iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Libanon választ 1 - Vox populi

2018. április 06. 07:18 - politics&islam

 

2009 után májusban végre választások lesznek Libanonban. Ez leginkább a politológusokat érdekelheti a "világnak legtöbb VALAKIT adó ország" (mert bármily fájdalmas is, a magyar nemzettest nem tekinthető bajnoknak ezen a téren - se) lakosai közül. A politológusokat is elsősorban megélhetési okokból.

Az elmúlt kilenc év, melynek során kétszer hosszabbították meg a parlament 2013-ban lejárt mandátumát, egyébként kutyagumi: az 1972-ben megválasztott képviselők - ha addig meg nem haltak - 1992-ig élvezhették mandátumaikat, meg persze az azzal járó juttatásokat. A Közel-Keleten is izmos korrupció egyik mintaországában, képzelhetjük, mindez mivel járt. Igaz, mindeközben volt egy több, mint százezer halálos áldozattal járó polgárháború, de hát abban pecsenyét sütögetni ugyancsak jövedelmező lehetett.

Most mondja a libanoni belügy, hogy a 128 parlamenti helyre 976 jelölt, köztük - ma már e nélkül nem lehet tudósítani - 111 nő kandidál. S ami érdekes: a politikából kirobbanthatatlan klán- és családfők, azok fiai-borjai, valamint warlordok és közkedvelt közéleti pojácák mellett nagy számban érkeznek jelöltek a civil szervezetek részéről, munkatársak, aktivisták - különösebb média-hisztéria nélkül.

(Minden jelöltnek - egyébiránt - majd másfél millió forintnak megfelelő kauciót kell letennie. Ezt csak úgy mondom.)

Az újonnan elfogadott választójogi törvény szerint először lesz egyszerű többségű zárt listás választás az országban kialakított 15 körzetben. Ezzel együtt a szent nemzeti konfesszionalizmus jegyében mind a 18 felekezet megkapja majd a magáét. Muszlimok és keresztények fele-fele arányban.

(Úgy, hogy az előbbiek szignifikánsan többen vannak már, mint az utóbbiak.)

A prognózisokról majd máskor.

Egyébként ne legyenek illúzióink. Hirám, föníciai uralkodó óta, ki Bölcs Salamon (i.e.10.sz.) kortársa vala - a lényeget tekintve - nem sok minden változott arrafelé.

Hála Istennek!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr1413804170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása