iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Zsidók Kuvaitban 4

2018. február 12. 23:43 - politics&islam

 

Szó volt arról, hogy a hagyományos helyi gyöngyhalászatban nem dolgoztak zsidók (miként más, nem az évszázadok óta ezzel foglalkozó arab törzsbeliek sem). Az "őstermelőktől" való felvásárlást is arab kereskedők végezték. Ugyanakkor az igazgyöngyök nemzetközi piacra kerülésében már zsidó kereskedők s szerepet kaptak.

A párizsi Rosenthal testvéreknek állandó képviselete volt Kuvaitban 1906-tól a harmincas évek végéig, a gyöngyök legnagyobb része az ő közvetítésükkel került a világpiacra. Közvetlenül a legnagyobb helyi arab kereskedőktől vásároltak: Hilál al-Mutajrí, Ibráhím al-Mudaf, Huszajn és Samlán Bin Alí Ál Szajf a legjobb szemű szakértők voltak.

A Rosenthalok a 2VH előtt csak azért vonultak ki itt ebből a bizniszből, mert megjelent az egész öbölbeli gyöngyhalászatot taccsra vágó japán "mesterséges" gyöngy.

A harmincas évekre már specifikusan zsidó bazár is kialakult, több, mint negyven üzlettel: az al-Szúq al-Dákhilí mecset mellett a "Szúq al-Jahúd" (azaz zsidó piac), a mai Szúq al-Szafászir Kuvaitvárosban.

Az egy időben több száz fősre gyarapodott közösség saját intézményeket működtethetett. Zsinagóga mellett saját iskolában tanítottak, majd amikor 1912-ben amerikai protestáns missziós iskola nyílt, az elit oda kezdte járatni a gyermekeit. 1927-től - valószínűleg a zsinagógában működő - magániskolában héber nyelvet oktattak.

Jelen voltak a zsidók a helyi művészeti életben is. Kuvait legkorábbi neves hegedű és lant művészei Szálih és Ezra Jáqob apja a század elején érkezett Perzsiából s bagdadi kitérő után Kuvaitban telepedett le. Fiai itt képezték magukat a régió legkeresettebb húros művészeivé, hogy aztán Baszrában, Amárában és Bagdadban jussanak a csúcsra.

Az erősen vallásos közösség - apróbb súrlódásokkal - a harmincas évekig megtalálta a hangot mind a szunnita többséggel, mind a síita kisebbséggel - ahogy az egy regionális, a kereskedelem révén a lokális horizontokon túl is látó port-of-trade település lakóitól elvárható.

A vezető pozícióját mind jobban megszilárdító Szabbáh-családdal való viszonyuk, majd a regionális és világpolitika azonban lassan beleszólt a kuvaiti zsidók életébe.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr2613663830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása