUS alkalmazottjait.

Az ország déli csücskében élő albán muszlimok száma is százezren felüli (saját adataik szerint 200000). A Preševo, Bujanovac és Medveđa környéki albánokat családi és tradicionális kapcsolataik Koszovóhoz kötik, ezért helyzetük és jövőük különösen érzékeny a szerb kormány számára. Belgrád támogatásával az utóbbi évtizedben itt is Zilkić (IZS) nyomult és nyomul a legintenzívebben. Az állami iskolák feletti ellenőrzés megszerzésével Belgrád pozíciói erősítettnek meg. Ugyanakkor a Naim Tërnava vezette Koszovói Iszlám Közösség (Bashkësia Islame e Kosovës – BIK) is egyre több hívet szerez, ami az esetleges újabb elszakadási gondolatok szárba szökkenésétől való félelem miatt aggodalmat okoz a szerb államvezetés számára.

Közben itt is létrejött egy új szervezet, amely elutasítja a „kívülről érkező megoldásokat”. A kripto-zilkicista szervezetnek mondható Presevo-Bujanovac-Medveđa-i Iszlám Közösség (Bashkesia Islame per Presheve Bujanoc dhe Medvegje – BIPBM) nevet viselő organizáció vezetője Nexhmedin Saqipi.

A lényeg: Belgrád mindenütt figyel.

A boszniai főmuftiválasztás nagy kampánnyal folyt, amely még a nyugaton élő bosnyákok szervezeteit is megmozgatta. Zukorlić, aki egyébiránt akadémikus és képviselő is a belgrádi skupštinában, végül veszített. Oda a pánbalkán vonal. Kavazović még hét évig újrázhat.

Belgrádban, Szarajevóban, Banja Lukában felsóhajtottak.

Ankarában, Rijádban, Kairóban meg - szerintem - ötletelés kezdődött.

74662453_2474394125943007_3586170234710523904_o.jpg

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 19

2019. december 14. 14:00 - politics&islam

 

Novi Pazar környékéről

1. Pećinski manastir

A Vojislavljevićek, a Vukanovićok majd Nemanják idején az (Ó)vásárhely (Trgovište) feletti rasi vár volt a szerb állam egyik (fő) hatalmi centruma. Sokat írtam már erről, eltekintek a bonyolult, bár nagyon izgalmas történelmi fejlemények újratárgyalásától.

Annyit csak: az oszmánok által újjáalapított Újvásárhely (Novi Pazar) környékén számos ortodox kolostor működött. A IX. századi Péter templom után a 12-13. században épültek a Sopoćani és a Đurđevi stupovi kolostorok.

Meg Stefan Nemanja nagyzsupán (1166-1196) idején a rasi vár alatti sziklaüregben a Pećinski manastir.

Jól mutat reggeli fényben.

72578151_2485750621474024_4435814241596866560_o.jpg

74614166_2485760028139750_5585416234700111872_o.jpg

73504789_2485761444806275_2944163393797357568_o.jpg

71961171_2485761561472930_6369674226407833600_o.jpg

75491777_2485761868139566_2574493548585943040_o.jpg

2. Pešter

76661258_2550287728353646_8588374621223387136_o.jpg

76615095_2550288091686943_8196086679367319552_o.jpg

78189027_2550288245020261_9052253680719364096_o.jpg

3. Golija

72126185_2451924128190007_2027453953620312064_o.jpg

71765999_2451925118189908_6722729656354603008_o.jpg

71775833_2451924674856619_6381427812435230720_o.jpg

72569222_2451924994856587_4053983574443950080_o.jpg

72260452_2451926311523122_7804824603334803456_o.jpg

4. Uvac

78417465_2569643703084715_1245910037646278656_o.jpg

78314847_2569644809751271_5755602969479348224_o.jpg

76710692_2569645759751176_4903324442538541056_o.jpg

78090969_2569646853084400_8790326723670441984_o.jpg

 

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 18

2019. december 14. 10:00 - politics&islam

 

Vissza

A Balkánra való leereszekedés vagy onnan való felbukkanás alatt mindig valami helyi irodalommal zsilipelek. Most például egy ideje már Végellel.

Evvel az újvidéki krónikással, kinek még a szövegéből is átjön, hogy bajuszos. Van a bajuszos (de szakálltalan) emberekben valami régies, mesélő-anekdotázó affinitás. Meg valami otthonos szag is. De lehet, hogy csak az anyai nagyapámat személyesítem bele ebbe az archetipusba.

Mindegy.

Itt egy kis - jellemző részlet - a "Bűnhődés" című művéből:

"1985-ben, szintén írószövetségi delegáció tagjaként, szerb, szlovén, bosnyák, macedón, montenegrói, horvát és albán írótársakkal egy hétre Moszkvába utaztam. A fogadtatás rendkívül szívélyes volt. Megérkezésünk után az írók székházában időtlen időkig pohárköszöntők sorjáztak. Éltettük a szovjet és a jugoszláv nép barátságát, méltattuk a dicső múltat, üdvözöltük az ígéretes jövőt, meg ittunk, ittunk, ittunk. Víz helyett is vodkáztunk. Vendéglátóink gazdag kulturális programot készítettek: múzeumokat meg képtárakat látogattunk. A múzeumok előtt hosszan kígyózott a sor, azonban mi, természetesen, soron kívül jutottunk be, miután útvezetőnk felmutatott egy jelvényt, ami úgy hatott, mint a varázspálca, és elkiáltotta magát: nemzetközi küldöttség érkezett! Erre mindenki félrehúzódott, és kitárult előttünk minden ajtó.

Hogy valamelyest megszakítsák ezt a képtár-múzeum, múzeum-képtár monotóniát, elvittek bennünket a moszkvai irodalomtudományi intézetbe, ahol az intézet igazgatója meg a párttitkár fogadott bennünket. Minden „zdorovlja” után felhajtottunk egy pohár vodkát, aztán az igazgató elvtárs közölte, hogy készségesen elkalauzolna bennünket a nemzetközi osztályra, ahol pontos kimutatásuk van minden íróról, akinek legalább egy kötete is napvilágot látott.

Szikár termetű, hegyes orrú, kopasz irodalomtudós néhány fiatalabb kollégája társaságában fogadott bennünket. Elsőként szerb írótársam lépett az otromba íróasztal elé, majd bemondta a nevét. Az irodalomtudósok percek alatt megtalálták az adatlapját, és diadalittasan közölték, mikor jelent meg első kötete, majd nyomban sorolták a többi címszót meg a róla szóló fontosabb tudnivalókat. Ugyanígy járt a szlovén, a montenegrói, a horvát kolléga meg a delegáció többi tagja is. Utolsó előttiként került sorra Ibrahim Rugova koszovói albán író, aki később a koszovói albán ellenállási mozgalom vezetője lett. Akkoriban azonban még csak szerény irodalomtudós volt. Miután többször, újra meg újra kibetűzték a nevét, kínos várakozás következett. Múltak a percek, és nem történt semmi. A csontos irodalomtudós kínjában kopasz fejét vakargatta, miközben ide-oda küldözgette munkatársait. Végül az ügybuzgó irodalmároknak kénytelen kelletlen be kellett vallani, hogy Ibrahim Rugova kartonját sehol sem találják. Ekkor Rugova megigazította piros sálját, amit már akkoriban is előszeretettel hordott, szerényen, nehogy szakadárság gyanújába keveredjék, megjegyezte, hogy esetleg próbálják meg leellenőrizni az albániai írók között, hátha véletlenül oda keveredett. A tudósok szertefutottak, majd újabb kínos szünet következett, mire a kopasz főnök szánakozva közölte, hogy sajnálatos mód, Ibrahim Rugova adatlapja az albániai albán írók között sem található.

A végére én maradtam. Csakúgy, mint társaim, én is a szovjet irodalomtudósok színe elé léptem. Artikulálva közöltem család- és utónevem. A kivárás pillanatai esetemben is elhúzódtak. A szovjet tudósok egy ideig a jugoszláv dossziék között keresgéltek, mígnem a kopasz főnök csalódottan közölte, hogy nem találják a kartonomat. Szeméből tüzelt a gyanakvás, mintha én lennék ennek az oka. – Vagy hat könyvem jelent meg – jelentettem ki sértődötten. – Próbálkozzanak a magyar írók között – tettem hozzá félszegen. Rugova magatartásához hasonlóan próbáltam én is lezser pózba vágni magam, nehogy nacionalizmus gyanújába keveredjek. A tudósok arca felragyogott. – Remek ötlet! A magyar dokumentációnk kifogástalan, mivel a magyar Irodalomtörténeti Intézettel, a magyar elvtársakkal rendkívül szoros kapcsolatokat építettünk ki – jelentették ki diadalmasan. Hát, ebben az egyben nem kételkedem.

Viszont úgy jártam, mint Rugova. Hasztalan keresgéltek! Minden igyekezetük ellenére nem találták az adatlapomat a magyar írók kartonjai között sem. Az időközben feltűnő párttitkár dúlt-fúlt, megvető pillantásokat vetett az igazgatóra, amiből kiderült, hogy botrány készül a szovjet irodalomtudományi intézetben. A kopasz tudós rögvest önkritikát gyakorolt, és bár szemmel láthatólag nagy kínok közepette, de töredelmesen bevallotta, hogy a dokumentáció még nem tökéletes, hisz semmi sem tökéletes ezen a kerek világon. Felesküdött, hogy rövid időn belül pótolják a módszertani hiányosságokat...

...Szopogattam a habos sört, miközben egy dráma jutott eszembe, melyet oly régen olvastam, hogy a címét és szerzőjét elfelejtettem. Csak arra emlékszem, hogy felbomlott az Osztrák–Magyar Monarchia, vele együtt hadserege is. A soknemzetiségű regiment tisztjei gyanakodva szemlélték egymást. Ilyen ellenséges légkörben került sor ezredesük gyászszertartására. A katonatisztek végső búcsúként egy-egy földgöröngyöt dobtak a sírgödörbe, az egyik Horvátország, a másik Olaszország, a harmadik Csehszlovákia nevében vett búcsút tőle. Csak a zsidó származású ezredorvos búcsúztatta Ausztria földjével az ezredesét. Majdnem így jártam én is Európa kulturális fővárosában, Berlin kellős közepén. A szerbek, a szlovének, a horvátok, a macedónok, a montenegróiak, a bosnyákok egymást méregették, én meg, az ellenséges tekintetek kereszttüzében, igazából nem tartoztam se ide, se oda. Csak sejteni tudtam, hogy ha széthullik Jugoszlávia, akkor hontalanná válok. Külön-külön egyik országrész sem érdekelt különösképpen, együtt azonban többé nem maradhatott meg. A viszályok közepette mindenki számára ismerős idegen voltam. Idegenként oda soroltak, ahova ők már nem akartak tartozni, vagy ha akartak volna is, ezt nem merték bevallani. Berlinben ismertem fel, hogy a nem létező Jugoszláviában vagyok magyar író. Fölöttébb komikus helyzet ez, olyan, mintha egy láthatatlan zsinóron táncolnék, amiért minden egyes mozdulatom pantomim, ami felettébb komikus...

...Nemzetiségem és anyanyelvem magyar, életvilágom, élettapasztalataim, személyes és családtörténetem balkáni. Az anyanyelvem emlékezete és az életvilágom közötti feszültség szükségszerűen teremtette meg bennem a tudatot, hogy minden dolognak két neve van. Az egyik név eleve kötelező, a másik szükségszerű. Az egyiket a szüleimtől kaptam, a másikat a másik nyelvet beszélő nemzetállamtól."

Magyarok, albánok - a Balkán peremén, benn is vagyok, kinn is vagyok, jaj, de nagyon... ne legyünk boldogok.

Végel valahol - nekem - a végét jelenti annak a világnak, ami lent kezdődik, a Balkán akciórádiuszának másik/déli peremén, Kréta magasságában - mert ha szeretnénk is tagadni, hogy hát a fehér-kék hellén világ nem, de - kezdődik, talán Kazantzakisszal, folytatódik Kadarével, Andrić-tyal, Istratival, Kišsel.

Végel László ennek a effelöli (van ilyen szó? ha leírtam, van) végén áll. Tudom, amikor ővele végzek, még egy lépés és átlépem a határt.

S elmerülök.

Legyünk finomak. A mocsárba.

74978099_2490142401034846_6321716200673902592_o.jpg

                                                                                  XXX

BKV

Nem az. Ez.

Belgrád, péntek (most, ma) este, kilences villamos, a Voždovac-Banjica viszonylat.

Ellenőrök csapata száll fel. Kérik az elektronikus (itt az van...) jegyeket. Nyújtom a sajátom. A szopottgombóc fejű, partizán-tekintetű középkorú férfi - szerepelhetett volna a Neretvai csatá-ban, Richard Burton/Tito mellett - elveszi, kis ellenőrző készülékere ráteszi, hümmög. Ne dobro. Előkerül egy angolul beszelő kolléganő. Mondja, nem jó a jegy. Hol vettem. Mondom. Mikor? Negyed órája. Nézik. Kiderül, véletlenül tíz percig érvenyes jegyet nyomtattak ki a kioszkban. Mostanra lejárt.

Közben másra figyelek. Mögöttem egy albánnak nincs jegye. Előkerül egy albánul beszelő ellenőr. Társalognak. Szépen, emelt hang nélkül megbüntetik.

Én kérdezem a tolmácsnőt: mit tegyek, és emelkedem felfele együltő helyemből. Semmit, mondja mosolyogva, utazzam addig, ameddig akarok.

Aztán a tízfős konduktor-csapat leszáll.

Nem volt rohadt külföldizés, albánozás, cigányozás, négerezés, mindenki könnyedén visszazökken a vidám péntek estébe.

Mindez pedig egy Baselből leselejtezett rozoga villamoson, ahol - természetesen - van frívifi. Így tudom, még leszállás előtt megírni ezt.

Más világ.

73390710_2489160517799701_454254961203609600_o.jpg

                                                                                  XXX

Dobro jutro! Guten Morgen,
Gastarbeiters Gartenzwerge
in Pazar auch angekommen'.

75521773_2535375566511529_8334648942880882688_o.jpg

                                                                                      XXX

Burek

Visszatérés. Vagy majdnem haza.

Mindenesetre, első a gyomor. Régi gondolatok, apdételve.

A Balkán két, mindmáig kielégítetlen nacionalizmusa számos síkon feszül egymásnak. Koszovó kérdése csak egy, igaz ma első számú szegmense a szerbek és albánok sok évszázados küzdelmének. (Hogy mikor kezdődött, ne firtassuk. A szerbek szerint akkor, amikor a 6. század harmadik dekádjában eleik megjelentek errefelé. Erre tromfolnak az albánok, hogy az ő őseik, az illírek már a rómaiak ellen is, ugye. Sőt - tudjuk - Pangea partjain is albán csónakok ringatóztak a habokon. De ne merüljünk el ebben; nézzük az egészet a Voyager űrszonda perspektívájából...)

A címben nevezett konyhaművészeti/sütőipari termék felett is megy a izmozás. Kié a burek? Ennek kérdésnek kábé annyi értelme van, mint annak, hogy ki főzött először pörköltet, töltött káposztát, horribile dictu gulyáslevest.

De itt ez is vérre megy. S mondjuk a Szandzsakban ennek annyi pikantériája van, hogy az itteni lakosság a bosnyák etnikumot (? - tennék ehhez ezen írásjelet a szerbek) is behozza a vetélkedőbe. Az albánok szemében aztán mindegy: ha valaki szlávul beszél, nincs esélye a köreikben. Egy tutini ismerősöm mesélte volt, hogy a szomszédos Koszovóban gyakorlatilag nem állnak szóba velük, szandzsáki muszlimokkal. S ennek oka túl a szláv nyelven beszélőktől való zsigeri irtózáson az, hogy a szandzsáki muszlimokat arrafelé "árulóknak", jobb esetben "kollaboránsoknak" tartják. Azaz, ha már annyira nem kedvelik az ortodox szerbeket, miért nem szakadnak ki Szerbiából. Mintha feltétlenül ez lenne az egyetlen megoldás. Láthatjuk, meddig jutott a koszovói projekt.

Novi Pazarban van egy kedvenc burekozóm, az "óváros" főutcáján, a bazár környékén. Jó tíz éve egyszer sem mulasztom el, hogy degeszre tömjem magam a sa syrom-mal meg a sa mesom-mal.

Az öreg főnök annak idején mindjárt horgosi katonaélményeivel kezdte s jött a "hogyvogy?" meg a magyar káromkodások. (Asszem, manapság kábé eddig terjed a mi kis nyelvi civilizációnk. Meg az uszításig.) Aztán a család tagjainak curriculum vitae-i következtek a galutban. Ausztria, Svájc, Franciaország. Közös fotók.

Mindig jóllakok ott. Nem csak kalóriákkal.

Visszacsatolva a kezdő gondolathoz: az is kiderült már, hogy e szuper szandzsáki bureket előállító család a délnyugat-koszovói Prizrenből származik. Mondjuk így: az albán nacionalizmus bölcsőjéből.

A a helyzet még komplikáltabb: a fiatalabb mester a beszélgetésbe melegedvén elmondta, hogy ők valójában nem is prizreni albánok, hanem a nevezett délnyugat-koszovói város feletti hegyekből származó muszlim szláv goranok, Dragashból.

Amikor aztán tavalyelőtt korábban ott szerzett személyes élményeimről kérdeztem beszélni a feldicsértem a dragashi kávét meg elmondtam, hogy a család ősi fészkében, Radešában is jártam, elolvadtak.

Sokat beszélnek magukról; többet megtudtam a goranokról (e szláv - szerb/bosnyák/macedón - nyelvű, Koszovó délnyugati féregnyúlványában élő muszlimokról), mint az eddig végigszántott könyvekből, vagy akár az ottani túrák során. Asszem, így kell ezt.

Akkor meg végleg tiszteletbeli goranivá váltam, amikor elmondtam, hogy voltam Brodban, ami az utolsó falu déli irányban a koszovói-macedón-albán hármashatár közelében és felkapaszkodtam a goranok "szent hegyére" a kétezer-hatszázas Titov vrch-re. (Mondjuk Macedóniából, kvázi albán földről is, de ezt nem részleteztem.)

Lám, Josip Broz még ma is összeköti a nációkat!

(A hülyeség/nacionalizmus meg elválasztja.)

Ezt - is - szeretem a Balkánban.

P.s. Hozzátennék egy régi bejrúti élményt. A kollégiumban egy ideig egy szobában laktam szandzsáki és (macedóniai, dél-szerbiai és albániai) albán hallgatókkal. A péntek délután mindig ejtőzéssel telt. Ez azt jelentette, hogy hosszas dumálás folyt bősz kólaivás közepette. Úgy öt óra táján kezdett leülni a hangulat, ekkor jött a szokásos albán-jugó összehasonlítás, egyszerűbben: ki volt a f@szagyerek: Tito vagy Enver Hoxha. (A polémia- teszem hozzá - vallásos muszlimok között folyt, akik mindkét nevezett álamférfi (ezt már - asszem - mindörökké így kell írni) alatt megszorításokat/elnyomást voltak kénytelenek elviselni. A nemzeti érzés mégis felülírta az umma közösségét.) Egyre- másra licitáltak egymásra. Ultima rációként azon vitatkoztak - immár kiabálva-, hogy vajon Tito tankjai jutottak-e volna gyorsabban Tiranába vagy Hoxha harcjárművei Belgrádba.

Nem tudom, ki nyert. Én csinálnék egy ilyen videojátékot.

74292882_2530820776967008_9183371009267335168_o.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 17

2019. december 10. 20:43 - politics&islam

 

Messzi népekrűl, messzirűl

Gyermekkoromban egyértelműen a vasárnap délutánt rühelltem a legjobban. Tanulás-kényszer s előttünk az egész hét. Igaz, voltak filmek is három óra magasságában, de Claude Brasseur, Luis de Funes vagy Jean Marais kevesek voltak a jókedvhez. Utána jött a hétfő, úgy érződött, elindult valami. És erre beütött a kedd!

A hét legértelmetlenebb napja. Már benne a hétben, de még a felénél sem. S volt orosz. Без двух два, без трёх три и так дальше. Nyomasztó volt. Vagy nem.

Aztán este James Onedin, Doktor Sova és Thomas Lieven feloldották a görcsöket.

Onnantól minden ging wie am Schnürchen.

A kurdokkal háromszor foglalkoztam kicsit többet. A kilencvenes és a kétezres években terepmunkával, meg most. Hat éve meg a blogomon bohóckodtam a témáról kicsit. Kicsit felújítjuk. 

Odateszek a keddnek. Próbáljuk meg elolvasni!

xxx

Bevezetés

1995/96-ban különösen hosszú és csapadékos volt a tél. Október 6-án esett először és márciusig volt hó. A Közel-Keleten meg eső, a megszokottnál jóval nagyobb mennyiségben. A zömében kurdok lakta Észak-Kelet-Szíria ár- és belvíz alatt állt. A néhol szügyig vízben gázoló busszal nagy nehezen sikerült eljutnunk az iraki határ közelében elterülő kis Hól-tóhoz (بحيرة الحول). A partján iraki menekülttábor terült el, így a buszfordulóban posztoló közeg nem is igazán értette, hogy az itt egyébként igen ritkán felbukkanó európaiakként hogy is nem az ENSZ Menekültügyi Biztosságától jöttünk. Igaz, ha érezte volna a nüansznyi különbséget, akkor a ruházatom alapján inkább elcsámborgó táborlakónak néz.

Az olajkályhával fűtött rendőrőrs-sátorban végül megértettük vele: a tavat megnézni jöttünk. Ki is engedtek bennünket az acélszürke ég alatt acélkéken elterülő sós tó partjára, ahol a szemerkélő esőben pár birka küzdött a sziklás talajon itt-ott megbúvó fűvel – mellettük pásztor. Az öreg (?) kurd csendesen ázott, nézte velünk a tavat, aztán mesélt. Hogy a kurdok közvetlenül az özönvíz után jöttek ide. Mert, ugye, amikor visszahúzódott a nagy áradás, csak pár kis tavacskában maradt meg tengerek vize: így jött létre a Hól-tó. A kurdok meg rögtön le is telepedtek a partján és a környező síkságokon, hegyvidéken.

A kronológiai bakugrásoktól eltekintve szép történet. Arra mindenképpen felhívja a figyelmet, hogy a „ki volt itt előbb” szokásos népi vetélkedőt a kurdok utcahosszal nyerik államalkotó/építő/létrehozó szomszédaik előtt. Persze az „első telepesek” joga nem biztos, hogy érvényesül az államszervezésben is. A kurdok is így jártak/járnak. Jó két évtizede azonban felgyorsultak az események: főként észak Irakban, ahol kvázi államot működtetnek az autonómia jelszavával, de Törökországban is alakulnak a dolgok, miután a tizenöt éve lesittelt Abdullah Öcalan az iszlamista kormánnyal alkudozik (vagy fordítva?), s most Szíriában kerülhetnek új helyzetbe az ottani másfél- kétmilliós kurd közösség tagjai. Érdemes erre is figyelni.

A kurdok helyzete a szíriai konfliktus elején még jobban foglalkoztatta a médiát, később aztán visszaszorultak a hírekben. Most meg alig veszik észre, mi folyik.

Méltánytalanul. A kurd kérdés általában (azaz nemcsak a Szíriában élőké, hanem a törökországiaké, az irakiaké, az irániaké) a Közel-Kelet egyik legjelentősebb, történelmi előzményeit tekintve a legrégebbi megoldatlan problémája. A régió legősibb lakóihoz tartozó kurdok fontos szerepet játszottak ugyan az itt létrejött majd lehanyatlott birodalmak életében, egyes kiemelkedő személyiségeik pedig vezető szerepet vittek az iszlám államalakulatok katonai vezetésében, gazdasági életében, sőt Oroszlánszívű Richárd nagynevű ellenfele, Szaláh al-Dín Júszuf bin Ajjúb/Szaladin révén még egy csaknem egy évszázadig fennmaradt dinasztiát is alapítottak.

A saját állam megteremtése azonban álom maradt. Ennek persze számos oka volt kezdve a földrajzi terepviszonyok és az ehhez illeszkedő az erős törzsi tagoltság fragmentáló hatásától a modern korban létrejött térégbeli államok – Törökország, Irak, Irán és Szíria – érthető erős ellenérdekeltségéig.

A nagyon régmúltba most nem mennék vissza, talán csak annyira, hogy érthetőbb legyen a szíriai közösség mai helyzete. Ezzel kicsit szembe megyek hetilap-főszerkesztő barátom többször hangoztatott véleményével, miszerint „rosszul leszek attól, ha valaki a mai koszovói politikai helyzet elemzését a Nemanjidákkal meg a Metohija-i kolostorok a szerb néplélekbeli spirituális jelentőségével kezdi”. Pedig a jelen értelmezése a múlt rétegeinek felfejtése nélkül nem megy. Szerintem nálunk sem.

xxx

Széttagolódás

Egyszer régen, úgy a millecentenárium évében – ilyen is volt, akkor is jobb volt – olvastam egy könyvet, Ferit Edgü „Ö/Hakkâri’de bir mevsim” volt címe. Nem erről értekeznék most, de a szikár, gyönyörű török szöveg végigszántása után minduntalan vágytam a címben szereplő városkába, ahonnan egyébiránt az oda száműzött főhős folyamatosan elmenekülne. A műben az isztambuli értelmiség találkozik a kurd valósággal. Aztán az évek során fokozatosan körbejártam a vidéket, kóstolgatván a kurdok világát s 2010 tavaszán végre a hőn vágyott, több ezer méteres hegyek, katonai ellenőrzőpontok és az Isten háta mögött megbúvó Hakkâri környéke is meglett.

A közeli Hoşap falucska széles homokszínű völgye feletti, szó szerinti fellegvárból lejövet találkoztam egy mesebeli figurával: a kurd szabólegénnyel. Szóba elegyedés, invitálás. Miután a leginkább a Varjúdombi mesék dizájnjára hajazó kis műhelyféleségben végigtárgyaltuk a vár történelmét, megittuk az ilyenkor szokásos másfél liter teát (15x1dl-es pohár), kipróbálhattam a talán személyesen Isaac Merrit Singer által öntött varrógépet és kivasaltam egy külvárosi-húsvéti-locsolkodó-zöld zakót, végre előjött a kurd téma. A sanyarú sors. A „mi voltunk itt előbb” végső érv. Az elűzetések.

Aztán a szabólegény kivitt a műhely mögött emelkedő hatalmas sziklához, mondván mutat valamit. A hegy oldalába faragott jelre mutatott és elmesélte, hogy a legenda szerint ide rejtették a kincset a falu korábbi lakói, akikről persze senki nem tud semmit. És hogy én mit szólok hozzá. Igaz lehet-e ez? Hát, nem tudom, mindenesetre a kőbe vésett örmény kereszt ismételten arra utalt, hogy igencsak bonyolult errefelé (is) a történelem.

A múlt század tízes és húszas éveiben nemcsak az örmények jártak rosszul errefelé. Igaz, genocídium méretű regulázás nem érte a kurdokat, a világháború első felvonásának vége nagyméretű népeségmozgásra kényszerítette őket.

Miként az arabok, a kurdok is elég ígéretet kaptak a háború során egy majdani saját államalakulat létrehozására, amiből semmi nem lett. Az 1916-ban megszületett Sykes-Picot-Szazanov egyezmény szépen felosztotta az Oszmán Birodalom közel-keleti területeit a brit, francia és (akkor még) orosz érdekeknek megfelelően. Nem mennénk most bele ennek jelentőségébe, de annyit mindenképpen megjegyezhetünk, hogy a száz éves felosztás mindmáig érezteti hatását: lásd a tegnapi, mai és holnapi Libanont, a jelenlegi Irakot és a jövő Szíriáját. Nem is beszélve az izraeli-palesztin problémakörről.

A politikai felhőrégióiban megköttetett Sykes-Picot-Szazanov egyezmény, azaz a nemzetközi konstelláció és a nagyhatalmi érdekek kényszerítő ereje mellett további tényezők hatottak ellent a kurd államalapításai elképzeléseknek.

A Törökországgal megkötött Sevres-i béke (1920) még szövegszerűen utalt a kurd és örmény állam létrehozásának lehetőségére, a béke által indukált, a török nacionalizmuson alapuló, Mustafa Kemal-vezette török felszabadító harcok néhány év alatt megszüntették ezt a reményt. Az 1923-as Lausanne-i béke már a Kemal-i status quo-t ismerte el s mai határai között megkezdődött a török nemzetállam kiépítése s a kisebbségek – mindenekelőtt a kurdok és örmények (a görögök zöme „lakosságcserével” jelentéktelenné vált) – jogainak negligálása.

Ugyancsak a kurd államalkotási elképzelésekkel szemben hatott az örmény nacionalizmus nem elhanyagolóható erősödése a század első évtizedeiben. A nagy genocídiumig (1915) az örmények a modern korra már kurd többségű dél-kelet-anatóliai területeket (a történelmi Kis-Örményországot) az örmény magterületekkel (Észak-Kelet-Anatólia és a mai Örményország) együtt saját nemzeti otthonuknak tekintették.

A kurdok lakta területek déli részeire az arab nacionalizmus tartott igényt. Ez ugyan – egyelőre – nem önálló államok keretében realizálódott, de a francia és angol mandátumterületek a majdani Szíria és Irak arab-dominanciáját vetítették előre.

Kelet-Kurdisztán mindezalatt Irán fennhatósága alatt maradt, ahol a Reza Pahlavi által elindított felemás modernizáció és a perzsa nemzeti gondolat állami támogatása ugyancsak nem adott sok mozgásteret a ott élő szintén milliós nagyságú kurd kisebbségnek.

Látható tehát, hogy sem a nemzetközi erők, sem a helyi nacionalizmusoknak nem volt érdeke a kurd politikai egység megteremtése. És ekkor még hol vagyunk a mára stratégiai jelentőségűvé vált e területen különösen gazdag olaj- és édesvíz-készlet kényes kérdésétől. A kurdok gyenge akaratérvényesítő képességéhez az is hozzátartozik, hogy a természeti környezet által indukált erős területi, törzsi, nyelvjárási megosztottság és erős területi izoláció miatt a huszadik század első felében éppen náluk maradt a legalacsonyabb szinten a nemzeti érdekek artikulációja, a politikai öntudat megfogalmazása és érvényesítése.

Ennek eredményeképpen az egységes (bár a magashegységi viszonyok következtében erősen tagolt) Kurdisztánon négy ország/entitás (Törökország, a Francia Mandátum/Szíria, a Brit Mandátum/Irak és Irán) osztozott; a kurd kérdés valamennyiben kisebbségi kérdéssé vált.

xxx

Menekülők és helyiek

Terjesszünk kultúrát! 1996 már említett esős tavaszán barátommal kibuszoztunk-pickupoltunk-gyalogoltunk Ajn Divárnál a Tigris folyóhoz. Miután néhol combközépig érő vízben átgázoltunk néhány mellékágon és megtekintettünk a meseszép, rómaiak emelte, majd szeldzsukok és arabok által átépített-díszített híd maradványait, kijutottunk a főmeder partjára. A túlsó oldalon nagy mozgolódás támadt a határőrtornyokban (akkoriban nagyon fasírtban volt Törökország és Szíria), felénk mutogattak és távcsővel stíröltek minket. Hogy oldjuk a hangulatot és szórakoztassuk is egy kicsinyt az ideges török határőröket, lenge tánccal megspékelve elénekeltük Halász Jutka örökzöldjét, a „Domb tövén, hol nyúl szalad”-ot. Reméltük, hogy tetszik nekik, mert több ráadást is adtunk.

Türk ve macar arkadaşlar.

Törökországban 1925 és 1938 között tizenhét kurd törzsi lázadás zajlott le a központi kormány ellen. Ezek közül a legnagyobbak az 1925-ös Sejk Szaíd Bírán és az utolsó, 1938-as Szajjid Ridá vezette megmozdulások voltak. A lázadások eredménye minden alkalommal több százas/ezres menekülthullám volt a francia mandátumú Szíriába, ott is elsősorban a törökországi kurd területekkel határos észak-keleti régióba, azaz a Felső-Dzsazírába (a mai al-Hasszaka/Hasszake-tartomány).

A kurdok tehát elsősorban a rurális, mezőgazdasági vidéket célozták meg. Az ezzel párhuzamosan bekövetkező örmény menekülthullámok – összesen 157 ezer fő – viszont alapvetően a szíriai/libanoni városokba irányultak.

Az 1921-es Ankarai Egyezmény (Franklin-Bouillon Agreement) húzta meg a határt Törökország és a francia mandátumterületek között, amit a korábban már említett Lausanne-i egyezmény erősített meg. A határ az Iskenderun (ez ekkor még szír)–Rasz al-Ajn–al-Darbászíja–Ámúdá–al-Qámislí–al-Qahtáníja–Ajn Dívár vonalon húzódott úgy, hogy az itt futó vasútvonal mindvégig török kézben maradt. Ez kettévágta a törzsileg homogén kurd területeket. A vasútvonal átlépése korábban egyszerű belső migráció volt, 1923 után, s különösen az 1925-ös lázadásoktól kezdődően ez lett határokon átnyúló migráció fő vonala.

A francia hatóságok részéről megvolt a fogadókészség. Gyarmatosító politikájukba ugyanis jól beleilleszkedett az a törekvés, hogy etnikailag és felekezetileg is minél jobban megosztják az országot. Ez kezdetben a mandátumterület politikai felosztásban (autonómiák) is megjelent:

Létrehoztak etnikai-igazgatási autonóm járásokat, mint az Aleppótól északra, Afrín közelében elterülő kurd lakosságú Izáz- és Dzsaráblusz-megyék.


Észak-Kelet-Szíriában, a Dzsazírában: a franciák igyekeztek erősíteni az etnikai jelleget. Céljuk kurd és káldeus-asszír etnikai beduin autonómiák létrehozása majd erősítése volt. Az ország függetlenedését első lépésben segítő 1936-os francia-szír megállapodás előtti években a franciák – végül sikertelenül – arra törekedtek, hogy Kelet-Szíriát három etnikai/vallási autonómiára osszák: egy kurdra, egy káldeus-asszírre és egy beduin arabra.
A Dzsazírában folytatott francia politikának eredményeképpen a húszas évek elején még alapvetően rurális vidék (nagyobb város csak Ámúdá, al-Qarmáníja, al-Qurá, Tell Saír volt) egyre urbanizáltabb lett, de még döntő maradt a beduin arab és kurd törzsek dominanciája.

A Törökországból érkező migránsok alapvetően földművelők voltak, de akadtak nomád/seminomád életmódot folytatók is. A bevándorlás hatására (is) a lakosság 1937-re 105513, majd 1943-ra 146000 főre növekedett (évente 5,6%-kal nőtt az állampolgárosítottak aránya).

A franciák könnyen állampolgárosították az északról érkező zömében kurd és örmény betelepülőket. Az arab betelepülők és beduinok állampolgárosítását azonban nem támogatták, ők a negyvenes évek második felétől kapták meg a szír állampolgárságot – már a függetlenné váló állam kormányaitól.

xxx

Az állampolgárság

A kilencvenes évek elején az első észak-kelet-szíriai utam során sokat stoppoltam. Úgy vélem a csúcs egy román gyártmányú úthenger volt, amellyel fél nap alatt jutottam a sivatagi Rasszáfából az onnan jó harminc kilométerre fekvő Raqqába. Jó idő volt (augusztus), trécseltem a sofőrrel, uborkát ettünk. Valami rejtélyes okból nem kaptam napszúrást.

A második helyezett jármű egy búzazsákokat szállító pickup volt Málikíje környékén. Fenn guggoltam a parasztokkal a zsákok tetején és igyekeztem ruganyos lesikló pózt felvenni a kanyarok és döccenők kilendítő erejének ellensúlyozására. Közben még beszélgetni is kellett. Kellemes volt. Egy rendőrségi ellenőrző pontnál láttam először kurd igazolványt. Azzal igazolták magukat. Ugyanis nem volt állampolgárságuk.

Az 1943-ban kezdődő, a francia csapatok végleges kivonulásáig (1946) tartó átmeneti időszakban már megmutatkozott az arabok dominálta szíriai nemzeti kormányok új bevándorláspolitikája. A franciák távozásukig törekedtek az ország további felekezeti megosztására és preferálták az észak-kelet-szíriai területeken a kurd és káldeus-asszír autonómia megteremtését. Ezzel szemben a kormány lelassította a zömében kurd menekültek állampolgárosítását: az említett időszakban mindössze évi 1%-kal nőtt a honosítottak száma és a terület 1943-as 146000 fős lakossága 1947-re mindössze 152000-re növekedett.

Ugyanez a tendencia érvényesült az elkövetkező öt évben is, és 1952-re 162000-re emelkedett a terület lakosságának a száma – a természetes szaporulat nélkül. A török-szír határ két oldalán élő kurd közösségek elkövetkező évtizedeire is kihatással volt, hogy ebben az időszakban felerősödött a török kormányok gazdasági presszióval vagy erőszakosabb cselekményekkel ösztönzött telepítési politikája, amelynek során kurdok tömegei költöztek Anatólia belső és nyugati részeibe, valamint nagy számban a fővárosba, Ankarába és Isztambulba. A folyamatnak abban áll a jelentősége, hogy az elköltözők továbbra is szoros kapcsolatban maradtak mind a Kelet-Anatólia, mind a szíriai rokonsággal és ez a rokoni-gazdasági kapcsolatháló jelentősen befolyásolta a szíriai kurdok mindennapi életét, majd viszonyulásukat a hetvenes évektől jelentkező majd a következő dekádban kibontakozó törökországi fegyveres kurd mozgalomhoz.

Az ötvenes évek elejének katonai kormányai – különösen Adíb al-Sísaklí évei 1951/1953-1954 alatt – erősen korlátozták a kurdok állampolgársághoz jutását – miután a kisebbség tagjait potenciális szovjet ügynököknek tartották. (Kétségtelen, hogy a Szovjetunió több vonalon is kapcsolatban állat a térség kurd mozgalmaival.) Ugyanakkor – Észak-Kelet-Szíriai etnikai viszonyainak úgymond „javítása” érdekében könnyen adott állampolgársági igazolványt a térségben élő, vagy újonnan odavándorolt arab beduinoknak.

Ennek szükségét abban látták, hogy a régióban is megjelenő és egyre fejlettebb váló egészségügyi-oktatási intézményhálózatnak köszönhetően a lakosság – s ezen belül a kurdok – számának növekedése ugrásszerűvé vált. Az ötvenes években a térség népessége megkétszereződött: 1959-ben már csaknem háromszáz-ezren éltek az Eufrátesz folyón túli területeken.

Az 1958 és 1961 között fennálló, Dzsamál Abd al-Nászir/Gamal Abdel Nasszer-kezdeményezet/irányította közös egyiptomi-szíriai unió (Egyesült Arab Köztársaság) alatt elindult mezőgazdasági reform alapvető változásokat okozott az ország észak-keleti részén. A programokkal megtámogatott gyapot és gabonaföldek és a hozzájuk kapcsolódó, ugyancsak jelentős fejlesztést kapott feldolgozóipar új munkaerőt kívánt és vonzott a határon túlról is.

A hatvanas évek elején kurdok ezrei érkeztek Törökországból az Eufrátesz és a Tigris közötti (mindenekelőtt a Khábúr-folyó vízgyűjtőjében) fejlesztés alatt álló mezőgazdasági területekre. A szíriai állam ösztönözte ezt a migrációt, az érkezőknek azonban többnyire nem adta meg az állampolgárságot. Ugyanakkor a katonaköteles korúakat bevonultatta, s ezek a fiatalok három év szolgálat után – az előírásnak megfelelően – katonakönyveiket maguknál tartva szereltek le. E katonaigazolványok lettek sok ezer kurd férfi számára az egyetlen személyi azonosító eszköz – évtizedekre.

A kurd bevándorlásnak más oka is volt. A kormány a mezőgazdasági reform keretében etnikai, sőt állampolgársági hovatartozástól függetlenül osztotta szét a földeket. Így az évszázadok óta itt élő, az évtizedekkel ezelőtt érkezett vagy újonnan bevándorolt kurd parasztok is földhöz juthattak. Ennek pedig kétségtelenül voltak pozitív hatásai a kurd közösség egészére vonatkozóan.

A szíriai állam ezen lépése természetesen nem volt önzetlen. A kormány támogatta a Kurd Demokrata Párt 1958-as létrehozását is, azzal a céllal, hogy beavatkozhasson a dél-kelet-törökországi kurdok politikai viszonyaiba és ezáltal a NATO-hoz tartozó, így az ellenséges katonai szövetségben lévő Törökországot gyengítse. Ezzel a lépéssel került sor először Szíriában a kurd kisebbség nemzetközi politikai játszmákban való kihasználására. Erre – miként majd láthatjuk – még számtalanszor sor fog kerülni.

A kurd politikai formáció nem sokáig maradt fenn. Miután bírálni kezdte a Szíria számára valóban előnytelen Egyitommal való uniót, azonnal betiltották és vezetőit bebörtönözték. E perek – mindenekelőtt a főtitkár, Núr al-Dín Zara elleni – során került először a közvélemény középpontjába az úgynevezett „törökországi idegenek” (أجانب تركيا) kérdése. Így kezdték nevezni ugyanis a szomszédos országból érkező, állampolgársággal nem rendelkező kurdokat. (A fogalmat hamarosan kiterjesztették: ide sorolták azokat a kurdokat is, akik akár sok generáció óta laktak a mai Szíria területén – állampolgári papírok nélkül.)

xxx

Népszámlálás

Szíria csodálatos szürreális világ (volt s remélem, valamelyest marad is). Például: egy tizenkét órás Damaszkusz-Qámislí éjszakai vasúti utazás után félálomban-félébren, a csípős tavaszi szélben reszketve botorkáltam a hajnali derengésben a célállomás felé. A szerelvény ugyanis – ez is helyi sajátosság – nem az állomáson állt meg, hanem attól legalább egy kilométerre, a váltók, keszekusza sínpárok és muzeális korú leharcolt vagonok díszítette Qámislí-külső rendező pályaudvaron. A hozzám hasonló fittségű utasok között szédelegve nagyokat szippantottam a friss hajnali levegőből, szaglóhámommal igyekezvén kiszűrni az optimális oxigén-nitrogén keveréket a jellegzetes vasúti szurkos-olajos talpfaillat inhalációs szintű felhőjéből. És ekkor, ebben a kvázi jetlag-állapotban bal felől megjelent négy-öt tizenéves fiatal, a szokásos helyi öltözetben: fekete vasalt nadrág, bőrdzseki, letaposott sarkú cipő. Mosolyogva felvették velem a lépést, majd egy pillanat múlva a hozzám legközelebb lévő előrelendítette a jobb kezét. Öklében egy kicsiny fehér madár forgatta a fejét, legalább 200 fokban. A fiatal megszólított: „Akarsz baglyot?” „Nem.”

Az Egyesült Arab Köztársaság felszámolásának éveiben (1961-1963) aztán a földviszonyok területén is megtörténtek a kurdok kárára elkövetett valódi sérelmek. A „lakosság ésszerű széttelepítése” ürügyén sok helyen újraosztották a földeket – ezúttal arab parasztoknak. A kurdok egyre inkább kimaradtak a földek tulajdonlásából.

A térség más miatt is a központi kormány figyelmének homlokterébe került. A Dzsazírában felfedezett olajlelőhelyek feltárására indult komoly vetélkedés a szaúdiak és az amerikaiak között. A gazdaságilag hirtelen stratégiai jelentőségű vidéken első számú problémává lépett elő a lakosság nagy részének rendezetlen állampolgársági státusa. Ez olyan komoly méreteket öltött, hogy a hivatalos források szerint al-Haszakában/Haszake-tartományban 1962-ben a 340000-es lakosságból csak 300000 voltak valamilyen módin hivatalosan regisztrálva; a lakosság több mint tizede semmilyen nyilvántartásban nem szerepelt.

A zavaros adminisztrációs viszonyok megszüntetésére a kormány 1962. október 5-én rendkívüli népszámlálást tartott a kérdéses Hasszake-tartományban. Ezzel együtt pedig minden addigi nyilvántartást érvénytelenített. Az 1945 előtt állampolgárságot szerzőket „szíriainak” (سوريون) nevezték, míg az utána következő migrációval érkezetteket „idegennek” (أجانب). Az önkényes dátumválasztás oka az volt, hogy a kormányzat szerint ebben az évben (1945) kezdődött az állampolgársággal való korrupció, a rokonok, ismerősök segítségével megesett honosítások. E megállapítás valóságalapja persze kérdéses, mindenesetre a népszámlálásnak és az idő-cezúra által meghatározott állampolgárság-jogosultság meghatározásának messzemenő következményei lettek.

A népszámlás irányítója a szélsőségesen arab nacionalista Szaíd al-Szajjid Haszake-tartomány akkori kormányzója volt, aki testvérével, Dzsalállal együtt a Baath Párt egyik kulcsfigurájának számított. Az Egyiptomtól való elválás éveiben mindketten kormánytagok voltak a mezőgazdasági és agrárreform tárcák élén. Ezekben a tisztségeikben fő törekvésük a nasszeri földreform visszavonása volt, miután az veszélyeztette a térségben az arab nagybirtokosok földmonopóliumát és a földhöz juttatta volna a szegény arab és – főként – kurd parasztokat.

Az 1962-es volt Szíriában az első tudományos megalapozottságú és lebonyolítású népszámlálás. Eredménye súlyos következményekkel járt a térség kurd lakosságára nézve. Az 1945-ös állampolgársági cezúra miatt 85000 ember veszítette el az állampolgárságát, köztük vezető tisztségeket betöltő politikusok és katonatisztek. Így jártak olyan befolyásos személyiségek mint Abd al-Báqí Nizám al-Dín, aki 1936 óta volt a Dzsazíra hazafias mozgalmának vezetője, a Dzsazírai Hazafias Küldöttség (الوفد الوطني الجزراوي) elnöke a franciák ellen vívott függetlenségi mozgalomban, volt miniszter és parlamenti frakció-vezető képviselő a független Szíria törvényhozásában és testvére, a vezérkari főnöki posztot is betöltő Taufíq Nizám al-Dín tábornok.

A népszámlást követően, 1962 novemberében a kormány kiadta a „Dzsazíra-térség reformprogramja” elnevezésű tervezet, amely nem sok jóval kecsegtetett az ottani kurd közösség számára. Szaíd al-Szajjid és a belügyminiszter Azíz Abd al-Karím tábornok álltak a projekt mögött, aminek alapgondolata a „törökországi kurdok betelepülésének megakadályozása és a térség "arabizálása” volt.

Az 1963. március 8-án hatalomra került Baath Párt nem változtatott a Dzsazírával és a kurd kisebbséggel szembeni egy évvel korában elkezdődött politikán. Az első országos konferenciára a párt haszakei politikai bizottságának elnöke, Muhammad Tálib Hilál nyújtott be átfogó tanulmányt a kérdés rendezésére. A „Dzsazíra-tartomány politikai, társadalmi, nemzeti állapotáról” című írás lényege a kurd kérdés végső rendezése volt – a tartomány teljes és maradéktalan elarabosítása útján. Ennek útja – a tanulmány írója szerint:

- a kurd lakosság széttelepítése (elűzés تهجير) az ország különböző területein,
- kurd nyelvű oktatás és tudományos élet teljes megszüntetése (identitás-veszejtés تجهيل)
valamennyi bizonytalan státusú személytől az állampolgárság megvonása,
- a kettős állampolgárokat áttoloncolása másik országukba,
- az agrárreformmal földet szerzett kurdoktól a földek elkobzása, gazdasági tevékenységük korlátozása,
- a kurd vallási elöljárók arabokkal történő felváltása,
- felfegyverzett arab paraszti egységek létrehozása,
- a török határvidéket teljesen katonai igazgatás alá vonása, ezáltal az északi irányból érkező kurd migráció akadályozása,
- a választójognak és a választhatóság jogának egyik alapfeltétele az arab nyelv magas szintű ismerete,
- a Dzsazírában csak arab származásúak kaphatnak állampolgárságot.

Bár a Baath Párt első kongresszusa 1963. novemberében nem tűzte napirendre a Dzsazírával kapcsolatos problémákat, 1966-ben Muhammad Tálib Hilált nevezte ki a tartomány kormányzójának. Amikor az Eufrátesz gátját szovjet segítséggel építeni kezdték (1966) az észak-keleti tartomány még nagyobb jelentőséget kapott a központi kormányzat szemében. Ekkor hozták létre a török határ melletti tíz kilométeres zónában az úgynevezett „arab zónát” (الحزام العربي), ahonnan kitelepítették az állampolgársággal nem rendelkező kurd lakosságot. Az Aszad-tó elárasztásakor az ott lakó arab törzsek egy részét is az „arab zóná”-ba telepítették olyan módon, hogy minden két vagy három kurd falu közé egy arab települést hoztak létre. Az arab falvai infrastruktúrája pedig általánosan jobb volt, mint a kurdoké.

xxx

Osztódás

Abdulláh barátommal sokat gyúrtunk a bejrúti kollégium tetején. (Persze, ha valaki ma rám néz, ennek nyomát sem láthatja.) Abdullah kurd volt, a szíriai Málikijéből, keményen Barzání-hívő. Amikor egy hűvös februári estén 1999-ben emelgettük a betonba öntött fémrudakat (ezeket albán hallgatók készítették, többet használták, látszott rajtuk.), hallgattuk a BBC arab nyelvű adását. Egyszerre bemondták, hogy Kenyában elfogták és Törökországba szállították Abdullah Öcalan kurd vezetőt. Barátom ekkor lement teát főzni, felhozta a tetőre, rágyújtott és lassú teázás közepette számolgatott. „Max tizenöt év. Annyit lesz börtönben. De a kurd kérdés törökországi, sőt közel-keleti rendezéséhez megkerülhetetlen figura. Még tárgyalni fognak vele. A törökök is, mások is. ” Figyeljünk a törökországi hírekre.

A szíriai kurd politikai mozgalmak indulása a Szíriai Kurd Demokraták Pártjának 1957-es alapításával kezdődött. Alapítója egy Törökországból a harmincas években Szíriába emigráló család sarja, a Damaszkuszi Egyetem Pedagógiai Fakultásának tanára, Núr al-Dín Zaza volt. Hamarosan kurd fiatalok tömegei csatlakoztak a szervezethez, sokan a Szíriai Kommunista Pártból érkeztek. Még ugyanabban az évben, június 14-én az újjáalakult szervezet felvette a Szíriai Kurdisztáni Demokrata Párt – Parti (P.D.K.S. بارتي ديمقراطي كردستان - سوريا) nevet. Ez magába olvasztott néhány kisebb politikai formációt, mint a Szabadság Pártot (حزب آزادي), a Qámisli Kurd Fiatalok Egysége Egyesületet. Ezzel az egyetlen legális kurd politikai erővé vált Szíriában.

A hatvanas évek első felében az P.D.K.S.-en belül több kisebb-nagyobb szakadás történt – az iraki kurd közösségekben bekövetkező szembenállások (jobb-bal) hatására. 1965. augusztus 5-én a szervezetből kivált a Kurd Baloldal Pártja (الحزب الديموقراطي السوري (اليساري), amely 1966-ban az ugyancsak törökországi gyökerekkel rendelkező Oszmán Szabrát választotta főtitkárnak. A szervezet külső támogatója a Musztafá Barzání-féle Kurdisztáni Demokrata Párt (الحزب الديمقراطي الكرستاني) volt.

Az P.D.K.S. jobboldala 1967-ben Kurd Demokrata Párttá (الحزب الديمقراطي الكردي) alakult, s iraki támogatója a Tálibání-féle irányzat lett. Főtitkára Abdulhamíd Darvís lett. Ez a szervezet a törökországi Kurdisztáni Demokrata Párttal is szoros kapcsolatokat ápolt.

Az osztódás a hetvenes években tovább folytatódott, amikor még egy Kurd Demokrata Párt (الحزب الديمقراطي الكردي) alakult Dahhám Míró vezetésével. A P.D.K.S. jobb oldalaként kivált Darvís-féle párt ezután (1977-ben) bővítette a nevét Kurd Haladó Demokrata Párttá (الحزب الديمقراطي التقدمي الكردي). Aztán újabb baloldali párt jött létre a fantáziadús Baloldal Pártja ( حزب اليسار).

Aztán az Oszmán Szabrá-féle Kurd Baloldal Pártja (الحزب الديموقراطي السوري (اليساري) indult osztódásnak s lett belőle két, hasonnevű szervezet, Júszuf Díbó és Muhammad Músza vezetésével, und so weiter.

Ez az exponenciális mértékű osztódás tovább folytatódott a hetvenes-nyolcvanas években. A következő bejegyzésben kis ízelítő következik a szíriai kurd politikai formáció sokszínűségéből a múlt század utolsó harmadából és az új évszázad első éveiből.

xxx

Pártosodás

Itt egy kis ízelítő a szíriai kurd pártokból.

A párt neve/alapítási éve/vezetője

Kurd Haladó Demokrata Párt (الحزب الديمقراطي التقدمي الكردي)/1965/Abdulhamíd Darvís

Szíriai Kurd Hazafias Demokrata Párt/1988/Táhir Szaadún

Kurd Demokratikus Egyenlőség Párt/1992/Azíz Dávud

Szabadság –Ázádí – Párt/2005/Khajruddín Murád

Szíriai Kurd Baloldali Párt/Muhammad Múszá Muhammad

Szíriai Kurd Demokratikus EgységpártJekiti/Muhjíddín Sejk Álí

Szíriai Jekiti Párt/Iszmáíl Hammí

Szíriai Kurd Demokratikus Párt – al-Parti/Naszruddín Ibráhím

Szíriai Kurd Jövő Irányzat /Misal al-Tammó (2011-ben meggyilkolták)

Szíriai Kurd Demokrata Párt/2004/Abdurrahmán Allúdzsí

Szíriai Kurd Demokrata Egyezmény/2004/Fauzí Ibráhím

Demokratikus Unió Párt (PYD)/Szálih Muszlim Muhammad

xxx

Náció és haza

A „nagy arab át(nem)rendeződés”, azaz a sogenannte „arab tavasz” szíriai begyűrűzésekor a kurd politikai mozgalmak – a Szíriai Kurd Jövő Irányzat (تيار المستقبل الكردي في سوريا) kivételével – nem követeltek valamiféle kurd önállóságot (saját állam létrehozását). Legalábbis nyíltan nem. Továbbá ugyancsak nem vették programjukba a szíriai kurd területek az iraki kvázi-független Kurdisztánhoz való közelítését/csatlakozását. A harmadik szignifikáns jellemzőjük pedig az volt, hogy egyikük sem hirdette a kurdok jogaiért folytatott küzdelem felhasználandó eszközének a fegyveres harcot.

Valamennyi kurd párt a szíriai állam keretei között látta megvalósíthatónak – demokratikus játékszabályok alapján – a különböző kiterjesztésű autonómia megvalósítását és a kurdok, mint második államalkotó nemzet elismerését. Ennek mindjárt az erőszakos események eszkalációja kezdetén hangot adtak a kurd politikai vezetők. A félelem ugyanis, hogy az eddigi autokratikus ugyan, de a kurd táradalom számára igencsak elfogadható erősen szekularizált államberendezkedés még mindig jobban feküdt/fekszik, mint az egyre erőteljesebben kirajzolódó, bár színezetét tekintve még nem teljesen világos, de iszlamista jövő. Különösen erős ez a félelem azután, hogy az ezredfordulót követő személyi változás az állam vezetésében pozitív elmozdulást jelentett a szíriai kurd társadalom számára (amelyt erősen támogatott a Szaddám Huszajn-rendszer bukása és az észak-iraki Kurdisztán egyre erőteljesebb kvázi-önállósága és a vele megerősödő határ menti gazdasági kapcsolatok).

Ezzel együtt a kurd nemzeti érzés (قومية) és a szíriai államhoz való lojalitás (وطنية) továbbra is érzékeny viszonyban áll a szíriai kurd társadalomban. A két végpont érzékeltetéséhez álljon itt a Szíriai Kurd Jövő Irányzat és a Kurd Haladó Demokrata Párt erről a kérdésről kifejtett véleménye. Míg az előbbi szerint: „A szíriai kurd közösség a kurd nép része, földje pedig Kurdisztán részét képezi”. Az utóbbi szervezet viszont így fogalmazza meg: „A kurdok a szíriai nemzet szövetének alkotórészei.” Ez a második nézőpont dominál – jelenleg – szíriai kurd társadalomban.

Ugyancsak általánosságban elmondható, hogy a kurd politikai erők igencsak mentesek a vallásos attitűdtől. Kivétel lehet a paradox módon az eredetileg Naqsbandí-Khaznaví (الخزنوية) szúfi irányzatból indult Maasúq al-Khaznaví sejk fiához köthető kicsiny szalafita irányzat. A sejk-fi a Szaúd-arábiai Medinában folyatott tanulmányai alatt került a vahhabita eszmék befolyása alá; mozgalmának azonban meglehetősen korlátozott a társadalmi támogatottsága.

A szíriai ellenzéki mozgolódás egyik első lépéseként értékelhető, a demokratikus átalakulást ösztönző, a civil társadalom megerősítését célul kitűző 2005. október 16-án elhangzott Damaszkuszi Nyilatkozathoz (إعلان دمشق) számos kurd párt csatlakozott:

- Szíriai Kurd Demokratikus Pártal-Parti الحزب الديمقراطي الكردي في سوريا (Abulhakím Bassár)
- Kurd Demokratikus Egységpárt حزب الوحدة الديمقراطي الكردي في سوريا
- Kurd Haladó Demokrata Párt حزب التقدمي الديقراطي الكردي في سوريا
- Szabadság –Ázádí – Párt حزب آزادي
- Kurd Egyenlőség Párt حزب المساواة الكردي

xxx

A forradalom szárnyain

Az országos politikához kapcsolódó politikai mozgások mellett a kurdok lakta Északkelet-Szíriában két nézet uralkodott a helyi társadalomban. A 2004-es megmozdulások után (az ellenzéki megfigyelők nem kis túlzással szeretik ezt a „2004-es kurd intifádá”-nak aposztrofálni), amelyeket az államhatalom keményen gyorsan és megfékezett, a kurd társadalom nagyobb hányada a kormánnyal való kompromisszumok mellett foglalt állást. Erősítette ezt a véleményt az időközben elharapódzó iraki polgárháború elrettentő ereje (így a lakosság erős kívánalma a politikai/társadalmi stabilitás irányába). Ugyanekkor kezdte éreztetni hatását a szír kormány megváltozott Törökország politikája is, ami – többek között – az addig támogatott Abdullah Öcalan-féle Kurd Munkapárt (PKK) még az ezredforduló előtti ejtésével és a két ország közötti Adanai Egyezménnyel kezdődött, majd a határok megnyitásával folytatódott, amiből a határ menti kurd közösségek igencsak profitáltak.

Kisebb társadalmi támogatottsága volt a kormánnyal való konfrontáció útjára lépett kurd ellenzéki erőknek, amelyek további lépéseket követeltek a civil szervezetek erősítése terén és nem vették le napirendről a kurd autonómia kérdését sem.

Amikor megkezdődtek az észak-afrikai arab országokbeli megmozdulások, a vezető kurd pártokat tömörítő Kurd Politikai Tanács (المجلس السياسي الكردي) soros gyűlésén 2011. január 30-án nyilatkozatot adott ki, amelyben üdvözölte a tunéziai eseményeket, majd felszólította a kormányt, hogy tegyen újabb lépéseket a rendszer demokratizálása irányba, mert a nemzetközi események úgymond valamennyi autokratikus rendszer stabilitását fenyegethetik. A burkolt fenyegetés mellett kiállt valamennyi a Tanácsot alkotó politikai erő: Szíriai Kurd Demokratikus Párt – al-Parti (الپارتي الحزب الديمقراطي الكردي في سوريا – vezetője: Abdulhakím Bassár), Szabadság –Ázádí – Párt (حزب آزادي Khajruddín Murád), Szíriai Jekiti Párt (حزب يكيتي في سوريا – Iszmáíl Hammí), Szíriai Kurd Baloldali Párt (الحزب اليساري الكردي في سوريا – Muhammad Muhammad Múszá), Kurd Egyenlőség Párt (حزب المساواة الكردي), Szíriai Kurd Hazafias Párt (حزب الوطني الكردي),és a Szíriai Kurd Jövő Irányzat (تيار المستقبل الكردي في سوريا). A nyilatkozat továbbá követelte a kurdok elleni atrocitások leállítását, a nemzetiségi jogok megadását, a rendkívüli állapot feloldását és a kurd politikai foglyok szabadon bocsátását.

A kormány azonnali fellépése nyomán a Kurd Politikai Tanács négy nappal később közös tanácskozást tartott a másik jelentős kurd politikai szervezettel, a Kurd Demokratikus Szövetséggel (التحالف الديمقراطي الكردي), amely két pártot foglalt magába: az Abdulhamíd Darvís-vezette Kurd Haladó Demokrata Pártot (الحزب الديمقراطي التقدمي الكردي) és a Muhjíddín Sejk Álí-féle Szíriai Kurd Demokratikus Egységpártot (حزب الوحدة الديمقراطي الكردي ) – Jekitit. Az itt kiadott nyilatkozat már óvatosabban fogalmazott. A politikai, gazdasági, társadalmi reformok gyorsítását hangsúlyozta a társadalmi béke és az ország belső stabilitásának érdekében – elkerülendő a kataklizmát. Felszólította továbbá az elnököt, hogy „hozza meg a szükséges intézkedéséket az utcai zavargások megakadályozására – a demokratikus állam építése irányába tett lépésekkel.” Ezzel párhuzamosan pedig figyelmeztette a kurd közösséget, hogy „kerüljék az állami szervekkel való konfrontációt.”

A következő hónapban (2011. március) két alkalommal is sor került nagyobb szabású népi megmozdulásra: először a 2004. évi március 12-i „kurd intifádra” emlékeztek, majd 21-én következett a norúz, a kurdok (és számos iráni nép) legnagyobb ünnepe. A kurd politikai vezetők mindkét alkalommal – az demokratizálásának követelése mellett – nyugalomra intették Észak- és Északkelet-Szíria lakosait. Mindez azokban a napokban történt, amikor a Damaszkuszban és Deraában megkezdődtek a tüntetések.

A kormány hamarosan jelentős gesztusokat tett a kurd közösségek felé. Bassár al-Aszad elnök április 5-én kurd törzsi vezetőkkel találkozott és ígéretet tett az állampolgársági probléma általános megoldására. Két nappal később pedig kiadta a 49-es számú elnöki rendeletét, amelyben a Haszake-tartományi „idegen” (أجانب) státusú lakosok számra lehetővé tette az állampolgárság megszerzését. Ugyanekkor módosította a 2007. szeptember 10-i 49-es rendeletét, amely minden (kurd) határvidéki föld adás-vételi szerződést előzetesen damaszkuszi regisztrációhoz és engedélyhez kötötte. Ezentúl a földtulajdoni (földhivatali) bejegyzéseket Haszakében regisztrálják. A kurdok által megszületése óta sérelmezett előírás megszüntetése komoly gesztus volt a máig paraszti jellegű kurd társadalom irányába.

Ezzel a kormánynak nagyjából sikerült semlegesíteni a kurd ellenzéki erőket. E rendelkezéseknek köszönhetően az északi, észak-keleti kurd területeken egészen októberig korlátozottak maradtak a megmozdulások és azokban senki sem veszítette az életét. Egészen 2011. október 7-ig, Misal al-Tammó, a Szíriai Kurd Jövő Irányzat (تيار المستقبل الكردي في سوريا) egyik vezetőjének meggyilkolásáig.

xxx

Együtt és külön

Azért teljes semlegesítésről nem beszélhetünk. Míg a szokásos pénteki kormánytámogató megmozdulásokon a kurdok lakta városokban néhány százan, esetenként ezren vettek részt, az ellenzéki demonstrációkon nagyságrendekkel nagyobb számú volt a részvétel. Például az említett Misal al-Tammó temetésén százezren, a „kurd intifádára” emlékező 2012. március 12-i qámisli felvonuláson pedig kétszer annyian vonultak fel. A Szíriai Kurd Jövő Irányzat (تيار المستقبل الكردي في سوريا) továbbra is radikális, a többi irányzattól eltérő álláspontra helyezkedett és ragaszkodott a teljes körű kurd autonómia, majd az egységes Kurdisztán megteremtésének programjához. A párt fiataljai – más kurd pártok hasonló korú tagjaival – a Facebook-on folymatosan szólítottak fel az ellenzéki tüntetéseken való részvételre.

Ezzel együtt a kurd politikai erőket komoly kritika érte a többi ellenzéki szervezet részéről, azok meglehetős passzivitása miatt, azaz, hogy úgymond „a nemzeti érdekeket a rezsimváltó forradalmi célkitűzések elé helyezik”.

A kurd pártok és a szíriai ellenzék kapcsolatát alapvetően a Muszlim Testvériséghez (MT) való viszony határozta meg. A nemzeti érdekeket programjuk középpontjába állító kurd szervezetek bizalmatlansága érthető. Az akkor még emigrációban működő MT a 2004-es észak-szíriai megmozdulásai után egy évvel (2005. május 17.) politikai nyilatkozatot adott ki a kurd kérdésről.

Ennek legfontosabb pontjai a következők voltak:

- A kurdok elleni valamennyi erőszakos fellépés beszüntetése.
- A kurd kulturális identitásmegélésének biztosítása – a nemzet egységének keretein belül.
- A sérelmet szenvedett kurdok kárpótlása. A kurd nemzeti önbecsülés visszaállítása – a nemzeti egységen belül.
- A kurd politikai foglyok, a 2004. márciusi megmozdulások után letartóztatottak szabadon engedése.

A Muszlim Testvériség tehát kiállt ugyan a kurdok jogainak kiszélesítése mellett, de a nemzeti követelések jelentőségét hanyagolva a muszlim kurdok és arabok egy vallási közösségbe (أمّة) tartozásának jelentőségét hangsúlyozták. Az MT ezen nézőpontja bizonytalanítja el a kurd vezetőket. Az Aszad-éra szekuláris állama – ami a hatalom és vallás kapcsolatát illeti – jobban fekszik a kurd társadalomnak, mint a bármilyen színezetű iszlamista alternatíva. 2011-ben pedig még nem látszott a tunéziai és egyiptomi iszlamista pártok hatalmi gyakorlata – illetve annak igencsak korlátolt volta. A kurd politikusok félelme ezért megalapozottnak volt tekinthető.

Így a polgárháború kiszélesedésének hónapjaiban a kurd pártok önállóan szervezkedtek. 2011. áprilisától 12 párt kezdett tárgyalásokat a szövetségről. A frissen létrejött szervezet neve Kurd Nemzeti Mozgalom (الحركة الوطنية الكردية) lett. Ez magában foglalt egy kilencpárti szövetséget (Kurd Tanács/المجلس الكردي) és a Kurd Demokratikus Szövetséget (التحالف الديمقراطي الكردي) valamint a Demokratikus Unió Pártját (Partiya Yekîtiya Demokrat PYD/ حزب الاتحاد الديمقراطي). Az új szövetség május 19-én kiadott programjában a szíriai kud kérdés teljes körű rendezése mellett foglalt állást. A kurd problémát nemzeti kérdésként kezelte, a kurd közösségnek teljes körű állampolgári egyenlőséget követelt, az állam részéről tapasztalt mindenféle elnyomást elutasított.

2011. július 19-én a Kurd Nemzeti Mozgalom még részletesebb programot hirdetett. Ennek főbb pontjai a következők voltak:

- A tüntetők elleni erőszakos fellépések megszüntetése, a békés tüntetések engedélyezése.
- A rendkívüli állapot feloldása, a különleges felhatalmazású bíróságok munkájának beszüntetése, a politikai foglyok szabadon engedése.
- Szabad pártlapítás és tevékenység a politikai erők számára.
- A kurdokkal szembeni valamennyi jogi megkülönböztetés felszámolása, az állampolgárság problémájának teljes körű és végleges rendezése, egyenjogú állampolgári státus valamennyi kurd számára.
- Valamennyi szíriai politikai erő részvételével nemzeti konferencia összehívása, a teljes körű kompromisszumos megoldások érdekében.
- A hatalmi ágak szétválasztásának garantálása.
- A kurd kérdés demokratikus és igazságos megoldása – alkotmányi szinten.
- A szíriai nemzeti és vallási kisebbséges jogainak teljes körű garantálása.

A kurd politikai erők mindeközben tárgyalásokat kezdtek a többi ellenzéki szervezettel is. Ennek eredményeképpen 2011. június 30-án létrejött a Nemzeti Konzultációs Testület (هيئة التنسيق الوطني), amelyben öt kurd párt képviseltette magát. A szervezet tagjai az alábbiak pártok lettek:

A Demokratikus Nemzeti Tömörülés (التجمع الوطني الديمقراطي) pártjai:

· Demokratikus Arab Szocialista Unió (الاتحاد الاشتراكي العربي الديمقراطي)

· Arab Forradalmi Munkáspárt (حزب العمال الثوري العربي)

· Arab Szocialisták Mozgalma (حركة الاشتراكيين العرب)

· Kommunista Munkáspárt (حزب العمل الشيوعي)

· Demokratikus Újjászületés/Baath Párt (حزب البعث الديمقراطي)

A Marxista Baloldal Tömörülés (تجمع اليسار الماركسي) pártjai:

· Demokratikus Marxisták Tömörülése (تجمع الماركسيين الديمقراطي)

· Szíriai Kommunista Párt – Politikai Iroda (حزب الشيوعي السوري المكتب السياسي)

· Szíriai Kurd Baloldal Pártja (الحزب اليساري الكردي في سوريا)

· Szíriai Kommunisták Testülete (هيئة الشيوعيين السوريين)

A Kurd Nemzeti Mozgalom (الحركة الوطنية الكردية) pártjai:

· Szíriai Kurd Demokratikus Párt – al-Parti (الپارتي الحزب الديمقراطي الكردي في سوريا – vezetője: Naszruddín Ibráhím)

· Szíriai Jekiti Párt (حزب يكيتي في سوريا – Iszmáíl Hammí)

· Demokratikus Unió Pártja (Partiya Yekîtiya Demokrat PYD/ حزب الاتحاد الديمقراطي)

· Szíriai Kurd Demokratikus Párt (الحزب الديمقراطي الكردي السوري)

Egyéb pártok:

· Demokratikus Asszír Párt (الحزب السرياني الديمقراطي)

· Arab Újjáébredés Pártja (حركة الإحياء العربي)

· Együtt mozgalom egy demokratikus, szabad Szíriáért (حركة "معاً" من أجل سوريا حرة ديمقراطية).

A névsorból két fontos jellemző emelhető ki. Az egyik az iszlamista irányultságú szervezetek teljes hiánya. A másik figyelemre méltó tény: a Nemzeti Konzultációs Testület munkájába mindössze öt kurd párt kapcsolódott be, ami feszültséget és széthúzást indukált a kurd politikai elitben. Mindez annak ellenére, hogy a Testület Végrehajtó Bizottságába (اللجنة التنفيذية) három kurd politikus (Muhammad Músza a Szíriai Kurd Baloldal Pártjából, Szálih Muszlim Muhammad a PYD-ből és Dzsamál Sejk Báqí a Szíriai Kurd Demokratikus Párt részéről) is bekerült.

Ps. Az Iszlám Állam elleni háborúról majd egy másik "szomorú" kedden.

21 órától mindig Stúdió ' volt. Főszerkesztő: Érdi Sándor.

72447882_2466730173376069_2081039314224939008_o.jpg

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 16

2019. december 10. 17:41 - politics&islam

 

Macedón mozaikok 8

Dobro jutro!

Gyermekkoromban nagyszüleiméknél volt egy ilyes szovjet kaucsukbaba. Ha megnyomtuk, a talpába applikált lyukon át sípolt. Még a kezében lévő balalajka sem enyhítette szörny-voltát. Rühelltem.

E kis orosz zenész aztán átkerült nagynéném fürdőkádjának peremére. (Tudhatjuk, ezek a szovjet műanyagipari termékek a posztprotoni korig fennmaradnak majd.) A fiam minden zuhanyozás előtt kiparancsolta a fürdőszobából.

Talán az ízlés is öröklődik valamelyest.

78958170_2568857439830008_5750417247440994304_o.jpg

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 15

2019. december 10. 15:35 - politics&islam

 

Macedón mozaikok 7

Македонски Стонхенџ

Kumanovo (Kumanovë - így az albán kórus) mellett vannak helyek.

Mind például Kokino szent hegye. Itt 1050 méteres magasságban található a Tatićev Kamen (Татиќев камен). Az errefelé élő népek (a kar szóla: természetesen proto-illírek/albánok) a bronz-és a korai vaskorban (i.e. 3-2. évezred) addig nézegették az égboltot e sziklás hegytetőn, amíg rájöttek, hogy mely csúcsok és formációk mögül jön fel az év egy adott pontján a Nap. Aztán jeles csillagokat is be tudtak tájolni evvel, s végül komplett csillagászati tudás halmozódott fel a beavatottak körében.

A latinból tudjuk: a tudás hatalom van. Az efféle beavatottság kiválóan alkalmas volt a kiválasztottsághoz köthető kultusz-építéshez, mondhatni vallás-szervezéshez. S bár e bronzkori népeket (albánokat, könyörgöm) elsodorták az i.e. 13-12. századi nagy délkelet-európai és mediterrán népvándorlások (ez utóbbihoz lásd a tengeri népek - köztük a filiszteusokét- történetét), a hely kultikus jelentősége permanens maradt. Állítólag - a macedónok szerint - maga Nagy Sándor is járt itt (albán vélekedés: egy fenét), s máig ortodox keresztények ülnek ünnepet a tövében a húsvétot követő negyvenedik napon.

Lényeg a lényeg, a helyet már a jugó érában felterjesztették nemzetközi szervezetekhez, hogy csatolják a nagy megalit-korszak (Stonehenge, Málta, az ibér Galícia, stb.) központjaihoz. Ez így is történt, de egy ideje megint kételyek merültek fel a hely autentikusságát illetően. Az (észak-)macedónok szerint a görögök mószerolták be őket az UNESCO-nál.

Mindegy is. Jó hely Kokino, s ez a hely is - mint minden - úgyis a Nap martaléka lesz négy milliárd év múlva.

Igaz, a hegy tetején akkor is egy albán pásztor furulyál majd egy Szkander bég életéről szóló szívfacsaró népdalt.

Ps. Egyébként meg nem tudni, mit izmoznak ezen a macedónok; az észak-macedónok meg pláne - teszik hozzá az albánok. Tudjuk: errefelé már akkor albánok éltek, amikor dinoszauruszok legeltek a Kumanovë környéki fennsíkokon.

Mindaddig, míg az albánok meg nem ették őket.

77430681_2565464363502649_3949957941821440000_o.jpg

78471735_2565465460169206_2324151883565891584_o.jpg

78368096_2565466210169131_8610197311399657472_o.jpg

77193861_2565468573502228_4314734019691413504_o.jpg

76908124_2565465096835909_896621212413722624_o.jpg

76959812_2565464520169300_4411502239915442176_o.jpg

75625510_2565465750169177_5372540814943584256_o.jpg

78687923_2565469416835477_8472905731140485120_o.jpg

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 14

2019. december 10. 12:31 - politics&islam

 

Macedón mozaikok 6

Hüsâmeddin Paşa camii

Pontosabban: egyre inkább csak a romjai Stipben. 1570 után épült, tekkeként is szolgált, mellette kis épületben Şeyh Muhyiddin Rûmî szúfi mester nyugodott. Aztán ortodox templom is volt. A mellette lévő ház teraszáról mogorva pópa stírölte fotográfiai tevékenységemet.

A 17. század - vagy inkább az egész oszmán történelem első számú - seyyah-ja (világutazó), Evliyâ Çelebi is írt róla.

Persze, miről nem?

77430163_2563830350332717_1301103412531691520_o.jpg

78328562_2563830553666030_4553273024387743744_o.jpg

75569696_2563830760332676_4089048164189863936_o.jpg

77126670_2563831053665980_6660553557999091712_o.jpg

76771581_2563831236999295_450198944413122560_o.jpg

1 komment

Balkáni ősz 13

2019. december 10. 08:25 - politics&islam

 

Macedón mozaikok 6

Stoboi

Helyre kis római romváros az Axios (Vardar) középső folyásánál, ott, hol a kis Erigón (Crna) siet beléje. Fontos urbánus centrum volt, a Saloniki-Singidunum(Belgrád) viszonylaton, közel a Balkán horizontális főútvonalához, a Via Egnatiá-hoz. Templomok, keresztelő medencék, zsinagóga, színház. Ahogy kell.

S ahogy kellett, 479-ben jött Theodorik, a gót és becsukta a bótot. A nagy 518-as földrengés már csak a romokat takarította el.

Ps. '90 nyarán jót aludtunk Theodorik nagy ravennai mauzóleumában. Akkoriban még ilyet is lehetett. Nem haragudtunk rá.

75380479_2562189783830107_2584554646915776512_o.jpg

78326924_2562194077163011_291721497368592384_o.jpg

78692552_2562191463829939_7801331515022901248_o.jpg

78328758_2562193420496410_1409188708371922944_o.jpg

78482702_2562191113829974_7353211751392870400_o.jpg

76923040_2562192040496548_1861452651586125824_o.jpg

77332051_2562197320496020_296241920382861312_o.jpg

72948425_2562197847162634_8775111501376651264_o.jpg

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 10

2019. december 09. 13:10 - politics&islam

 

Macedón mozaikok 3

Vodno

Errefelé kicsiny hegy ez, amolyan Kékes-szerű, délre magasod Szkopje felett.

Kétarcú, mint az ország maga. A város felőli oldalán alant diplomata-negyed, elit-hangulat, feljebb rendbe rakott kolostorok, épülő turistautak. A déli lejtő átmegy a közép-macedóniai magashegységbe; itt majd' mindenütt szegény muszlim albán és roma falvak, néhol elrettentő infrastruktúrával.

Tetején liftes óriás kereszt, a Милениумски крст. A názáreti rabbi kétezredik szülinapján állították fel. Mondják itt, Európa/a világ legnagyobb keresztje ez.

Persze ez valszeg nem igaz. A lengyelek vagy a latin-amerikaiak egészen biztosan emeltek már nagyobbat. Ami lehet, hogy felér a mennyországig.

Ps. Ez a "mindenki a legnagyobbat akarja"-kínlódást sosem értettem. Láttam már a világ legnagyobb alvó Buddháját meg Ganésáját meg Ré-szobrát meg templomát meg akármiét. Pedig, asszem, a hitnek - ha van - odabent nincsen térbeli kiterjedése.

Mindegy.

A Vodno köd/felhőben is jó bringaterep.

70284489_2557505614298524_7193533461557149696_o.jpg

77300973_2557511630964589_3069323959188062208_o.jpg

78455805_2557525987629820_4778796757758771200_o.jpg

75262191_2557526380963114_4872297289554591744_o.jpg

74571739_2557526784296407_3553339131037745152_o.jpg

Szólj hozzá!

Balkáni ősz 9

2019. december 09. 09:58 - politics&islam

 

Macedón mozaikok 2

Труд

Tekerés után vacsora (tavcse-gravcse, in aeternum), kávé, kis séta. Hirtelen a vasútállomás előtt találom magam. És az emlékeimben.

'89 csodanyarán, Egyiptom és a szudáni határvidék után két hét görögországi stoppolás következett. Athén, Szalamisz, Théba, Thermopülai, Lárissza, Platamonas, Leptokaria, Thesszaloniki, Pella. Kikultúrálódtuk magunkat. Aztán jött a már izgő-mozgó Jugoszlávia. Gevgelija, aztán Titov Velesből furgon-fuvar Szkopjébe. Este érkezünk.

Pénzünk semmi, kolbászolunk az alig kivilágított utcákon, keressük a vasútállomást. Nem utazni, annyi lóvénk már nincs, aludni szeretnénk.

Egyszerre felbukkan egy majd' kétméteres sötét bőrű, szikár arcú fiatal férfi, őt célozzuk meg. Elvégre a Közel-Keletről vagyunk visszatérőben. Zseleznicska sztanyica? Kamon! - szól, s mi követjük. Más szó ekkor még nem esik közöttünk. Már látjuk a futuro-jugó vasútállomás égben lebegő épületét, amikor kísérőnk felénk fordul: Minek mentek oda? Aludni - mondjuk. A hórihorgas fekete ember visszahőköl. Az nagyon veszélyes! Aludjatok nálam! Khálidnak hívnak.

Megéreztünk valamit. Valamit az elkövetkezendőkből. Rendben - mondjuk és követjük az óriást.

Lepattant lakótelepre érkezünk, málló vakolatú lépcsőház, kopott, neonfényben sárgás lift, zsíros tapintású nyomógombok. Másfél szobás lakás, leharcolt bútorok. Kemény dohányszag.

Khálid azonnal nekiáll főzni. Tojás, zöldség, kenyér, joghurt. Kávé. (Pedig akkor még nem kávézom. )

Kalóriabevitel után beszélgetés. Honnan, hová. Mesélünk, egymás szavába vágva. Az elmúlt másfél hónap sűrű: Görögország vonattal, Egyiptom végig, le a Délre majd újra Hellász. Ma is elmondhatatlan. És most, megyünk haza - fejezzük be.

Khálid következik. Palesztin diák, szkopjei egyetem, orvosi kar. Kérdezi, mikor voltunk utoljára otthon. Mondjuk, majd' két hónapja. Mire ő: én öt éve. Nem mehetek haza. Biztos Izrael - tesszük hozzá. Khálid a fejét rázza. Felpattan, kimegy, visszajön, kezében egy könyv, letesz a dohányzóasztalra. Ezért nem mehetek haza. A címlapon: Комунистички манифест. Konspiratívan néz ránk. Kommunista vagyok - mondja. - Nemkívánatos személy otthon. Megértjük.

Még sokáig beszélgetünk. Immáron teával. (Azt akkor is utáltam.)

Végül Khálid átvezet bennünket a kisebbik szobába. Itt egy kihúzott kanapé áll, az egyik lába kitörött, a helyén könyvesstóc, amelynek a tetején újabb ismert cím: В.И.Ленин: Труд.

Kommunista alapokon töltjük az éjszakát.

S az azt követőt is. Khálid folyamatosan vendégel minket. Felmegyünk a várba, éttermek, kávézók, Palesztína történelme. Estе nézzük a jugó híradót: mennyi lesz másnap egy kiló kenyér/liter tej ára. Hiperinfláció van. Amikor belépünk Jugoszláviába egy liter tejért 7000 dínárt kell adni. Mire Belgrádba érünk, 21000-et.

De ez csak a szomorú anyagi valóság. A két és fél nap felejthetetlen marad. A végén vendéglátónk átnyújt egy csodálatos piros-fehér fejkendőt, hatalmas kézi csomózású rojtokkal. Ezt a kúfijét az anyám csinálta saját kezűleg. Nem láttam őt öt éve - teszi hozzá. Ajándék, legyen a tiétek. Ezután kikísér minket a városból kivezető autópálya elejére.

Könnyes búcsú.

Azt hiszem, akkor szerettem meg Szkopjét. S szerettük meg Khálidot. Remélem, él még.

A tőle kapott gyönyörű piros kúfijét ma is őrzöm.

Ps. Egyiptomból több mint ötven nap után tértünk haza. Otthon azt hitték, disszidáltunk.

Azt kellett volna.

78258562_2558893717493047_6867323166348279808_o.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása