A vahhabizmus dominánssá válása tehát nem jelentette a szúfi hagyomány végérvényes megszűnését, annak elsősorban nyilvános praxisát és intézményi hátterét számolta fel. A tradíció természetesen a társadalom egyes szegmenseiben a magán-szféra szintjén is fennmaradt, volt azonban egyfajta „intézményi” továbbélés is. Ilyen volt az úgynevezett „mekkai iskola”.
Ez így több is volt, mint a szúfizmus prolongálása a Hidzsáz városaiban, ugyanis sajátos oktatási-kulturális intézményről van szó. A mekkai iskola szúfi hagyományokkal átitatott helyi metódust jelentett, amely már a 19. században a szent városokban gyakorlatilag maga működtette a helyi „közoktatást”. Ez a jogot illetően eredetileg a málikita és sáfiita vallásjogi iskolát tanította, ehhez csatlakozott harmad- és negyedsorban a hanafita és a hanbalita madzhab. Teológiailag az as’aríja/máturídíja tanait közvetítette. S ami témánk szempontjából a legérdekesebb: „átmentette” az elsősorban sádziilíja, a khalvatíja és az alavíja szúfi hagyományokat.
Számos nagynevű mesterét mutathatnám be ennek az iskolának, maradok azonban néhány kulcsfigura rövid említése mellett. Az átmeneti kor (ez alatt a vahhabita hatalomátvételt értem) központi szereplője volt Muhammad Alí bin Huszajn al-Málikí (1870-1948). Az oszmán és a hásimita Huszajn saríf korában is vezető tisztségeket töltött be, majd a szaúdi időszakban is prominens szereplője maradt a mekkai vallási-politikai életnek. Hasonlóan fontos szerepet játszott a szaúdi kor első évtizedeiben Muhammad Szaíd Jamání (1854-1935). Mekka mellett Medinába is tovább élt ez a hagyomány: Umar Hamadán al-Mahraszí (1876-1949) az előbbiek kortársaként vitte tovább a szúfi tradíciót (is).
Az úgynevezett „második generáció” hasonló nagy befolyású figurákat tud felmutatni: Alaví bin Abbász Málikí (1910-1970), Muhammad Amín Kutubí (1909-1983) és Muhammad Núr Szajf bin Hilál al-Makkí (1906-1982) vitték tovább a hagyományt. S hogy ezt az unalmas felsorolást egy majdnem-kortárssal zárjam: Muhammad Alaví Málikí (1943-2004) a múlt század utolsó évtizedeinek nagy hatású vallástudósa volt, aki hosszabb indiai tartózkodás után az Umm al-Qura Egyetemen tanított s volt. Családja, a Málikí-k tradicionálisan a sádzilíja taríqa követői voltak s ez elmondható a magas vallási és oktatási posztokat betöltő Muhammad Alavíről is.
E személyek és családjaik körül fokozatosan kialakultak az úgynevezett „tudományos ülések/tanácsok”, amelyek – túl azon, hogy a szúfizmus egyfajta szaúdi formájának továbbvivői lettek – máig nagyon fontos nem állami, informális vélemény-központokként értelmezhetők.
Ilyenek manapság az Ál Málikí-tanács (a Málikí család tanácsa), az Ál Zajn-, az Ál al-Bár-, az al-Dzsílání-tanács, Abú Bakr al-Habasí vagy Nabíl al-Gumrí tanácsa és még néhány hasonló szervezet, amit nem említek, mert elalszunk. (Mekkában jelenleg 11, Medinában 18, Dzsiddában 13 ilyen formáció létezik.)
A civil társadalom szervezeteit teljesen nélkülöző Szaúd-Arábiában az effajta informális intézmények rendkívül fontosak belső társadalmi-politikai mozgások tekintetében.
S a jövőben még fontosabbak lehetnek.
