Van egy kiváló könyv. (Sok van.) Ez két kötetes, akkoriban készült, amikor még volt könyvészet. Szép zöld borító, kopottas felirattal: A szerb felkelés története : 1807-1810. Kiadta a Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata 1909-ben. A szerző akkor már nem élt.

De tartalmas élete volt.

Nagykállói Kállay Benjámin az Osztrák-Magyar Monarchia vezető diplomatája volt. Akkor, amikor ez komoly - akadémiai és nem bármily politika vezérelte szoftszakmai - előtanulmányokat jelentett. Béni úr esetében például az alapozásnak tekinthető német és francia mellett az orosz, a szerb és a török nyelv magas szintű ismeretét jelentette. Mondjuk olyan tanára volt e téren, mint Mihajlo Štančić, aki - tudjuk - minden volt, március idusán még emberhúzta kocsifogat hajtója is; törököt meg a szerdahelyi küzdelmes sorsú nyelvzsenitől - tudjuk: "vengerszkij ucsényij i anglijszkij spión" - Arminius Vamberytől tanult.

Ezekkel a előtanulmányokkal s egy kicsiny (nagy) arisztokrata hátszéllel (mert azt is tudjuk, hogy Árpádföldén ez nem megy másként) hipp-hopp ott találta magát, ahol ezen nyelvek művelőinek nemzetközi politikája összpontosul: a Balkánon.

Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula Károly az Ausgleich után nyomban a közös külügyminisztériumba hívta Béni bácsit, aki hamarosan Belgrádban találta magát főkonzulként (1868-1875).

Aztán volt egy kicsit országgyűlési képviselő (ki nem, az akkori politikai és kulturális celebritások közül?), megírta a bevezetőben említett könyvet (1877), "Oroszország keleti törekvései" című, ma is olvasandó tanulmányban máig érvényes prognózist adott, s tanulmány készített Stuart Millről, '79-től pedig újra a Balkánnal foglalkozott. 1882-ben a Monarchia pénzügyminisztere s egyben az OMM által megszállt Boszia kormányzója lett.

Ez utóbbi minőségében a Monarchia speciális gyarmatosító politikáját valósította meg az "új tartományban".

Ezt írja róla szerb Wikipédia: "Залагао се за стварање нове, бошњачке нације насупрот већ постојеће српске и хрватске на тлу западно од реке Дрине." (Azon munkálkodott, hogy egy új bosnyák nemzetet hozzon létre a Drina folyó nyugati oldalán, a korábbi szerb és horvát területeken.)

Ez tulajdonképpen politikájának tökéletes összefoglalása. Diplomáciai szolgálatát megelőző balkáni tanulmányútján, majd belgrádi főkonzuli minőségében pontosan láthatta a 19. század második felében megerősödő és egyre sikeresebb szerb nacionalizmus összbalkáni ambícióit, amelyek - túl a montenegrói és déli/macedóniai irányon - elsősorban a boszniai ortodoxiára, az ottani szerbségre irányult. Ennek hatékony ellenszerét látta a boszniai muszlim közösségben. A "bosnyák nemzetépítés" alapköveit rakta le.

Bár ötvenkilenc évesen, 1903-ban meghalt s utóda, Burián István szlavofilként felhagyott a muszlimok preferálásával (a szerbeket nyomta), az 1VH alatt fontos - bár azért valljuk be: számukra kényszerű - szövetségessé lett muszlim közösség 1916-ban nagy állami gesztust kapott: államilag elismert vallási felekezet tagjai lettek.

Béni bácsi - rövid Kerepesi temetőbeli tartózkodás után - egy nyugat-nógrádi faluban kötött ki. Felesége, bethleni Bethlen Vilma úrasszony ugyanis ott időzött a helytartó-pénzügyminiszter halála után, mígnem aztán ő is belépett a Seolba. A család végül az egész vízszintes pereputtyot átköltöztette a Cserhát mediterrán oldalára.

A házamtól háromszáz méterre.