Koszovó/Koszova 4
Kitérő: hospesek
Most egy kicsit nem a szerbekről meg az albánokról. Merthogy mások is éltek/élnek itt.
Amikor a Nemanják elfoglalták a vidéket kezükbe kerültek a Prishtinától északra lévő Trepča/Trepça vidéki és a mostani fővárostól keletre található ércbányák, elsősorban Novo Brdo/Novobërda/Artana ezüstlelőhelyei. S ahogy az efféle szakemberhiányos területeken Kelet-Európában szokott volt, azonnal bányászokat telepítettek a vidékre.
Először Stefan Milutin király (1233-1243) idején érkeztek hospesek a Novo Brdo-i bányák művelésére, majd utódja, I. Uroš (1243-1276) telepített közülük sokakat Trepča (Stari Trg/Stantërg) vidékére, aztán II. Stefan Uroš Milutin (1282-1321) hívta őket nagyobb számban.
S hogy honnan jöttek, az a legérdekesebb. A Magyar királyság felvidéki cipszerei delegáltak ide szakembereket. (Hej, ha ezt kedvenc mindig-öreg, agyonművelt, folyton morgó íróm, Grosschmied Sándor Károly Henrik bácsi tudta volna! Kéthavonta emlegette volna őket - mint távoli rokonait - végeérhetetlen Naplójában!)
Ennek megfelelően Novo Brdo-nak német neve is volt/van: Nyenberge. Meg olasz is: Novamonte. Merthogy a bányák termékeihez jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező kereskedők is kellettek. Ők voltak a raguzai taljánok, akiknek itteni gyökerei még a pre-nemanjida korba nyúlnak vissza, ekkor azonban jelentősen megerősödött a jelenlétük. A Novo Brdo-i erődítmény is magán viseli a dalmáciai itáliai várépítészet stílusjegyeit (gondoljunk Dubrovnik barbakánjaira).
Olyannyira, hogy kiváltságaikkal, a szászokéival együtt folytonosan találkozhatni a szerb törvénykönyvekben. Elsősorban az igazságszolgáltatás és a vallásgyakorlás (római katolikusok voltak) terén élveztek a szerb királyok által többször is megerősített privilégiumokat (Milutin 1313, 1318 a Trebča-szászoknak/"sasbi trebbčkii"; Stefan Milutin 1240, 1272; Lazar Hrebljanović, 1387; Branković György, 1428, 1445).
Novo Brdo - miként majd még írok róla - az első rigómezői ütközet után a Despotátus egyik fő központja lett. Mindenkor saját elöljátója volt, a vojvoda/kefalija. Ortodox és katolikus temploma is volt. Az 1455-ben kezdődő oszmán korból pedig mecset és türbe. Romjaiban is impozáns, képek jönnek majd alant. A középkorban a Balkán belsejében szokatlanul nagy urbánus központ volt: nevezték is "minden szerb városok anyjának", "az arany és ezüst hegyének" vagy "Szerbia legerősebb erődjének". S valóban.
A várban állva èrthető a hely kiválasztása - túl az ércbányák közelségén: innen egész Koszovó belátható a Šar-hegységtől az Albán Alpokig és a mai Dél- ès Közép-Szerbiáig.
A Nemanja-kor csúcsán, amikor évi 6 tonna ezüstöt bányásztak s az itteni szakembereket már Itáliába és az Ibériai-félszigetre hívták vendégmunkára, itt verték a szerb ezüstpénzt. Ezt 1349-ben - még hercegként (Stefan Dušan logothetészeként) a későbbi nagy király és rigómező mártírja, a maga is jelentős koszovói bányavárosban, Prilepacban született Lazar Hrebljanović (1373-1389) rendelte el. Az itt vert pénzen (grossi di Novaberda), amely népszerű volt a kereskedők körében Itáliától görögföldig, a következő felirat virított: "Nouomonte moneta argentea".
Novo Brdo-t szerbül - telepes lakossága miatt - hosszú ideig úgy is nevezték: Сашко место, azaz "Szászhely", lakosait meg - a domináns családnevek után - šnajdernek (Schneider) és šusternek (Schuster). Modern kori források szerint a brdoi németek maradékai a 2VH-ig megmaradtak a környéken.
Aztán - ahogy az annak rendje-módja - szublimáltak. Miként az előbb-utóbb minden nép sorsa.
Szarmatának lenni.
