(Fb-utánközlés.)

A témával más okokból foglalkozván a végére (?) egy talán kevésbé ismert történet.

Mert szúfik az Arab-félszigeten is voltak szép számmal; mondhatni, már a kezdetektől. Ez nem is lehetett volna másképpen, miután a mekkai zarándoklatok mindig is sok - igaz, régen a közlekedés korlátoltabb lehetőségei-eszközei miatt a mainál nagyságrendekkel kisebb számú - muszlimot vonzottak az iszlám világ valamennyi tájáról a Félszigetre. A zarándokokkal pedig együtt érkeztek a különböző vallási nézetek, gondolatok, szellemi irányzatok is. S mindaddig, amíg erős központi hatalom nem támogatta meg az iszlám misztika ellen fellépő purifikátori mozgalmakat (lásd majd a vahhábitákat), semmi sem akadályozta, hogy Mekkában, Medinában, Aszírban, Dzsiddában vagy az Öböl partján szúfi rendházak működjenek, hovatovább virágozzanak.

Ez a virágzás egyébként - nem véletlenül - az oszmán korra esett, mely állam - írtam már - különösképp támogatta a különböző szúfi tarikákat. Emellett két másik, ehhez a korhoz köthető s a zarándoklatokkal a különböző eszmék szabadabb és intenzívebb mozgását támogató tényező is volt.

Az egyik az, hogy az oszmán birodalom általában toleráns volt az iszlámon belüli szellemi-"ideológiai" áramlatok működése iránt - leszámítva talán a néha fellépő, kezdetben a szafavida, később ritkábban a kádzsár Perzsia irányából fellépő direkt síita propagandát.

(S ez a hozzáállás kiterjedt a vallásjogban kodifikált jogállású (dzimmi-státusú) más vallásúakra is: a keresztény és zsidó közösségeken belüli szellemi áramlatok és mozgalmak is nagy mozgástérrel rendelkeztek. Gondoljunk az Európában éppen zajló vallásháborúk idején folytatott isztambuli szabad hangvételű katolikus-protestáns (és muszlim) hitvitákra vagy a birodalom számos szegletében virágzó zsidó közösségekre. E szellemi szabadság igen tág térrel bírt: csak akkor találta magát szembe a hatalommal, ha az az állam megítélése szerint már a politikai status quo-t fenyegette. Lásd például a Sabbatáj Cví-féle mozgalom sorsát.)

A másik, a szúfi irányzatok elterjedését (is) támogató elem pedig az a tény volt, hogy az oszmán birodalom egységes politikai entitást hozott létre a mai Észak-Afrikától (Algéria) a Tigris és Eufrátesz-völgyéig (Irak), a Balkántól és a Krím-félszigettől Jemenig. Ebben a hatalmas földrajzi térben - leszámítva a perifériákon kialakult permanens háborús puffer-zónákat, amilyen például a Magyar királyság területe is volt - az államhatalom meglehetősen sokáig fennálló erős belső stabilitást épített ki. Mindez - természetesen a kor viszonyai között - olyan általános közbiztonságot eredményezett, amely nagyobb számú népességmozgást tett lehetővé. (Ez esetben vessük össze a 17. századi német föld és az oszmán belső tartományok általános közbiztonsági helyzetét. Egy derék bajor úrnak mondjuk Hamburgba eljutni jóval kevésbé volt életbiztosítás, mint egy szarajevói kereskedőnek Kairóba.)

Ahol pedig emberi testek mozognak, utaznak a gondolatok is.

Általánosságban tehát: az ebben az időszakban az Arab-félszigeten is virágzott a szúfizmus. Lássuk, miként.

XXX

Mekka

Minduntalan készülnek az elemzések az iszlám helyzetéről, nehézségeiről, válságáról. Megmondóemberek mondják meg a tutit. Majd' minden esetben - vagy inkább: minden esetben - feleslegesen. Mert az hiányzik, ami a vélemény autenticitását biztosítaná: a régi és a mai források (a történelmiek esetében az írott, a kortársak esetében az írott és beszélt kútfők) eredeti nyelvű ismerete.

Az iszlámot nem lehet csak - legyenek azok mégoly patinásak is - egyetemi campusok, hát még politika-orientált kutatóintézetek - falain belül tanulmányozni. Illetve az előbbieken lehet max. methodologiát szerezni (bár a keleti nyelv- és vallástudományok oktatása terén véleményem szerint le kellene válni már a két és fél évszázados német és angolszász módszertani hagyományokról), aztán viszont maradnak a terep és a szövegek.

Szaúd-Arábia megértéséhez sem elégséges a vahhábizmus akár kielégítő jellegű ismerete. (Hát még úgy - írhatnám ismét - ha ezen ismeretszerzésnek bármily módon köze van magához a vahhábizmus politikai megtestesüléséhez - azaz onnan finanszíroztatik.) A modern ország történelmi múltja és jelene egyaránt színes, számos egyéb vallási, szellemi, ideológiai hagyomány él együtt a vahhábita máz alatt, amelyek legalább olyan fontosak a társadalmi mozgások és politikai cselekedetek szempontjából. Van mély histórikus háttérrel rendelkező s ma is élő tizenkettes, iszmáílita (!) és zajdita síita hagyomány vagy például a szúfi tradíció. És természetesen a törzsiség.

Szaúd-Arábia sokkal több egy úgymond "kőkonzervatív iszlám országnál, ahol egy uralkodó ideológiai rendszerben a kőgazdag elit (az uralkodócsalád) komplikált hatalmi játszmákat folytat". Folytassuk tehát a szúfi hagyományokkal.

Huszajn bin Alí bin Jahja bin Umar bin Ahmad al-Udzsajmí a pre-vahhábita 17. század nagy hatású hanafita vallástudósa számos könyve közül az egyik (Khijábá al-zavájá ahl al-karámát va'l-mazájá) az Arab-félszigeten, elsősorban a Hidzsáz s azon belül Mekka szúfi rendházaival foglalkozik. E szerint az 1600-as évek második felében csak Mekkában negyven szúfi rendnek18 závijája volt. Ezt az adatot az 1664-ben haddzson járó tunéziai tudós és utazó Abú Szálim al-Ajásí is megerősíti. Meglehetős virágzása volt ez a Félszigeten az iszlám misztikának.

Jelen voltak a legnagyobbak: a naqsbandíja, a qádiríja, a rifáíja, a badavíja ahmadíja-ága, a sádzilíja, a marganíja és az alavíja. És - az oszmánok jóvoltából a mevlevíja és bektásíja.

Később helyi alapítású is akadt: a 19. század elején a helyi illetőségű vallástudós, Ahmad bin Idrísz életre hívta az idríszíja-irányzatot, amely hamarosan tekintélyes závijával rendelkezett Mekkában. Sőt: a tend vezetője a város vezető muftija, Muhammad bin Szálih bin Ibráhím al-Rajjisz (1773-1824) lett, aki kora egyik első számú Korán-exegétája (mufasszir) volt, számos egyéb kiemelkedő tudományos tevékenysége mellett.

S ami különösen érdekes: az egyes irányzatok sejkjei a 19. században a Kaabát magában foglaló nagymecset magas rangú tudósai/elöljárói is voltak: Muhammad Mutahhar és Muhammad al-Khání al-Khálidí a naqsbandíja, Muhammad bin Alí al-Kanání és Ahmad Naszr a khalvatíja, Idrísz bin Szaad al-Zubjání és Muhammad al-Arabí a sádzilíja irányzat sejkjei is voltak egyben.

Ez a nagyszámú irányzat igencsak sok rendházat működtetett. A következőket:

- Závija al-qádiríja (alapították 1664-ben)
- Závija al-naqsbandíja
- Závija al-szenúszíja
- Závija al-naqsbandíja
- Závija al-marganíja
- Závija al-Rifáí (rifáíja)
- Závija al-Szammán (szammáníja)
- Závija Abú Bakr al-Sziddíq
- Závija al-Dzsunajd
- Závija al-Badaví (badavíja)
- Závija Szajjidí al-Haddád
- Závija al-Magáriba (Ribát Szajjidiná Uthmán)
- Závija al-Sajkh al-Bábaqí
- Závija al-Sajkh Abdulkabír
- Závija al-Sajkh Muszáfir
- Závija Szajjidiná Alí al-Badaví
- Závija al-Qutbáníja
- Závija Abú Szarír (az 1629-ben itt elhunyt Umar Abú Szarír al-Makkí sejk népszerű zarándokhely sírjával)
- Ribát al-Kúsk
- Ribàt al- Száda stb.

S volt néhány sírokhoz/temetőkhöz kötődő rendház, mint a Qabr al-Sajkh Mahmúd vagy a Mazár al-Maszáví (a temető, amelyben megtalálható volt az 1583-ban elhunyt Alí al-Maszáví sejk sűrűn látogatott sírja).

A záviják ilyetén való virágzását elősegítette, hogy ezek a vallási alapítványok (auqáf) finanszírozta intézmények végezték a városban folyó rendszeres oktatást - az oszmán helytartóság jóváhagyásával és támogatásával.

S eddig csak Mekka városáról volt szó.

XXX

Oly unalmasra sikeredhetett az előző poszt vége, hogy ebből a (mély) pontból indítok. Nem jutunk majd sokkal tovább.