Síráz városának közepén áll Kerím Khán Zand, a rövid, de intenzív életű Zand-dinasztia (1751-1794) kiemelkedő, s mondhatni egyetlen valamirevaló uralkodójának (1751-1779) homkkőszínű, impozáns erődje. Annak idején - jó évtizede - élmény volt bejárni. Nem mellesleg a gájd egy, a városban élő afgán (hazara) hölgy volt. A városban és környékén pedig - hivatalosan - másfél millió afganisztáni menekült.
Nos, Kerím Khán Zand a szafavidák bukása (a 18. század eleje) utáni hatalmi vacuumbamban lépett fel. (Kötelező olvasmány a korról, az igen jó tollú francia orvos-író-diplomata-történész-világpolgár - s hogy kiterjesszük ezt a tótum-faktumságot, majdan bizonyára halott ember is - Jean-Christophe Rufin könyve, Az Iszfahán megmentése. Meg annak előzménye, Az abesszín. Olvassunk, hogy ne hülyüljünk a korhoz!)
S hogy még egyszer kezdjek egy bekezdést ezzel a veretes névvel, Kerím Khán Zand nem volt egy otthon ülő típus. Mint mindenki, aki Perzsia trónjára került, legyen echte perzsa, azeri, özbeg vagy türkmén gyökerezettségű, azon nyomban több évezredes birodalmi látószögből szemlélte a világot. (Ez egyébként nincsen másként az Iráni Iszlám Köztársaság mai hatalombirtokosai esetében sem.)
Ez a horizont a Mediterráneumtól Indiáig, az Arab-félszigettől Belső-Ázsiáig terjed. Kerím Khán Zand ennek megfelelően rohamozott is keletre s nyugatra. Ez utóbbi irányba törekedve, az oszmán állammal hosszú háborút víva 1773-ban elfoglalta a mai Dél-Irakot, s három évig gyakorolta felette az uralmat. Baszra elfoglalása jelentette a "kuvaiti" zsidók történetének kezdetét.
Vissza tehát a témához: zsidók Kuvaitban.
Pontosabban: abban a geográfiai térben, amely ma a Kuvait nevet viseli. Minthogy amire az oszmán állam baszrai vilajetjének legdélebbi fertálya ilyen néven önállósult - mondhatni valamennyi egykori és mai iraki politikus számára (lásd z.B. Sz. Huszajn elnök kis kalandját) máig elviselhetetlen módon -, a bő egy évszázadig virágzó kicsiny zsidó közösség megszűnt "Legalsóbb Mezopotámiában".
A Satt al-Arab-tól délre fekvő vidék - ott, ahol a közös folyó az Öbölbe siet beléje, ahogy a neofita nemzeti költő írá: "mint gyermek anyja kebelére" - az ókortól fontos kereskedelmi csomópont volt: itt találkozott a dél-eurázsiai gazdasági folyosó szárazföldi (Mezopotámia, Irak) és tengeri (Perzsa-öböl, Indiai-óceán) szakasza. A zsidók babiloni fogsága idején (i.e. 6. század) már bizonyára léteztek itteni kontaktjaik, amelyek az ókor további évszázadaiban, miként az iszlám idején is fennmaradhattak.
Az itteni zsidó közösség modern kori történelme akkor kezdődött, amikor a hosszú felvezetésben említett módon a perzsák elfoglalták Baszrát, a város lakói közül pedig sokan elmenekültek. Az ott virágzó zsidó kereskedő és kézműves közösség tagjai például a dél-iraki partokra.
Ezzel, 1773-ban megkezdődött a "kuvaiti zsidók" története.
