iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Iskola a tűrőképesség határán

2017. november 16. 11:36 - politics&islam

 

Szarajevóban is áll a bál. (Csodás – s majdan visszairigyelt – világunkban hol nem?) Ott például egy iskolaátnevezés körül.

Már egy éve, hogy új néven fut az egyik szarajevói általános iskola. Az addig Osnovna škola „Dobrosević” 2016-tól a  Mustafa Busuladžić nevet viseli. Nevezett férfiú pedig igencsak problémás személyisége az amúgy is bonyolult szövedékű balkáni huszadik századnak. Rövidre szabott életpályájának végén, 1946-ban, mint háborús bűnöst végezték ki Szarajevóban. Bosnyák politikai pártok mellett a helyi zsidó közösség is folyamatosan tiltakozik az új név ellen, miként az izraeli nagykövetség is kifejezte aggályait. A jelenlegi állás szerint az ügy befagyott. Az iskola tanácsa elutasította a nagykövetség „beleavatkozását” az iskola belső ügyeibe, az illetékes hatóságnak meg nem akaródzik lépnie. Az új névvel bíró iskola jelentős pénzügyi támogatást kap Törökországból.

Az inkriminált személy 1914-ben született Trebinje mellett, Tarvnikban (Elca Ibrahim Pasha medrese) és Szarajevóban (Gazi Hüsrev-beg medrese) tanult. Éppen a német támadás évében, 1941-ben végzett a főváros saría egyetemén. Ekkor, immár az usztasa horvát állam polgáraként a szövetséges Olaszországba utazott, s két évig Rómában dolgozott, mint kutató orientalista, újságíró és rádióbemondó. Amikor 1943-ban visszatért középiskolákban (köztük a Gazi Hüsrev-beg-ben, reál- és leánygimnáziumokban) tanított és emellett a horvátországi hivatalos iszlám vallási elöljáróságban (El-Hidaje) is működött, mint a bosnyák nacionalista és pán-iszlám Ifjú Muszlimok (Mladi muslimani) szervezet vezetője.

Mindezen évek során tudományos és politikai művek sorát írta, cikkei valamennyi iszlám folyóiratban (Islamskom glasu, Novom Beharu, Obzoru, Svijesti, El-Hidaje, Glasniku VIS-a, Našoj domovini) megjelentek. Tankönyveit széles körben olvasták, csakúgy mint monográfiáját az oroszországi/Szovjetunióbeli muszlim közösségekről  (Muslimani u Sovjetskoj Rusiji). Műveiben az antikommunizmus mellett az antiszemitizmus is vezető szerepet kapott. A zsidó kérdés, mint „probléma” végigvonul a művein (toposzként: a zsidó kereskedőknek a čaršijában betöltött vezető szerepe ellen lép fel), csakúgy mint a nők egyenjogúsítása, amely ellen ugyancsak fellépett, mondván, hogy éppen ez a lépés indította el a Nyugatot a liberalizmus sötét útján.

Amellett, hogy a pénteki khutbáiban erősen szerb ellenes kirohanásokat tett és folyamatosan a horvát vezető, Ante Pavelić iránti lojalitásra szólított fel, az évszázados, a helyi társadalomba ezer szállal beágyazódó boszniai zsidó közösség ellen is uszított. Amikor a szarajevói zsidókat deportálták, megelégedettségének adott hangot. Mindemellett Boszniába való 1943-as visszatérése után együttműködött a Berlinben élő Háddzs Huszajn al-Huszajní jeruzsálemi főmuftival, aki emlékirataiban arról ír, hogy éppen egy Busuladžić-csal Rómában, Mussolininél történt találkozója nyomán kezdte megszervezni a Balkánon a németek oldalán harcoló muszlim alakulatokat. Ezek részben „helyben” léptek fel a kommunista és csetnik partizánok ellen (Handžar Brigád), a szerencsétlenebbek pedig az orosz fronton bizonyíthatták lojalitásukat és hadi jártasságukat.

Mindezek után nem meglepő, hogy amikor a partizánok elfoglalták Szarajevót, Busuladžićot is letartóztatták. Statáriálisan ítélték halálra s 1945 nyarán – a komplikációk (értsd: népi mozgolódás) elkerülése végett és jellemzően – egy külvárosi vasútállomás épülete mögött lőtték agyon. 

Az iskolai névváltoztatáson egyébként nem nagyon csodálkozhatunk. A Balkánon – csakúgy mint Európa Ázsia felé lejtő oldalán általában – a tizenkilencedik század utolsó negyedében és a huszadikban végig permanens a nagy út-, utca-, tér- és általában közterület-átnevezés folyt; versenysport szinten. Amikor Boszniában négyszáz év után véget ért az oszmán fennhatóság, az 1878-ban bevonuló OMM-adminisztráció már megkezdte az átnevezéseket. Számos pasa nevű utca kapott –ssy, -szky és más hasonló kékvérű szép ősmagyar vagy ősosztrák táblát (e két utóbbi kategória már leírva is szép). Aztán, 1918-ban a Szerb-Horvát-Szlovén királyság, majd Jugoszlávia eljövetelekor repült majd’ minden maradék pasa, a –ssy-kkel és –szky-kel egyetemben; jöttek az –ić-ek. Teljesen ezek sem nyugodhattak. Amikor a náci Németország lerohanta Jugoszláviát (minek előhangjaként a szemita-fóbiás magyar geográfus pisztolyát porozta), Bosznia nagy része a fővárossal együtt az usztasa Horvátország fennhatósága alá került, ekkor a szerb –ić-ekből horvát –ić-ek lettek. 1945-ben jött a Tito&Comp. és a fasizmussal kompromittált –ić-ek eltűntek. Megszülettek a Békék, a Felszabok, a Partizánok – és az Ulica Maršala Tita-k. A vége felé meg a kralj-ok.

Az önálló Boszniában ez utóbbiak – hasonlóan a Horvátország és Szlovénia kivételével többi ex-jugoszláv államhoz – megmaradtak, de a közterület és közintézmény-átnevezés azért nem hagyott alább. A polgárháborút lezáró Daytoni egyezmény (1995) szerint a közintézmények elnevezése az egyes kantonok hatáskörébe került. Így a bosnyák többségű kanton dönt a fennhatósága alá tartozó névváltoztatásokról. Az utóbbi évtizedekben – mondhatni – általában erősen visszatörökösítettek, oszmánosítottak. Vagy nacionalizáltak – miként az említett iskola esetében.

Talán, egy kicsit túl.

Vagy nagyon.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr9113284509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása